Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)

2019-07-26 / 172. szám

KULTÚRA Kerülővel jutott el a musicalig Árva Dávid az Új Színpadon próbálja A nyomorultakban Bamatabois és Babét szerepét „A musical műfajban megtaláltam magam" (Fotó: Ján Lukáő/Yanick Photography) 6 | RÖVIDEN A Sodrásban a velencei mustrán Budapest/Velence. Gaál István 1963-ban készült Sodrásban című, korszakalkotó filmjének felújított változatát is műsorra tűzik a 76. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon augusztusban a Venice Classics programban - közölte a Magyar Nemzeti Fil­malap. A történetben egy diák­­társaság fürdik a Tiszában. Ön­feledten napoznak, egyre többen merülnek alá iszapért, de egyik fiatalnak sem tűnik fel, hogy egyik társuk a vízbe fulladt. A Sodrásban a magyar újhullám egyik első nemzetközi sikere és jelképe lett. A közlemény szerint Pierre Paolo Pasolini olasz film­rendező kiemelte a film „poézi­­sét, frissességét és újszerű hang­vételét”. A Sodrásban 1964-ben Karlovy Varyban elnyerte a fő­­díjat, majd a brit filmintézet mértékadó folyóirata, a Sight and Sound az év öt legjelentősebb filmje közé sorolta. (MTI) Meghalt Rutger Hauer Los Angeles. Rövid betegség után, 75 éves korában meghalt Rutger Hauer holland színész, aki Ridley Scott 1982-es Szár­nyas fejvadászának legendás ka­raktereként vonult be a filmtör­ténetbe, de számos thrillerben, kalandfilmben és akciófilmben is játszott. Amszterdamban nevelkedett, fiatalon teherszállító hajón, vil­lanyszerelőként és ácsként is dol­gozott, esténként pedig színésze­tet tanult egy magániskolában. Elsőként a szintén holland Paul Verhoeven látta meg benne a te­hetséget, az a rendező, aki később az Emlékmással és a Robotzsa­ruval futott be Hollywoodban. 1973-as rendezése, a Török gyü­mölcs máig a legsikeresebb hol­land film, a kritikusok szerint Hollandia válasza a Love Story­­ra. Rutger Hauer egy szobrászt játszik benne, aki beleszeret egy tragikus sorsú fiatal nőbe. Később, az 1980-as években Hauer már az USA-ban építhette karrierjét, legtöbbször főgono­szokat játszott akciófilmekben. Első hollywoodi filmje az 1981- es Fantom az éjszakában volt, eb­ben Sylvester Stallonéval játszott együtt. Hauer alakította a kapzsi vállalatigazgatót Christopher Nolan első, 2005-ös Batmanjé­­ben, feltűnt Robert Rodriguez el­ső Sin City-filmjében, és karrier­je során 170-nél is több kisebb­­nagyobb szerepet játszott el. (juk) Rutger Hauer (1944-2019) (Fotó: TASR/AP) TALLÓSI BÉLA Előbb egy fővárosi szak­­középiskolában leérettsé­gizett, majd jelentkezett a Pozsonyi Konzervatóriumba. Elvégezte az operaének szakot, mégsem az opera­énekesi karriert választotta. Magánórákon musicalá­­neklést tanult. Árva Dávid jelenleg A nyomorultak bemutatójára készül a pozsonyi Új Színpadon. Az első kitérő, gondolom, a szakközépiskola volt. Igen. Pozsonyban születettem, itt kezdtem alapiskolába járni, szlo­vákba. Közben a szüleim elváltak, ami nagy törést jelentett az életünk­ben. A legidősebb nővérem, Vik­tória akkor már önállósult, a Szlo­vák Nemzeti Színház tánckarában táncolt balett-táncosnőként. A má­sik nővéremmel együtt kiskorúként Boldogfára kerültem az anyai nagyszülőkhöz. Ők a Szenei Ma­gyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába írattak be, odajártam felső tagozat­ra. Innen felvételiztem aztán a po­zsonyi könyvtárosi és informatikai szakközépiskolába. A nővérem, akivel vidékre kerültünk, egyete­mista volt már, és énektanárhoz is járt. Engem is biztatott, hogy jó hangom van, képezzem, tanuljak éneket. Tizenhat évesen rászántam magam, és elmentem az első