Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-14 / 214. szám

www.ujszo.com SZALON ■ 2019. SZEPTEMBER 14. 2i A Meccs (előtt és után) Üljük körül az asztalt (Kassák Lajos) És elment Újvárba. Hajrá, győzzetek! (a Nemzeti Sport címlapja) Belül: ... bízom abban, hogy ez a mérkőzés nem alakulhat másként, csak úgy, hogy a végén győztesen jövünk le a pályáról. (Dzsudzsák Balázs) Teljesült a felvi­déki magyarok álma, akik az utóbbi években a jelentős sporteseményeket, magyar sikereket csak a szlovák tele­vízióban nézhették -főleg a futballt. Nagyon örülünk, hogy ez mára múl­té. Hétfon a mi Pistinket, Hajdú B. Istvánt hallgatva szurkolunk a ma­gyaroknak. (Duducz Tibor) Mi, négyen (Árpi, Feri, Tamás, K. Dezső) elmentünk Újvárba, Dé­nes barátunkhoz, hogy nála szur­koljunk a magyaroknak. Régebben többen mentünk, focizni. 1997-ben öten, Pestről, és játszottunk egy iskola tornater­mében újvári barátainkkal, több­ségükben (kisebbségükben) ma­gyarokkal, de később csadakoztak szlovákok is. Utána vacsora, dínom és dánom. Aztán ők jöttek hoz­zánk, foci a Városligetben, kezdet­ben salakon, aztán műftivön (lassan ott sem, közelít a Liget projekt). Vacsora változó helyeken: nálunk a Beugró (ma Ferdinánd, Aradi--Szív u. sarok), egyik barátunk gellért­hegyi teraszán, Réti Sas, de a leg­kedveltebb hely a Mongol Barbecue volt, Budán. Újvárban játszottunk a sportcsarnokban, kollégiumban (vacsorák helyben vagy kocsmában, egyszer údvardon, borospincében). Emlékezetes év volt 1998, foci után kocsmában néztük az angol-ar­gentin világbajnoki nyolcaddöntőt (2-2, tizenegyesekkel az argenti­nok jutottak tovább), mellettünk csalódott és részeg angolok; kitört a vihar, menekültünk az autókba, Árpi is, néztek rá - idegen autóba szállt, ki az esőbe, mehetett taxi­val, még jó, hogy tudta a címet, Dosztojevszkij 77. Itt egy víkend­­házban (nem) aludtunk, K. Dezső hálózsákban a konyhakövön. Volt, amikor a temetőben kezdtünk, egy barátunk, sporttársunk sírjánál. És a strandon fejeztük be, foci után teke, aztán csobbantunk. Másik emlék: a sportcsarnokban meg­vacsoráztunk, ittuk a borovicskát, sört, amikor valaki (biztos a vesztes) felvetette, játsszuk le a visszavágót. És lejátszottuk. A kollégiumban K. Dezső kétszer kelt fel pisilni, és mindkétszer másik szobába ment vissza, akkor éjjel három ágyban aludt. Emlékezetesek voltak a ma­lacvacsorák; egyik sporttársunknak, aki nem tudott jönni, vittük a ma­lac fejét; ne mondja, hogy nincs malaca. Kb. 15 évig ment ez így (ők jöttek, mi mentünk), tavaszi­őszi menetrendben. Párkányban, a híd után pénzvál­tás, 334 Ft/euró, történelmi mély­ponton a forint, viszont mi, akár a magyar gazdaság, hasítunk, Árpi a tükörbe néz, nekünk villognak?, egy rendőrautó mögöttünk. 50 helyett 66-tál ment (el is neveztük azon­nal Fittipárpinak), 20 euró. Némi vigasz(díj), hogy az egyik rendőr hajrá, magyarok!-kA köszön el, a másik pedig biztosított a nagyszom­bati szlovák-horváton, nuüháromig néztem. Az ijedtségre megállunk Köbölkúton, egy borovicskára (60 eurócent), a sofőrnek, szegénynek, kofola. A kocsmában magyar kár­tyával játszanak, hárman, K. Dezső érdeklődik, alagír, még sose hallot­tunk róla. (Utánajár: három kártyát osztanak mindenkinek, az asztalon is le van rakva három lap, három egy­formát vagy egyszínűt kell gyűjteni, akinek ez sikerül nyer, alagírja van.) Randevú Dénessel a Kostyálban (nekünk Bemard), sokadszorra csodáljuk meg kemény, korsó fölé emelkedő habját (K. Dezső muta­tóujjal „lefölözi”), kóstoljuk, na, ez a sör (1,30 euró; október 3-án akció, 60 eurócent/korsó, visszajö­vünk!), meg a borovicska (1 euró). Aztán még egy kör, még egy és anekdoták, csapatok, nevek, Vesely, Jokl Stratil, Kabát, Dénes fordítja, a vidám Jokl elveszítette a kabátját. Na, mi majd nem leszünk ilyen vidámak, elveszítjük kedvünket. K. Dezső egy oklevelet nézeget, le is írja (szereti az ilyeneket meg­örökíteni): OKLEVÉL az Újvári tökmagosok részére, a XVI., Szent Orbán-napi falunapon megrendezett regionális Gulyásfoző Versenyen elért I. helyezésért. Garamkövesd, 2015. május 30. Dénesnél is gulyás, bab-, bo­rovicskák, sörök. És kezdődik a Meccs. Tudja „mindenki”, újságok, portálok megírták. Harminc per­cig jók voltunk, a félidő végén kaptunk egy lesgólt, Szoboszlai szabadrúgásból, gyönyörű góllal egyenlít, megkapjuk a másodikat, és nincs erőnk, lelkierőnk egyenlí­teni. A meccset velünk nézi Öcsi, igazi szurkoló: biztat, reményke­dik, apátiába zuhan, talpra ugrik, biztat, káromkodik, nem várva meg a meccs végi Himnuszt, kom­mentárokat, magyarázkodásokat, feldúltan távozik. A meccs közben kihozott szilvás pite elfogy, édes élet, édes hazám. Ám keserű szájízzel alszunk el, és nem azért, mert előkerült az unicum is. Másnap másnap, kutyaharapást (ez inkább kutyamarás volt) szőré­vel, reggeli előtt borovicska, hozzája sör. Visszafelé nem térnek be Ber­­nardra, K. Dezső hiába könyörög. Majd megállunk Köbölkúton!, sofőr­terror, Árpi nem szomjas, kofolára. „Helyette” kultúrprogram, Fő tér, plébániatemplom, Szenthárom­ság-, Kassák-, Bernolák-szobor, a kuruc brigadérosból lett császári és királyi ezredes, az áruló Ocskay lefejezésének helyén a bronz em­léktábla, nem először néznek körül. Bevásárlás, persze (elsősorban Ber­nard) sörök, Deli csoki, Fidorka, föstölt parenica, K. Dezső vesz két doboz retro (’73-as) Zlaty Bazantot, az újságosnál Új Szót - nincs tu­dósítás a meccsről, korai lapzárta. A Sportban viszont a címlapon: Zijeme!, újságos hölgy készségesen fordít, Elünk! Mi meg majd’ be­lehalunk. Autóba, Köbölkúton a kocsma 1-kor nyit. Párkányban, a vasútállomáson biztos lesz valami, valami?! Oázisban állnak meg, vá­logathatnak: Turista, cégére Zlaty Bazant; Büfét Pepe (Topvar), zár­va; Euro büfét (Staropramen), ezt választják, nyitott helyiség. K. De­zső kér egy borovicskát is (Spisská, 1 euró). Szemben az állomáson felirat: Rida menü, Leves nélkül 2,59, Levessel 3,09 euró, K. Dezső izgalomba jön (és nem azért, mert éhes, bár ebédidő van), itt resti van! Egyáltalán, van resti! Resti Kornél, azzal az ürüggyel, hogy pisilnie kell (vécé csak az állomáson), indul, és nem csalódik! Pohostinstvo (ha jól jegyeztem le) Rida, itt a változa­tosság kedvéért Velkopopovicky Közel. Teplé jedlá, Pecená Klobása 1,10 euró. Nyitva 5:30-20:00 (hét­végén 6:00-22:00), istenem, itt ücsörögne, mint egy kávéházban, naphosszat, éjszaka! Mosdóba, 10 eurócent a belépő, forintot elfogad? A néni készséges, ha van száz forint­ja. Kabinba megy vagy... K. Dezső vicces kedvében van, szekrényesbe, fejszámol és euróbán fizet. A többiek már az autóban, azt hittük, elmentél vonattal beszáll, nincs olyan szerencsétek, de ide még eljövök, vonattal Feri bejelentkezik utastársnak. Hazafelé az Új Szót olvassa, benne Alacsonyabb osztá­lyú