Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-10 / 210. szám
RÉGIÓ Priskin Zoltán: Jó kondícióban vettem át a Czuczor Gergely Alapiskolát SZÁZ ILDIKÓ Új ember áll az érsekújvári alapiskola élén. Priskin Zoltánnak, a Czuczor Gergely Alapiskola új igazgatójának július 15-ón adta át Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere az augusztus 1-jétől érvényes kinevezési végzést. Az új iskolaigazgatót terveiről kérdeztük. A korábbi igazgató, Novák Mónika idő előtt távozott, ideiglenesen Péter Zoltán igazgatóhelyettes vezette az intézményt. Miért pályázta meg a posztot? Szerencsére sokan biztattak. Ezt az iskolát ismertem, a korábbi időszakban három éven átjártam ide diákokat toborozni. Vannak itt gimnáziumi évfolyamtársaim, ma már pedagógusok, illetve olyanok, akik régóta ismernek. Tudtam, hogy ez az iskola a városnak, a régióban folyó magyar oktatásnak az alfája és az ómegája. Központi szerepet tölt be ma már regionális iskolaként, tanulóinak harminc százaléka a környező községekből érkezik. Bízom abban, hogy még évtizedekig komoly intézménye lesz a helyi magyarságnak, ehhez szeretnék hozzájárulni a munkámmal, eddigi tapasztalataimmal. Milyen állapotban vette át az alapiskolát? Lehet már most tudni, vagy száz nap múlva lesz időszerű a kérdés? Augusztus elsején léptem be, igazából az első dolog, ami foglalkoztatott, hogy milyen a perszonális helyzet. Más iskolákhoz képest itt egyáltalán nem volt problémás a helyzet, csak egy főállású pedagógust kellett felvenni úgy, hogy már folytak vele előzetes tárgyalások. A végső döntést az új igazgatóra hagyták, ami az előző vezetéstől korrekt volt. Két pedagógiai asszisztenst és egy gondnokot, valamint egy konyhai kisegítőt vettünk fel a tanévkezdés előtt. Perszonálisán és a dokumentációt illetően is jó pozícióban levő iskolát vettem át. Ezt az évet arra szeretném kihasználni, hogy megismerjem a kollégák szakmai tudását, pedagógiai módszereit. Egy pedagógiai tanácsülésünk és két eligazító értekezletünk volt eddig, úgy érzem, mindenki nagy lendülettel teszi a dolgát. Meglepő volt számomra, hogy amikor augusztus elején munkába álltam, időnként megálltak a szabadságon levő pedagógusok, rendezkedtek az osztályukban, készülődtek. Az ilyen emberek a hivatásuknak tekintik a munkájukat, és ez nagy öröm. Mindenkiben azt szeretném erősíteni és kiemelni, amiben jó. Elsősorban ismerkedni akarok a pedagógiai módszereikkel, nem ellenőrizni és bírálni őket, ezért is terveztem óralátogatásokat. Van egy jó hospitálónaplóm, amely nem a tanárok munkájára van felépítve, hanem a diákok teljesítményén tudom lemérni a tanárok munkáját. Azt, hogyan fejlesztik a tanórán a saját készségeiket, jártasságaikat. Ez a kompetenciafejlesztő oktatás lényege. Ha ezt magunkévá tesszük és megpróbáljuk, ha csak harminc százalékban megvalósítani, nagyobb örömmel járnak majd iskolába a tanulók. LéPriskin Zoltán nyeges lépésnek tartom, hogy összehangoljuk az alsó és felső tagozaton a szakmai szempontokat. Részt vett azon a tanév végi fórumon, amelyen az érintettek megoldást kerestek az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium jövőjére, esetleg más iskolával való összevonására. Mit szűrt le a fórumból? Nem mentem haza jó érzéssel arról a fórumról. Egy dolgot azonban le kell szögeznem, szakmailag és emberileg is kimondták a dolgokat a találkozón. Végre megkezdődött egyfajta nyílt, őszinte párbeszéd az iskolák megtartásáért. Ha másra nem volt jó ez a fórum, csak arra, hogy az érsekújvári magyar közösség elgondolkozzon a közeli-távoli jövőjén, akkor ennek a fórumnak volt értelme. Ha az alapiskoláról és a gimnáziumról beszélünk, az a véleményem, hogy a gimnázium megmaradása nélkül nem lesz biztos jövője sem az alapiskolának, sem az óvodának. Nem szabad, hogy szemben álljunk egymással. El Névjegy Priskin Zoltán a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem elvégzése után a gútai Nagyboldogasszony 8-éves Egyházi Gimnázium tanára, később annak igazgatója volt, ezt követően nyitrai kerületi tanfelügyelőként dolgozott, majd a gútai Schola Privata Gutaiensis igazgatója és tanára lett. kell jutnunk arra a felismerésre, hogy egy csónakban evezünk. Sokan nem tudják, hogy az iskolák összevonása nem az igazgatók, hanem a fenntartók, a város és a megye kompetenciája. A fórumon azt fogalmaztam meg magamban, hogy ezt a témát mindenképpen tovább kell gondolni, és közelíteni az álláspontokat. Az együttműködésnek rengeteg módja létezik, ha a két intézmény segíteni tudja egymás munkáját, akkor közös gondolkodásra, összefogásra van szükség, az óvoda, az alapiskola és a gimnázium részéről. Korábban tanfelügyelőként dolgozott. Milyen volt ez az időszak, miben volt tanulságos? 