Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-25 / 223. szám
6 KULTÚRA 2019. szeptember 25.1 www.ujszo.com Képek, megváltoztató erővel A World Press Photo kiállításon idén a történetmesélés kapott nagyobb figyelmet Révész Tamás World Press Photo díjas fotós szerint a világ legjobb sajtófotóiból rendezett kiállítás elsősorban olyanokat érdekel, akik nyitottak a világra (Debomit Chakraborty-felvétele) ÚJ FILMEK Tudsz titkot tartani? Can You Keep a Secret? / Vies udrzat’ tajomstvo? - Amerikai romantikus vígjáték. A film főhőse, Emma épp elég katasztrófafilmet látott már ahhoz, hogy amikor a repülőgépe viharba kerül, azonnal tudja, le fognak zuhanni. A halál közelsége különös reakciót vált ki belőle: minden, addig féltve őrzött titkát rázúdítja a mellette ülő, jóképű, ám vadidegen férfira. Mikor Emma rájön, hogy földi pályafutása még nem ért véget, csak egy dolgot akar. Minél előbb hazamenni, és soha többé nem találkozni a kedves idegennel. Ám az élet mást tartogat számukra. Kiderül, hogy a férfi Emma főnöke, aki most már minden pikáns titkot tud a lányról. Főszereplők: Alexandra Daddario és Tyler Hoechlin. Bemutató: október 3. (Fotó: Bontonfilm) Joker Amerikai krimi, dráma. A tömegben is magányos Arthur Fleck emberi kapcsolatot keres. Miközben Gotham graffitikkel tarkított utcáit rója, két maszkot is visel: az egyiket a munkájához, hiszen bohócként dolgozik. A másikat viszont nem tudja lemosni - azt azért öltötte magára, hogy be tudjon illeszkedni a világba. De amikor kamaszok zaklatják az utcán, belekötnek a metrón vagy egyszerűen csak a többi bohóc szórakozik vele, még jobban eltávolodik a környezetétől. Fokozatosan magába szippantja az elképesztő és rémisztő mélység, ahonnan már nincs visszaút. Vagy jobb lenne, ha nem volna. Todd Phillips rendező, társ-forgatókönyvíró és producer Joker című filmje a DC univerzum hírhedt rosszfiújáról szól, aki Gotham városában keresi a helyét. Arthur egyik rossz döntést hozza a másik után, az események megállíthatatlan láncreakcióját indítva el. A Joker az idei velencei filmfesztiválon elnyerte a legjobb filmért járó fodíjat, az Aranyoroszlánt. Főszereplők: Joaquin Phoenix, Zazie Beetz, Robert De Niro. Bemutató: október 3. (Fotó: Continentalfilm) VÖLGYI VERA Budapest. A Magyar Nemzeti Múzeumban október 23-ig látható a World Prees Photo című kiállítás. A magyarországi tárlat fő szervezője Róvósz Tamás World Press Photo-díjas fotós, aki kót alkalommal zsűritagként is dolgozott Amszterdamban. Révész Tamást a Word Press Photo népszerűségéről, a fotós szakma változásairól, helyzetéről kérdeztük. Ahogy a budapesti kiállítást ismertető, korábbi írásunkban is megállapítottuk, ha valaki elnyeri, a World Press Photo (WPP) nagydíját, vagy kategórianyertes lesz, az fotóskörökben felér egy Oscarral. És az ismertséggel. Révész Tamás szerint az Oscar-díjas hasonlat nem csak azért nem sántít, mert fotóriporter számára ennél hangosabb siker nem nagyon van. A külsőségek is haj aznak a hollywoodi nagytestvérre. Két éve megváltozott a díjkiosztó ünnepség, Amszterdamban, valóban olyan lett, mint egy Oscar-gála. 1955-ben álmodták meg Hollandiában a világ sajtófotósainak versenyét. Mitől töretlen még mindig a Word Press népszerűsége? Valóban nagyon kevés kiállítás ér el ennyi látogatót. Szerintem az egyik ok az, hogy az emberek az álhírek korában vágynak arra, ami valóban az, ami. Ezen a kiállításon biztos, hogy