labdarúgó-bajnokságok, az ő kedves (vadász)területe! Nézi a III. ligát, Nyugat-SzLováka, N. Zámky- Marcelová 2:1 (0:0), g: Horácek (73-, 79.), ill. Bottyán (67), leg­alább az Újvár győzött! Úgy, hogy fordított! Újságolja örömmel a töb­bieknek. Pesten megveszi a Nemzeti Spor­tot, a címlapon: Csatát vesztettünk, tehát nem a háborút, a szokásos (ezúttal nem hurrá-) optimizmus. Talán ha alagút játszottunk volna. FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Jó, hát akkor ideköltöznék. Most már cUfinitimye. Mon­dom L-nek a lakásában, amire a kijelentés vonatko­zott. Honnét ez a hirtelen bizonyosság? Vonja fel szemöldökét L. Jó úton jöttem, hagyom rá. Rövidíteni kellene, gondoltam hirtelen, másodszor járok Dévény­­újfalun, a temető mögött gondol­tam átslisszolni, nagyon el nem tévedhetek. Aztán a sarkon túl, néhány lépés után jöttem rá, hogy figyelnek. Nem a kutyát sétáltató pár mögöttem, nem is a kocsival balra kanyarodó anya, sem pedig a biciklis úr. Ott figyelt a mező szé­lén, a fák alá húzódva szürke kövek csoportja, amikről nem lehet el­dönteni, tanúskodnak-e, vagy csak épp őgyelegnek errefelé. Az embernek talán biztonságér­zetet ad, ha néhány holtat tudhat a talpa alatt. Mondom L-nek, amíg a kert felé hajt. Sőt, az egyeden valamire való biztonságérzetet, amely azt bizonygatja, hogy nagy baj nem történhet velünk a világ­ban, a talpalatnyi föld biztonsága és bizonysága végig, avagy a végig elkísér. Ott leszünk mi is velük együtt a talpunk alatt, a középkori Párizs letűnt nyomorultjaival, ha a Place du Bellay-n kávézunk, a régi muszlimánokkal és hős gázijákkal, ha épp Szarajevóban, a evangélikus tót munkásokkal a Récsei vámon, ha épp Pozsonyban, a prágai udvari zsidókkal, ha épp Zizkovon, vagy a Felszámolt temetők X. / Dévényújfalu néhai pesti polgárokkal, ha a Lehel téri piacon, sosem volt budaiakkal, ha épp a Gesztenyés kertben - vagy csak úgy, egy hajdanvolt ismeret­lennel, avval, akivé egykor leszünk. L. nem válaszol, azt hiszem reto­rikailag lőttem túl a célon. Teme­tőszövegek. Teszem hozzá tanács­talan zárlatként. Bocs, csak fáradt vagyok, mondja L. Majd alszunk a sírba'. Mondom neki Öreganyád mondatát, neki találtam ki ezt a szót, temetőszövegek. Az idő is az ő igaza mellett tanúskodott. Miért nem érti senki útszéli nek­­rofiliámat, töprengek, mikorL. meg­kérdezi, nem kellene-e abbahagyni ezt a temetősdit. De, definitívnye, hagyom rá, miközben a szürke kövek tekintetére gondolok. Az egykori zsidó temetőre emlékezik a felirat a jellegtelen lakó műkö­vén, mely maga is mintha sírkőnek hazudná magát. Néhány töredék­sírkő áll támogatólag körülötte. Hiába ismerősek a kopott, vésett betűk, nem állnak össze szavakká. Az egyik kő csúcsán ott az áldásosz­tó kohanita kéz. A kabbala szefiráit matató ujjak épp a kövek mögött álló panel emeleti ablakának pere­mén kapaszkodnak. Mellette egy másikon a Keter, azaz korona, a legfelsőbb szféra. A jó út felszámolt temetőn át vezet. Sírkövek, fák, csinzsák, tökéletes csendélet, míg guggoltomban bele nem gyalogol egy elszabadult golden retriever. Azok a temetők fontosak, ame­lyeknek van történetük, fűzöm tovább másfél órával később, ami­kor már visszafelé autózunk a kert­ből. A nap már lement. Közben gúglizom a mobilomon, de az egy­kori horvát falu zsidó temetőjéről semmit sem találok, csak annyit, mint ami látható is: helyére épült a szídliszkó. Egy cikk