Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-17 / 191. szám

SU HÍRESSÉGEK PRESSZÓ ■ 2019. AUGUSZTUS 17. www.ujszo.com Mellrákja van Micsiko excsászárnénak M ellrákot diag­nosztizáltak a korábbi japán császárnénál, a 84 éves Micsikót szeptember­ben fogják műteni - jelentette a Kyodo japán hírügynökség a császári udvarra hivatkozva. A megbetegedést korai stádiumá­ban, egy júliusi vizsgálat során észlelték. Micsiko férje, a 85 éves Akihito három évtized után májusban mondott le a trónról 59 éves fia, Naruhito javára. Micsikót elsősorban kedvessége és az emberekkel való együttérzése miatt rendkívül tisztelték. (MTI) A sajtó a volt császárnét a „nemzet lelkiismeretének" nevezte (TASR/AP) A magas szőke már 85 éves Saját filmjeiben és mások rendezésében is a csedő-botló, kétbalkezes, félszeg figurát formálta meg, olyan kasszasikerekben, mint az 1972-es fergeteges Magas szőke férfi felemás cipőben, az 1974-ben mozikba kerülő Ahová lépek, ott fii nem terem vagy az 1980-as Esernyő­­trükk. Francis Veber filmren­dezővel való találkozása ihlette komikus kettős kialakítására Gerard Depardieu-vel, így születtek meg a Balfácán (1981), a Balekok (1983) és a Négybalkezes (1986) című vígjátékok. Mindent elért, amit szeretett volna, s különösen annak örül, hogy a maga erejéből lett híres és gazdag. Szerinte a humor nagyon fontos az ember életé­ben, „a nevettetés fegyver az élet kínjaival szemben”. 2006-ban életmű César-díjat (az Oscar-díj francia megfelelőjét) kapott a francia filmakadémiától. Manapság inkább már csak kedvtelésből dolgozik, legutóbb 2017-ben állt kamerák elé, a Stéphane Robelin által írt és rendezett A magas ősz férfi társat keres című vígjátékban vállalt főszerepet. (MTI) P ierre Richard francia komikus, rendező, a „magas szőke” tegnap volt nyolcvanöt éves. Dúsgazdag arisztok­rata família sarjaként sofőr vezette Rolls Royce hordta iskolába, ő viszont más életet képzelt el magá­nak, s családja tiltakozása ellenére színésznek állt. Mint megannyi híres komikus, a civil életben ő is komoly, megfontolt ember. Üldögél hatalmas vidéki házának teraszán, nézi több hektáros sző­lőjét, iszogatja saját termesztésű bordeaux-i borát, és mivel filmeket alig néz, inkább olvasgat vagy zenét hallgat. Muzikalitását két fia is örökölte, az egyik szaxofonozik, a másik nagybőgőzik. (Fotó: Shutterstock) Kicsit fáradtnak tűnt Mivel a rajongók nagyon aggódtak az agyvérzésen átesett Alain Delonért, fiatalabbik fia, Alain-Fabien úgy döntött, az Instagramon meg­oszt egy fotót apjá­ról, amelyen látható, hogy a történtek ellenére jól van. Egy kicsit ugyan fáradtnak tűnt, és mintha lefogyott vol­na, de mosolyog, és jókedvűnek látszik. K k oszonom a sok üze­netet, amelyek a szívemig hatoltak. Amint láthatjátok, egyre jobban érzi magát, és mindenkit csókol - írta Alain-Fabien. Alain Delon legutóbb májusban a cannes-i filmfesztiválon jelent meg, ahol a könnyeivel küszköd­ve vette át az Aranypálma életmű­díjat. Korábban egy hollywoodi feminista szervezet petícióban til­takozott „homofób és nőgyűlölő” kijelentései miatt a világhírű fran­cia filmszínész elismerése ellen. Ez a hercehurca komolyan megvisel­te az idős, 83 éves színészt, aki mégis büszkén állt lánya mellett a cannes-i vörös szőnyegen. Alain Delon június közepén szív­ritmuszavarral került először kór­házba, de hamarosan hazaenged­ték. Pár héttel később esett át az agyvérzésen, az egyik párizsi kór­házban megműtötték, és három hétig az intenzív osztályon ápol­ták. Egy svájci klinikán lábadozik — jelentette be pár nappal ezelőtt fia, Anthony Delon. Az orvosok szerint a színészlegenda állapota stabilizálódott, alapvető életfunk­ciói tökéletesen működnek, (ug) (Fotó: Alain-Fabien Delon/Instagram) ...mégis büszkén állt lánya mellett a cannes-i vörös szőnyegen. I alaittfabiertdeion Merd pour vos nombreux messages qui me vont droit au ,- -su cceur. Comme vous jjj pouvez le voir il va deM mieux en mteux, el iiM vous embrassem v' t! ,'IÍSKa Egy családi kép háttere A bangkoki Chitralada-palotában gyűlt össze a thai királyi család, hogy megünnepeljék Szirikit anyakirályné 87. születésnapját, s egyebek mellett elkészítsék a hivatalos születésnapi fotót. Augusztus 12., Szirikit születés­napja, hivatalos munkaszüneti nap Thaiföldön, mivel őt tekintik minden thaiföldi anyjának is, ez a nap egyben az anyák napja. Maha Vadzsiralongkorn (X. Ráma) thai király néhány nappal megkoronázása előtt házasodott újra, testőrségének helyettes parancsnokát, Szuthida Tidzsait vette feleségül. Nem ez az egyeden furcsaság: szokadan lépések és kapcsolatok garma­dával fordultak elő a családban. Vadzsiralongkornnak ez már a negyedik házassága. A király hét gyermek apja. A felvételen balról látható a trónörökös, Dipangkorn Rasmidzsoti, a király hetedik és legfiatalabb gyereke, akinek anyja Szriraszmi Szuvádi, az uralko­dó harmadik legális felesége. A jelenlegi király 2001-ben titokban vette el őt, majd a 2014-ben kirá­lyi címétől megfosztott Szriraszmi Szuvádi családjának több tagját is letartóztatták felségsértés vádjával. A trónörökös mellett a családi fotón Szirivannavari Nariratana, a király lánya, aki egy színész­nőtől született - házasságukat érvénytelennek mondták ki. A színésznő további 4 fiúgyermek­nek adott életet, de ők anyjukkal együtt Angliába távoztak, így a lány, Szirivannavari Nariratana az egyeden ebből a kapcsolatból, aki a királyi család tagjának számít. Hulabhorn hercegnő a 2016-ban elhunyt Bhumibol Aduljadezs király és Szirikit legfiatalabb lánya. Maha Vadzsiralongkorn, a jelenlegi uralkodó Buhimbol és Szirikit királyné második gyerme­ke és egyeden fia, aki Nagy-Bri­­tanniában és Ausztráliában tanult. A király mellett édesanyja, majd a király negyedik felesége, Szuthida. Bajrakitiyabha hercegnő, a király lánya, aki első házasságából szüle­tett, az előtérben ülő Maha Hakri Szirindhorn pedig Bhumibol és Szirikit lánya. Szirikitia Jensen a néhai király legidősebb gyerme­kének, Ubolratanának a lánya, apja amerikai, aki 1998-ban elvált Amerikában élő anyjától, (ug)

Next

/
Thumbnails
Contents