Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-12 / 212. szám
www.ujszo.com | 2019. szeptember 12. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Marian K. vigyora Még mindig azt hiszi, hogy megúszhatja ezt az egészet A ki egy megtört, magába szállt Marián Kocnerre számított a tárgyaláson, nagyot csalódott: a „vállalkozó” végig mosolygott, és hozta a szokásos, fölényeskedő modorát: mintha az égvilágon semmi probléma nem lenne. Persze ennek azért ellentmondott a bilincs a csuklóján, de úgy tűnik: Kocner látszólag nem aggódik különösebben a saját sorsa miatt. Lehet, hogy csak színészkedik, de lássuk be: ha végignézünk Szlovákia eddigi történetén vagy akár Kocner eddigi „karrierjén”, akkor joggal hiheti, hogy ezt még mindig megúszhatja. Eddigi élete lényegében erről szólt: kapcsolatai a politika és a rendőrség legfelsőbb köreibe vezettek, és ennek köszönhetően eddig gyakorlatilag büntetlenül garázdálkodott. Lényegében az számít anomáliának, hogy most felelősségre akarják vonni - a dolgok normál menete szerint már régen elsimította volna a váltók ügyét, vagy valamelyik bábján keresztül elérte volna, hogy ne is történjen vádemelés. Egy fiatal újságírónak és a menyasszonyának kellett meghalnia ahhoz, hogy valami megváltozzon. Hónapokon át tartó tüntetések és soha nem látott mediális nyomás kellett ahhoz, hogy rendőrség és az ügyészség rendesen végezhesse a dolgát, hogy a Kuciak-ügyben zajló nyomozás ne a „megfelelő” kezekbe kerüljön, amelyek majd eltüntetik a „kényelmetlenségeket”. Csak így foghatták el a feltételezett tetteseket, és csak így vezethettek el a szálak Marián Kocnerhez. Most a Markíza Televízió váltóinak ügyét tárgyalja a bíróság, de előbb-utóbb a gyilkosságok miatt is előveszik őt. A váltóhamisítási ügy egyébként egy meglehetősen primitív csalási kísérlet története, de önmagában is sokat elmond a szlovákiai jogállapotokról: csak egy multinacionális háttérrel rendelkező óriáscégnek volt hozzá elegendő tőkéje, befolyása és ideje, hogy bíróság elé rángassa Pavol Rusko egykori gazdasági minisztert és Marián Kocnert. Kocner kisebb műsort rendezett a meghallgatásán, dagályos előadást tartott, és mindenhez volt megjegyzése. Egyszerre élvezte az újságírók figyelmét és kelt ki ellenük, mondván, a média már előre elítélte őt. Mintha egy színházi előadás zajlana, és ő teljesen biztos lenne abban, hogy ezt is megússza. A média elleni támadás, az újságírók hitelességének aláásására tett igyekezet persze nem véletlen. Kocner barátai egyre fogynak, a korábbi emberei ellene vallanak, a folyamatos médiafigyelem pedig lehetetlenné teszi, hogy a zavarosban halásszon, amihez a legjobban ért. Talán véletlen, de pont ezt az időpontot választotta Dusán Kovácik speciális ügyész is, hogy rámutasson: a Kuciak-ügy aktáiból kiszivárgó adatok segíthették a gyanúsítottakat. Kovácik korábban tétlensége (a felügyeletére bízott 61 ügyben egyszer sem tartotta fontosnak a vádemelést) és Norbert Bödör oligarchához fűződő állítólagos kapcsolata (akivel Kocner is jóban van) miatt került az újságokba. Most amiatt sápítozik, hogy az újságírók „valamiféle közérdekre” hivatkozva nyilvánosságra hozzák a nyomozati anyag egy részét, amivel - szerinte - lépéselőnybejuttatják az elkövetőket. Tény, ami tény, ez a veszély fennállhat. De az is tény, hogy Kocner Threema-üzeneteiből tudjuk: lényegében bármilyen rendőrségi vagy ügyészségi információhoz hozzájutott, így nem valószínű, hogy az újságokra szorult volna (melyek amúgy is megválogatták, mit közölnek és mit nem, mert a jelzett veszéllyel maguk is tisztában vannak.) Ráadásul, ahogy a felvezetésből kiderült, Szlovákiában a