Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)
2019-10-12 / 238. szám
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2019. OKTOBER 12. ÚTINAPLÓ 15 Antonio Stradivari szobra lakóháza előtt idejét szimbolizálja. Engem lenyűgözött a kupola kialakítása. A 12. századi Katedrális román stílusú, rózsaablaka és tér felőli homlokzata a reneszánsz hatását mutatja. A bejárat fölött Szűz Mária mellett a város két védőszentjének, Szent Imeriónak és Szent Omobonónak szobrát láthatjuk, az alattuk végigfutó fríz az év hónapjait szimbolizálja. A beltér nagysága ámulatba ejti az embert, a falak freskókkal díszítettek. Nem volt jellemző az imádságos csend ottlétünkkor, diákcsoportok sutyorgása töltötte be élettel a teret. Az iskolai kirándulások ideje lehetett, mert a múzeumokban is diákokba botlottunk, s jókedvűen fociztak a Katedrális előtti téren is. A 13. században épült torony, a Torrazzo 112 méteres magasságával hívogatott bennünket, hogy másszuk meg több mint ötszáz lépcsőjét. Meg is tettük, s nem bántuk meg. Emberbaráti pihenőket iktattak közbe, az óraszerkezetnél az időről szóló kis kiállítás fogadott bennünket. Az egyik felirat szerint: sok filozófus rugaszkodott már neki az idő meghatározásának. Egy névtelen orientalista mondatát idézték a feliratok: Az idő az az űr, hely, ami arra adatott nekünk, hogy befogadjuk Istent. A torony jelentőségét jelzi egy kapcsolódó középkori latin mondás, amely így kezdődik: „Unus Petrus est in Roma, una turris in Cremona...”. Azaz a Rómában székelő pápa nagyságához hasonlították. Az óra a középkori mechanika csodája, az egyik legnagyobbként tartják számon nyolcméteres átmérőjével. S hogy mit láttunk fentről? Hadd hívjam segítségül Szántó Györgyöt, aki a Stradivari című regényében így ír: „A város fehérek, szürkék, halványsárgák és téglavörösek árnyalatainak színskálája az olajfák barnászöldjének, a dombok fiizöldjének és a szántóföldek aranysárgájának hátterében. A téglafalak piroslanak a napsütésben, a kapuknak és bástyáknak halványlila árnyéka szakítja csak meg ezt a hosszan elnyúló piros vonalat. A negyven márványoszlopon nyugvó dómhomlokzat kékesszürkén terpeszkedik a négyszögletű alapból nyolcszögletbe magasodó, csúcsíves ablakú Torrazzo alatt... A Palazzo Publico csúcsíveinek fehér csipkézete és a nyolcszögletű Battistero cirádái, színes üvegei fel-felvillannak..., a zegzugos utcák vagy a Pó felé fúrnak, vagy... a csatornák irányába, a terek szabálytalan sokszögeit vágva szeszélyes vonalaikkal.” Az óváros látképe a leíráshoz képest nem sokat változott, de a környék igen, a külvárosi gyűrű megnőtt. Az Affaitati palotában rendezték be az „Alá Ponzone” Városi Múzeumot. A festészeti kiállítás főleg cremonai mesterek műveit mutatja be. Két festményre kiemelten büszkék: Caravaggio Szent Ferenc meditációja és Arcimboldo Zöldséges című A regényes sorsú Győzelem-szobor alkotására. Az utóbbi mester a 16. században különös, szinte szürrealista módon is festett: növényekből, állatokból alkotott képeket. Művei a világ számos múzeumában megtalálhatók. Nagy élményünk volt az egykori Szent Lőrinc román stílusú bazilikában, kolostorban rendezett régészeti kiállítás. A római kori ásatások anyagát tematikusán mutatja be, például: az építkezés, a főzés eszközei, az ékszerek. A nagy alakú, Marcus Aurelius uralkodásának idejéből származó Győzelem szárnyas szobormásolatnak kalandos története van. Az eredeti Nikét, a győzelem istenasszonyát a Berlini Múzeumnak adták el. 1939-ben, megóvása érdekében egy raktárba szállították. A II. világháborúban eltűnt. Mindössze annyi dokumentáció állt rendelkezésre, hogy A beltér nagysága ámulatba ejti az embert, a falak freskókkal díszítettek. a szovjet hadizsákmánybrigád elszállította. 2016-os információt olvastam, mely szerint orosz honban rosszul - 17. századi francia szoborként - katalogizálták, s az Ermitázs raktárából kikerülve, közelmúltbeli konzerválása megkezdésekor derült fény korára, eredetére. Részesei lehettünk egy kisvendéglőben elköltött ebédnek. Az óvárosi egyszerűbb étterembe Cremonában élő magyar ismerősünk hívott meg. Hétköznap lévén szemmel láthatóan a környéken dolgozók tértek be a vendéglőbe. Nem siettek, újságot olvastak, egy-egy pohár könnyű bort is megittak az étkek mellé. Hogy mi mit együnk, központi kérdéssé vált ismerősünk és barátja számára. A sűrű mutogatással kísért kedves egyeztetésbe a tulajdonos és annak testvére is bekapcsolódott. Cremona hangulatának átéléséhez egy dolgot még mindenképpen ajánlok: ha a városba tévednek, a katedrálissal szemben üljenek be egy kávézóba, nézzék az áramló embertömeget, a