Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-13 / 213. szám

KÓPÉ DUHATŰKÉSIÚVODÁSOS 2019. szeptember 13. | www.ujszo.com ÍGY RAJZOLTOK TI Török Hanna, 7 éves, Nyárasd Hobot Sára, 6 éves Fekete Noémi, 6 éves Megály Boglárka, 4 éves Both Máté, 9 éves, Dunaszerdahely Kedves Gyerekek! Jelentem, az én füzeteim mind megmargózva, a könyveim becsomagolva, ceruzáimat még a nyáron kifaragtam, úgy­hogy ami az eszköztáramat illeti, teljesen készen állok a tanévre. Az első héten főleg szervezési kérdésekkel foglal­koztunk, aztán meg átismételtük a tavalyi tananyagot, most kezdődik majd igazán az érdekes rész. A múlt héten egy napot az iskolaudvaron töltöttünk, gyomláltunk, gereblyéz­tünk, összeszedtük az elszáradt virágokat, és mindenki meg­fogadta, hogy egész évben rendben tartjuk a környezetünket, senki el nem dob egy darab papírt sem, s ha mégis idefüjna valamit a szél, azt azonnal felvesszük, hogy megmaradjon körülöttünk a tisztaság. Kíváncsi vagyok, kitart-e, és meddig tart ez az elszántság bennünk. Ami engem illet, biztos, hogy óvni fogom nemcsak a természet, hanem az osztály rendjét is, hiszen eddig sem szemeteltem. Ráadásul nálunk Huncut­ka olyan nagy környezetvédő, hogy még műanyag palackot sem vásárolunk már régóta, sőt zacskókat sem veszünk igénybe az üzletben, mert mindenkinek varrt kis textilzsáko­kat péksüteményre, gyümölcsre, egyéb apróságokra. Ti mit tesztek a környezetetek megóvásáért? írjátok meg, hadd lássa mindenki! Nagy Kitti, 3 éves KÓPÉSKODJ Kis iskolán kívüli számtan Egészítsétek ki a számokat olyan műveleti jelekkel, hogy az adott eredményt kapjátok meg! Az augusztus 30-ai megfejtés: 1-D, 2-G, 3-F, 4-E, 5-A, 6-C, 7-B. Az Új Szé ajándékát nyerte: Károlyi Ádám, Ekecs. Címem: Düel-Press s.í.o., Új Szó szerkesztősége - Kópé P. 0. Box 222,830 00 Bratislava 3 E-mail: kope@ujszo.com A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldalra. Vörös Zsófia, 3 éves, Százd Hanko Iván, 9 éves, Szene Még süt a nap, még sütöget, csak reggelente van hideg, csak estelente kéldegél újra és újra föl a szél. Csak az éjszakák, csak azok hűvösek, mint a csillagok. Napközben meleg van, meleg. Sütkéreznek a verebek. Duruzsolnak a darazsak. Napfényben fürdik a patak. Gúnárok, gácsérok, tojók élvezik még az úsztatót. De a reggeli hideget feledni többé nem lehet, sem az esték, sem a sötét éjszakák csillag-hűvösét; tudják mindezt a levelek, s a fának búcsút intenek. Székács Dorina, 5 éves Károlyi Noel, 4 éves Valasek Zoé, 4 éves Tatranská Barbara, 6 éves A HÉT VERSE Kányádi Sándor Még süt a nap

Next

/
Thumbnails
Contents