Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-12 / 212. szám
A világ legnépszerűbb városai 12. oldal 2019. szeptember 12., csütörtök, 12. évfolyam, 30. szám A Horvátországba látogatók a legtöbb vendégéjszakát hagyományosan Isztriában töltötték el, utána Split-Dalmácia megye, a Kvarner-öböl, Zára megye és Dubrovnik-Neretva megye következik a listán (Fotó: Shutterstock) 5 százalékkal nőtt a turisták száma Horvátországban első nyolc hónapban 5 százalékkal nőtt a turisták és 2 százalékkal a vendégéjszakák száma Horvátországban a tavalyi év ugyanezen időszakához képest - írta a Poslovni Dnevnik című gazdasági napilap kedden a turisztikai minisztérium adataira hivatkozva. A horvát turisztikai minisztérium által indított eVisitor rendszer adatai alapján augusztus végéig 16,7 millió belföldi és külföldi vendég összesen79,l millió vendégéjszakát töltött el az országban, ami 800 ezer turistával és 1,6 millió vendégéjszakával több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Gari Cappelli turisztikai miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: a turisták számának növekedése mellett különösen jó hír Horvátország számára, hogy a turizmusból származó bevételek is bővültek, és elérték a 20,6 milliárd kunát (2,8 milliárd euró), ami 1,6 milliárd kunával (216 millió euró) több a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. A Horvátországba látogatók a legtöbb vendégéjszakát hagyományosan Isztriában töltötték el, utána Split-Dalmácia megye, a Kvarner-öböl, Zára megye és Dubrovnik-Neretva megye következik a listán. A legtöbb vendégéjszakát a németek (17 millió) töltötték el, őket a szlovénok (9,5 millió) és az osztrákok (6,3 millió) követték. A top tíz országban - ahonnét a legtöbben látogattak Horvátországba - vannak továbbá (sorrendben) a lengyelek, az olaszok, a csehek, a britek, a magyarok, a szlovákok és a hollandok. Közülük csak a lengyelek és a csehek töltöttek 4, illetve 3,4 százalékkal kevesebb vendégéjszakát Horvátországban, mint tavaly az első 8 hónapban, a többi országból nőtt a turisták száma. (MTI) 7 trükk, ha jobb szobát szeretnénk a hotelben Az utazásaink során a legtöbben hotelekben szállunk meg, ám egy jó nyaraláson, városlátogatás, tengerparti üdülés során nem mindegy, milyen minőségű a szoba, hiszen, ha az rossz, szakadt, akkor az nagyon kellemetlenné teszi az utazást, ellenben, ha jó, vagy még luxusminőség vár a szállodai szobában, akkor az még egy szinttel növeli az utazás élményét. Most - utazási tapasztalataink alapján - 7 trükköt árulunk el, hogy jobb szobát kapjon. Talán kevesen tudják, hogy a legtöbb hotelben - akár kategórián belül is - több fajta szoba létezik, sok olyan van, amelyre ráfér a felújítás, de vannak felújított, modern szobák is. így nem mindegy, hogy melyikhez ad kártyát a recepciós. Ami a legfontosabb, ma már a szállodáknak rendkívül fontos, hogy a vendégek elégedettek legyenek, hiszen tudják, hogy ha rossz szájízzel távozunk, akkor annak hamarosan nyoma lesz az internetes értékelő oldalakon, és ez elriaszthatja a még csak foglalni tervező vendéget. Éppen ezért általában mindent megtesznek, hogy jól érezzük magunkat, sokszor egy csillaggal magasabb szolgáltatást, vendégélményt kínálva. Nekünk pedig foglalás előtt nem szabad megfeledkezni arról, hogy ellenőrizzük, mit írnak a választott hotelről azok az utasok, akik már jártak ott - a Tripadvisor oldalon nemcsak értékelések, de képek is vannak, így azonnak kiderül, ha rossz a szolgáltatás, lepukkantak a szobák és barátságtalan a személyzet. Most hét olyan tippet osztunk meg olvasóinkkal, amely segít abban, hogy jobb minőségű szobát kapjunk a hotelben. Nem mindegyik működik mindenhol, így fel kell mérni, melyiket használjuk ahhoz, hogy a lehető legjobb szobát kapjuk. 