külföldi, belföldi turistákat, az egymást köszöntő ismerősök nekünk feltűnő gesztikulálását, hallgassák a pergő nyelvű olaszok beszédét, szippantsák be a teret belengő kávé illatát, s kóstolják is meg az ott főzött nedűt. Ahányszor Itália földjén jártam, úgy éreztem, az ottaniak tudnak valami olyat az életről, amit mi nem annyira. Csermák Judit brácsákat, viola d’amorékat, gitárokat áhítottak ki. A hegedűkészítés történetének igazi szentélye a városban viszont a művészetek palotájában berendezett Hegedűmúzeum. Carlo Cocchia olasz építész 1941-ben elkészült munkája részben a cremonai téglaépítés hagyományait eleveníti fel, részben pedig az akkori rezsim által támogatott racionalista építészet irányvonalát követi. Az interaktív tárlaton először a hegedűkészítés „családfáját” érdemes megtekinteni. Az első mesternek, a 16. században élt Andrea Amatit tekintik, aki a gambakészítést váltotta fel a hegedűkészítésre, s alkotta meg a ma is használatos hegedűtípust. A család legtehetségesebb tagja unokája, Nicolo volt, aki a két híres dinasztia alapítóinak, Andrea Guarnerinek és Antonio Stradivarinak is mestere volt. A családfa többi ágán is olyan híres nevek szerepelnek, mint a Rugeri és a Bergonzi dinasztia. A leghíresebb cremonai mester - kétségkívül - Antonio Stradivari volt. Első műremekei még Amati mester hatását tükrözték, később a 18. század első éveiben már saját stílusban építette hangszereit. A mai mestereknek is például szolgál, hogy a hátlapot jávorfaból faragta ki, a tető lucfenyőből, a káva és a tőke fűzfából készült. Hosszú élete során mintegy 1100 hangszert készített. Nagyon nehéz követni hegedűinek sorsát, mivel a hímév a hamisítók érdeklődését is felkeltette, így számos másolat forog közkézen. A Stradivari „cédulákkal” ellátott hegedűk híre elterjedt a világban. Stradivari 1727 Vesuvius A műhelyből kikerült hangszereken kétféle jelzés lehetett: a „sub disciplina Antonio Stradivarius” azt jelentette, a mester felügyelete alatt készült; a „fecit Antonius Stradivarius” felirat arra utalt, hogy a hegedűkészítés művésze maga alkotta meg a zeneszerszámot. A múzeumi ábra alapján három fia folytatta hivatását, de nem igazán örökölték apjuk kivételes tehetségét. Stradivari nagyságához egyetlen másik mester ért fel, Guameri del Gesü, aki nevét arról kapta, hogy remekeit az IHS Krisztus-monogrammal jelölte meg. Míg Stradivari kellő alapossággal dolgozott, Guarneri mester néha igencsak nagyolt, de hegedűinek telt hangzása nem sínylette meg e sietséget, s mesterhegedűinek ára vetekszik a Stradivarikkal. A múzeum méltó a város hagyományaihoz. A hegedűcsodákat rejtő terem lenyűgözi a látogatókat, az egykori műhelyt bemutató szoba a mesterek mindennapjaiba kalauzol, s az egykori Cremona életét is elénk tárja. Napjaink remekeit egy másik gyűjtemény mutatja be. Igen, a hagyományok folytatódnak, s ebben mi, magyarok is letettük a névjegyünket. Az első mestere a Cremonai Nemzetközi Hegedűkészítő Iskolának a magyar származású, Bátaszéken született Tatár Péter volt, aki a harmincas években, gyalog érkezett a városba, és a kezdetekben szűkös körülmények között tengődött. A jelenleg alkotó mestereket - mintegy százhatvanat - egy külön szobában mutatják be. A dicsőségtáblán láthatjuk Stefano Conia, Kónya István és fia, ifj. Stefano Conia fotóját, velük a műhelyükben találkoztunk. Ügy tűnik, a város műhelyeit elárasztják megrendelésekkel a világból, a mesterhangszereknek jó ajánlás Cremona városa. Jellemző, hogy a Hegedűmúzeum honlapja kínaiul is hozzáférhető. A város büszke múltjára, amit koncertélete is tükröz. 2019 májusában a Monteverdi fesztiválra hívták fel a figyelmet a plakátok, hat helyszín tizenhat koncertjére várták a zenebarátokat. Utolsó este, stílusosan, a Ponchielli Színházban, hegedűesten zártuk cremonai tartózkodásunkat. A koncerten Stefiin Milenkovich-ot, a szerb származású művészt — a Filarmonica Marchigiana kíséretében - ismerhettük meg. A világjáró hegedűs igen merészen áhította öszsze programját erre az estére, Mendelssohn hegedűversenye és Csajkovszkij keringője mellett a palettán Gershwin- és Freddie Mercurydarabok is szerepeltek. A fellépő igazi show-mannek bizonyult, minden műhöz fűzött egy kis szellemes kommentárt, így a közönség hamar a szívébe zárta. A hangverseny befejezéseként Ravel - magyar ihletésű, Arányi Jelly felkérésére komponált - Tzigane rapszódiája hangzott el. Majd’ elfelejtem - a fellépő kezében is egy cremonai remekművet tartott, a művész Giovanni Battista Guadagnin hegedűkészítő 1783- ban készült hangszerével kápráztatta el a közönséget. Csermák Zoltán Stefano Conia A Hegedűmúzeum
