Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-17 / 191. szám

101 SZOLGÁLTATÓ OLDAL 2019. augusztus 17. | www.ujszo.com AKTUÁLIS középárfolyamok Őszirózsa-verseny Arany Opus Díj 2019 A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya 2019. október 12-13-án rendezi meg a XX. Őszirózsa magyarnóta­­énekesek országos versenyét. A versenyzők minősítve lesznek (arany, ezüst, bronz). A nótaénekesek versenyébe 2019. szeptember 1-ig azok jelentkezését várják, akik betöltötték a tizenhatodik életévüket, felső korhatár nincs. A versenybe 2 magyar nótával - hallgató, csárdás - lehet jelent­kezni írásban név, elérhetőség (pontos lakcím, e-mail, telefon­szám), valamint a nóták címének 2019-ben is köszöntjük a legjobb praxisokat határon innen és túl. Idén is a nemzethez tartozásra tesszük a hangsúlyt, így a felvi­déki, az ukrajnai, az erdélyi, és a vajdasági magyar orvosok is be­kerülhetnek a díjazottak közé, hiszen a Kárpát-medencében azonos közegben élünk. Ezért a díj at 2019-ben is 10 -10 háziorvos nyerheti el- munkatár­saival, a nővérekkel együtt. Ezúttal is a hálás páciensek, de az önkormányzatok, tisztiorvosi szolgálatok, civil szervezetek, kórházi osztályok, szakorvosok, plébániák, iskolák, idősotthonok javaslatait is váijuk. Igazi XXI. és hangnemének feltüntetésével a Csemadok Nagykürtösi Területi V álasztmány ánál: Oblastny vybor Csemadoku 991 28 Vinica Nekyjská 397/27 e-mail: csemadokntv@gmail.com A borítékra íiják rá: „Őszirózsa”.. Az érdeklődők bővebb táj ékozta­­tást kérhetnek a Csemadok NTV telefonszámán: 0907 85 62 96 vagy 0907 84 22 67. A jelentkezőknek részletes infor­mációt küldenek. A jelentkezési lapok letölthetők a honlapról, vagy beszerezhetők a Csemadok területi választmá­nyain. ' századi keserédes történeteket, amelyek olykor visszarepítettek bennünket a múltba, ahol nem lehet közlekedni, ahol, csupa hó, és jég és járhatatlan minden, de a jóságos doktor néni, vagy doktor bácsi hol biciklivel, hol gyalog, de elér a bajbajutotthoz. Böngésszék portálunkat, és használják mintaként az ar­chívumunkban olvasható törté­neteket! Határidő: 2019. szeptember 14. éjfél. A pályázat támogatói az okleve­lek mellé komoly ajándékokat ajánlottak fel. A Szlovákiai Magyar írók Társasága (SZMÍT) Arany Opus Díj címmel szépirodalmi pályázatot hirdet szlo­vákiai magyar (állandó szlovákiai lakhellyel rendelkező) szerzők szá­mára. A pályázatra benyújtható minden olyan magyar nyelven írt széppróza vagy vers (maximum 15 flekk teije­­delemben), amely nyomtatásban még nem jelent meg, és amelynek közlési jogával a szerző rendelkezik. Egy szerző csak egy művel vehet részt a pályázaton. Tematikai megkötés nincs. A pályamunkát postai küldemény­ként, minden oldalán jeligével ellát­va, négy nyomtatott példányban és A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Nagyabony község önkor­mányzata a Csemadok helyi szer­vezetével és aNagyabonyi Citera­­zenekarral együtt október 19-én, Nagyabonyban megrendezi a XXI. Országos Citeratalálkozót. A jelentkezés határideje: 2019. október 4. Kérjük, a jelentkezés határidejét tartsák be, hogy a találkozó szerve­zési ütemrendjét és programját idő­ben pontosítani tudjuk. Budapest. Szeptember elején har­madik alkalommal rendezi meg a MagyarNemzeti Filmalap a Buda­pesti Klasszikus Film Maratoni, melynek fö témája ebben az évben a film és a zene lesz. Az eseményen szeptember 4. és 11. között mintegy száz magyar és külföldi filmalkotás lesz műsoron több budapesti mozi­ban, illetve Egerben és Győrben is. Idén hat ingyenes szabadtéri vetítés váija a filmrajongókat a budapesti Szent István-bazilika előtt, ahol az óriás vásznon sztárvendégek és al­kotók jelenlétében láthat a közönség frissen felújított magyar és külföldi fi lmklasszikusokat, Szeptember 4-én a világhírű magyar producer, Andy Vájná előtt tiszteleg a fesztivál, az Evita (1996) című nagyszabású zenés filmet láthatja a közönség. Vájnának köszönhető, hogy az Evita forgatása nagyrészt Magyarországon zajlott. Ekkor járt először hazánkban a film címszerep­tani. A pályaműhöz külön, zárt borí­tékban