Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-02 / 178. szám
www.ujszo.com I 2019. augusztus 2. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Gyűlölet nélkül Ami egyértelmű: ha lesz összefogás, több magyar megy el szavazni LAMPL ZSUZSANNA A Fórum Intézet júniusi felméréséből egyebek mellett kiderült, hogy a körülbelül 380 ezer szlovákiai magyar választópolgárból 334 ezer saját magyar politikai képviseletet akar, és 254 ezer szerint ennek legmegfelelőbb formája a meglevő politikai pártok összefogásán alapuló egyetlen politikai szubjektum. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen valamennyi eddigi felmérésünk azt bizonyítja, hogy a választók többségének igénye a magyar összefogás iránt gyakorlatilag attól a pillanattól kezdve létezik, amióta megszűnt ez az összefogás, vagyis a Híd létrehozása óta. És ez az igény az idők folyamán egyre erősödött, ezzel egyidejűleg pedig csökkent a magyarok választási részvétele, s ezt is egyre inkább a Híd és az MKP összefogásának hiányával indokolták a szavazók, csakúgy mint most is a választani nem szándékozók 84 százaléka. Az is kiderült, hogy összefogás esetén többen mennének el szavazni, mintha a magyar pártok különkülön indulnának, s az egyetlen magyar képviseletre többen szavaznának, mint a külön induló magyar pártokra összesen. Számokban kifejezve: a külön-külön induló magyar pártokra jelenleg összesen körülbelül 216 ezer magyar szavazna, a közös magyar képviseletre 266 ezer. Nem kell emögött semmiféle módszertani összeesküvést sejteni, mint ahogyan ezt egyesek sugallni próbálták (csak ők tudják, hogy miért). Azt hiszem, teljesen érthető és logikus, hogy akik az összefogást hiányolják, márpedig ők vannak többen, azok inkább szavaznak egy közös képviseletre. Természetesen senki sem állítja azt, hogy mindenki szavazna erre a formációra. De a külön induló pártokra sem szavazna mindenki! Viszont a számok arról árulkodnak, s ez a lényeg, hogy többen szavaznának az egységre, mint a külön megmérettetésre. Ami egyébként az utóbbi hónapok szlovák közvélemény-kutatásai szerint nullával egyenlő magyar parlamenti képviseletet eredményezne. Vannak persze, akik azt mondják, hogy az sem lenne baj, meg azt is, hogy úgy kell nekünk, magyaroknak (ezt a mazochista hozzáállást végképp nem értem, ugyan miért kellene saját magunkat büntetnünk). Meg olyan is van, aki azt hirdeti, hogy a magyar parlamenti és kormányzati képviseletek a kezdetektől mostanáig semmi hasznot nem hoztak nekünk. Eddigi felméréseink viszont azt bizonyítják, hogy a magyarok többsége ezt pozitívabban ítéli meg. Arról nem is beszélve, hogy nem tudhatjuk, mi lett volna velünk az eddigi magyar érdekképviseletek nélkül, s nélküle mi várna ránk a jövőben. Az első lépést most a pártoknak kell megtenniük. Biztosan nem lesz könnyű, főleg abban a negativisztikus légkörben, amelyet némely politikusok, újságírók, egyéb értelmiségiek és mások gerjesztenek (megint csak ők tudják, hogy miért). Gyűlölködők mindig voltak, vannak és lesznek. De nem ők a többség. Boris Johnson és az irányítatlan brexit réme a mélybe lökte a fontot (Lubomír Kotrha karikatúrája) Mindörökké Trianon KERÉNYI GYÖRGY Z uzana Caputová azt mondta a Pátria rádiónak, hogy magyarországi tárgyalásain vendéglátói nem vetették föl a szlovák állampolgársági törvény kérdését. Miért nem? És miért mondta azt Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes Tusványoson, hogy a magyar kormány direktben támogat határon túli magyar pártokat? Semjén biztos nem véletlenül szólta