Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)

2019-10-19 / 244. szám

16 SZALON ■ 2019. OKTOBER 19. www.ujszo.com Összetört a Fidesz kizárólagosságának mítosza A magyarországi ön­­kormányzati vá­lasztás egyértelmű­en ellenzéki áttö­rést hozott. Ennek legfontosabb elemei: a főpolgár­mesteri cím és a fővárosi közgyű­lési többség megszerzése (a 23-ból 14 budapesti kerület bevételével), illetve a 23 megyei jogú városból 10-nek a megszerzése. Ráadásul több, a Fidesz által megtartott városban is lényegesen rosszabb eredményt értek el a kormány­­párti jelöltek, mint 2010-ben vagy 2014-ben. A Fidesz fontos, szimbolikus helyeket is elveszí­tett, így például Budapest budai kerületeinek többségét, illetve olyan nagy vidéki városokat, mint Miskolc, Szombathely vagy Pécs. Ugyanakkor a kisebb települé­seken megerősítette pozícióit. Bebizonyosodott, hogy — Tö­rökországhoz és Oroszországhoz hasonlóan - a nagyvárosokban a jelenlegi hibrid rezsim keretei között is legyőzhető választáson a Fidesz. A kormánypárt számára ez a lélektani fordulat, a legyőzhe­­tedenség mítoszának összetörése jelentheti a legnagyobb politikai kockázatot. Az eredmény főbb okai • Az elmúlt tíz év választásai közül most először valósult meg az átfogó ellenzéki együttmű­ködés, legalábbis a politikailag legjelentősebb településeken. Az „egy az egy elleni” küzde­lem eredményeképp felborult a centrális erőtér logikája, a kor­mányellenes szavazatok nem ap­­rózódtak szét, ami a korábbiak­nál jóval több győzelmet hozott az ellenzéknek. Ezt a kamuj elöl­tek sem tudták megakadályozni. • Országos hatása volt a Bor­­kai-botránynak, amely kihúzta a kormánypárt kereszténységre és hagyományos családi értékek­re építő narratívája alól a talajt. Az sem mellékes, hogy az ügy korrupciós szála a szexbotrány keltette hatalmas közérdeklő­dés révén olyan emberekhez is eljutott, akik egyébként nem foglalkoznak politikával. Bár Borkai szűkén nyert Győrben, az ő és a legtöbb fideszes jelölt korábbiaknál lényegesen gyen­gébb eredményéből látható, hogy a kormánypárti szavazókat sem hagyta hidegen a botrány. A választók büntették a Fideszt. • Részben csődöt mondott a brüsszelezésre, Soros Györgyre és migránsokkal való riogatásra építő kormánypárti ellenség­képzés, illetve dezinformációs kampány. Hatalmas szakadék alakult ki a nem-fideszes köz­vélemény és a kormánypárti média napirendje között. Utób­bi elsősorban a fideszes tábor mobilizálására volt alkalmas, az ellenzéki, független szavazók pedig éppen ezzel szemben akti­vizálódtak. Minél nagyobb egy település, annál kevésbé műkö­dött a kormánypárti dezinfor­mációs kampány, és fordítva. • A kisebb településeken továbbra is jelentős az elkötele­ződés a kormányoldal irányába, aminek részben az értékválasztás, részben a kiszolgáltatottság, rész­ben az ellenzéki beágyazottság hiánya az oka. A kormánypárti fenyegetésekre ezeken a telepü­léseken jobban rezonálnak, a vá­rosokban viszont ez visszaütött. A kampányban hiába fogalmaz­ta meg maga a miniszterelnök is, hogy csak azok a települések járnak jól, amelyek kormány­­párti politikust választanak, ez inkább kontraproduktívnak bizonyult. (Sem Gödöllőn, sem Miskolcon nem volt elég a fordulathoz a miniszterelnöki látogatás.) • Fontos tényező volt a tere­pen, valamint a közösségi médi­ában végzett kampánymunka is, amire az ellenzéki pártok az or­szágos és főként a helyi sajtóból való teljes kiszorítottságuk okán voltak rákényszerítve. • Az önkormányzati válasz­táson érvényesülhetett a vá­rosok és a falvak közötti egyre nagyobb különbség. Míg egy országgyűlési választókerület eredményét alapvetően megha­tározzák azok a kisebb települé­sek, ahol a kormánypárt rendre fölényben van, addig az önkor­mányzati választáson megmu­tatkozott, hogy a városokban