Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)
2019-07-26 / 172. szám
201 RÉGIÓSPORT 2019. július 26. | www.ujszo.com Egyszer fent, egyszer lent az alsószeliek ÁGH ISTVÁN A nyugat-szlovákiai IV. fociliga délkeleti csoportjában júniusban a tabella 10. helyén zártak, augusztus 4-én azonban mára galántai területi bajnokság VI. ligájában kezdik az új idényt az alsószeliek. „Jó szezonunk, jó csapatunk volt, mégis visszaléptünk a fociranglétrán. Az ok prózai, anyagilag nem tudtuk volna vállalni a IV. ligás szereplést. Voltak ugyan ígéretek, de nem jöttek a támogatók, szponzorok. Ezért úgy döntöttünk, hogy csak addig nyújtózkodunk, ameddig a takaró ér” - érvelt Skúci Richárd, az alsószeliek klubelnöke. Mondhatni kiürült az öltöző. Az alsószeliek trénere Ján Chrenko, az V. liga déli csoportjának jókai újoncához szerződött, a játékosok zöme, az ambiciózusabbjai pedig felsőbb osztályban szereplő csapatokhoz igazoltak. A kerettagok közül négyen maradtak hírmondónak. Kik pótolják a távozókat? „A tavasszal még a Galánta-Vágsellye II. osztályban futballozó csapat tagjai alkotják az új idényre készülő keretünket. Őket trénerként Marián Prístavok és Hálák Lajos vezeti csatába. Ezentúl természetesen a hazaiakra épül formálódó csapatunk. Hogy mire leszünk képesek, most még nehéz megjósolni. Tudom, hogy szurkolóink máshoz voltak szokva, de arra számítok, hogy a területi bajnokság mérkőzéseire is eljönnek buzdítani a mieinket” - fűzte tovább a gondolatsort a tisztségviselő. Öt év után újra összecsap a két Szeli alakulata. Ugyanis a faluszomszéd felsőszeliek a tabella 16. lépcsőfokán értek célba, ezzel búcsúzni kényszerültek a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjától. Ezentúl ellenfélként csatáznak a győzelemért, holott nem is olyan régen, még a fúziót fontolgatták, az FC Saliby nevet használták. „A felnőttek szakaszán a téli holt idényben tőlünk visszatértek Felsőszelibe azok a futballisták, akik nálunk belekóstoltak a IV. ligába. Igyekeztek megmenteni a szomszédos települést képviselő együttest a kieséstől. Ez nem sikerült, ezentúl pedig egy bajnokságban játszunk, riválisok lettünk. Az utánpótlás szakaszán azonban gyümölcsöző az összmunka. Az U19-es és az U17-es korosztályban közös csapattal vágunk neki a III. ligának. Már megtapasztaltuk, hogy közösen többre vagyunk képesek. A jövőben minden bizonnyal létrejön a fúzió - vélekedett a várható fejleményekről az alsószeliek klubelnöke, aki nem leplezte, hogy a hátraarc lelkileg megviselte, de az éremnek fényesebb oldala is van. - A mi esetünkre is érvényes a mondás: egyszer fent, egyszer lent. Tizenegyen alkotják a fútballcsapatot. A mi utóbbi tizenegy évünk bővelkedett a focisikerekben. Háromszor bajnokságot nyertünk, nyolcszor dobogóra kerültünk. A területi mezőnyből a kerületiben meneteltünk, s a IV. ligában is becsülettel helytálltunk. Van mire emlékeznünk.” Markovics Eb-bronza SPORTTARISZNYA Hat induló, egy érem a Seishin Karateklub mérlege a prágai kyokushin karate Európa-bajnokságon. Markovics Adám állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Huszonöt ország közel ötszáz versenyzője harcolt a tatamin. A