Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-05 / 180. szám

GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK WWW.ujszo.com | 2019. augusztus 5. I 5 Elmaradt a földrengés a szlovák ingatlanpiacon Az ingatlanpiacon nem hoz látványosabb visszaesést a nyári szabadságok időszaka sem (TASR-feivétei) Pozsony. A jegybank ugyan szigorított a hitel­hez jutás feltételein, a lakáspiacot ez azonban még nem rengette meg. Az idei második negyed­évben is folytatódott a lakásárak növekedése, még ha ez már nem is volt olyan markáns, mint korábban. Hogy a jegybanki szigorí­tások eddig nem vetették vissza az ingatlanpiac növe­kedését, azt a Nehnutef­­nosti.sk ingatlanpiaci portál elemzői legfrissebb felméré­sükben azzal magyarázzák, hogy a szigorításokat foko­zatosan vezették be, a piaci szereplőknek így volt idejük a felkészülésre. „A második negyedévben a kétszobás po­zsonyi lakások ára 3,3, a há­romszobásaké 2,6 százalék­kal nőtt az előző negyedév­hez képest. Visszafogottab­ban nőtt a kassai lakások ára is, a város egyes kerületei kö­zött azonban látványos elté­rések vannak” - áll a most közzétett elemzésben. Esze­rint a nagyobb városokban az elkövetkező időszakban is nagy lesz az érdeklődés az új építésű lakások iránt, az árak így tovább nőhetnek. A Sta­tisztikai Hivatal legutóbbi je­lentése szerint az elmúlt idő­szakban ugyan megugrott az új építésű lakások kínálata a szlovák piacon, a kereslet azonban még így is megha­ladja a kínálatot. Az Európai Központi Bank a múlt héten ráadásul bejelentette, hogy az alapkamatot minimum a jövő év közepéig nem kívánja nö­velni, a hitelek iránt érdeklő­dők így az elkövetkező hóna­pokban is olcsón juthatnak kölcsönhöz. Az ingatlanpiacon a Nehnutel’nosti.sk elemzői szerint nem hoz látványosabb visszaesést a nyári szabadsá­gok időszaka sem. Amire oda kellene figyelniük a piaci szereplőknek, az a gazdaság várható alakulása: ha sikerül tovább növelni a foglalkoz­tatottságot és a fizetéseket, nem kell tartani látványosabb ingatlanpiaci visszaeséstől, vagyis akik ingatlant szeret­nének eladni, azoknak ezt nem kell elsietniük. (TASR, mi) FAO: júliusban estek az élelmiszerárak Hogy az üzletekben mi­lyen áron jutunk hozzá az élelmiszerekhez, arra egyre nagyobb hatással vannak a világpiaci árak is, amelyek az elmúlt hónapban csökkentek. Az egyes termékek kö­zött azonban látványos különbségek vannak. Róma. Öt hónap emelkedés után júniusban váltottak csök­kenésre a világpiaci élelmi­szerárak, és ez a trend az el­múlt hónapban is kitartott, el­sősorban a gabonafélék és tej­termékek áresésének köszön­hetően. Az elmúlt hónapban az ENSZ Élelmezésügyi és Me­zőgazdasági Szervezete (FAO) által számított, árindex 1,1 százalékkal, 170,9 pontra csökkent a júniusi 172,9 pont­ról. Tavaly júliusban 167,1 ponton állt a mutató. A FAO élelmiszerár-indexe egy ke­reskedelemmel súlyozott mu­tató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növé­nyi olajok, szemes termények, húsfélék, tejtermékek és cu­kor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe. Júliusban drágultak a hús­félék és a növényi olajok, míg a tejtermékek, a gabonafélék és a cukor ára csökkent. A tej­termékek árindexe havi szin­ten 2,8 százalékkal, 193,5 pontra süllyedt, és éves össze­vetésben is 2,8 