akad horogra, amely egy dévényújfalui antisze­mita atrocitásról tudósít, amely a tiszaeszlári vérvád után a város min­tájára annak környékén is divatba jött. Nincs ám minden temetőnek története. Mondja L. váratlanul, és a kanyarban más irányba kanyaro­dik. Jó úton vagyunk? Naná, ebben bizonyos lehetsz. Mondja. A jó út temetőn keresztül vezet. Felszámolt temetőn, figyelmeztet L. Kell, hogy felszámolják? Kérdem. Mi lesz, ha egyszer minket is felszámolnak vég­ső nyugalmunkban? Egy furcsa, torz kőnél hajiunk le az útról, később kiderül róla, emlékmű. Tessék, itt volt, a múlt földjén taposol. Az emlékművön felirat, szláv temetőt tártak fel itt. Egy hatalmas felszámolt temető nyugszik a tarló alatt, lakóit kiköl­töztették - szabad a pálya. Jövőre szárba szökken a vetés újra. Több mint 800 sír Samo birodalma korá­ból? De hát az max egy emberöltő­ig tarthatott! Nyolcszáz sír, hát azok generációóók! Mondom L-nek az emlékmű feliratában közölt tények­re kérdezve. Hatalmas temető volt, nagyobb, mint amit a D4-es épí­tésekor találtak Pozsonypüspökin tavalyelőtt. Szlávok voltak vagy avarok, ki tudja miféle nyelvet be­széltek, a pusztákét vagy azt, ame­lyet később még Konstantin és Metód is értett? Vagy valami frank, szarmata germánt? Esetleg széjjel­deformálódott latin dialektust? A nyelvnek a testtel szemben nincs lebomlása, csak tovaillanása. 1924-ben, amikor a közeli tég­lagyár elkezdett homokot adagolni a nyersanyagok mellé, na azt innét szerezték be. Aztán egyszer csak a faluba visszavonult egykori bécsi tisztviselő, Josef Zavadil amatőr ré­gész vette észre, hogy a homokban csontok is lapulnak, s hogy meny­nyi, az csak évekkel azután derült ki, hogy a Jan Eisnernek, a Co­­menius Egyetem archeológusának felhívta rá a figyelmét, s az ásatások elkezdődtek. Hogy tojásmarad­ványokat találtak a sírokban, meg néhány csirke- vagy kakascsontot, semmit sem bizonyít, a szlávok éppúgy gyakorolták az utolsó aján­dék e formáját, mint az avarok vagy a germánok. A harcosok sírjában a lovukat is meglelték. A legtöbb ázsiai típusú. A keramika viszont szláv. Néhány sírban a maradvá­nyokat fej nélkül találták, máshol pedig csak koponyát - néhol pe­dig mindkettő megvolt, csak épp elválasztva. Eisner a vámpírhiedel­mekre gondol, talán a holtak visz­­szatértétől tarthattak, ki tudja. Ja, és ami furcsa, hogy mindannyian fejjel keletnek feküdtek. De mind­egy is, mert a leletek bizonyossága elillant, amikor azok új lakhelyét, a Nemzeti Múzeumot bombatalá­lat érte a második világháborúban. Azok, akik nincsenek már, nincse­nek már meg. Csak annyi van meg, amennyit Eisner a feljegyzései, a dokumentáció és a fényképek alap­ján az ötvenes években publikált és megmentett a jövő tudománya számára. „Épp ezért a probléma megoldása az új marxista iskolázású csehszlovák archeológusok generá­ciójára vár, akik hála a népköztár­sasági berendezkedésünknek, mely a felkészült kutatást összehasonlít­hatatlanul jobb technikával látja el, mint a múltban Eisner professzort” - fogalmaz a könyv előszóírója. Menjünk, mielőtt felszámolnak minket is egy bombatalálattal a csonttárba. Gyere, biztos jó úton vagyunk, felszámolt temetőn át ve­zet. Mikor költöznél? Jövőre szárba szökken a vetés újra. Definitívnye. Illanjunk tova. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3 Sajó László Alagír

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents