Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-10 / 210. szám
www.ujszo.com | 2019. szeptember 10. SPORT 117 Nadal 19. Grand Slam-trófeája A következő világranglistán már negyedik Medvegyev továbbra is alig rontott, miközben Nadal nagy mentésekkel tartotta életben a reményeit, aztán 2:2-nél negyvensemmiről brékelt, majd megerősítette előnyét (4:2). Az orosz ekkor már folyamatosan felment a hálóhoz, vagy ejtésekkel rövidítette a labdameneteket, de egy elrontott lecsapással már dupla brékhátrányban volt. A spanyol kiválóság egyszer még elvesztette a szerváját, de végül nagy nehezen megszerezte a győzelmet, a találkozó 4 óra 51 percig tartott. Nadal 2010, 2013 és 2017 után negyedszer nyerte meg a US Opent, begyűjtötte 19. Grand Slamtrófeáját - már csak a hússzal rekorder Federer van előtte -, és pályafutása 84. tomagyőzelme mellé 3,85 millió dollárt kapott. Nem számolgat „Azért teniszezek, mert imádok teniszezni. Nem gondolok csak a Grand Slamekre, mert a tenisz több mint a Grand Slamek. Kell figyelnem sok minden másra is. Boldoggá tesz, ha játszhatok. Természetesen egy olyan győzelem, mint a mai, szuperboldoggá tesz - mondta Nadal. - Képtelenség egész nap azzal foglalkozni, hogy kinek van több és kinek van kevesebb trófeája, mert frusztrálná tesz. Amit eddig elértem karrierem során, már így is több annál, amit valaha reméltem, amiről valaha álmodtam.” Nadal a döntőt csodálatosnak nevezte, és pályafutása egyik legérzelemdúsabb mérkőzésének tartja. „A győzelem értékét különösképpen az növelte meg, ahogyan a meccs számomra nehézzé vált. Egy tipikus Grand Slam-döntő volt, amelyek ettől válnak különlegessé” - emelte ki a spanyol teniszező az ötszettes finálé után. (MTI) New York. Rafael Nadal negyedszer nyerte meg az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyesét, mivel a vasárnapi fináléban óriási, ötszettes csatában 7:5,6:3,5:7,4:6, 6:4-re legyőzte az orosz Danyiil Medve gye vet. A 33 éves Nadal mindössze 16 szettet játszott le a döntőig, mivel a második fordulóban játék nélkül jutott tovább, s ebből csak egyetlenegyet veszített el. Emellett már háromszor megnyerte a US Opent, így ő számított a finálé favoritjának. A 23 éves Danyiil Szergejevics Medvegyev ugyanakkor élete első GS-döntőjére készült úgy, hogy korábbi legjobbja a nyolcaddöntő volt a négy kiemelt tornán. Marat Szafin 2005-ös ausztráliai diadala óta Medvegyev lett az első orosz GS- döntős a férfiaknál. Fordulatos meccs A vasárnapi fináléban a volt világelső, jelenleg második spanyol idegesen kezdett, és már a második adogatását elbukta. Sikerült azonban rögtön visszabrékelnie (2:2), majd háromszor is semmire hozta a szerváját, miközben Medvegyev jobban megszenvedett a sajátjaival. Nadal 6:5-nél fogadóként két szettlabdához jutott, és a másodikat már kihasználta. A folytatásban a világranglistán karriercsúccsal ötödik Medvegyevnek tovább kellett hárítania a bréklabdákat, ez hatodszorra már nem sikerült neki, és a fáradhatatlan spanyol 4:2-re elhúzott. Pár perc múlva, 5:3-nál már a játszmáért adogatott, és 1 óra 52 percnél már kétszettes előnyben volt. Az, hogy