mindéit az, aminek mondja magát. A versenyben lévő képek bírálata nagyon szigorú. A díj esélyesektől bekérik az eredeti képet és egy holland cég pixel szinten ellenőrzi, nem történt-e valamilyen módosítás rajra. Utána pedig Amerikában egy tényellenőrző cég megvizsgálja, hogy a képaláírás - ami olyan, mint egy hír — valós-e, de még azt is megnézik, hogy a fotós valóban ott volt-e akkor, azon a helyszínen. Van, aki megbukik ilyenkor? Előfordul. Egy fotós kollégát például felhívtak azzal, hogy küldje be az eredetit. Ez maga a siker, mert azt jelenti, hogy a kép díjesélyes. Másnap kapott egy telefont, hogy mi az a folt a függönyön? Analóg géppel dolgozott, szkennerrel sokszorosította a képet, de semmit nem módosított. Kiderült azonban, hogy a szkennernek van egy automatikus javító funkciója, egy fényfoltot piszoknak vélt. Tisztította. Ez már módosítás. A fotós elesett a díjtól. Nagy a szigor, bár így is elnézhetnek valamit a szakemberek, de az utóbbi években nem fordult elő manipulativ felvétel. Ma, amikor a híradók a nappalinkba hozzák a világ minden eseményét, mit adhat nekünk egy állókép? Pont azt, hogy megállít? A World Press Photo kiállításon azt látom, hogy az emberek valóban megállnak, sokszor percekig néznek egy kétméteres képet és elolvassák a mellette lévő hosszú információt. Ami választ ad arra, hogy hol, mikor, kivel, mi történt, és hogyan. Nekem az a tapasztalatom, hisz rengeteg tárlatvezetést tartok, különösen diákcsoportoknak, hogy az élmény megváltoztatja az embereket. Magukba szívják a valós információt, jobban látják, hogy mi van körülöttünk, és az empátia is érezhető rajtuk. Nem lehet, hogy akik elmennek egy ilyen kiállításra, már eleve nyitottabbak? Nyilván olyanokat érdekel a World Press Photo, akik nyitottak a világra. De a fiatalok közül sokan először jönnek el, fogalmuk sincs, mi vár pontosan rájuk. Rengeteg ilyen „első” csoportom van. Nagyon érdekes látni, hogy az emberek szinte összekapaszkodnak, mint amikor egy drámai helyzetbe kerülnek. Persze, hisz amit a World Press Photo mutat a világról, az sokkoló! Igaz, és rengetegszer vágják a fejünkhöz, hogy miért kell térdig gázolni a vérben? De azért tudomásul kell venni, hogy ez sajtófotó. Hírértékkel. És nem az a legfontosabb hír a világon, hogy újra nyílik a cseresznyefa. Amikor zsűriztem, az volt számomra a kérdés, hogy tudjuk, mondjuk, százezer kép közül kiválasztani a legjobbat. De az is kérdés volt, hogy amit látunk, az valóban a legjelentősebb világeseményeket tükrözi-e? Ez állandó konfliktus a zsűriben. Az esemény jelentőségét értékelem, még ha nem is annyira jó a kép, vagy a hihetetlen képi megoldást. S hogy melyik szempont győz, az minden évben az adott zsűrin múlik. Van, amikor az egyedi képek az erősebbek, idén, úgy érzem, hogy a történetmesélés kapott nagyobb figyelmet. Égj'-egy helyszínen, katasztrófánál, drámánál, de akár egy királyi esküvőn rengeteg fotós dolgozik. Hogy dönt a zsűri, ha mondjuk, ketten is ugyanazt a képet küldik be? Soha nem fog két fotós azonos képet készíteni. Van erre egy nagyon jó példa. Zsűritag voltam, amikor az Év képe címért két fotó versenyzett, mindkettő ugyanazon a helyszínen és pillanatban készült. Egy örményországi földrengés utáni temetésen, a koporsó leengedése előtti pillanatban, körben a síró család. Az egyik álló, a másik fekvő kép volt, és ettől teljesen más lett a kettő. Nemhogy két különböző ember fotózta, hanem