Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)
2019-10-05 / 232. szám
16 SZALON ■ 2019. OKTOBER 5. www.ujszo.com ÖL: Én intézek egy-két kérdést a részvevőkhöz, utána kérdezhetnek a többiek. Először a Progresszív Szlovákiához fordulok. Elolvastuk a nyilatkozatokat a magyar platform megalakulásáról. Figyeltük, hogy milyen konkrét célok és ígéretek hangzottak el. A szélesebb közösségünk néhány ■ve elfogadott egy nyilatkozatot, amely úgy ismert, mint a Szlovákiai Magyar Minimum. Ez a szlovákiai magyarok megmaradásának a minimális feltételrendszerét tartalmazza. Ami a Progresszív Szlovákiától elhangzott, az ennek a minimumnak a közelébe se ér. KE: Az elmúlt harminc év politizálása vezetett ahhoz, hogy a választók kiábrándultak. A programunkban szerepel a kétnyelvűség, nem csak látszatintézkedések, kétnyelvű táblák. A kisebbségek jogállását törvénybe szeretnénk foglalni. Meg akarjuk állítani az asszimilációt. A kettős állampolgárság negatív hatásait eltörölnénk. Célunk elérni, hogy a szlovák nyelvet idegen nyelvként oktassák a szlovákiai magyar iskolákban. Az itt jelenlévőkkel szemben a Progresszív Szlovákia garantálni tudja, hogy bejut a parlamentbe, és fölvállalja a magyar ügyeket. ÖL: Azt hallottuk, hogy mit nem tesz a Magyar Fórum. Azt nem hallottuk, hogy mit tesz. Flogyan akarja az elégededenkedőket felszívni a párt? A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy ez egyelőre nem megy. GZS: A programunk egy része már fenn van a honlapunkon. Rögtön az elején szerepel, hogy a szlovákiai magyarság hátrányos helyzetbe került. Ez megnyilvánul a közmédiában, az autópálya-építésben, a vasútfejlesztésben, a nyelvhasználati jogokban és így tovább, hosszú a lista. Ezeket az egyenlődenségeket meg kell kezdeni fölszámolni. A közigazgatási határokat rosszul határozták meg, mi visszatérnénk a történelmi régiókhoz, továbbá megváltoztatnánk az önkormányzatok finanszírozását. Részletes programbeszámolóra most nincs mód. A másik kérdésre a válasz az, mi is érzékeljük, hogy egyelőre nem szerepelünk jól a közvélemény-kutatásokban. Mi is abban látjuk az esélyt, hogy valamilyen összefogásban induljunk. Érzékeljük azt az igényt a szlovákiai magyarság körében, hogy valamilyen típusú összefogás megszülessen. ÖL: A választási párt úgy működik, hogy bizonyos szervezetek összerakják. Aztán közösen, erejüket összeadva megpróbálják ádépni a parlamenti küszöböt, jelen esetben az öt százalékot. Mi történik, ha nem adják össze? Még mindig nem állt össze... MSZ: Én optimista vagyok, mivel a szereplők többsége abban érdekelt, hogy elérjünk valamit. Az Összefogás nem azért jött létre, hogy az ötödik párt legyen, hanem azért, hogy ez legyen az a jogi keret, a választási párt, ahol mindenki találkozhat. Fordítva szerintem nem működik. Például ha az MKP szeretne egy választási pártot létrehozni, az fából vaskarika lenne, mert az semmiben sem különbözne attól, ami 20lóban volt. A Hídnak is volt egy olyan javaslata, hogy induljanak a többiek az ő listáján. Ezeknél a pártoknál megvan egy üvegplafon, ameddig tudnak növekedni. Az Összefogás előnye, hogy új szereplőket, elsősorban fiatalokat is be tud vonzani. ÖL: Hallottuk korábban, ha valamelyik párt bejut a parlamentbe, az a Híd lesz. A közvélemény-kutatók többször négy százalék alá mérték a pártot. És ismertek a választási eredmények, a köztársaságielnök-, valamint az EP-választás eredménye. Hogy lesz ebből öt százalék a parlamenti választáson? RÁ: A Híd továbbra is a saját útján megy. Az említett két választás nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A parlamenti választáson általában erősebbek vagyunk, ebben bízom most is. A Hídnak eltérő elképzelése van, mint az itt jelenlévő többi pártnak A nemzetiségek egymással és a többséggel összefogva próbálják megteremteni a lehetőséget arra, hogy a politikai céljaikat elérjék. Például olyan dolgokat lehet megcsinálni, mint a kisiskolák megmentése, a nemzetiségi iskolák támogatásának a növelése vagy az autópálya-építés délen. A Híd számos eredményt ért el