mediális nyomásra egyszerűen szükség van, hogy valamiféle nyomozás egyáltalán elinduljon. Ennek a nyomásnak persze megvannak a korlátái. Ezt mutatja a puszta tény is, hogy Kovácik a maga 61-0-s statisztikájával még mindig speciális ügyész, hiába írt minden sajtóorgánum az alkalmatlanságáról, és hiába tüntettek ellene. De néha a nyilvánosság nyomása eredményre vezet, ha eléggé kitartóak vagyunk. Igen, Kocner magabiztos és színházat játszik, de ne feledjük: ez még csak a tárgyalások legeleje. Váijuk ki a végét, ne hagyjuk magunkat félrevezetni, és ne lankadjon a figyelmünk: ha eléggé kitartóak vagyunk, látni fogjuk, mikor hervad le a mosoly az arcáról. Koéner a bíróságon (TASR-felvétel) Dehogyis hazaárulás! BÖCSKEI BALÁZS F időszak kezdődött a magyar politikában azzal, hogy az Hl ~T • ellenzéki képviselők immáron rendszeresen nem szavaz- I zák meg európai színtéren a Fidesz-KDNP jelöltjeit az V/ I adott pozícióra. Júliusban a DK-listavezetője, Dobrev Klára járt el így a fideszes Járóka Lívia EP-alelnöki jelölése során, és így tettek a Momentum képviselői is, akik arra biztatták ff akciótársaikat, hogy a tisztségre ne támogassák szavazatukkal a jobboldali magyar EP- képviselőt. Úgy tűnhet akár, hogy a baloldali-liberális ellenzék nem kívánja tovább cipelni azt a gyakran mondvacsinált keretet, hogy aki nem szavazza meg valamilyen európai vagy globális placcon „a” magyar jelöltet, az „hazaáruló” lenne. Egyrészt ez utóbbi érvelés nevetségesen kormánypárti, másrészt tényleg csak a legelkötelezettebb pártos jobboldali szavazóknak tetszik úgy, hogy ez a magyar érdek „elárulása” lenne. Nyilván a politikát lazábban követőket és alulinformáltabbakat meg lehet talán „mozgatni” azzal a kormánypárti érveléssel, hogy itt kérem nem a magyar kormány, hanem Magyarországgal szembeni uniós (ellenzéki képviselői) fellépésekről van szó, de ezen túl is lehet lépni és hagyni, hogy az ellenzék politikailag értelmezhető módon járjon el - mint most vagy a fent említett esetben. Miért is? Anélkül, hogy „bevezetés a politikába” szösszenetbe ágyazódna ez az írás, meg kell jegyezni, hogy a politikai tudás nem technikai jellegű, azaz nincs hozzá már 0-10 éves kor között szellemileg is feldolgozható segítség, mint egy IKEA-bútor összeszereléséhez. És nem is elméleti jellegű, bár nyilván igényli a választási rendszer és számos jogszabály ismeretét. A politikai tudás gyakorlati, azaz cselekvésre irányul, mégpedig konkrét helyzetek konkrét megoldására. Például, hogy korábban meg kellett-e szavazni vagy sem Járóka Líviát, illetve támogassák-e majd ellenzékiek a szavazatukkal Trócsányi Lászlót, az Orbán jelölte biztost vagy sem? Számos esetben előfordult, hogy hasonló (vagy olykor egészen más) dilemmákat a tartózkodás intézményével „oldott meg” számos ellenzéki politikus, ami gyakran az állásfoglalásra vonatkozó bátorság hiányával magyarázható. Mondhatjuk, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a nemdöntés is döntés. De amikor az ellenzék egy része jövőellenesnek és kizárólag a tehetőseket helyzetbe hozónak tekint egyes családpolitikai intézkedéseket, és a parlamenti szavazáson - félve, hogy „családellenesnek” keretezik - emiatt tartózkodik, akkor nem erről beszélünk, hanem egy, a praxisra irányuló tudásról. Ennyiben tehát ez nem is politikai döntés, hanem alkalmatlanság a döntésből fakadó további kihívás megoldására. Mostanra viszont az ellenzék kezdi átlépni az árnyékát, de ne kiabáljuk el! Amellett, hogy messze nem száz százalék, hogy Trócsányi bővítési és szomszédságpolitikai biztos lesz, a pozícióra jelölése nem éppen vereség a miniszterelnöknek. Ügyanakkor egy jelölt személyéből