egy ikerpár! Dávid Tumley és Peter Tumley. Óriási vita dúlt a zsűriben, melyik kép a jobb. David nyert. Még az ikrek is, akik mindig ugyanott vannak, egyformán gondolkodnak, éreznek, pontosan tudják, a másik mire gondol, azok is másképp fotóznak. Nemhogy két különböző fotográfus. Reagál a WPP arra, hogy változik a szakma, ma már egy fotósnak forgatnia is kell? Nagyot változott a média. Ezért született meg egy új kategória, a digitális történetmondás. Az online médiában megjelenő dokumentarista filmeket és a multimédiát értékelik. Vagyis azt is, hogy tudsz a filmtől továbblépni a számítógépeden újabb információkhoz. Hihetetlen élmény. A budapesti kiállításon, a Magyar Nemzeti Múzeum egyik termében folyamatosan mennek az öt-tíz perces rövidfilmek, s mozizás mellett érintőképernyőn, fülhallgatóval ismerkedhetnek meg a nyertes multimédiás programokkal a látogatók. Van átfedés a fotósok és a filmkészítők között? Van. Emlékezetes volt két éve az a drámai Las Vegas-i lövöldözés, amikor egy szállodából tüzelt a téren fesztiválozó emberekre egy bomlott elméjű férfi. A tavalyi kiállításon láthattunk erről egy díjnyertes képriportot és mellette a New York Times multimédiáját. Ebben az utcai kamerák felvételeiből, a rendőrség és a tűzoltók hangfelvételeiből állítottak össze egy elképesztő anyagot. A mostani kiállítás képeiből van, amit különösen szeret? Nagyon sok remek fotó van, köztük Máté Bence magyar természetfotósé, aki már másodszor nyert természet kategóriában. Az egyik ikonikus kép, az év sajtófotója pedig John Moore amerikai fotográfus munkája, aki a mexikói határon dolgozott, amikor a bevándorlókat letartóztatták, és a kisgyerekeket elválasztották a szülőktől. Egy kisgyerek, elveszetten zokog a felnőtt lábak között. A másik, szerintem nagyon érdekes kép, egy vadőrről készült, aki rejtőzködő fegyveres katonának látszik. A csak nőkből álló egység tagját Zimbabwében, kiképzés közben fotózta Brent Stirton délafrikai fotóriporter. Fegyveres vadőrökkel kell védeniük az orwadászoktól az kipusztulással fenyegetett orrszarvúakat, elefántokat. Mi a célja annak, hogy évek óta kísérő kiállítást is szervez a World Press mellé? Pontosan azért, hogy a drámai anyaghoz picit mást is adjunk. Tavaly az év természetfotóit állítottuk ki. Idén pedig, Borsi Flóra képeit. 26 éves, de máris világhírű, nagy fotós cégek hirdetik magukat a képeivel. Most épp Sanghajban van kiállítása, de volt már Párizsban, Londonban, New Yorkban... Magyarországon még nem igazán ismert. Az ő képei másról szólnak, mint a sajtófotók, mindegyik manipulált, és mindegyikben valami titok, valami érzelem van. Gyönyörű kiállítás. 29 éve dolgozik azért, hogy a World Press kiállítás eljusson Budapestre is. Nem lehet beleunni? Nagy élmény csinálni, bár tény, hogy évről évre nagyobb munka, nem megy rutinból, hisz nincsenek pénzügyi támogatóink. De hál’ istennek, nagyon nagy a médiatámogatók köre. Idén, ahogy tavaly is, a Magyar Nemzeti Múzeumban van a kiállítás. Remek környezet, majdnem minden fotó a falakra kerülhet, mint egy igazi múzeumban, és nagyon jó a csapat, akikkel együtt dolgozom. Olyan nagy a siker, hogy a World Press Photo kiállítás miatt kellett kordonokat venni, hogy a pénztárnál terelni lehessen az érdeklődőket. Az egyik teremőr néni, akivel találkoztam, azt mondta: jön majd ez a World Press Photo, kint állnak két órát, bent állnak egy órát, és még mindenkijön, csak jön!