Dél-Szlovákiában. Még mindig a Híd van a legközelebb az öt százalékhoz. Igyekszünk reflektálni azokra a hibákra, amelyeket elkövettünk. Ezekből a hibákból volt sok. Ha nem gondolnám így, akkor nem ülnék itt, s nem is lenne rám szükség. Erre a pártra szükség van, ha lesznek partnereink - az itt lenézett MKDSZ-en kívül -, akkor ennek örülni fogok, ha nem lesznek, akkor egyedül fogjuk megcsinálni. ÖL: Az országban számos fontos esemény történik, ügyek vetődnek fel. A pártok arra törekednek, hogy a saját ügyeiket nyomják előtérbe, ők irányítsák a kommunikációt. Minden párt arra törekszik, hogy reagáljon arra, ami a közvéleményt foglalkoztatja. Az ember figyeli azt, melyek azok az ügyek, amiket az MKP tol előtérbe, mire reagál. Nagyon meregetni kell a szemünket, hogy valamit találjunk. Csinál valamit ez a párt? ND: Részben osztom a véleményt. Most nemcsak az MKP-t, hanem a Via Novát is képviselem. Mi, fiatalok próbáljuk elérni, hogy ezek a reakciók gyorsabbak legyenek. A legfontosabb most az, hogy ne konfrontálódjunk, találjuk meg a közös hangot. Nem látom annyira borúsan a helyzetet, hiszen a legfontosabb eseményekre időben reagált a párt. Ugyanakkor elismerem, lehetett volna még aktívabban kommunikálni. Nyáron az MKP arra törekedett, hogy megszülessen az egységes képviselet, talán ezért is jutott kevesebb idő más típusú kommunikációra. Folyamatban van a programírás. Az abszolút prioritás azonban az egység megteremtése. Sánta Szilárd Mégis kinek a bolygója? C arl Sagan nagyhatású (médiatörténeti jelentőségű) tudománynépszerűsítő tévésorozatának rebootolt változatában, a Cosmos: A Spacetime Odyssey című produkcióban többször szóba kerülnek a fajkihalások. Az öt legnagyobb ilyen esemény kardinális változásokat idézett elő az élővilágban (a hatodik valószínűleg éppen most zajlik). Például a perm végi kihalási hullám következtében a tengeri fajok 96 százaléka, a szárazföldi fajok 70 százaléka tűnt el. A dinoszauruszokat kipusztító katasztrófa ehhez képest szinte eltörpül, 65 millió évvel ezelőtt ugyanis „csak” a fajok mintegy felével végzett. Összességében elmondható, hogy a ma élő fajok aránya a valaha élt fajokhoz viszonyítva 1 százalék alatt van. Ami azt jelenti, hogy a földi élővilág több mint 99 százaléka pusztult ki eddig, és hosszú távon minden faj sorsa a kihalás. Vannak azonban makacs ellenállók. A Cosmos 6. részében Neil deGrasse Tyson megemlíti, hogy léteznek olyan organizmusok, melyek túlélték mind az öt nagy fajkihalási hűl lámot. Ilyenek a medveállatkák, ezért - így Tyson - ha idegen lények régóta figyelemmel kísérnék a földi élet alakulását, arra a következtetésre jutnának, hogy a Föld a medveállatkák bolygója. Ha ugrunk egy másik mérettartományba, a kép megváltozik. Csősz Sándor A földi idegenek: A hangyák világa című könyvében hasonló képet használva a következőképpen ír: „Több mint százmillió éven keresztül a hangyakolóniák számítottak a földi élet legfejlettebb társas szerveződési formáinak, és ha az ember megjelenése előtti időkben egy távoli galaxisból érkező űrhajó landolt volna a bolygónkon, az idelátogató idegenek alighanem a hangyákat tekintették volna az állatvilág urainak. Ezt a hosszú ideig tartó hegemóniát csupán az em(Fotó: Sh bér megjelenése törte meg.” Ez az evolúciós siker a kutatások szerint az enszocialitás (társas lét) megjelenésének köszönhető. Ennek egyik velejárója, hogy a jól szervezett csoport, a kolónia az egyedeknél előnyösebb helyzetben van a forráskihasználás szempontjából, a specializált funkciókból álló életközösség pedig igen hatékonyan képes átalakítani a környezetét. Az egyedek feletti szerveződési szint valószínűleg a hangyatársadalmak egyik legelképesztőbb tulajdonsága, mely a bonyolult hálózatot alkotó egyedek információmintázatából jön létre, egyfajta döntési képességet eredményezve. Ezt a gondolkodás jeleit mutató önszerveződési mechanizmust számos példával világítja meg Csősz Sándor, miközben szem előtt tartja, hogy a hangyák antropomorfizálása félrevezető lehet (a királynő uralkodó vs. szülőgép