keszegfalvai klub képviselői szorgalmasan készültek a kontinensviadalra, számos versenyen hangoltak, tájékoztatta lapunkat Markovics János klubelnök. Markovics Adám vitte a legtöbbre. Két győztes csata után vereség következett, de ez már a bronzérmet is jelentette számára. „Bolgár ellenfele nagyon szabálytalanul küzdött, háromszor megintették, Adám pedig továbblépett. Aztán egy lengyel srácot sikerült combra megfognia, és már elődöntős volt. Ott a súlycsoport későbbi ukrán bajnokával találkozott, sajnos, kikapott tőle, de így is megszerezte klubunk hetedik Európabajnoki érmét” - értékelt Markovics János. A klubelnök, edző többi védence szereplését is felsorolta: a keszegfalvai Jakab Adrienn bírói döntéssel vesztett, pedig egészen jól bírta lett ellenfelével; a szintén keszegfalvai Kurcsík Márk fejrúgással maradt alul litván riválisával szemben; az ugyancsak keszegfalvai Pulay Attila hasonlóan végzett ukrán riválisával - mindketten kikaptak, de hasznos tapasztalatokat szereztek; a nemesócsai Cserepes Zoltán grúz karatékát vert az első körben, a második küzdelemben is ő dominált magyarországi riválisával szemben, combra le is rúgta ellenfelét, de nem adták meg a wazarit, így hatpercnyi harc után bírói döntéssel kikapott. A keszegfalvai táborban nem értették, miért, és a közönség sem jött rá. A keszegfalvai Hupian Krisztina litván ellenféllel küzdött, de hosszabbítás után bíróival alulmaradt. „Úgy gondolom, az Eb-n mindenki kiválóan helytállt. Igaz, nem sikerült mindenkinek dobogóra állnia, viszont már az nagy dolog, ha valaki kijut az év legrangosabb versenyére” - tette hozzá Markovics János. (jmk) HÍRKOSÁR ■ Atlétika XI. KÉK DUNA FUTÁS. Dunamocs -15 km, férfiak. A kategória: 1. (abszolút: 1.) Matej Hamran (Ógyalla) 1:01:36, 2. Novák Ferenc (Zaránk) 1:07:21, 3. Kara Mátyás (Búcs) 1 08:23; B kategória: 1. Ján Gogola (Imely) 1:02:45,2. Hodossy Péter (Csallóközkürt) 1:03:47,3. Edmund Dóczé (Érsekújvár) 1:04:19: C kategória: 1. Ritter Lajos (Dunaszerdahely) 1:03:45,2. Király Mátyás (Bős) 1:05:35,3. Tücsök Róbert (Dunamocs) 1:07:55; D kategória: 1. Miroslav Janovöík (Érsekújvár) 1:12:09, 2. Lelkes József (Nyárasd) 1:14:11,3. Drevenák Béla (Párkány) 1:16:49:70+ kategória: 1. Béres Lajos (Lekér) 1:25:55,2. Bozó Pál (Tatabánya) 1:55:06.15 km, nők, E kategória: 1. Szabó Annamária (Komárom) 1:18:23, 2. Csölle Melinda (Nyárasd) 1:28:10; E kategória: 1. Horváth Ildikó (Esztergom) 1:09:06,2. Éva Kolarovská 1:15:10,3. Patus Éva (mindketten Komárom) 1:17:20; G kategória: 1. Horváth Etelka (Dunaszerdahely) 1:18:25,2. Almási Katalin (Nyergesújfalu) 1:19:33,3. Dana Szabóová (Komárom) 1:24:15. 5 km, futás, férfiak: 1. Dombi Tamás 17:32,2. Kovács Kristóf (mindketten Kocs) 19:52,3. Póda Csaba (Nagymagyar) 20:36: nők: 1. Sas Diána (Esztergom) 20:07,2. Söregi Ági (Győr) 23:21,3. Fitos Bernadett (Nagymegyer) 23:29; gyaloglás: 1. Csölle Elissa (Nyárasd) 37:21,2. Farkas Anikó (Nádszeg) 37:22,3. Karolina Bachorecová (Diószeg) 42:19. 