valaki egy Grand Slamfináléban 2:0-ról kikapjon, legutóbb 2004-ben fordult elő, amikor Gaston Gaudio fordított a szintén argentin Guillermo Coria ellen a Roland Garroson. Medvegyev ellen szólt az is, hogy még sosem nyert ötjátszmás mérkőzést, illetve hogy Nadal csak egyszer, 15 éve vesztett meccset 2:0-ról. A harmadik felvonásban is 2:2- nél jött a Nadal-brék, az orosz azonban nem adta fel, nagyot küzdve visszavette az elvesztett szervát, így ismét nyílt lett a csata. Szenzációs labdamenetek és elképesztő ütések következtek, a közönség nemegyszer állva tapsolt, a 43 nyerő ütésnél tartó Medvegyev pedig állta a sarat. A 23 éves kihívó ihletett formában kezdett játszani, nem fáradt el, és 2 óra 57 perc elteltével megérdemelten szépített. A negyedik szettre is maradt a magas színvonal, a néha fáradtabbnak tűnő orosz igyekezett lerövidíteni az ütésváltásokat, de hozta az adogatásait. Meglepetésre Nadal tűnt ekkor sebezhetőbbnek, és mivel 4:5-nél váratlanul elvesztette a szerváját, 226 perc után kezdődhetett a döntő szett. (TASR/AP-felvétel) Nadal negyedzser nyerte meg a US Opent Rangadóval rajtol a Tipsport Liga OROSKYTAMÁS A Slovan kassai, tévés meccsével kezdődik meg csütörtökön a jégkorong Tipsport Liga 2019/2020-as idénye. Hét évvel ezelőtt pontosan ezzel a mérkőzéssel zárult az extraliga fináléja, amikor a pozsonyiak a döntősorozat hetedik találkozóján hosszabbítás után nyertek 2:1-re keleten. A bajnoki cím megszerzése után már a Kontinentális Hokiligába jelentkeztek, ahonnan idén tértek vissza a Tipsport Ligába. Az így 13 csapatosra bővült élvonalbeli jégkorongbajnokságban pedig rögtön az ő elsőségükre a legalacsonyabb a szorzó, majd a kassaiak és a címvédő besztercebányaiak következnek a fogadóirodák „erősorrendjében”. Az érsekújváriakra 51-es a bajnoki szorzó, csakúgy, mint az abszolút újonc nagymihályiakra, valamint a miskolciakra. A másik magyarországi résztvevő, a MAC Budapest aranyérmére pedig 101 -szeres pénzt fizetnének. A 13 résztvevő miatt - 18 év után búcsúztak a zsolnaiak, 12 év után pedig az U20-as projekt sem folytatódik - teljesen újszerű a Tipsport Liga lebonyolítása. Az 52 fordulós Roman Ständen, a bajnokságba hét év után visszatérő pozsonyi Slovan vezetőedzője (jASR-feivétei) alapszakaszban mindenki kétszerkétszer játszik mindenkivel otthon és idegenben is. Február derekán a 13. helyezettnek véget ér a bajnokság, de ez a csapat sem esik ki, mert egy év múlva az I. liga győztesével 14-re bővül a létszám. A felsőházi (1-6. helyezettek) és az alsóházi (7-12. helyezettek) rájátszásban 10 fordulót rendeznek, minden csapat magával viszi az addig megszerzett pontjait is. Az alsóház két legjobbja - a tényleges 7. és 8. csapat - pedig az első hatost kiegészítve fogja alkotni a március közepén rajtoló playoff mezőnyét. A bajnok leg-Változások a Tipsport Ligában ► 13 résztvevő ► új lebonyolítás, az alapszakasz és a playoff közti rájátszással ► nem lesz kieső ► maximum hét légiós szerepelhet egy meccsen egy csapatban ► anyagi támogatás U20- asok szerepeltetéséért ► Winter Classic helyett klasszikus All Starhétvége