stb.). A könyv lapjain bepillanthatunk a hangyaközösségek életének szinte minden szeletébe (fotók segítségével is), az olvasót viszont alighanem a komplex tájkép nyűgözi le. A kasztosítás alapjaitól eljutunk a szuperkolóniák működéséig (a föld felszíne hangyakolóniák mintázata), az egyedek közti kémiai kommunikációtól a hangyák és az ember kapcsolatáig („fekete hangya nélkül nincs kakaó”). Eközben számos párhuzam kínálkozik arra vonatkozóan is, hogy a hangyák viselkedését tágabb kontextusba helyezhessük, például: „A memória a kolónia és az agy esetében egyaránt az egységek, azaz a hangyadolgozók vagy az agyunk neuronjainak egymásra gyakorolt stimulusainak sokaságából épül fel. [...] A múltbeli események miatt a kolónia viselkedésében bekövetkezett változások nem a hangyadolgozók emlékeinek egyszerű összege; ennél egy sokkal magasabb, hálózati szintű jelenséggel állunk szemben. A hangyakolóniák pontosan úgy őrzik meg az emlékeket, ahogy azt az agyunk teszi: egyetlen neuron sem emlékszik semmire, de azok hálózata, az agy igen.” Az ilyen megoldások támpontokat kínálnak az ember újraszituálásához is, a könyv azonban - szimpatikus módon - nem deklarál semmilyen erőltetett ideológiát. Éppen ezért elgondolkodtató olvasmány a megértés határairól és az evolúció jövőjéről is, ha figyelünk például a szuperorganizmusok lehetőségeire vonatkozó utalásokra. Olykor viszont továbbfúttatható a párhuzam. Egy ponton megtudjuk, hogy „A szuperorganizmus fogalmát elsőként James Hutton alkotta meg 1789-ben, ami később a Gaia-elmélet alapjául szolgált. Eszerint bolygónk egésze egy saját önfenntartó mechanizmusokkal rendelkező szuperorganizmusként viselkedik, tehát bizonyos szempontból maga is egy élő szervezetnek tekinthető. Bár a fogalmat korai alkalmazásában az élővilág egészére vonatkoztatták, gyorsan kiderült, hogy a társas rovarok szerveződéseire, ezen belül is az euszociális rovarközösségekre, például a hangyákra kiválóan alkalmazható.” Majd Csősz Sándor a szuperorganizmusokat, melyekben az egységek munkája nem pusztán összeadódik, hanem megsokszorozódik, növényhez hasonlítja. A botanizáció mellett a másik irány ugyanígy fontos lenne; James Lovelock egyre megkerülhetetlenebb álláspontja szerint ugyanis: „Gaiai szempontból minden olyan kísérlet, amely az embernek alávetett bioszférát próbálja igazolni, éppúgy kudarcra van ítélve, mint a jóindulatú gyarmatosítás hasonló elképzelése. [...] A Gaia-elmélet tartalma az, hogy bolygónk stabil állapota az embert valamilyen nagyon demokratikus egység részeként vagy társult tagjaként veszi figyelembe.” Ebből az elejtett mintázatból kiderül viszont, hogy a hangyák tanulmányozása (is) kialakíthat egy, a jövőnk szempontjából megkerülhetetlen, tudományos alapú ökológiai szemléletet. A földi idegenek a jól megírt science fiction regényekhez hasonlóan mindvégig izgalmas olvasmány marad, a hátborzongatóan aprólékos kutatói munka eredményeinek ismertetése sehol sem megy a közérthetőség rovására. Éppen ellenkezőleg, a praxis és az oknyomozás, a ténytisztelet és az óvatosság olyan közvetítői (tanári) kvalitásokkal társul, melyek alapján bátran kijelenthető, hogy Csősz Sándor könyve a magyar nyelvű tudományos ismeretterjesztés példaértékű teljesítménye. Remek példája annak, hogy az apró részek hogyan állnak össze az adatkezelés során egy, az öszszegükön túlfutó rendszerré. A könyv olvasása egy percig sem hagy kétséget afelől, hogy bizony idegenekkel osztozunk ezen a bolygón, így nem árt újra és újra tudatosítanunk, bolygónk biológiai rendszerének nem feltétele az ember létezése, az emberi létezésnek viszont feltétele a Föld. Ha a hangyák bolygóján élünk, vagyis a hangyák felől vetünk egy pillantást az emberre, egyfelől magunkat is sejtek kolóniájaként ismerhetjük fel, másfelől a fajok együttesére kínálkozó szuperorganizmus metaforája arra figyelmeztethet, hogy szimpla magunk a többi, más fajok által betöltött funkciók nélkül életképtelenek vagyunk. A hangyák közössége az élő példa rá, hogy ez nem csak metafora. H. Nagy Péter