1200 m, liúk: 1. Nagy Kristóf, 2. Mezei Szilárd, 3. Zámbóky Hunor Zsombor (mind Dunamocs); lányok: 1. Petrók Lilla (Komárom). ■ Labdarúgás ÖSSZETARTOZÁS KUPA, Imely - A csoport: Izmény A-Izmény B 2:6; Lendva-Csíkcsicsó 5:1; Izmény A-Lendva 0:5; Izmény B-Csíkcsicsó 4:2; Izmény A-Csíkcsicsó 1:3, Izmény B-Lendva 3:3. Sorrend: 1. Lendva 3 2 10 11:4 7 2. Izmény B 3 2 10 13:7 7 3. Csikcsicsó 3 1 0 2 6:8 3 4. Izmény A 3 0 0 3 3:14 0 B csoport: Imely-Mezökaszony 6:5; Mezőkaszony-Ada/ Tőrökfalu 10:4; Imely-Ada/Törőkfalu 9:3. Sorrend: 1. Imely 2 2 0 0 15:8 6 2. Mezökaszony 2 10 1 15:10 3 3. Ada/Törökfalu 2 0 0 2 7:19 0 Elődöntő: Imely-lzmény B 5:0; Lendva-Mezőkaszony 3:2. Mérkőzés a 3. helyért: Mezőkaszony-lzmény B 3:3, büntetőkkel 4:3. Döntő: (mely Lendva 5:3. Végeredmény: 1. Imely, 2. Lendva, 3. Mezökaszony, 4. Izmény B, 5. Csikcsicsó, 6. Izmény A, 7. Ada/Törökfalu. Díjazottak: legjobb kapus: Tóth Gyula (Mezökaszony), legjobb mezőnyjátékos: Sebestyén Gábor (Izmény B), legjobb góllövő: Laslo Kristiján (Lendva). (áb) ■ Kyokushin karate KOROSZTÁLYOS EURÚPA-BAJNOKSÁG, Prága - 3. Markovics Adám (szlovákiai). Első élő közvetítés a vándorkupáról Tornóc. Idei kilencedik versenyével folytatódik szombaton (rajt: 11.00) a X. Westemlovagló Vándorkupa. A Láng-udvaron gazdag műsor vár a sportág kedvelőire, a családok is találnak kikapcsolódási lehetőséget. „Előzetes számításaink szerint mintegy ötven lovas jön a vándorkupás versenyünkre, mely a szokásos menüt kínálja, vagyis szlalomban és hordókerülésben lesz junior, open és profi open kategória, de teret kapnak a pónilovasok és a szeniorok is, és lesz egy különleges szám a legapróbbaknak, a kinderbarell, melyben három-öt éves gyerekek szülői segítséggel végigmennek a hordókkal teli pályán - tudtuk meg Láng Róbert házigazdától, aki azt is elárulta, hogy szombaton először lesz Szlovákiában élő közvetítés western- és vándorkupás versenyről, mégpedig udvaruk honlapján, a www.langovdvor.sk címen kísérletképpen. - Évről évre erősebb a vándorkupa, jó úton járunk, hiszen jönnek közénk a fiatalok is, s most egy újabb lépést jelent a közvetítés kipróbálása. De akadnak furcsaságok is, például a szeniorok között indul egy 37 éves lovas, aki nemrégen talált rá a westemlovaglásra. Udvarunk nyolc lovast indít. Mindnyájan nagyon edzenek, valamit szeremének megmutatni tudásukból, de azt is ismert, hogy hazai környezetben, amikor sok ismerős szeme szegeződik a lovaspárosra, sokkal nehezebb bizonyítani. Ami biztos: képviselőink igyekezni fognak, hogy igazolják, a korábbi versenyeken mutatott jó formájuk nem a véletlen műve volt. Nagyon meleg lesz, ezért két zuhany is üzemel majd, hogy lehessen hol felfrissülni, s aztán újra élvezni a versenyszámokat, vagy kikapcsolódni a (gyerek)műsorok során.” (jmk) Közel kétszázan a XI. Kék Duna Futáson Dunamocs. Őrzi családiasságát, bőkezűségét a Kék Duna Futás. Tizenegyedik felvonása is ezt igazolta a minap. Kele Géza főszervező, aki a verseny idejére rendre szpíkeri szerepet vállal, a szervezésbe besegítők és a támogatók közreműködésével teremt máshol irigyelhető feltételeket a versenyzőknek. „Három híján kétszázan voltunk, de ez is nagy siker. Nagyon sok dunamocsi gyerek is kijött mozogni, aminek külön örülök - mondta érdeklődésünkre a főszervező. - Aznap szinte mindenhol Markovics Ádám a bronzérmesek között jobbra (Képarchívum) Hét csapat futballozott az ímelyi tornán (Képarchívum) Indulásra kész a dunamocsi mezőny, gő, és felröppennének a galambok esett az eső, csak Dunamocson nem. A nagyon párás időben nehéz volt a futók dolga. Hiányoztak az igazi menők, idei versenyünk bizonyította, hogy időnként más is nyerhet. Végül 15 kilométeren az ógyallai Matej Hamran volt az első, ideje túllépte az egy órát. Ezúttal ez is elég volt a győzelemhez. Öt kilométeren futásban a kocsi Dombi Tamás nyert. Az idősebbek is megmutatták magukat: Kenyér Imre bácsi 87 évesen mosolyogva futott, és Bozó Pali bácsi 80 évesen is fiatalokat meghazudtolva, vidáman ért célba. Példakép volt a fiatalabbaknak a mezőnyben Bőgi Sándor ultrafútó, többszörös szpártai hős. Szeretném, ha versenyünk a jövőben is megőrizné családias hangulatát. Kirakott ötletdobozunkban, amely mindenki számára elérhető volt a színpadon, dicsérték az ingyenességet. Aki megvárta a végét, pólót is kapott. Hiszem, hogy ismét sokan jól érezték magukat nálunk, és magukkal vitték Dunamocs jó hímevét.” Versenytények a Hírkosárban. Qmk) Ifik focitornája Nyitracsehiben Nyitracsehi. Immár harmadik alkalommal rendeznek focitomát a Cétényi-patak menti, mindössze ezerkétszáz lakosú község sportpályáján. Szombaton (kezdés 10.00) az ifik mérik össze tudásukat. „Tavaly első ízben került sor az U19-es korosztály mérkőzéssorozatára, amelyből a IV. ligás nagykériek kerültek ki győztesen. Most úgy döntöttünk, hogy a velünk azonos tudású csapatokat szólítjuk meg, így esett a választás a berencsiekre, a kolóniákra és a Nővé Sady fiataljaira. Az egyes mielőtt felcsendülne a Kék Duna kerin(Képarchívum) mérkőzések időtartama 2x30 perc. Meghirdettük a már hagyománnyá vált lecsófoző versenyt is, amelybe ez idáig hét alakulat nevezett be. Feltehetően nagy érdeklődés nyilvánul meg a tizenegyesrúgó verseny iránt is”-tájékoztatott Suba Krisztián, a nyitracsehi klub vezetőségi tagja, a felnőttcsapat labdarúgója, (áb) Győztessé léptek elő az ímelyiek (mely. Nem sikerült duplázniuk a lendvaiaknak, az idei Összetartozás Kupát ugyanis a vendéglátók hódították el. Az előre jelzett nyolc csapat helyett csupán hét alakulat lépett pályára, mert a drávafürediek lemondták a részvételt. „Felcserélődött az l élen a helyezések sorrendje, tavaly másodikok lettünk, most pedig mi emelhettük magasba a díszes vándorserleget. A legszínvonalasabb összecsapást a mezőkaszonyiak ellen vívtuk, az ellenfél mindössze egy góllal maradt alul a csoportküzdelmek során. A kárpátalj aiak végül is a bronzérmet harcolták ki. A döntő izgalmakban és fordulatokban is gazdag volt, a lendvaiak nehezen adták meg magukat, de sikerült őket 5:3 arányban két vállra fektetnünk” - tájékoztatott Kender József főszervező. Az illetékesek nem számítottak ekkora érdeklődésre, a nézőket a rekkenő hőség sem riasztotta el a részvételtől. „Szurkolóink tudatába vésődött a focitoma eszmeisége, hi; szén a jelenlegi időszakban hatványozottan fontos az összetartás és az I elszántság. A tervek szerint jövőre ; Mezőkaszonyban, vagy pedig Izményben találkozunk” - egészítette ki gondolatait Kender József. Tor\ natények a Hírkosárban. (áb)