Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)
2019-10-17 / 242. szám
HIRDETÉS ■ DPI 90061 Interjú UJSZO.COM ■ UJSZO@UJSZO.COM NŐI SZEMMEL 2019. október P ilatesiskolád van, emellett az izgalmasan hangzó hangmasszázzsal foglalkozol, előtte klasszikus masszázst is végeztél, még előtte pedig testnevelő tanár voltál. Mozogni mindig szerettem, ezért gimnázium után Nyitrán testnevelés szakos tanítói diplomát szereztem, később pedig Esztergomban a testnevelés-műveltség szakot is elvégeztem. Csodás tanáraim voltak, akik világversenyekre is eljutottak. Óriási álmom vált aztán valóra, amikor a Béke Utcai Alapiskolába kerültem, mert apukám volt kollégáival taníthattam. Fantasztikus közösség volt, szerettük, becsültük egymást. A tornát egyébként nem osztályoztam, mert nem láttam értelmét. Szerintem a jó pedagógus nem a jeggyel motivál. Szerettem tanítani, de annyit és olyan erőbedobással dolgoztam, hogy kiégtem. Jött egy konfliktus is, ez tette fel az i-re a pontot. Felmondtam. Beiratkoztam Pöstyénben masszázstanfolyamra, ahol megint csak jó tanárokat fogtam ki. Miért épp a masszázst választottad? Nem akartam már tornaterembe menni, mert piszkos, zajos, hideg. Amikor elvégeztem a masszázstanfolyamot, már tudtam, hogy egy további tanfolyamra is jelentkezem, hogy még jobb legyek. Maximalista vagy? Azt hittem, hogy nem, de többen mondták, hogy az vagyok. De hát masszőrként is a legtöbbet kell kihoznom magamból, hogy engem válasszanak az ügyfelek. Két hónappal azután, hogy elkezdtem masszőrködni, baleset ért. Volt tehát egy helyiségem és egy gipszes kezem. Nem ülhettem otthon, visszatértem a Uilla Rosa - panzió és étterem Dunaszerdahely, Jesensky u. 6., tel.: 031 /590 27 70 tornához. Még tanítottam, amikor Pozsonyban részt vettem Dr. Július Kazimir pilates-továbbképzésén. Ő hozta be ezt a csodás módszert Szlovákiába. A masszázsszalonban újra elkezdtem a pilatesszel foglalkozni. Mire meggyógyult az ujjam, lett egy másik foglalkozásom. Mi fogott meg a pilatesben? Az, hogy másképp gondolja a mozgást, mint a többi sportág. A pilatesben nekem nemcsak a „mit" a fontos, hanem a „hogyan" is. Egy gyakorlat kapcsán arra is gondolok, hogyan tudja kivitelezni az a személy, akinek esetleg fáj a háta. Vagy hogy milyen gyakorlat lenne számára jó. Amikor aztán olyan mozgásszervi problémákkal kerestek meg a klienseim, amihez kevés volt a tudásom, ismét tanulásra adtam a fejem. Ennyire hajt a tudásvágy? Nekem ez a normális. Ez éltet. Mindig eltervezem, hogy most már itthon maradok és főzni fogok, de valahogy nem jön össze. Ha nám, az agyamra mennék. Ezért vegyítettem az óráimat olyan táncos mozgásfajtákkal, mint a fitjazz vagy a spirals. Amit megtanulsz a pilatesórán, az akkor is működik, úgy gondolom, hogy mennem kell valahova, megyek. Nem szeretem a sztereotípiát, ez is arra ösztönöz, hogy mindig valami újat tanuljak. Ha folyton ugyanazokat a gyakorlatokat taníta-Két pedagógusdiplomája van, s a mai napig pedagógusnak tartja magát, de itt nem állt meg. A tudásszomja, az új ismeretek - és az önismeret - vonzása, a test és a lélek harmóniájára való törekvése vitte tovább. Erről tanúskodik az a több mint három tucat oklevél, amelyet különböző - testmozgással vagy spiritualitással foglalkozó - tanfolyamokon, továbbképzéseken szerzett. Szembe kellett néznie nehéz élethelyzettel, komoly betegséggel, de nem adta fel. Nomen est omen. Igazi harcos, aki azt vallja, az akadályok arra vannak, hogy leküzdjük őket. Morávek Ildikó komáromi, illetve most már Izsán élő pilatesoktatóval beszélgettünk. Bolondos családi fotó Bence fiam esküvőjén amikor elhagyod a stúdiót. Az egyik kliensem mondta, hogy „Ildikó, mentem az utcán, és azt vettem észre, hogy kihúztam magam". Oktatóként mi jelent számodra sikerélményt? Örömet szerzett például, hogy nemrég a pilatesórámra itt Izsán eljött a szomszéd nyugdíjas bácsi, akinek fájt a dereka. Másnap találkoztunk, s kérdeztem tőle, hogy van. Azt felelte: „Jobban tudtam aludni, nem feszült annyira. Jövök jövő órára is." Ez fantasztikus dolog, nem? Vagy amikor egy fiatal srác 8 eve jár hozzám tornázni, és megkérdezi: „Hozhatom a barátnőmet is?" Hogyan jutottál a hangmasszázshoz? Három éve vettük a körülbelül 100 éves gangos házunkat Izsán. Elég lepusztult állapotban volt, tele limlommal. Elkezdtük rendbe hozni, s egy lomtalanításnál májusban valami megcsípett. Nem törődtem vele különösebben, de augusztusra egyre gyakoribbá váltak a bepirosodások és viszketések. Borreliózist állapítottak meg. Egyhavi antibiotikumos kúra után rosszabbul lettem, a lábaim nem engedelmeskedtek. Emlékezetkieséseim voltak, szédültem, óriási fáradság volt rajtam. Mit csinál az ember, amikor ilyen kilátástalan állapotban van,? Tanul. Kazanlár Tarot-kirakást tanultam Komáromban. Az egyik kártyakirakás azt mu-Lehár-bálon a férjemmel A Villa Rosa étterem eßöSBa? 2M30 SSappaJJ, az ősz és tél ízeivel várja Önöket „Szabadság nélkül NEM TUDNÉK ÉLNI” áj i 3 iá .... Is s i* I Testvérem, anyukám és én, 1976 16