Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)
2019-07-30 / 175. szám
SPORT www.ujszo.com | 2019. július 30 Ramirez fejese után gólba tart a labda (Somogyi Tibor felvételei) Kiütötte a DAC az újoncot BŐDTITANILLA Győzelemmel hangolt az Atromitosz elleni EL-selejtező visszavágójára a DAC, amely 5:l-ro lelépte a labdarúgó Fortuna Liga második fordulójában az újonc Pohronie együttesét. Az öt lőtt gól nagyot lendíthet a csapat önbizalmán, de a védelemben most is voltak lyukak. „Leckét kaptunk gyorsaságból, pontosságból, futballból” - jegyezte meg a mérkőzés után Milan Némec, a Garam-mentiek vezetőedzője, hozzátéve, hogy a sárga-kékek már a harmadik percben 3:0-ra vezethettek volna. Nem túlzott, bár a DAC első gólj a „csak” a 4. percben esett. A Fortuna Liga nem az Európaiiga - ezt pedig a DAC edzője, Peter Hyballa mondta még az Atromitosz elleni első meccs után, és ő se túlzott, mi pedig azt tesszük hozzá, hogy a Pohronie meg főleg nem az Atromitosz. Az újonc ugyan megmutatott valamit a tudásából (és megmutatta a dunaszerdahelyi védelem hiányosságait is), de nagyjából ég és fold volt a különbség a két csapat között. Vasárnap este így a sárga-kék drukkerek szinte hátradőlve élvezhették az előadást, és izgalmak nélkül, ellazulva tapsolhatták a gólokat. A 4. percben Connor Ronan lövését Vantruba kiütötte, de érkezett Vida Kristopher - 1:0; a 30. percben Cmelík tette hátra önzetlenül a labdát Kalmárnak, aki nem hibázott - 2:0; az 54. percben Cmelík indította Taiwót, aki nagyszerűen levette a labdát, megcsinálta a cselt, és higgadtan a hálóba gurított - 3:0; aztán a vendégek tizenegyesből szépítetVida Kristopher két gólt lőtt az újoncnak tek - 3:1; a 76. percben Blackman futott be középre, és szöktette Vida Kristophert — 4:1; végül a 88. percben Ronan szabadrúgása után Ramirez fejelt védhetetlenül—5:1. Ha valaki némi aggodalmat csempészhetett ebbe a lightos sárga-kék fociestébe, az a második félidőben beállt David Hmcár volt, aki néhányszor elszáguldott Davis mellett aj óbb szélen. A vendégek végül csak egy gólt szereztek, tizenegyesből, esélyük sem volt reálisan visszajönni a meccsbe, de ha a DAC tovább akar jutni az Atromitosz ellen, akkor ezek a hibák nem fémek bele. „A második félidőben a bal oldal volt a gond. Ha a gegenpressing egy kicsivel később jön a kelleténél, akkor az ellenfél ebből indulhat, a Pohroniének volt is három-négy nagy lehetősége. Ha ezt fogjuk játszani Görögországban is, akkor kiesünk - ismerte el Hyballa. - Most nincs lehetőségem olyan sok edzést tartani, de videón megmutatjuk a csapatnak, mire kell figyelni, ez most edzőként az egyik legfontosabb feladatom.” Az újonc legyőzése viszont önbizalmat is ad a csapatnak, Hyballa több pozitívumot kiemelt. „Jó volt a labdajáratás. Tudtuk, hogy a Pohronie ellen a második, harmadik, negyedik hullámból is támadnunk kell, és Kruzliak, Oravec és Vida Máté jól járatta a labdát. Taiwo jó meccset játszott, ami egy kis variációs lehetőséget jelent, ami azért is fontos, mert Divkovicnak van egy kis sérülése, és kérdéses a játéka Görögországban. Vida Krisz is jó teljesítményt nyújtott, két gólt szerzett” - sorolta a biztató momentumokat a szakvezető. A görögök elleni hazai meccsen már a 30. percben lecserélt Connor Ronan is jól játszott, két gólból is részt vállalt. „Az az elvem, ha megtámad a fehér cápa, akkor két napon belül vissza kell térned a tett helyszínére - mondta Hyballa annak kapcsán, hogy Ronan teljesen összetörve jött le múlt csütörtökön a pályáról. - Pénteken totálisan maga alatt volt, szombaton elbeszélgettem vele, mondtam neki, hogy számítok rá, és a kezdőben fog