Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)
2019-07-04 / 154. szám
2 KÖZÉLET 2019. július 4.1 www.ujszo.com Telefon nélkül elveszettek a gyerekek A15 évesek 80 százaléka felügyelet nélkül internetezhet (TASR-feivétei) RÖVIDEN Lajöák beszólt Dankónak Pozsony. Miroslav Lajcák (Smer) külügyminiszter élesen bírálta Andrej Dankót, a parlament elnökét az oroszországi látogatás után. A külügyi tárca vezetője szerint a házelnök az utóbbi időben többször is túllépte hatásköre határait. „Egy oroszországi látogatásban még nincs semmi rossz, ugyanakkor tiszteletben kell tartani a szlovák és az európai külpolitika egységes irányvonalát, ami Andrej Dankónak nem mindig sikerül” -jelentette ki Lajcák. Hozzátette, hogy Danko ellentmondásos kijelentései szerinte a közelgő választás számlájára írhatók, azonban ezzel megbontja az egységes diplomáciai irányvonalat. (nar, TASR) Kiska: tisztáznunk kell prioritásainkat Pozsony. Andrej Kiska (Za l’udí) volt államfő továbbra is az ellenzéki összefogást hangsúlyozza. Videóüzenetében kijelentette, kizárja az együttműködést a Smerrel, az SNS-szel és Kotleba pártjával, de a többi párt vezetőjével továbbra is hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni. „Beszéljünk világosan a prioritásainkról: az oktatásügyről, az egészségügyről és a korrupció elleni harcról”— fogalmazott Kiska. (nar, Dennfk N) SZALAY HAJNALKA Pozsony. Vannak, akik kellemetlenül érzik magukat offline, sokaknak nincs közös programja a szülőkkel, és sokuk gyakrabban ellenőrzi a mobilját, mint kéne. A Gyermekegészségügyi Igazgatóság (HBSC) 2018-ra vonatkozó felmérése az internet diákokra gyakorolt hatását is vizsgálta. A Z generáció tagjai vagy Marc Prensky amerikai író által „digitális bennszülöttek” kifejezésen az 1995 és 2010 között született gyereket értjük, akik egyszerre fejlődtek a digitális technológiákkal és a telekommunikációval. Emiatt pedig mindennapi szokásaik jelentősen eltérhetnek az előző generációkétól. Egy 2011-es uniós nemzetközi tanulmány a 11 és 16 év közötti gyerekek 30%-ánál észlelt internetfüggőséggel kapcsolatos jeleket. Ugyanez a tanulmány azt is kimutatta, hogy átlagosan a gyerekek 7 évesen kerülnek először kapcsolatba az internettel, viszont ez az életkor folyamatosan csökken. Szabályok nélkül Bár rengetegen felhívták a figyelmet arra, hogy a gyerekek kiszolgáltatottak az interneten, sok szülő mégsem korlátozza gyerekének internethasználatát. A HBSC tavalyi évre vonatkozó felméréséből az derül ki, hogy még mindig többen vannak azok a gyerekek, akiknek szülei ritkán vagy egyáltalán nem szabályozzák, mit csinálhatnak az interneten. A 11, 13 és 15 évesek körében végzett, összesen 8902 szlovákiai diák válaszának felhasználásával kiértékelt felmérés szerint a tizenegy évesek közel fele mindenféle szabály nélkül intemetezhet. A tizenhárom éveseknél ez a szám még 70% körül mozog, a tizenöt éveseknél pedig meghaladja a 80%-ot is azon diákok aránya, akiknek a szülei nem szólnak bele az internethasználatukba. Közös tévézés A felmérés rákérdezett a gyerekek szülőkkel együtt töltött idejére is. A megkérdezettek átlagosan 30%-a minden nap néz tévét a szüleivel, viszont minél idősebbek a gyerekek, annál kevesebbet. A 15 évesek több mint 20%-a azonban soha vagy csak nagyon ritkán nézi a szüleivel a tévét. Ez az arány all éveseknél 11% körül mozog. A szülőkkel való közös játék a számítógépen még ritkább. A megkérdezett diákok több mint fele egyáltalán nem játszik PC-játékokat a szüleivel. A szülővel 