leszTrencsénben január 18-19-én ► interneten a Tipsport TV-n keresztül lehet követni a meccseket később április 22-én lesz ismert. Szintén fontos változás, hogy a Tipsport Liga történetében először limitálták a légiósok számát a meccseken: a csapatok keretében korlátlan külföldi lehet, de egy-egy bajnokira legfeljebb hetüket nevezheti a szakvezetés. A fiatalok nagyobb térnyerése érdekében pedig a szövetség anyagilag fogja motiválni a klubokat. „Ha húsz mezőnyjátékost akar jégre küldeni a klub egy meccsen, akkor legalább egynek húsz éven alulinak kell lennie. Ha ez nem valósul meg, csak 19 mezőnyjátékost nevezhetnek a gárdák”-jelentette ki a tegnapi sajtótájékoztatón Miroslav Satan, a szlovák szövetség elnöke, hozzátéve, az SZLH két fiatal szereplését fogja honorálni, havi 500- 500 euróval - ha egy hónapban elérik a 10 perces játékidőt meccsenkénti átlagban. (Más-más fiatal jégkorongozók játékideje is összeadódik, a támogatás nem névre szóló, azaz például hat-hét fiatal hokis összideje is kiadhatja a 10 perces értéket.) A közszolgálati tévé közvetítései mellett ezentúl a névadó szponzor honlapján keresztül lehet majd streamelni valamennyi mérkőzést. A még több interaktivitásra vágyók pedig a Tipsport Liga megújult applikációjában élhetik ki magukat. EREDMÉNYEK ■ Kosárlabda FÉRFI VB. középdöntő, K csoport: Csehország- Görögország 77:84 (33:32);USA-Brazília 89:73 (43:39). A csoport végeredménye: 1. USA 10.2. Csehország 8. 3. Görögország 8,4. Brazília 8. L csoport: Dominikai köztársaság-Litvánia 55:74 (24:38), Franciaország-Ausztrália 98:100 (46:46). A csoport végeredménye: 1. Ausztrália 10 pont, 2. Franciaország 9.3. Litvánia 8,4. Dominikai közt. 7. A negyeddöntők párosítása: Argentína-Szerbia, Spanyolország-Lengyelország, USA-Franciaország, Ausztrália-Csehország. A17-32. helyért, 0 csoport: Japán-Montenegró 65:80 (33:40), Törökország-Új-Zéland 101:102 (53:50). A csoport végeredménye: 1. Új-Zéland 8,2. Törökország 7,3. Montenegró 6,4, Japán 4. P csoport: Jordánia-Szenegál 79:77 (35:36), Németország-Kanada 82:76 (36:33). A csoport végeredménye: 1. Németország 8,2. Kanada 7,3. Jordánia 6,4, Szenegál 5. ■ Kézilabda FÉRFI SEHA LIGA, 2. forduló: Nexe Nasice (horvát)-Tatran Pregov 24:25 (15:17) ■ Röplabda NŰI EB, döntő: Szerbia-Törökország 3:2 (-21,21,21, - 22,13). ■ Tenisz US OPEN, női páros, döntő: Elise Mertens, Aryna Szabalenka (belga, fehérorosz 4.)-Victoria Azarenko, Ashleigh Barty (fehérorosz, ausztrál, 8.) 7:5,7:5. Férti egyes, döntő: Rafael Nadal (spanyol, 2.)-Danyiil Medvegyev (orosz, 5.) 7:5,6:3,5:7,4:6,6:4. NANCSANGI NŐI TENISZTORNA, 1. forduló: Katerina Kozlová (ukrán, 7.)-Arn Gréta (magyar) 6:2,6:1. FÉRFI VILÁGRANGLISTA (zárójelben a legutóbbi helyezés): 1. (1.) Novak Djokovic (szerb) 9865 pont; 2. (2.) Rafael Nadal (spanyol) 9225; 3. (3.) Roger Federer (svájci) 7130; 4. (5.) Danyiil Medvegyev (orosz) 5235; 5. (4.) Dominic Thiem (osztrák) 4575; 6. (6.) Alexander Zverev (német) 4095; 7. (8.) Sztefanosz Cicipasz (görög) 3420; 8. (7.) Nisikori Kéj Cápán) 3375; 9. (9.) Karen Hacsanov (orosz) 2810; 10. (10.) Roberto Bautista (spanyol) 2575, ...65. (64.) Fucsovics Márton 885; 90. (83.) Martin Klizan (szlovák) 604; 114. (124.) Andrej Martin (szlovák) 483; 117. (115.) Gombos Norbert (szlovákiai) 472; 136. (130.) Balázs Attila (magyar) 411. NŐI VILÁGRANGLISTA: 1. (2.) Ashleigh Barty (ausztrál) 6501; 2. (3.) Karolina Pliskova (cseh) 6125; 3. (5.) Jelina Szvitolina (ukrán) 5032; 4. (1.) Oszaka Naomi (japán) 4846; 5. (15.) Bianca Andreescu (kanadai) 4835; 6. (4.) Simona Halep (román) 4803; 7. (6.) Petra Kvitova (cseh) 4326; 8. (7.) Kiki Bertens (holland) 4325; 9. (8.) Serena Williams (amerikai) 3935; 10. (12.) Belinda Béncic (svájci). 3738; ... 50. (55.) Viktória Kuzmová (szlovák) 1045; 92. (112.) Babos Tímea (magyar) 643; 94. (96.) Anna Karolina Schmiedlová (szlovák) 636; 96. (70J Dominika Cibulková (szlovák) 632; 144. (153.) Jana Cepelová (szlovák) 440,147. (149.) Kristina Kuíová (stlovák) 432; 162. (172.) Rebecca Sramková (szlovák) 379; 169. (163.) Magdaléna Rybáriková (szlovák) 362; 179. (198.) Bondár Anna (magyar) 338. ■ Kerékpár VUELTA, 16. szakasz (Tineo-Santuario del Acebo, 154,4 km): 1. Sepp Kuss (amerikai, Jumbo-Visma) 4:19.04; 2. Ruben Guerreiro (portugál, Katyusa Alpecin) +39 mp; 3. Tao Geoghegan Hart (brit, Ineos) +40. 16. szakasz (Pravia-AIto de La Cubilla, 144,4 km): 1. Jakob Fuglsang (dán, Astana Pro Team) 4:01:22; 2. Tao Geoghegan Hart (brit, Team Ineos) +22; 3. Luis León Sánchez (spanyol, Astana Pro Team) +40 Az összetett élcsoportja: 1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visna) 62:17:52; 2. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) +2:48; 3. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Emirates) +3:42. ■ Sportfogadás L0T0, a 36. játékhét (vasárnap) nyerőszámai, I. húzás: 2, 14, 31, 34, 40, 49. Pótszám: 28. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 6822,40 euró (1 nyertes); 3. díj: 1218,20 euró (7); 4. dl): 33,40 euró (408) 5. díj: 16,50 euró (617), 6. díj: 5,40 euró (6629), 7. díj: 5,10 euró (7958). JACKPOT: 3 101 648,90 euró. II. húzás: 9,27,28,31,40,42; pótszám: 47. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 250 euró (12); 4. díj: 25,00 euró (542), 5. díj: 10,00 euró (541), 6. díj: 5,00 euró (5871), 7. díj: 3,00 euró (9423). JOKER-szám: 238313, NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (1); 3. díj: 330 euró (9); 4. díj: 33 euró (131); 5. díj: 3,30 euró (1134). L0T0 5 a 35-ből: 6,8,9,12,30. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 216,70 euró (66), 3. díj: 3,30 euró (2111). KENŐ: 1,6,13,18,27,28,29,31,33,35, 36,39,50, 53,54,56,68,69,72,79. KENŐ Plusz-szám: 1. KENŐ JOKER: 570745. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (9), 5. díj: 2,50 euró (92), 6. díj: 0,50 euró (751). JACKPOT: 19 961,05 euró. A magyar T0TÚ 36. heti 2. fordulójának nyertes tipposzlopa: 2,1,1,2,1,1,1,1, X, 1,1, X, X - 2. Telitalálatos szelvény 1 volt, nyereménye 2145 575 forint, a 13 talárosokra 463 910, a 12 talárosokra 5230, a 11 talárosokra 395, a 10 talárosokra 120 forintot fizetnek. GÓLTOTÓ: Telitalálatos szelvény nem volt, az 5 találatosok 32 735, a 4 talárosok 1180 forintot érnek.