játszani vasárnap. Egy-két rizikós passzt leszámítva abszolút megállta a helyét.” Ki kell emelni a szintén nagy kedvvel játszó Vida Kristophert is, aki az Atromitosznak bombagólt lőtt, a Pohronie ellen pedig remek helyzetfelismeréssel volt kétszer is eredményes. „Egy után a kettő” - posztolta Vida a Facebookon, a számsor folytatásához pedig nem kell matekzseninek lenni. „Nagy önbizalmat ad nekünk, hogy ilyen eredménnyel utazunk Görögországba. Megmutattuk, hogy tudunk gólt rúgni, és csütörtökön is szeretnénk kettő-három-négy gólt lőni nekik - mondta elégedetten Vida Kristopher, de ő is látta, hogy nem volt minden tökéletes. - Kicsit nyitottabban játszottunk, volt egy párszor terület mögöttünk, ahová be tudták játszani a labdát, erre egy nagyobb csapat ellen jobban kell figyelnünk.” Kalmár Zsolt is betalált, így három góllal a DAC legeredményesebbjátékosa a bajnokságban. „Szerencsére az elején gólt rúgtunk, így kicsit könnyebb lett a meccs. Legfontosabb a győzelem, jól kezdtük ezt a szezont” - fogalmazott a csapatkapitány. A százszázalékos rajtot Hyballa is hangsúlyozta: „A foci egy kicsit őrült dolog, mert az első félidőben jobban játszottunk, de csak két gólt rúgtunk, a második nem volt annyira csúcs, de három gólt rúgtunk. Nagyszerűen kezdtük a szezont, két meccs, hat pont.” Az európai kupákban szereplő csapatokkal gyakran előfordul, hogy a bajnokságra kevesebb energiájuk marad, de a DAC egyelőre állja a sarat, két győzelmének köszönhetően pedig a zsolnaiakkal holtversenyben vezeti a táblázatot. Hyballa most is hozta a formáját DAC-FK Pohronie 5:1 (2:0) ► Góllövők: Vida K. (4., 76.), Kalmár (30.), Taiwo (54.), Ramirez (88.), ill. Mazárj (56., 11-esből). ► Sárga lap: Hatok. ► Játékvezető: Královiő, 7396 néző. ► DAC: Jedliőka-Koátrna, Oravec, Kruzliak, Davis (70. Blackman)-Ronan, Vida M., Kalmár-Cmelík (85. Veselovsky),Taiwo (70. Ramirez), Vida K. ► POHRONIE: Vantruba-Hatok, Nosko, Jacko.Tesák-Mészáros (46. Hrnöár), Klee, Pellegrini, Abrahám-Zachara (80. Blahút), Sedláöek (46. Mazáö). 117 EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás FORTUNA LIGA. 2. forduló: Íilina-Spartak Trnava 4:2 (2:0). Góllövök: Valló (16.), Králik (40), Balaj (69.), Bernét (77.), ill. Mdrea (53;, 88., a másodikat 11-esből). Sárga lap: Bozeník, Valló,"Balaj, ill. Mitrea, Halilovic, Kelemen, Jakúbek, Chéu (edző). Piros lap: Halilovic (71., Trnava). Játékvezető: Sedlák, 3254 néző. 2ILINA: Holec-Vallo, Kasa, Králik, Sluka-fazlagics (46. Minárik)-Kácer, Bernát (84. Pecovsky)-Jánoéik (66. Balaj), Bozeník, Demiri. TRNAVA: Rusov-Turöa, Mitrea, Mesík, Lovat-Jakúbek-Diogo (65. Van Kessel), Halilovic (70. Dangubíc), Tesija, Orsula-Tavares (81. Kelemen). DAC-FK Pohronie 5:1. A tabellát lásd a 12. oldalon. ■ Kosárlabda FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS: Szlovákia-Dánia 74:70 (37:26), legeredményesebbek: Ihring 21, Brodzlansky 20, ill. Lundberg 22. ■ Atlétika AMERIKAI BAJNOKSÁG. Des Moines, női 400 m gát: 1. Daliiah Muhammad 52,20-világcsúcs. ■ Tenisz PALERMÓI Nül TORNA, döntő: Jil Bélén Teichmann (svájci, 8.)—Kiki Bertens (holland, 1.) 7:6,6:2. JURMALAI NŐI TORNA, döntő: Anastasija Sevastova (lett, 1 J-Katarzyna Kawa (lengyel) 3:6,7:5,6:4. NŰI VILÁGRANGLISTA (zárójelben a legutóbbi helyezés): 1.(1.) Ashleigh Barty (ausztrál) 6605 pont; 2. ( 2. ) Oszaka Naomi (japán) 6257; 3. (3.) Karolina Plísková (cseh) 6055; 4. (4.) Simona Halep (román) 5933; 5. ( 5.) Kiki Bertens (holland) 5130; 6. ( 6.) Petra Kvitová (cseh) 4785; 7. (7.) Jelina Szvitolina (ukrán) 4638; 8. ( 8.) Sloane Stephens (amerikai) 3802; 9. (9.) Serena Williams (amerikai) 3411; 10. (10.