2009 februárjától lettem tanfelügyelő, ez a mintegy hétéves időszak értékes, hatékony pedagógiai és szakmai érést, tapasztalatszerzést jelentett. Tanfelügyelőként sem szakadtam el a diákoktól, rengeteg kérdőívet készítettem, tanórákat látogattam, a diákokkal való munka így megmaradt, csak most már felülnézetből láttam az oktatásügy problémáit. Hét év után azonban azt éreztem, hogy professzionális deformáció kezd kialakulni bennem, a tanfelügyelői munka nagy része az iskolai menedzsment ellenőrzéséről szólt, illetve az órák értékeléséről. Ha az ember sokáig nézi ugyanazt a kérdéskört a másik oldalról, elveszti az objektív, valóságlátását. Minden ellenőrző munkát végző szakembernek néhány évet tanítania is kellene, hogy újra bele tudja magát élni a tanár helyzetébe. Amikor visszacsöppentem a pedagógiába, láttam, hogy azok a módszerek, (A szerző felvétele) amelyeket egykor használtam, azokra nem minden középiskolai osztály diákjai vevők. Nagyon jókor jött a felkérés Szokol Dezsőtől, aki igazgatói állást ajánlott fel a maga alapította gútai magánszakiskolában. Kiforrta magát a szakiskola, de én azt a célt tűztem ki magam-magunk elé, hogy a pedagógusok fluktuációját, Valamint a tanítás egységesítését szeretném megoldani. Más a menedzsmentje egy magániskolának, nem igazán tudtam mindennel azonosulni. „Nem rajtam múlik, hogy össze lesz-e vonva az alapiskola a gimnáziummal, vagy sem." Melyek voltak eddigi pedagógiai pályafutása legizgalmasabb részletei? Édesanyám óvodapedagógusként dolgozott, édesapám villanyszerelőként, de mindig sportolt. Gyermekkorom óta engem is leginkább a sport érdekelt. Futballoztam, és a szülőfalumban, Szímőn volt lehetőségem teniszezni is, később érdekelni kezdett a hoki, a korcsolyázás, illetve bármi, ami összefüggött a mozgással. Elsőrendű célom volt, hogy professzionális futballistává érjek. Bekerültem az érsekújvári Elektrosvit cég ifjúsági csapatába, ahol kapus voltam. Ekkor történt egy hatalmas váltás az életemben, dupla törést szenvedtem, a lábamat össze kellett csavarozni, így régóta dédelgetett álmom tizennégy éves koromban szertefoszlott. Azóta is sportolok, de már csak hobbiszinten. Édesanyámtól, aki mindig közel állt hozzám, láttam, milyen szakértelemmel, türelemmel foglalkozik a gyerekekkel. Mindkét szülőtől a lehető legjobbat örököltem, beleivódnak az emberbe az otthoni történések. Az érsekújvári gimnáziumban érettségiztem, ott ismertem meg a majdani feleségemet. Nagy hatással volt rám, milyen következetes volt az új ismeretek elsajátításában, ő már akkor az életnek tanult, én akkor még elsősorban neki próbáltam imponálni azzal, milyen igyekezettel birkózom meg az új tananyaggal. Mindketten a pedagógusi pályát választottuk, én filozófia-történelem szakon, a feleségem filozófia-angol szakon végzett, így a mai napig nagyon sok közös témánk van, házastársak és lelki társak vagyunk. Szerencsések voltunk, mert olyan baráti filozófiai körünk lett az egyetemi évek során, ahol Varga Ildikó, Gönczöl Simon, Bandor Éva társaságában rengeteget vitáztunk, tartalmas eszmecseréket folytattunk, élveztem ezek mélységét és magasságát. Negyedéves hallgatóként hármunknak felajánlották, hogy taníthatnánk a gútai nyolcéves gimnáziumban. Nagy élmény volt, minden órára alaposan ráhangolódtunk, mert a gyerek öt perc alatt kiszúrja, ha a tanár felkészületlen, netán szórakozott. Megtörtént, hogy sarokba szorította egy diák? Mi a megoldás ilyen helyzetben? Igen, ilyen helyzet is akadt, de ez nem jelenti azt, hogy a tanár elveszti a tekintélyét. Ha nem voltam biztos a pontos válaszban, olyankor azt szoktam ajánlani, nézzünk utána mindketten, én és a diák is, aztán egyeztessünk, és osszuk meg új ismereteinket a többiekkel is az osztályban. Kimondottan tisztelettudó diákokhoz volt szerencsém. Szakmailag, emberileg és hangulatilag is nagyon sokat jelentettek az első pedagógiai évek. 1997-ben kezdtem a pedagógusi pályámat, és 2000-ben megkértek, vállaljam el az iskola vezetését. Nem volt meg az előírásoknak megfelelő ötéves gyakorlatom, így megbízott igazgató lettem. Tanulságos időszak volt. Ám 2003 után bevezették a normatív finanszírozási rendszert az iskolákban, melyet a nem állami iskolákban próbáltak ki. Egymillió koronával kevesebb lett a költségvetésünk, soktényezős játszmává vált az iskola vezetése. Az iskola költségvetéséta magyar egyház egészítette ki, mert Szlovákiában nem támogattak minket. Majd jött a nyolcosztályos gimnáziumokkal szembeni fellépés. Ez egy jó iskolatípus, ám ott történt a hiba, hogy szlovákiai viszonylatban túl sok ilyen iskola jött létre. 2008-ban szigorították a törvényt, így csak a tanulók öt százaléka mehetett nyolcosztályos gimnáziumba. A gútai gimnáziumunknak nem engedélyezték minden tanévben az első osztály megnyitását, majd kudarcba fulladtak a mostani Rákóczi Ferenc Alapiskola és az egyházi gimnázium összevonását célzó tárgyalások is. Kilenc év után felálltam az igazgatói székből. Ekkor kerestek magyar középiskolai tanfelügyelőt Nyitra megyében, vállaltam a kihívást.