el magát, még ha nem is pénzbeli támogatásról beszélt, bár nehezen lehetett másképp érteni. A tiltott pártfinanszírozás mindenütt létezik, de sosem hirdetik diadalmasan. Putyin sem hangoztatja, hogy pénzzel támogatja Le Pen vagy Salvini pártját. Persze neki nem a nemzetegyesítés, hanem az unió bomlasztása a célja, Orbánék viszont mindkét legyet ütik egy csapásra: a Fideszhez hasonlóan korrupciós ügyekkel terhelt román kormánypárttal leboltolt választási csalás révén európai parlamenti mandátumhoz juttatott erdélyi képviselő lapunk beszámolója szerint azt mondta Tusványoson, hogy ajogállamiság „a baloldali és liberális pártok vesszőparipája”. Vince Lóránt hozzátette, hogy ajogállamiság csak annyira fontos, hogy egy ország betartja-e a kisebbségi törvényeket. Vajon Vince tud-e így támogatókat szerezni az Európai Parlamentben az erdélyi magyarok jogérvényesítéséhez? És miért fontosabb egy kisebbségi magyarnak a Fideszjogállamellenes (korábban illiberálisnak, most „keresztény szabadságnak” nevezett) önigazolása? A semjéni bejelentés nyilván kétségeket ébreszthet az MKP (vagy egy magyar pártszövetség) esetleges szlovák partnereiben, hogy honnan is irányítják a szövetségesüket - céloztak már erre eddig is. Miért nehezíti Semjén az MKP kapcsolatait a szlovák pártokkal? És ha az állampolgár-» sági törvény a szlovákiai magyarság sérelme, akkor a nemzetet újraegyesítő Orbán miért nem hozza föl a kisebbségi jogok terén biztatóan nyilatkozó új szlovák államfőnél? Miért nem keres szövetségest e harcához? Vagy ez nem is az ő harca? De hogyan lehetséges az, hogy ami a kisebbségi magyaroknak fáj, ne fájjon neki is? A válasz az Orbán-féle nemzetegyesítés. Ami, akárcsak a magyarországi társadalom, a gazdaság bármely területén Orbánon kívül nem ismer el más erőközpontot. A határon túl is médiumokat vásárol és alapít, a kisebbségi közösségek és elitek által nem kontrollált módon osztja a támogatásokat, most épp a határon túli magyar irodalmat fazonírozza, és persze az állampolgársággal közjogi köteléket is teremtett. A nemzet egyesült. A 100 év alatt szétfej lődött magyar kisebbségi társadalmakat már Budapestről irányítják. Mint Trianon előtt, csak már, ahogy egy szlovákiai politikus nevezte, a NagyFőni irányítása alatt. A „nemzetegyesítés” érzelmi ereje fontos, ezt áldozták föl belpolitikai érdekeikért a magyarok jóléti sovinizmusát meglovagló szoclibek 2001 - ben és 2004-ben. De - hacsak nem költözik mindenki Magyarországra - Trianonra nem a nemzetegyesítés a válasz, hanem a következményeinek felszámolása. 1920-ban igazságtalan és Magyarországot megcsonkító döntés született. De a területvesztésnél sokkal fontosabb, hogy a magyar nemzet 2-3 millió tagja száz éve nem élvez teljes jogegyenlőséget. Ezen nem az „egy vérből valók vagyunk’ ’ segít, hanem ha a kisebbségi magyarok erős és autonóm társadalma nyomásgyakorlásra képes politikai erőket legitimálni és mandátummal ellátni. Anyaországi támogatással, de országában politikailag integrálódva. De Orbánnak nem érdeke, hogy a kisebbségi magyar közösségek nélküle oldják meg problémáikat, és mélyebben integrálódjanak országaik politikai rendszerébe. O minden magyarok kormányfője, és Budapest dönt arról, milyen szerepet játsszanak a magyar pártok Pozsonyban, Bukarestben, Újvidéken. Az ő támogatottságának a nemzetiesítő retorika a kötőanyaga. De a kisebbségi magyaroknak nem Orbánt kéne hatalmon tartani, hanem a saját pártjaikat oda juttatni. Orbán jóban akar lenni Kelet-Európa többségi kormánypártjaival (Tusványoson is