Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-13 / 187. szám
4 RÉGIÓ 2019. augusztus 13. I www.ujszo.com RENDŐRSÉGI NAPLÓ Hangos zene miatt gyilkolt egy férfi Erdősor (Poriadio). Brutális gyilkosságra ragadtatta magát egy 65 éves nyugdíjas a Miavai járásban. A férfit azzal kereste fel 35 éves szomszédja, hogy megkérje, hallgassa halkabban a zenét. A szemmel láthatóan ittas nyugdíjas acélcsővel támadt a szomszédjára, amivel súlyos fejsérülést okozott szomszédjának, majd autója után kötötte a fiatalabb férfit. Ebben megpróbálta megakadályozni a sérült férfi barátnője és egy másik szomszéd, de a nyugdíjas bozótvágó késsel fenyegette meg őket. A nyugdíjas egy kilométeren keresztül vonszolta az autója után kötött magatehetetlen testet, amit egy mocsárba dobott, utána elhajtott a helyszínről. A rendőrök gyilkosság ügyében indítottak eljárást a nyugdíjas ellen. Ha a bíróság bűnösnek találja, 20 éves börtönbüntetésre is ítélhetik. Lakásában több illegálisan tartott fegyvert is találtak. Ebben az ügyben is eljárás indult ellene. (TASR) Munkába igyekezett, börtönbe került Nyitranovák (Nováky). A helyi rendőrök egy 54 éves férfit igazoltattak, aki Peugeot 206 típusú gépkocsijával közlekedett. Az alkoholszonda előbb 3,23 ezrelék véralkoholszintet mutatott a sofőrnél, 20 perccel később ennél is többet, 3,35 ezreléket mutatott a szonda. Elena Antalová, a kerületi rendőrkapitányság szóvivője szerint a legmegdöbbentőbb az, hogy a férfi munkába igyekezett ebben az állapotban, egy közeli cégnél biztonsági őrként dolgozik. A férfit RÖVIDEN Korlátozás Szered és Diószeg között Szered. Szeptember elejéig jelentős torlódásokra kell számítani az autósoknak a 62-es elsőrendű főúton Szered és Diószeg között. A hét elején kezdődött felújítás miatt szeptember 9-ig csak egy sáv járható a forgalmas úton. A rendőrség azt javasolja a közlekedőknek, hogy ha tehetik, kerüljék el az útszakaszt. (va) Karbantartás több vasútvonalon Pozsony. Az ország több pontján is vasútipálya-karbantartást végeznek.Uszor és Misérd között au 13- án 8.55-től 14 óráig szünetel a forgalom, mert nyílják a sínek melletti bozótot. Az utasokat ezen a szakaszon vonatpótló autóbuszokkal szállítja a RegioJet társaság. A pozsonyi főállomás és Pozsony- Szőlőhegy (Vinohrady) közötti vasúti szakaszon augusztus 12. és 15. között javítják az egyik sínpárt és az egyik peront. A munka ideje alatt 30-50 kilométeres sebességgel haladnak át a vonatok az érintett szakaszon. Hemádcsány (Cana) és a magyar határ között augusztus 12-től 15-ig minden nap 10 és 15 óra között szünetel a közlekedés, mert javítják az egyik sínpályát és a őrizetbe vették, eljárás indult ellene. Ittas vezetés miatt egy évre is börtönbe kerülhet. (TASR, ie) 800 eurós büntetés » gyorshajtásért Pozsony. A rendőrség gyorshajtáson kapott egy 21 éves fiatalembert, aki a D1 -es autópálya Pozsony felé tartó szakaszán 189 kilométer/órás sebességgel száguldott. A szóban forgó szakaszon a megengedett sebesség 110 km/ó, így a sofőr 79 km/ó-val lépte túl a megengedett sebességhatárt. A kihágásért 800 eurós büntetést kapott. (TASR, ie) Nyáron több az ittas fiatalkorú Pozsony. A Gyermekbetegségek Nemzeti Intézetének (NÚDCH) tájékoztatása szerint nyáron több az ittas fiatal, mint az év bármelyik más időszakában. DánaKamenická szóvivő szerint a tanév során elsősorban bizonyítvány osztáskor, állami ünnepek, hosszú hétvégék és különböző fesztiválok alkalmával szállítanak be az intézetbe 2-3 ittas kiskorút. Most átlag tíz ittas fiatalt látnak el havonta. Jobbára 15 évesekről van szó, a lányok és a fiúk aránya azonos. Kamenická arra is figyelmeztet, hogy emelkedik az ittas fiatalok száma iskolakezdéskor is, gyakran alkohollal próbálják megünnepelni a diáktársak viszontlátásának örömét. Az alkoholos állapotot jobbára ambulánsán kezelik. Kórházi ellátására csak akkor szorulnak, ha az alkohollal drogot is fogyasztottak, illetve megsérültek, vagy a fulladás veszélye miatt figyelik meg az öntudatlan fiatalokat. (TASR, ie) közúti átjárót. Az utasokat pótlóbuszokkal szállítják. „ (TASR) Felújítás miatt lezárt határátkelő Pozsony. Szerdán (augusztus 14.) mindkét irányból lezáiják a Felsőnémeti (VysnéNemecké) és az ukrajnai Ungvár (Uzhorod) közti határátkelőt. Klára Baloghová, a Nagymihályi Vámhivatal szóvivője elmondta, az intézkedésre az elektromos vezetékek felújítása miatt van szükség. Baloghová tájékoztatása szerint a munka előreláthatólag 8-tól 12 óráig tart. „A megjelölt időben az Ubla (Ubl’aj-Kisberezna (Malij Bereznij), a gyalogosok és kerékpárosok számára kijelölt Nagyszelmenc -Kisszelmenc határátkelőt, vagy a Tiszacsemő - Csap vasúti határátkelőt használhatják az utasok” - zárta Baloghová. (TASR) A sínekre hajtott egy autó, állt a forgalom Csörgő. Több mint egy órát vesztegelt egy Kassára tartó személyvonat a 35 fokos hőségben Csörgő közelében, mert a sínekre hajtott egy autó. A kocsit a tűzoltók vontatták el a sínekről. A vonat végül 45 perces késéssel érkezett meg Kassára. (ie) Zöldet kaptak az emeletes vonatok BARTALOS ÉVA Múlt héten engedélyt adott a közlekedési hivatal az emeletes vonatok elindítására. A Pozsony, Dunaszerdahely ás Komárom között közlekedő RegioJet szeptembertől emeletes szerelvényekkel enyhítheti a vonal telítettségét. A közlekedési magántársaság még februárban több intézkedést is bejelentett, amelyeknek köszönhetően kényelmesebben utazhatnak az ingázók a népszerű vonalon. A szakaszokra osztott bővítés keretében elsőként növelték a reggeli járatok kapacitását. Korábban 912 ülőhely volt a három kora reggeli szerelvényen, ma már 1136, az emeletes vonatok beiktatása után pedig 1520 ülés lesz a járatokon. Ales Ondrűj, a vállalat szóvivője korábban közölte, hogy az engedélyeztetés és a műszaki előkészületek miatt csak szeptemberben állíthatják pályára a német Deutchse Bahn emeletes szerelvényeit. A közlekedésügyi minisztérium régóta foglalkozik a vonal telítettségével, Karolina Ducká szóvivő májusban azt írta, hogy a tárca már a nyári szünet előtt kész lett volna finanszírozni a szerelvényeket. A közlekedési hivatal azonban csak múlt héten engedélyezte, hogy a szlovák vasúton járhassanak a külföldről behozott emeletes vonatok. „Ez az előkészületek végső fázisa” -jegyezte meg Ondrűj. A szóvivőtől megtudtuk, hogy a héten különböző méréseket végeznek majd a pozsonyi állomáson. „A Vasúti Kutatóintézet két szerelvényen méri le az elektormágneses kompatibilitást, ennek maghatározása és kiértékelése elengedhetetlen a vonatok pályára állítása előtt” — nyilatkozta a szóvivő, hozzátéve, hogy a német vasúttól kölcsönzik a vonatokat. Ondrűj leszögezte, mindent megtesznek, hogy szeptembertől elindíthassák a szerelvényeket. „Közelítünk egy nagyon igényes, több hónapos folyamat végéhez, elmondható, hogy már csak egy mérés és egy független szerv pecsétje hiányzik” - közölte Ales Ondrűj. A közlekedésügyi tárca és a magánvállalat is elismerte, hogy az egyvágányos szakasz paraméterei miatt nem lehet további szerelvényeket beiktatni, sem sűríteni a járatokat, pedig az utasszám növekedése miatt lenne rá igény. A problémára az ígért fejlesztések jelenthetnek megoldást, az új útkereszteződések, hosszú távon pedig a másik sínpár építése. Sertéspestissel fertőzött vaddisznót találtak a Tőketerebesi járásban ÖSSZEFOGLALÓ Megtalálták az első fertőzött vaddisznót a Tőketerebesi járásában. A sertéspestissel fertőzött vadat Bodrogszentes határában lőtték le a vadászok. BODROGSZENTES Az afrikai sertéspestis július második felében ütötte fel a fejét Szlovákiában. A betegséget a szomszéd országokban, Magyarországon, Ukrajnában és Csehországban is a vaddisznók terjesztik. Ezért is volt meglepő, hogy Szlovákiában a házi sertéseknél jelentkezett az emberekre nem veszélyes betegség. A mezőgazdasági minisztérium tegnap jelentette be, hogy a laboratóriumi vizsgálatok is igazolták, megtalálták az első pestissel fertőzött vaddisznót az országban. „Az állaton megfigyelhetők voltak a fertőzéssel járó elváltozások, szokatlalllusztrációs felvétel (FotóTASR) nul viselkedett. A helyi vadászok lelőtték az állatot, a tetemből vett mintát a zólyomi laboratóriumba küldték” - közölte a minisztérium sajtóosztálya azzal, hogy a vizsgálatok igazolták a fertőzést. Az állatot Bodrogszentes határában ejtették el, a település mintegy 7 kilométerre található a szlovák-magyar határtól. Magyarországon egyébként csak januártól mintegy 800, afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznót tartanak nyilván a helyi hatóságok. A tárca állítja továbbá, hogy elemzi a helyzetet és a betegség terjedésének megfékezéséért mérlegelik a vaddisznók kilövését is. Az afrikai sertéspestis miatt már több településen leölték a házi sertéseket, több mint száz állattal végeztek. Tizenkét település bevonásával védelmi zónát alakítottak ki, további 56 települést pedig megfigyelés alá vontak. Köztük van Bodrogszentes. Az utasoknak még néhány hétig a hagyományos szerelvényekkel kell beérniük (Aszerző felvétele)