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 3365;... 48. (49.) Viktória Kuzmová 1105,64. (63.) Dominika Cibulková 873,95. (97.) Anna Karolina Schmiedlová (szlovákok) 645,126. (123.) Babos Tímea (magyar) 506; 131. (129.) Magdaléna Rybáriková 483, 148. (145.) Kristina Kuíová 411, 154., (153.) Jana Cepelová 390,173. (171.) Rebecca Sramková (szlovákok) 353,189. (189.) Bondár Anna (magyar) 311. ATLANTAI FÉRITORNA, döntő: Alex de Minaur (ausztrál, 3.)-Taylor Fritz (amerikai, 2.) 6:3,7:6. GSTAADI FÉRFITORNA, döntő: Albert Ramos Vinolas (spanyolpCedrik-Marcel Stebe (német) 6:3, 6:2. Páros, döntő: Sander Gille, Joran Vliegen (belga, 4.)- Filip Polásek, Philipp Oswald (szlovák, osztrák, 1.) 6:4,6:3. FÉRFI VILÁGRANGLISTA: 1. ( 1.) Novak Djokovics (szerb) 12 415 pont; 2. (2.) Rafael Nadal (spanyol) 7945; 3. (3.) Roger Federer (svájci) 7460; 4.(4.) Dominic Thiem (osztrák) 4595; 5. (5.) Alexander Zverev (német) 4415; 6. (6.) Sztefanosz Cicipasz (görög) 4045; 7. (7.) Nisikori Kéj (japán) 4040; 8.(8.) Karen Hacsanov (orosz) 2890; 9. (10.) Fabio Fognlni (olasz) 2625; 10. (9.) Danyiil Medvegyev (orosz) 2625; ... 54. (50.) Fucsovics Márton (magyar) 965,60. (62.) Martin Klizan 918,120. (118.) Andrej Martin (szlovákok) 474,136. (141.) Balázs Attila (magyar) 393,137. (132.) Gombos Norbert 393,187. (175.) Filip Horansky (szlovákiaiak) 278. I Cselgáncs VK, Zágráb, térti 90 kg: 3. Tóth Krisztián (magyar). ■ Kerékpár TOUR DE FRANCE, 21. (utolsó) szakasz, Rambuuillet- Párizs, Champs-Élysées. 128 km): 1. Caleb Ewan (ausztrál, Lotto-Soudal) 3:04:07; 2. Dylan Groenewegen (holland, Team Jumbo-Visma) azonos idővel; 3. Niccola Bonifazio (olasz, Total Direct Energie) a i....10. Peter Sagan (szlovák, Bora-Hansgrohe) a. i. Az összetett végeredménye: 1 Egan Bemal (kolumbiai, Ineos) 82:57:00; 2. Geraint Thomas (brit, Ineos) +1:11; 3. Steven Kruijswijk (holland, Jumbo-Visma) +1:31; ...82. Sagan+2:44:24. A pontverseny végeredménye: 1. Sagan 316 pont, 2. Ewan 248,3. Elia Viviani (olasz, Deceuninck-QuickStep) 224. A legjobb hegyimenők versenye: 1. Romain Bardet (francia, AG2R) 86 pont, 2. Bernal 78,3. Tim Wellens (belga, Lotto-Soudal) 75. ■ Sportfogadás L0T0, a 30. játékhét (vasárnap), I. húzás: 21,23,27, 35, 36, 41; pótszám: 37. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1736,30 euró (5); 4. díj: 32,10 euró (432) 5. dg: 18,40 euró (564), 6. díj: 5,70 euró (6324), 7. díj: 4,90 euró (8408). JACKPOT: 2 449 784,10 euró. II. húzás: 2,23,25,30,31,43; pótszám: 34. NYEREMÉNYEK: 1 »és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 250 euró (5); 4. dg: 25,00 euró (418), 5. di): 10,00 euró (613), 6. díj: 5,00 euró (6647), 7. díj: 3,00 euró (8287). JOKER-szám: 191723. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 384 931,05 euró (1); 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 330 euró (9); 4. díj: 33 euró (142); 5. díj: 3,30 euró (1363). L0T0 5 a 35-ből: 3,15,25,30,31. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 300,00 euró (57), 3. díj: 3,30 euró (1962). KENŐ - vasárnap: 11,14,16,21,23,24,27,30,31, 39,41,43,46,47,63,64,65,71,78,79. Kenő Pluszszám: 11. KENŐ JOKER - vasárnap: 426597. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (5), 5. díj: 2,50 euró (76), 6. díj: 0,50 euró (776). A magyar T0TÚ 30. heti 2. lordulójának nyertes tipposzlopa: 1, í, 2,2,1, X, 2, X, 2,1,2,2, X -1. NYEREMÉNYEK: telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt, a 12 találatosokra 170 545, a 11 találatosokra 30 095, a 10 találatosokra 7375 forintot fizetnek. GÚLT0TÚ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatosok 13 830 forintot érnek.