kiállt a román szocdemek mellett), de ezt saját uniós mozgásterének biztosítására, és nem a kisebbségi magyarok érdekérvényesítésének támogatására használja. Helyette a nemzet újraegyesítését kínálja ä magyaroknak (és persze pénzt). Plusz a nemzeti büszkeséget, mármint amit ő gondol erről: stadionok építését, világversenyek rendezését, magyar űrhajóst, sőt, nemrég vett egy - áruszállításra alkalmatlan - magyar tengeri kijáratot is. Szerinte a magyar ilyenekre büszke, nem az átlátható államra, a csökkenő korrupcióra, a magas tanári fizetésekre vagy a romák életének és integráltságának jelentős javítására. Igaz, az etnicista és üldözöttségi retorika ezekhez nem passzolna. Az Trianonhoz passzol. A szerző Pozsonyban (is) élő magyarországi publicista Nyolcvan éve írta Albert Einstein az atombombalevelet 1939. augusztus 2-án írta alá Albert Einstein az Amerikában dolgozó magyar fizikusokkal, Wigner Jenővel, Teller Edével és Szilárd Leóval közös levelét, amelyet az amerikai elnöknek küldtek. A levél figyelmeztette Franklin D. Rooseveltet, hogy a náci Németország hamarosan képes lehet a nukleáris fegyver előállítására. Szilárd Leó már 1934-ben felvetette a láncreakció lehetőségét, elméletét szabadalmaztatta is, de mivel felismerte, hogy az egy új fegyver létrehozását tenné lehetővé, kérelmét titokban tartotta, és a brit Admiralitásra ruházta. Amikor azonban három német tudós, Otto Hahn, Lise Meitner és Fritz Strassman 1939 januárjában bejelentette, hogy 92-es urán neutronokkal történő bombázása során sikerült végrehajtaniuk az első atomrombolást, Szilárd pontosan tudta, hogy karnyújtásnyira került egy minden addiginál pusztítóbb bomba előállítása. Attól félve, hogy az atomfegyver a Harmadik Birodalom kezébe kerül, azt javasolta tudóstársainak: ne publikálják kutatási eredményeiket, nehogy bármilyen segítséget nyújtsanak a németeknek. Az csak a második világháború végén derült ki, hogy a németek a versenyfutásban messze lemaradtak. Szilárd az amerikai kormány figyelmét is fel akarta hívni a veszélyre, és szószólónak Albert Einsteint akarta felkérni, akinek neve minden kaput megnyitott. Első alkalommal július 12-én régi barátja, Wigner Jenő társaságában kereste fel a tengerparton pihenő német tudóst, és ismertette vele a láncreakció és az atombomba működését. Einstein így válaszolt: Daran habe ich gar nicht gedacht (Erre nem is gondoltam). Úgy döntöttek, közvetlenül Roosevelt elnökhöz fordulnak, így Szilárd augusztus 2-án újra felkereste Einsteint. Ez alkalommal, mert vezetni nem tudott, és Wigner nem ért rá, Téliért kérte fel sofőrnek. Einstein németül fogalmazta meg a Rooseveltnek szóló levelet, amit Szilárd még aznap angolra fordított, és az elnökhöz szabad bejárással rendelkező közgazdász-bankár Alexander Sachs gondjaira bízta. Az 1939. augusztus 2-i keltezésű levél felhívta az elnök figyelmét, hogy a németek valószínűleg már dolgoznak az atombombán. A levél a második világháború kitörése miatt csak két hónap múlva, október 11-én került az elnök kezébe, és Roosevelt azonnal jóváhagyta az Uránium Bizottság létrehozását. Einstein (és Szilárd Leó) levele volt a kiindulópontja az atomfegyver kifejlesztésére 1942-ben létrehozott Manhattan-tervnek. Azonban tévhit, hogy Einstein részese lett volna a Manhattan-tervnek és az atombomba kifejlesztésének. Sőt, később „élete legnagyobb hibájának“ nevezte a levél aláírását, és a német kapituláció után Szilárd Leóval együtt már az atombomba bevetésének szükségtelenségére figyelmeztette az amerikai kormányt. (MTI)
