Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)
2019-07-29 / 174. szám
www.ujszo.com | 2019. július 29. PANORÁMA 119 Sokkolta Romániát a 15 éves lány meggyilkolása Bukarestben szombaton több ezren emlékeztek a meggyilkolt lányra, és helyeztek el gyertyákat a belügyminisztérium előtt kialakított rögtönzött emlékhelyen (TASR/AP-felvétel) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Bukarest. Leváltotta az országos rendőrfőkapitányt Nicolae Moga román belügyminiszter, miután felmerült annak az alapos gyanúja, hogy a hatóságok sorozatos mulasztások miatt nem tudták megakadályozni egy 15 áves lány meggyilkolását. Az egész országot megdöbbentette a dél-romániai Caracalban különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság. Az emberölésre pénteken derült fény. Klaus Iohannis államelnök átfogó vizsgálatot kért az ügyben, és közölte: a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelsőbb Védelmi Tanács keddi ülésén kérni fogja hivatalosan is a vizsgálat elvégzését, hiszen annak az alapos gyanúja merült fel, hogy a hatóságok nem végezték a feladatukat, és elmulasztották megmenteni az elrabolt lány életét. A 15 éves lány a caracali iskolából akart hazajutni szülőfalujába, Dobroslovenibe, a nyolc kilométeres utat szokás szerint autóstoppal készült megtenni. Egy szerda reggeli foglalkozás után beült a gyanúsított férfi autójába, majd nyoma veszett. A rendőrök feltételezése szerint a lányt elrabolta a férfi, majd elvitte egy házhoz. Az áldozatot annak ellenére sem sikerült megmenteni, hogy csütörtökön délelőtt háromszor is telefonált a segélyhívó számra, de a rendőröknek és speciális telekommunikációs hatóságnak nem sikerült pontosan beazonosítaniuk a helyszínt. A rendőrök végül úgy azonosították a férfit, hogy visszanézték az utcai videokamerák által rögzített képeket, amelyeken látszott, hogy a lány melyik autóba ült be. A feltételezések szerint a rendőrök csak azután nézték meg a felvételt, hogy kiszálltak három helyszínre, de a pontatlan helymeghatározás miatt egyik helyen sem találták meg a lányt. A közvélemény felháborodását csak fokozta, hogy a rendőrök már péntek hajnalban megtalálták a házat, ahol állítólag több mint három órát vártak, amíg megkapták a házkutatási engedélyt. A román média információi szerint a rendőrök nem hatoltak be, pedig hallották a lány sikoltozását, így a lány által leadott telefonhívásoktól összesen 19 óra telt el, amíg a rendőrök behatoltak a házba. A helyszínen azonban már csak emberi maradványokat találtak, a lány ékszereit és ruháit is megtalálták. A férfi, Gheorghe Dinca állítólag savval akarta eltüntetni a holttestet. Áprilisban ugyanazon a környéken egy másik lány is eltűnt, a hatóságok ezért nem zárték ki annak a lehetőségét, hogy sorozatgyilkosról van szó. A 66 éves férfit szombaton őrizetbe vették, ő pedig tegnap beismerte, hogy megölt egy 15 és egy 18 éves lányt. Az ügyészség tegnap közölte, hogy a nyomozásnak nincs vége, hiszen a férfi házának udvarán számos roncsautó alkatrész és egyéb hulladék található, ami megnehezíti a bizonyítékok gyűjtését. Azzal is számolnak, hogy a férfi nemcsak a háza környékén próbálta elrejteni a holttestek maradványait. A férfi korábban autószervizt működtetett, és taxisofőrként is dolgozott. Felesége és gyermeke Olaszországban él, így már jó ideje egyedül volt. Korábban a férfit kitiltották Olaszországból szexuális bűncselekmény elkövetése miatt. Mumbai közelében mintegy 700 utast kellett kimenteni egy indiai expresszvonatról, amely elakadt az áradások miatt. A Mahalaxmi Expressz péntek este indult a 350 km-re délre fekvő Kolhápurba, de csak 60 km-nyire jutott el, amikor megrekedt a heves monszun esőzések okozta árvíz miatt, amely teljesen körbezárta a vonatot. A mentőszolgálatok a helyszíntől nem messze menedéktábort vertek fel az utasok ideiglenes elhelyezése céljából. (TASR/AP-felvétel) 40 ezer liter olaj ömlött a tengerbe Chilénél MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Santiago da Chile. Mintegy 40 ezer liter olaj ömlött a tengerbe Chile partjainál szombaton egy bányavállalat patagóniai olajtermináljánál bekövetkezett baleset miatt - jelentették be a helyi hatóságok. Az olaj egy olyan gazdag élővilággal rendelkező tengerszakaszon ömlött ki, amelyet a bolygó legtisztább vizei között tartanak számon. A baleset az egyik legnagyobb chilei bányavállalat, a CAP guarellói termináljánál végrehajtott művelet során történt. A patagóniai Guarello szigete Puerto Natalestől 250 kilométerre délnyugatra található. A chilei haditengerészet közleményben jelentette be, hogy egységeket küld a helyszínre a károk csökkentése és az olajszennyezés terjedésének megfékezése érdekében. A helyi hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben a baleset okainak felderítéséért és a felelősök megnevezéséért. NAPTÁR Július ► NÉVNAP Flóra, Márta A Flóra latin mitológiai eredetű női név, a virágok és a tavasz római istennőjének a neve. Jelentése virág. A Márta arameus eredetű bibliai női név, jelentése: úrnő. ► MAI ÉVFORDULÓINK 175 éve született Borbás Vince botanikus, a magyar flóra- és növényföldrajzi kutatás korszerűsítője. 120 éve született Pilger Andor Kossuth-, Széchenyi- és Herder-díjas művészettörténész, a barokk festészet és irodalom összefüggéseinek világszerte elismert kutatója. 90 éve született Mikes György író, újságíró, humorista. 45 éve hunytéi Erich Kästner német író, költő, ifjúsági író. ► NAPI VICC- Hogy hívják a vegetáriánus ragadozó madarat?-???- Legelészölyv. ► ORVOSMETEOROLÓGIA A változékony időben sokak komfortérzete romlik. Az arra hajlamosaknál fejfájás, légzőszervi panaszok és keringési rendellenességek léphetnek fel. Gyakori lehet a rosszullétés a nyugtalanság. Melléklet az Új Szóban! A tartalomból: • A magas koleszterinszint a szívet is veszélyezteti • Akár gépkocsival, akár repülővel utazunk, vigyázzunk az ereinkre • Émelygés, rosszullét az úton • Nem mindegy, mikor es hogyan mosunk fogat • Amikor a köhögést nem fertőzés okozza Augusztus !«er keresse kedvenc t'tt C’~7(\ napilapjával együtt az újságárusoknál! UJ jLU ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 iE -mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 02/32153 221,02/32153 227, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Lajos P. János I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettesek: Bőd Titanilla, Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I ICO: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Pressnél: 02/323 77 777, predplatne@petitpress.sk I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaée, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. # I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt. és a Mediaprint Kapa Rt. I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanönou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin. m ELFOGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK ETIKAI KÓDEXÉT •■»KULT síi MINOR