megítélni az orbáni-magy ar-európai kilátásokat nem lehet. Amikor feláll - mármint hivatalosan - a teljes biztosi névsor, akkor lesz végleges, hogy kik hullanak el, ha egyáltalán, és beljebb leszünk azt illetően is, hogy az európai viszonyok miként alakulhatnak. Nem bent, hanem beljebb. Elemzői szinten éppen ezért két dolgot felesleges tenni: egyrészt az „Ursula von der Leyen kapitulált Orbán előtt”, illetve a „Trócsányi jelölése semmit nem jelent” végletes pozíciókat felvenni. Ha csak a bizottság német elnökének megválasztására gondolunk, a Spitzenkandidat-rendszemek való beintésre - ami nem szerződésellenes, persze -, a Néppárt és a Fidesz sokadik félidős meccsére, vagy éppen a zajló európai, brit kormányválságokra, úgy egyértelmű lehet, hogy a helyzetek komplexitása következtében az európai politika nem ismeri a vagy-vagy helyzeteket. Mindebből azonban nem következik, hogy a magyarországi politikai helyzetekben is működhet a bonyolultságokra vonatkozó ilyen érzékenység. Főleg, ha a pillanat fekete és fehér. Mostanában olyan időket élünk, hogy a pepita helyzeteket nem javasolt szivárványra színezni. A szerző politikai elemző, az IDEA Intézet igazgatója 1800 milliárd dollár kellene a klímaváltozás megállítására A következő tíz évben 1800 milliárd dollárt kellene fordítani világszerte azokra a stratégiákra, amelyek lehetővé tennék, hogy a bolygé alkalmazkodjon a klímaváltozáshoz. A kutatókat, közgazdászokat, vállalatvezetőket tömörítő Globális Alkalmazkodási Bizottság (Global Commission on Adaptation) öt gyakorlati megoldást fogalmazott meg globális költség-haszon elemzésében, amely szerint a szóban forgó stratégiák megvalósítása több mint 7 ezer milliárd dollár hasznot hozna - közölte a BBC. A globális bizottságot korábban Ban Ki Mun volt ENSZ-főtitkár, Bili Gates, a Microsoft társalapítója és Krisztalina Georgieva, a Világbank igazgatója hozta létre. A szervezet szerint a gazdagabb országoknak erkölcsi kötelességük befektetni olyan adaptációs intézkedésekbe, amelyek az egész világ javát szolgálják, ugyanis az éghajlatváltozás hatásaival leginkább küzdő országok a legkevésbé felelősek a problémákért ajelentés szerint. A testület szerint a következő tíz évben olyan előrejelző rendszereket kellene kiépíteni elsősorban a szigetek lakói és a part menti közösségek számára, amelyek jó előre figyelmeztetnek a viharokra, az erős tengeijárásra és egyéb szélsőséges időjárási viszonyokra. Egy egyszerű mobiltelefon-alkalmazás például segíthetné a csendes-óceáni Cookszigetek halászait abban, hogy a tenger változásaihoz igazítva alakítsák terveiket. Az infrastruktúra tekintetében az éghajlat változásaihoz igazított utak, épületek és hidak építésére lenne szükség. Egy New York-i projektben például fehérre festik a háztetőket, ami hatékony hővisszaverő stratégia az épületek és egész városnegyedek lehűtésére. A javasolt stratégiák között szerepel a száraz talaj mezőgazdasági termelésének fejlesztése, a szárazságnak jobban ellenálló haszonnövényekre való áttérés elősegítése. A mangroveerdők nagyjából 18 millió ember számára jelentenek védelmet a part menti áradásokkal szemben, ám a beruházások miatt kivágják a fákat. Ezeknek az erdőterületeknek a helyreállítása segíthetne megóvni a sebezhető közösségeket a viharoktól és javíthatná a helyi halgazdálkodást. A jelentés szerint a vízkészletek védelme ugyancsak kulcsfontosságú feladat az éghajlat változásakor. A felsorolt stratégiák nem csupán megakadályoznák a jövőbeli veszteségeket, hanem olyan gazdasági, társadalmi és környezeti haszonnal járnának, amelyek együttes értéke több mint 7 ezer milliárd dollár lenne. (MTI)