százalékkal alacsonyabb. A nyomott ke­reslet miatt főleg a vaj, a saj­tok és a zsíros tejpor ára esett. A gabona árindexe 2,7 száza­lékkal, 168,6 pontra csökkent, de így is több mint 4,1 száza­lékkal haladja meg a tavaly jú­liusi 161,9 pontot. Júliusban a búza- és a kukoricaárak is es­tek. A búza esetében a nagy exportkínálat nyomta lefelé az árat, valamint azok a várako­zások, hogy idén globálisan rekordtermés várható. A ku­korica világpiacán is a túlkí­nálat miatt esett az ár, külö­nösen a brazil és argentin ex­portlehetőségek nőttek. A cu­korárindex 0,6 százalékkal, 182,3 pontra süllyedt, de ta-A növényi olaj és a hús drá­gult (TASR-felvétel) valy júliusban még csak 166,3 ponton állt. A júliusi csökke­nés hátterében az áll, hogy na­gyobb cukomádhozamokat várnak a világ legnagyobb cu­kortermelő országában, Indi­ában. Fékezte a csökkenést a brazil reál dollárhoz viszonyí­tott erősödése, ami visszave­tette Brazília exportját. A húsfélék viszont immár a hatodik egymást követő hó­napban drágultak: a húsárin­dex 0,6 százalékkal, 176,2 pontra emelkedett, míg egy évvel korábban 165,2 ponton állt. Az árakat a birka- és a marhahús iránti erős ázsiai kereslet hajtotta. A sertéshús ára kissé csökkent az amerikai és a brazil exportkínálat erő­södésére. A növényi olaj- és zsírfélék árindexe 0,8 száza­lékkal, 126,5 pontra nőtt júli­usban, és jóval alacsonyabb az egy évvel korábbi 141,9 pont­nál. A szója- és a napraforgó­­olaj drágulása több mint el­lensúlyozta a pálmaolaj árá­nak csökkenését. A FAO júliusban gyakor­latilag nem változtatott idei globális gabonatermelési előrejelzésén, 2685,4 millió tonnára válj a. Ez 1,2 száza­lékos növekedés az előző év termeléséhez képest. A világ teljes gabonafogyasztását a 2019/20-as szezonban 2708,2 millió tonnára becsülik a szakértők. A raktárkészletek négyéves mélypontra, 828,1 millió tonnára csökkenhet­nek. (TASR, MTI) Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: banki honlapok) így keresnek a fiatalok Pozsony. A gazdasági nö­vekedésnek köszönhetően az elmúlt években a fiatal pálya­kezdők bevételei is megug­rottak, nagyobb összeget azonban így sem képesek megtakarítani - derül ki a Postabank felméréséből. Eszerint a 25 évnél fiatalabb ügyfeleik számláin 2017 ele­jén átlagosan még csak 668 euró volt, ami az idei év ele­jére 759 euróra nőtt. „A nö­vekedés elsősorban a javuló foglalkoztatottsági mutatók­kal és a nagyobb fizetésekkel magyarázható” - nyilatkozta Lydia Zácková, a Postabank szóvivője. Szerinte ennek kö­szönhetően a fiatalok átlagos bevételei megközelítették az országos átlagbért. Ez utóbbi az idei első negyedévben bruttó 1023 euró volt, ami tisztán, vagyis az adókat le­vonva 780 eurónak felel meg. Zácková szerint azonban az elmúlt időszakban a fiatalok kiadásai is megugrottak, ezek így átlagosan már alig 45 eu­­róval maradnak el a bevéte­leiktől. (TASR, mi) na Slovensku Konzumné zemiaky skoré • varny typ B 400 g Vypestované na Slovensku ♦—{»—* Cherry paradajky kríckové Ponuka tovaru platí od 5.8. do 11.8. 2019 alebo do vypredania zásob. Chyby v tlaci vyhradené. Ceny sú bez dekorácie. Firma LIDL si vyhradzuje právo zmien v baleniach a variantoch ponúkaného tovaru. Odber mozny len v obvyklom mnozstve. DP 190445 platí do 5.8.

Next

/
Thumbnails
Contents