20-25% beszél A szülőkkel való közös programoknál arra is rákérdeztek, hogy milyen gyakran beszélgetnek. All évesek átlagosan 7,5%-a mondta, hogy sosem beszélgetnek a szülőkkel, a 13 éveseknél ez az arány 9%, a 15 éveseknél pedig több mint 11%. Azok aranya pedig - korosztálytól függetlenül —, akik minden nap beszélgetnek a szüleikkel 20-25% körül mozog. A tavalyi adatok alapján a 15 évesek 18-20%-a, a 13 éveseknek pedig 16%-a válaszolta, hogy az interneten könnyebben beszél a titkairól, félelmeiről vagy érzéseiről. Mindennapi befolyás A megkérdezett diákok válaszaiból az is kiderül, hogy már a 11 éveseknél is megfigyelhető, hogy a hangulatukra hatással van az internet. Átlag 9%-uk mondta, hogy gyakran érzi magát kényelmetlenül, ha nem lehet interneten. Ez a szám a 15 éveseknél magasabb, 15% körüli. Átlagosan a gyerekek kb. 7%-a állította, hogy a felmérés előtti egy évben nem evett vagy nem ivott, inkább internetezett. A 15 éveseknél azonban kitűnik, hogy míg a lányok 5%-a tapasztalt magán ilyesmit, addig a fiúk 13%-a. Többen vannak azok, akik bevallják, hogy gyakran akkor is intemeteztek, ha az nem szórakoztatta őket, a 15 éveseknél ez átlagosan a megkérdezett diákok 19%-a. A 11 éveseknél pedig az figyelhető meg, hogy a fiúk kétszer annyian intemeteztek, még ha nem érdekelte is őket, mint a lányok, és már az ő korosztályukban is előfordult, hogy az internet miatt háttérbe szorították családjukat, barátaikat vagy valamilyen feladatukat. Arányuk a korukkal együtt nőtt. Sokan többször ellenőrzik a mobiljukat, mint kellene: a 13 és 15 évesek átlagosan 33-34%-a vallotta be, hogy már mondták nekik, gyakrabban figyelik a telefonjukat, mint kellene, és a megkérdezett diákok mintegy 20%-a válaszolta, hogy lehangoltnak érzi magát, ha nem ellenőrzi a mobilját, vagy ha ki kell kapcsolnia. Egy 2018-ban készült tanulmány szerint az iskolások átlagosan hárompercenként ellenőrzik a mobiljukat. „A szülő is használja okosan az internetet" Széllé Elvira (Facebook) SZALAY HAJNALKA A gyerek ezüleivel való kommunikációjának kulcsfontosságáról, valamint az internetes kommunikáció előnyeiről és hátrányairól Széllé Elvira pszichológus beszélt, akit a Gyermekegészségügyi Igazgatóság (HBSC) tavalyi évre vonatkozó felmérésével kapcsolatban kerestünk meg. A felmérésben a gyerekek majdnem 10%-a válaszolta, hogy sosem beszélgetnek a szülőkkel. Milyen hatásai lehetnek ennek hosszú távon? A beszélgetések, ha jók (és nem i csak szülők általi kioktatás, okoskodás), sok minden miatt fontosak: a gyerekek mintát kapnak, hogyan ; lehet kommunikációval konfliktusokat megoldani, érzelmeket közölni, indulatokat kezelni, közelséget kifejezni, élményeket nyújtani és kapni, hogy csak néhány fontos dolgot említsek. Az olyan gyerekekre, akiknek ilyenben egyáltalán nincs része, és nincs más korrigáló hatás sem az életükben, például egy nagyszülő személye által, nagyobb valószínűséggel jellemző az érzelmi ellaposodás, nagyobb mértékű sebezhetőség, agresszivitás, önértékelési zavarok, beilleszkedési problémák. Élethelyzeteiket tehát nagyobb nehézségekkel fogják tudni megoldani. Ha hasonlattal élnénk, olyan, mintha az ilyen gyermek egy dzsungelben magára lenne utalva, minden segítség és kísérő nélkül. Nagyjából a gyerekek 20%-a mondta, hogy interneten könnyebben beszél önmagáról, titkairól, érzéseiről. Mi lehet ennek az oka? Hova vezethet ez? Az ok, amiért könnyebben beszélnek magukról gyerekek az inteme: ten, az, hogy az internetes „távolság” miatt nagyobb a biztonságérzetük, vagy