Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)

2019-10-12 / 238. szám

4 2019. október 12.1 www.ujszo.com r Uj sportcsarnok épül Dunaszerdahelyen SOMOGYI KATALIN Célirányos, kétmillió eurós támogatást kap a város egy új sportcsarnok megépítésére. DUNASZERDAHELY A kormány augusztus második felében döntött úgy, hogy több szlo­vákiai település kap támogatást sportlétesítmények építésére, illetve rekonstrukciójára. Csorbató, Pop­­rád, Szepsi, Igló és Nagyrőce tele­pülések, valamint a Pozsonyi Komensky Egyetem és Dunaszer­­dahely is kap támogatást. A kér­vényben hangsúlyozták, hogy a du­­naszerdahelyi egyesített női kézi­labdacsapat bejutott a legfelsőbb szintű cseh és szlovák extraligába, csehországi csapatokat is fogadni fog. Az ilyen szintű mérkőzésekhez pedig a jelenlegi, nem egész 500 fé­rőhelyes nézőtér nem elegendő. Nem beszélve a csapat további am­Az új csarnokot a meglévő közelében húznák fel (A szerző felvétele) bícióiról, melyek szerint szeretné­nek a nemzetközi kupaszereplés ré­szeseivé válni. A legutóbbi önkor­mányzati ülésen a városi képviselő­­testület megalapította a 100 száza­lékban városi tulajdonú Aréna DSz részvénytársaságot, amelynek fel­adata az új sportcsarnok megépítése és működtetése lesz. Ügyvezető igazgatói A. Szabó László alpolgár­mester és Horváth Zoltán független képviselő, a női kézilabdaklub el­nöke, a felügyelő bizottság tagjai pedig Brunczvik Tünde, Bachmann László képviselő és Nagy Krisztián, az ifjúsági és sportbizottság elnöke lett. Egyelőre nem tudják, hol épülhet fel az új sportcsarnok. „Tekintettel a létező infrastruktúrára az lenne raci­onális, ha minél közelebb épülhetne a jelenlegi sportcsarnokhoz, hogy hasznosíthatók legyenek a már meg­levő parkolóhelyek, de főleg a meg­levő sportcsarnok az új mellett edző­­csarnok lehetne, amelyet több sport­klub használhatna” - tudtuk meg Horváth Zoltántól. Az új sportcsarnok nem csak a sportolóké lesz. „Mindig is arról ál­modtunk, hogy Dunaszerdahely megérdemelne egy multifunkcioná­lis sportcsarnokot, mindegy, melyik létezőhöz hasonlítjuk, nevezzük egyszerűen Dunaszerdahelyi Aréná­nak, amely nemcsak kézilabda­mérkőzések megrendezésére alkal­mas, hanem bármilyen sportmérkő­zésnek teret adhat, és kulturális ese­mények megrendezésére is alkalmas lesz. Biztos vagyok abban, hogy a csarnok megépítése segíteni fogja városunk fiatal sportolóinak jövőjét, és még jobban hozzájárul a sportszel­lem fellendítéséhez” - zárta Horváth Zoltán, a dunaszerdahelyi női kézi­labdaklub elnöke. Arany Emlékérmet kapott 370. születésnapján a Selye János Gimnázium vataSCin Péter Idén ünnepli fennállásának 370. évfordulóját a komáromi Selye János Gimnázium (SJG). A jubileumhoz kapcsolódó esemónysorozat egy évig tart. 033333111 A szlovákiai magyar nyelvterület ma egyik legjelentősebb középfokú oktatási intézményét eredetileg 1649-ben alapították a helyi jezsui­ták érseki katolikus gimnáziumként. Az iskolának fordulatokban és ered­ményekben gazdag a története. A 370. jubileum alkalmából az egy évig tartó eseménysorozat első ál­lomásaként a gimnázium diákjai rö­vid műsort mutattak be. Andruskó Imre igazgató köszöntötte a diáko­kat, ismertette az egyéves program­­sorozatot, és kiemelte a gimnázium történelmi jelentőségét: „Kevés olyan iskola van Szlovákiában, amely elmondhatja magáról, hogy folyamatosan - leszámítva pár évet - 370 éve működik.” Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos a Szlovák Köztársaság Arany Emlék­érmét nyújtotta át az iskola vezeté­sének. Mint fogalmazott, a Selye Já­nos Gimnázium 1950-től a szlová­kiai magyar kisebbségi oktatási rendszer egyik ékköve és elit isko­lája. A műsort követően Milan Galaba, a megyei tanügyi hivatal vezetője okleveleket és kupákat adott át az is­kolának a diákok különböző verse­nyeken elért remek eredményeiért. Az ünnepségsorozat jövő októbe­rig tart. Második állomásként októ­ber 26-án a Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Ta­nárainak Baráti Köre ünnepi műsort szervez a Duna Menti Múzeum dísztermében, aznap este a Szent András-bazilikában a gimnázium testvériskolája, a budapesti Szent István Gimnázium öregdiákjainak kamaraegyüttese ad koncertet. Ebhe a sorba illeszkedik bele az is, hogy jövő év áprilisának végén az SJG né­hány napig vendégül látja testvéris­koláit, a budapesti gimnázium mel­lett a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumból is érkezik egy csoport. A program zárása pedig két ünnepségből áll: a jövő év közepéig felújított gimnáziumi épületet adják át, utána nagyszabású rendezvényen emlékeznek meg a 370 évről, vala­mint arról, hogy a jogfosztottság évei után 1950-ben az SJG volt az első magyar tannyelvű gimnázium, amely újra megnyitotta kapuit. RÖVIDEN Forgalomkorlátozás a Dl-es Pozsony. Felújítás miatt ma 22 óra és 3 óra között teljes szé­lességében lezárják a Dl-es nagyszombati letérőjét Liget­falu felől a Bajkál utca irányá­ban. A forgalmat rendőrök fogják irányítani. (ú) Meglett a szökött rendőr autója Pozsony. Megtalálta a rendőrség a szökésben levő volt rendőr au­tóját. Boris Drevenákot jogerő­sen 17 év szabadságvesztésre ítélte a bíróság a Sátor-banda pe­rében, de nem vonult be a börtön­be - tájékoztatott a rendőrség. „Az autót Bősön találták meg” - közölte a rendőrség. Ha valaki tud valamit a szökésben levő ex­­rendőrről, jelentse be a 158-as telefonszámon.” (TASR) Drogokat állíthattak elő Nagyfödémesen MAROSI BIANKA Kémiai anyaggal tali hordókat és több száz üvegedényben többféle ismeretlen eredetű anyagot találtak szerdán a Galántai járásban fekvő Nagyfödémesen. A rendőrség három gyanúsítottat tartóztatott le, a lefoglalt anyagokat elszállították laboratóriumi vizsgálatra. NAGYFÖD A Nagyszombati Kerületi Rendőr­­kapitányság három személyt tartóz­tatott le Nagyfödémesen az egykori mezőgazdasági szövetkezet terüle­tén. A rendőrséget a község polgár­­mestere, Gogh Ferenc értesítette, mi­után lakossági bejelentés érkezett a községi hivatalba, mely szerint orr­facsaró bűzt éreztek, és ködszerű fe­hér füstöt láttak a szomszédos cég al­kalmazottai. A polgármester el­mondta, az egykori szövetkezet épü-Kétszáz jénai tálban találtak ismeretlen vegyi anyagokat (Fotó: nagyszombati rendőrség) lete és a telek magántulajdonban van. A tulajdonos néhány hónappal ez­előtt adta bérbe az objektumot, ahol a bérlők, elmondásuk szerint, növény­védőszerek csomagolásával foglal­koztak. „A szerdai rajtaütés során 200 jé­nai tálban találtunk többféle színű is­meretlen anyagot és kisebb-nagyobb hordókban vegyi anyagokat. A tűz­oltók és a rendőrök hét kamionra pa­kolták fel a lefoglalt dolgokat, me­lyeket laborba szállítottak” - mondta el Gogh Ferenc. Hangsúlyozta, a jó­­kai ivóvízforrás közelsége miatt és a lakosság védelme érdekében döntött úgy, hogy rögtön értesíti a rendőrsé­get. A vizsgálat még tart. A hatósá­gok két lengyel és egy szlovák ál­lampolgárt tartóztattak le. „A nyo­mozó kábítószer-előállításának gya­nújával indított vizsgálatot. Bővebb tájékoztatást a vizsgált anyagok azo­nosítása után adunk” - tájékoztatott Mária Linkesová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szó­vivője. Ma is az egyik legkiválóbb szlovákiai magyartannyelvű gimnázium (A szerző felvétele) RÉGIÓ

Next

/
Thumbnails
Contents