jóval kiegyenlítettebbek az erő­viszonyok. Budapesten pedig most egyértelműen érvényesült az ellenzéki többség, ami már az 2018-as országgyűlési és a 2019-es EP-választáson is látha­tó volt az adatokból. Várható következmények • A kormánypárt aligha lesz képes felülírni saját offenzív po­litikai logikáját. Bár Orbán Vik­tor a választás estéjén együtt­működést ígért Budapestnek, a másnapi fideszes nyilatkozatok már arról szóltak, hogy a fővá­rosban a főpolgármester-válasz­tást a Budapesten élő külföldiek döntötték el. Ez azt mutatja, hogy a Fidesz nem értette meg, hogy épp ez a valóságtól való teljes elrugaszkodás, ez a stílus az, amit büntettek a választók vasárnap. Az előttünk álló 2,5 éves választásmentes időszakban sokkal inkább az a valószínű, hogy még keményebb fokozat­ba kapcsol a kormány, ami a saját holdudvarában is felerősít­heti a rivalizációt. • A továbbra is kétharmados parlamenti többséggel rendel­kező Orbán-kormány és az el­lenzéki vezetésű városok között konfliktusos kapcsolat alakulhat ki, annak ellenére, hogy ez - ahogy arra például Márki-Zay Péter eredménye rámutat - kontraproduktiv lehet. Ezek a konfliktusok - mivel a legtöbb helyen közgyűlési többség és egyértelmű választói felhatal­mazás áll mögöttük - a polgár­­mesterek és pártjaik építkezését is segíthetik. Ugyanakkor a fél országot nem tudja a kormány büntetni (a most záruló ciklus­ban 4 megyei jogú várost még tudott). • Az ellenzék lehetőséget kapott az építkezésre, kérdés, képes lesz-e élni vele. A főváros és a 10 megyei jogú város ehhez jó bázist biztosít, de rengeteg munka áll előttük ahhoz, hogy felépítsék magukat (körülbelül annak mintájára, ahogy a Fi­desz a 2006-os önkormányzati választási előretörés és a 2010-es kétharmados parlamenti válasz­tási győzelem közötti időszak­ban egy pillanatra sem állt le). A fő kockázatot az jelenti, hogy az átmenetileg félretett konflik­tusok az ellenzéki erők között kiújulhatnak, amit a Fidesz is egész biztosan tüzelni fog. Az eredmények gyorsértékelése • Budapesten megtörtént az ellenzék áttörése, a főpolgár­mesteri széken túl a 23 kerü­letből 14-ben az összellenzéki jelölt győzött, akik mindegyike bírja a kerületi képviselő-testü­let többségét is. A kormánypárt hivatalos jelöltjei közül mind­össze 7-en nyertek (közülük is csak 4 mögött gyűlt össze a köz­gyűlési többség), illetve további két független, általuk (is) tá­mogatott kerületi polgármester szerzett mandátumot. A han­gulatváltozást jelzi, hogy több, hosszú ideje fideszes vezetésű kerület is az ellenzékhez került, különösen a hagyományosan jobboldali beállítottságúnak tar­tott budai kerületek, közülük is az I. és a II. a legfigyelemremél­tóbb. 2014-ben még mindössze 6 fővárosi kerületet nem tudott a Fidesz megnyerni. • A 23 megyei jogú város közül 10-ben az összellenzéki polgármesterjelölt tudott nyerni (Dunaújváros, Eger, Érd, Hód­mezővásárhely, Miskolc, Pécs, Salgótarján, Szeged, Szombat­hely, Tatabánya). Ez jelentős javulás az öt évvel ezelőtti ered­ményhez képest, amikor csak 3-ban (Békéscsaba, Salgótarján, Szeged) győzött ellenzéki je­lölt; ehhez zárkózott fel negye­dikként Hódmezővásárhely, a 2018. februári időközi válasz­táson. • A Fidesz a következő ciklus­ban 12 megyei jogú városnak ad polgármestert (Debrecen, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Nagy­kanizsa, Nyíregyháza, Sopron, Székesfehérvár, Szekszárd, Szol­nok, Veszprém, Zalaegerszeg), ami éppen csak a többségüket fedi le, de jelentős visszaesés a korábbi 19-hez képest. Sőt, Nagykanizsán, Szekszárdon és Szolnokon a polgármester mögött nincs fideszes többség. Békéscsabán az ezúttal a Fidesz által is támogatott polgármes­terjelölt, Szarvas Péter győzött, de jelölőszervezete, a Hajrá Békéscsaba Egyesület egyéni