csatolandó szerzőjének neve, elérhetőségei. Ezen a borítékon le­gyen feltüntetve a pályázó jeligéje is, a külső borítékra pedig kérjük ráírni: Arany Opus Díj. Levélcím: Spolocnost’ mad’arskych spisovatel’ov na Slovensku Palác Duna Palota Galantská cesta 658/2F 929 01 Dunajská Streda Apályázatok beérkezési határideje: 2019. október 1. A pályadíj mindkét kategóriában 300 euró, valamint Fecsó Szilárd vegyes technikával készült Struktúrák című alkotása és Szitás Veronika Csend-Jelentkezése esetén kérjük, hogy az intézet honlapján elérhető elektro­nikusjelentkezési lapon A zenekar, szólista rövid jellemzése rovatot a lehető legaprólékosabban töltse ki, mert nemcsak a konferanszié anya­ga lesz, hanem alapja lesz a honla­punkra felkerülő adatbázisnak is. Atalálkozó időpontja: október 19., szombat Helyszín: Nagyabony A kezdés időpontjáról és a részletes lője, Madonna, és férfi főszereplője, Antonio Banderas is. Ilyen nagy költségvetésű, ennyi statisztát moz­gató filmet nem forgattak korábban Magyarországon. Szeptember 5-én Jankovics Marcell rendező jelenlétében vetítik a frissen felújított Fehérlófia című animációs filmet. Az 1981 -es mű cselekménye az avar, hun és magyar mondavilág jelképtárából építkezik. Különös, pszichedelikus látványvilága és ezo­terikus, effektes zenéje évekkel megelőzte korát. A restaurálás az amerikai Arbelos és a Filmalap közös munkája. Szeptember 6-án láthatja a közönség a Magas szőke férfi, felemás cipőben című, 1972-es francia vígjátékot Pi­erre Richard jelenlétében és beveze­tőjével. Szeptember 7-én a Queen - Hungarian Rhapsody: Live In Buda­pest 1986 című koncertfilm lesz műsoron. A Queen vasfüggöny mö­gött adott koncertjének emlékezetes élet című akvarellje. Az alkotásokat neves irodalmárokból álló zsűri bí­rálja el: Hizsnyai Zoltán József Attila- és Madách-díjas költő, az Opus folyó­irat főszerkesztője, Mészáros Sándor magyarországi irodalomtörténész, a Kalligram Kiadó igazgatója, vala­mint Vida Gergely Madách- és Forbáth-díjas költő, irodalomtörté­nész. A díjnyertes mű első felhasználási joga a Szlovákiai Magyar írók Tár­saságát illeti meg, és a tervek szerint az Opus folyóirat 2020/1 -es számban jelenik meg. A díjátadás november 14-én lesz Gútán, a XIV. Őszi írófesztiválon, ahol a nyertes pályamű egy színmű­vész előadásában hangzik el. programról a későbbiekben még mindenkit táj ékoztatni fogunk. Bővebb információt Balogh Lász­lónál a 0908 701 347 mobilszámon, vagy a 76balogh@gmail.com e­­mail-címen kaphat. További információk: Bacsákutca240/13, P.O.BOX 16., 929 01 Dunajská Streda Tel: 031/552 24 78 e-mail: intezet@intezet.sk , biborpiros@csemadok.sk, WEB: www.intezet.sk pillanatait a legismertebb magyar operatőrök rögzítették és Zsombo­lyai János rendezett belőle filmet, amelyből árad a szabadság előszele. Szeptember 8-án vetítik az István, a király felújított változatát, amely sa­játos módon dolgozza fel a magyar államalapítás, István király és a po­gány Koppány történetét. Szörényi Levente és Bródy János rockoperája viharos sikert aratott 1983-ban a Ki­rálydombon. A Koltay Gábor rende­zésében készült film bemutatója 1984-ben volt. Budapestre érkezik Michael Nyman világhírű filmzeneszerző is, aki többek között a három Oscar-díjjal kitüntetett Zongoralecke és a Peter Greenaway-filmek zenéjét jegyzi. Dziga Vertov kísérletező vizuális szimfóniáját, az Ember a felvevő­géppel (1929) című némafilmet szeptember 9-én Michael Nyman jelenlétében és a filmhez komponált zenéjével vetítik le. A nemzet háziorvosa 2019 digitális formában is kérjük benyúj-XXI. Országos Citeratalálkozó I gyen es szabadtéri mozi Budapesten % • Képregény • Kvíz • A magyar Szent Korona Első szent királyunk kultusza • Szent Jobb Augusztus 20-án ünnepi melléklet az Új Szóban! A TARTALOMBÓL: • Az államszervezés koncepciója • A magyar Szent Korona története és külföldi tartózkodásai • Első szent királyunk kultusza, Szent Jobb • Ezeréves honfoglalás - Az 1896-os millenniumi ünnepségek • Képregény és kvíz KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! Ú] SZÓ

Next

/
Thumbnails
Contents