pedig kimondottan név: télén a kommunikáció. Van ennek talán pozitív része is - hiszen meg: tanulni szavakba önteni az érzése: inket, véleményeinket hasznos képesség. Hosszú távon abban az esetben merülhetnek fel problémák, ha az online kapcsolatok mellett nincsenek valós kapcsolatai is egy fiatalnak, amelyekben szemtől szemben éli meg és tapasztalja a kommunikációt és az önkifejezést, mivel szemtől szemben más készségekre is szükség van, mint az online kommunikációban. A valós kommunikáció összetettebb, ezért hosszú távon egy „csupán online működő” fiatal kommunikációs és kapcsolati hiányosságaiba ütközhet. Sokan mondták, hogy az internetezés otthon nincs szabályokhoz kötve. Jó vagy nem jó az, ha a szülő engedi a gyerekét szabályok nélkül internetezi? Ezt a kérdést némileg ahhoz hasonlítanám, mintha azt kérdeznénk, kell-e vagy nem kell például gyermekünk édességfogyasztását felügyelni, és szabályokkal ellátni? Valamelyik gyermeknél az internetezés, akár a csokievés, nagyobb veszélyt jelent, valamelyiknél kisebbet - attól függ, mennyi idős, mennyire érett, milyen egyéb érdeklődései vannak. Azzal azonban mindenki egyetért, hogy az internetezés (mint az édességek) általánosan rejteget veszélyeket, és káros lehet - például játékfüggőség, zaklatás, a gyermek számára ártalmas tartalmak miatt. Ezért fontosnak tartom, hogy a szülők foglalkozzanak gyermekük internethasználatával - ennek mértéke és módja családonként változó lehet. Ideális esetben az ilyen szabályozás egy közös gyerek-szülő megbeszélés eredménye. Milyen jelei vannak az internetfüggőség kialakulásának? Hogyan lehet felismerni azokat? Túlzott mennyiségű időt tölt a gyermek az internetnél. Nem alszik emiatt. Romlanak az iskolai eredményei. Ideges vagy lehangolt, amikor nem intemetezik. Nem foglalják le a korábban érdekes egyéb programok. Mindennél jobban szeret otthon lenni. Nem csatlakozik a megszokott hétköznapi családi tevékenységekhez. Mit lehet tenni ellene? Szülői figyeléssel, megértéssel új szabályokat lefektetni. Kifejezni aggodalmunkat. Segíteni a gyermeknek visszatérni a való világban lévő tevékenységekhez, szórakozásokhoz. Mindehhez kitartás szükséges a szülők oldaláról is. Ápolni, elmélyíteni kapcsolatunkat gyermekünkkel - közös programokkal, valódi szülői érdeklődéssel, és ha nincs más megoldás, felkeresni egy függőségekkel foglalkozó szakembert. Hogyan lehet „okos internetezésre” nevelni a gyerekeket? Mikor kell elkezdeni? Elsősorban a szülő saját példájával tudja nevelni gyermekét. Tehát az első feltétel, hogy maga a szülő okosan használja az internetet. Az okos használaton érthetjük az internetezés mértékét, a tartalmak minőségét, illetve azt is, mire használjuk az internetet, és mennyire tudunk vigyázni magunkra a virtuális világban. De ide tartozik az internetezés, illetve telefonozás etikettje is, tehát hogy mikor „illik“ és mikor nem illik telefonozni. Csakúgy mint az, hogy vannak más, nem csak internetes szabadidős elfoglaltságai is. Ha minderre egy szülő tudatosan figyel, az alapköve annak, hogy gyermekére is pozitívan hasson. Ha a gyermek kora a kérdés, szerintem egészen pici kortól kezdjük a nevelést ezen a téren is, tehát amikor internetes mesékkel és tévénézéssel, esetleg telefonos játékokkal próbáljuk lefoglalni a kisgyermekeket. Érdemes már ekkor figyelni a mértékre, megfigyelni az elektronika használatának hatását gyermekünkre, és utána olvasni, milyen negatív hatásai lehetnek az említett elfoglaltságoknak egy kisgyermek fej lődésére.