képviselőjelöltjei versengtek a Fidesz jelöltjeivel. Az még kér­déses, hogy a polgármester és jelölő szervezetének frakciója a fideszes képviselőkkel vagy az ellenzékiekkel lesz képes tartós és stabil többséget teremteni a közgyűlésben. • Mind a 19 megyei közgyű­lésben megerősítette többségi pozícióját a Fidesz-KDNP. Sőt, képviselőinek száma 20-szal nőtt (225-ről 245-re). Mivel megyei listákra Budapesten és a megyei jogú városokban nem szavazunk, ez az eredmény el­sősorban azt jelzi, hogy a kor­mányoldal továbbra is a kisebb településeken jóval erősebb, míg az ellenzék épp ellenkezőleg. A Political Capital elemzése Egy ijesztő öregasszony A Netflix októberre rengeteg horrorúj­donságot tartogat, de a választékból kitűnik Samuel Bodin francia sorozata, a nyolcré­szes Marianne, ami már az előzetesével ránk hozta a frászt. jól összevágott előzetes azon­ban még nem a világ, de a fran­ciáknak amúgy is szép horrorfilmes hagyományai vannak, ráadásul extrémitásban jellemzően sokkal tovább mennek a hollywoodi zsánertársaiknál, elég ha csak a Nyers explicit kanniba­lizmusára vagy a Mártírok már­­már nézhetedenül erőszakos szcé­­náira gondolunk. Sámuel Bodin sorozata egy boszorkány történetét mondja el, de hatásmechanizmu­sában leginkább a James Wan-féle (Démonok között, Annabelle stb.) kísértetházas vonalat képviseli, vagyis sokkal fontosabb számá­ra egy-egy hatásos ijesztgetés és extrém kép, mint a jól felépített feszültség. Bodin ráadásul nagyon ügyes utánzó: a Marianne első ré­szében jó néhányszor hozza ránk a frászt, mesteréhez hasonlóan cso­dálatosan ért ahhoz, hogyan épít­sen fel egy működő jump scare-t. Csakhogy a Marianne játékideje nem kilencven perc, hanem ennek többszöröse, és ilyen időtartam­ban ennyi ijesztgetés - ráadásul rengeteg a visszatérő kép - gyor­san fárasztóvá tud válni. Ritkán fordul elő velem, hogy egy sorozat az elején nagyon berántson, majd azt érezzem, hogy részről részre gyengébb, amit látok, de Bodin A Marianne leginkább egy jókora ötletbörzének érződik, amibe az alkotók mindent beledobáltak. alkotása ezt váltotta ki belőlem. Nemcsak az ijesztgetésekre untam rá hamar, hanem arra is, hogy az alkotók a történetmesélésben is ugyanazokat a köröket futják, a Marianne viszonylag hamar az önismédés csapdájába esik. Jön a boszorkány, és trükkös módon le­sújt valakire a főhős horror-írónő környezetében, kicsit küzdenek, majd jön a következő áldozat, és így tovább. Másfél órára ennyi ötlet elég, de egy nyolcrészes soro­zatra aligha. A Marianne-nek azonban így is bőven akadnak értékei. A hely­színként szolgáló, kissé kihalt, őszi tengerparti kisváros hihetedenül borús hangulatú, a jelenetek időn­ként üdítően perverzek és a meg­szállt öregasszonyt alakító Mireille Herbstmeyer valóban annyira fé­lelmetes, hogy ha szembe jönne az utcán, úgy is piszkosul megijednék tőle, hogy jól tudom, valójában csak egy színész. Bodin kísérlete­ző kedvű mesélő, ami nem sül el mindig jól. Időnként túl pofádanul nyúl le más horrorokból/thrillerek­­ből (a Hetedik legijesztőbb jelene­tének lekoppintása azért már sok volt egy kicsit), néha meg ügyesen, és a hangulatokkal is bátran mer játszadozni. Egy extrém erőszakos jelenetet nála simán követhet egy kamaszkori nosztalgiázós/álmodo­­zós szcéna, és nála jól megférnek a komikus karakterek a vérözönben. A Marianne leginkább egy jókora ödetbörzének érződik, amibe az alkotók mindent beledobáltak, ami tetszett nekik az elmúlt 30 év film­terméséből, és ugyan látszik, hogy tehetséges emberek készítették, ér­ződik az is, hogy ezt azért még fino­mítgatni kellett volna. Ha nagyon nem találsz néznivalót Halloween idejére, a Marianne megadja a kellő rettegésadagot, de sajnos nem megy mélyre, pedig nagyon szeretne. Tóth Csaba Egy

Next

/
Thumbnails
Contents