Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-12 / 186. szám
AUTÓ-MOTOR 141 2019. augusztus 12. I www.ujszo.com A jól ismert Superb nem okozott csalódást (A szerző felvételei) Milyen volt a Skoda Superb eddigi legnépszerűbb változata? Az előző Superbet dízelmotorral, Style felszereltségi szinttel és automata váltóval vásárolták meg a legtöbben DEM ECS PÉTER Bár 2019 a Ökodénál egyebek mellett a modernizált Superb jegyében zajlik, mi kipróbáltuk a ráncfelvarrás előtti legnépszerűbb változatát. Miárt, amikor már a modernebb is elérhető? Leginkább nosztalgiából, továbbá azárt, hogy később összehasonlítsuk, pontosan miben változott az új modell. 2015-ben mutatták be, s azóta nem esett át különösebb változáson. Növelték az érintőképernyőt, módosítottak az utastér hangulatvilágításán, s a dízelmotornál megjelent az Ad- Blue. A felújítás előtti modellen viszont már látni, hogy egy korábbi gyártású autóról van szó, és egyet s mást már megélt. Nem a külsőre gondolok, hiszen a Superb formája időtálló, az autó dizájnja deceits, még manapság is mutatós. Ezt mi sem igazolja jobban, mint az a tény, hogy az új, modernizált Superb sem változott gyökeresen, a dizájnt csak óvatosan módosították. Melyik a legnépszerűbb? A statisztikák egyértelműen mu; tátják, hogy a legmenőbb a Superb ; liftback változata, Style felszereltségi szinttel és kétliteres dízelmotorral. A négyhengeres kétliteres motor hétgangos duplakuplungos váltóval volt kombinálva, a sebességfokozatok váltása nagyon kellemes, lineáris volt. Szerintem a tesztelt motor 150 lóerős változata teljes mértékben elegendő, még magasabb sebességeknél is erőteljesen gyorsul, nem beszélve arról, hogy sztrádán hat liter alatti fogyasztást produkál. Országúton a fogyasztás még sokkal alacsonyabb is lehet. Régóta állítom, hogy a Superb hosszú utakra abszolút ideális, talán az egyik legkényelmesebb autó azok közül, amelyekben valaha ültem. Ezen a véleményemen pedig nem igazán fogok változtatni a modernizált Superb tesztelése után sem. A kényelemhez hozzájárul az adaptív futómű, bár az egyes üzemmódok között a különbség csak minimális. Minden, ami kell A Style felszereltségi szint minden fontos rendszert vagy elemet tartalmaz, az adaptív sebességváltó is jól működik, bár aki nincs hozzászokva a sebességváltó kezelésére szolgáló karra a volán mögött, annak egy ideig eltart, míg megszokja a gyorsaság vagy az előttünk haladó gépjárműtől tartott távolság beállítására. A rendszer egyébként élesebb kanyarokban is a sávban tartja az autót, bár tény, hogy inkább a sáv szélén hajlamos tartani a gépkocsit. A Superbben garantáltan senki sem fog panaszkodni az utastérre, amely nagyon tágas. Az első és a hátsó üléseken is rengeteg hely van. S ha már tér, akkor nem feledkezhetünk meg a csomagtérről sem, amely alapban 625 litert kínál. Ez elég ahhoz, hogy gyakorlatilag bármit, amit a hétköznapok során el akarunk szállítani, beféljen az autóba. Nem hiányoznak a megszokott Simply clever megoldások, a megannyi praktikus rakodótér, így az, hogy az autó már kicsit régebbi, senkit nem kell hogy érdekeljen. A műszerfal domináns eleme a 9,2 collos érintőképernyő, így a klasszikus vezérlőgombok többsége már eltűnt. Mindig jó A Superb négy év után is megőrizte népszerűségét, s nagy a valószínűsége, hogy a ráncfelvarrás utáni változat eladási mutatói még jobbak lesznek, hiszen a járgányt sokkal szebbre varázsolták és sok új korszerű technológiát kapott, amelyek között például megjelennek a vadonatúj Skoda Crystal Lightning full-LED matrix fényszórók vagy a preadaptív sebességtartó, amely képes önállóan az útviszonyokhoz vagy a sebességkorlátozásokhoz igazítani a gépkocsi sebességét. Műszaki adatok ► Hengerűrtartalom 1968 cm3 ► Teljeeítmény 110 kW (150 LE)/3500-4000 fordulatnál ► Forgatónyomaték 340 Nm/1700-3000fordultnál ► Váltó 7-gangos automata ► Gyorsulás (0-100 km/ó) 9,2 mp ► Üzemanyagtartálytérfogata 661 ► Ceomagtér térfogata 6251 ► Hossz./Széiesség/Magasság (mm) 2841/4861/1864 ► A modell alapára 24110euró ► A tesztelt modell ára 27 202 euró