1 Legyünk kedvesek! ■Az egyik legfontosabb, hogy amikor a recepcióssal intézzük a bejelentkezést, akkor mindig figyeljünk, mosolyogjunk rá, legyünk kedvesek. Ha ő adja a szobát, akkor biztosan igyekszik az elérhető legjobbat kiadni, ha viszont már előre ki van osztva a szobaszám, akkor egy esetleges reklamációnál biztosan megtérül a kedvességünk, barátságosságunk. mindent megtesz, hogy jó szobát kapjunk, lehet, eggyel magasabb kategóriájút is. 4 Legyünk törzsvendégek! ■ Ha gyakran utazunk, akkor érdemes kiválasztani egy szállodaláncot, és annak hoteljeiben megszállni, és csadakozni a lánc törzsvendégprogramjába (a kisebb láncoknak, vagy a hoteleknek is van ilyen programjuk). A láncok előnye, hogy a világ legtöbb országában vannak hoteljeik, mindenféle árkategóriában, így mindenhol találunk megfelelő szállást. Ha 2 Ellenőrizzük a szobát! ■ Amint belépünk a szobába, még a kipakolás előtt ellenőrizzük a szobát, hogy minden megfelel-e, tiszta-e, megfelelő-e a kilátás (nyilván ha városra nézőt foglalunk, akkor nem várhatjuk el, hogy a tengerpartra néző szobát kapjunk). Ha valami nem stimmel, és szeretnénk szobát cserélni, akkor azt azonnal jelezzük a recepción - ilyenkor általában segíteni, cserélni szoktak, ha van szabad hely. 3Baksis, azaz borravaló ■ Ez a módszer nem mindenhol működik, elsősorban az ázsiai, arab országokban érdemes próbálkozni vele. A lényege, hogy egy kis borravalót adunk a recepciósnak (bejelentkezéskor az údevélbe helyezve), aki ezt követően biztosan (Fotók: Shutterstock) nak, ha speciális igényeink vannak, hiszen a hotelek szeretik az elégedett vendégeket, és ha jelezzük, akkor biztosan teljesíteni fogják. Ilyen lehet, ha modern szobát szeretnénk, ha magas emeleti szobában szereménk megszállni, esedeg, ha a kilátásban van valamilyen preferenciánk. Ha gyakori vendégek vagyunk az adott szállodaláncnál, azt is megemlíthetjük, miért választjuk mindig ezt a láncot, a menedzserek szeretik a dicsérő szavakat. Fontos azonban, hogy ne legyünk pofátlanok, azaz ha alapszobát foglalunk, akkor ne kérjünk tengerre néző kilátást... 7 írjunk értékelést! ■ Ha hazaértünk az utazásból, mindig írjunk értékelést az interneten — ezt már a szállodának írt levélben is belinkelhetjük, miket írtunk korábban. Ezzel az utastársainknak is segítünk a választásban, másrészt a gyakran értékelést író vendégekre különösen odafigyelnek a hotelekben, hiszen semmit sem szeremének jobban, mint az elégedett vendég pozitív értékelését olvasni az internetes fórumokon. Szabó Laci A törzsvendégeknek nagyobb figyelem jár gyakrabban szállunk meg a láncok egyik hoteljében, akkor gyorsan elérjük a magasabb, ezüst, arany vagy platina szintet, ezekhez pedig automatikusan jobb szobák, kiemelt figyelem, és egyéb ajándék (gyümölcstál, sütemények a szobában, akár egész napos ingyenes étel- és italfogyasztás a hotel kiemelt vendégek számára fenntartott lounge-csában) is jár. 5 Használjunk arany/ ■ platina hitelkártyád Ez a módszer korábban nagyon jól működött, most azonban már nem annyira tuti tipp: á lényege, hogy a legmagasabb szintű bankkártyánkat, hitelkártyánkat - arany vagy platina - adjuk a recepciósnak a bejelentkezéskor (akkor is, ha a szoba már ki van fizetve, hiszen úgyis kérnek majd ilyet garanciaként). Ha ezt látják, akkor sokszor jobb szobát adnak - igaz, ez a módszer tnég pár évvel ezelőtt gyakrabban működött, mint manapság, de érdemes kipróbálni. 6 Érkezés előtt írjunk ■ a szállodának! A foglalás után írjunk a szállodá