órára. A tanárnőm úgy vélekedett, hogy az én hangommal operát kell énekelni. Javasolta, hogy jelentkezzem kon­zervatóriumba. És a tanácsára jelentkezett? Akkor rögtön még nem. Nagy áb­rándokkal, lelkesen, hogy ünnepelt operasztár lesz belőlem, otthon be­jelentettem a nagyszüleimnek, hogy az informatikai szakközépiskolából szeretnék átlépni konzervatóriumba. Ők viszont, mert világéletükben gya­korlatiasan gondolkoztak, kapásból elvetették az ötletemet. Győzködtek, hogy észszerűbb, ha előbb befejezem azt a szakközépiskolát, amelyet el­kezdtem, hogy szakma legyen a ke­zemben. Vérző szívvel, de igazat ad­tam nekik, és leérettségiztem. Az ál­momat azonban nem adtam fel, 2008- ban jelentkeztem a Pozsonyi Konzer­vatóriumba. A legmagasabb pont­számot értem el a felvételin, és beke­rültem operaének szakra. Innen egyenes út vezethetett volna az operapódiumra, nem? Úgy kerültem be a konzervatóri­umba, hogy az operaéneklésről ak­kor még csak sejtésem volt. Operá­ban még nem jártam, nem is hall­gattam operát egészen addig. A nagyszüleiül anyagilag nem enged­hettek meg ilyesmit. Pedig a nagy­papám, sajnos már nem él, csodála­tosan énekelt. De neki nem volt olyan lehetősége, mint nekem, hogy fel­kerekedjen, elmenjen a fővárosba, és éneket tanuljon. Két év konzervató­rium után azonban rájöttem, hogy az opera nem az én világom, csakhogy akkor már nem visszakozhattam. A nagypapám miatt sem, aki az idő tájt színes mesevilágban élt, elképzelte, hogy azt, ami neki nem sikerült, az unokája megvalósítja. Elvégeztem négy évet, és leérettségiztem. Csak­hogy nem folytattam, nem mentem tovább ötödikbe, hatodikba... Annyira nem vonzott az operaének­lés, hogy végig kitartsak, ezért ott­hagytam a konzervatóriumot. Tette ezt azzal, hogy ennyi volt, teljesen hátat fordít az éneknek, és már nem is akar ezzel foglal­kozni? Nem egészen. Kapcsolatomat az énekkel nem szakítottam meg telje­sen. Cseklészen a művészeti alap­iskolában éneket tanítottam. Köz­ben gondoltam egy nagyot, és el­mentem magánórákra Vlasta Hude­­cová professzor asszonyhoz. Bizta­tott, és rábeszélt, hogy folytassam a konzervatóriumot, fejezzem be a megkezdett tanulmányaimat. 2015- ben aztán az ő növendékeként ab­szolutóriummal végeztem opera­ének szakon. A konzervatóriumi évek alatt a Szlovák Nemzeti Színház Operatársulatában külsősként éne­keltem a kórusban, kisebb szerepet bíztak rám Puccini Manón Lescaut című operájában. De szerepeltem a híres nyári St. Margarethen fesztivá­lon, a Carmen című operában. Mégsem maradt az operánál. Pedig a nagyszüleimnek, akiknek mindent köszönhetek, a legna­gyobb álma teljesült volna, ha ma­radok. Apai nagymamám világéle­tében balett-táncosnő szeretett vol­na lenni, de a körülményei ezt nem tették lehetővé. Mégis teljesült az álma, és meglelte a boldogságát, mert a nővérem, táncosként, a nagy díva lett számára. A nagypapámnak viszont oly módon sem teljesülhe­tett a vágya, hogy legalább belőlem operaénekes lett. Hátat fordítottam az operaéneklésnek, mert nagyon elbizonytalanodtam. Az a lehető­ség, hogy énekkarban énekeljek, nem vonzott, nem érdekelt soha az énekkari éneklés. Elmentem opera­éneket tanulni, mert kamasz ko­romban mások úgy ítélték meg, hogy operahang vagyok. Vagyis nem belső meggyőződés hajtott, ahogy később a musicaléneklésben. Operát énekelve kötöttséget érez­tem, leküzdhetetlen belső feszült­ség gátolt abban, hogy hangilag és színészi teljesítményben is kien­gedjem, kiadjam magamból azt, amit szeretnék. Utólag sem jöttem rá, mi­ért volt ez. Kedvező változást ho­zott, hogy egy külföldi kiruccanást követően visszakerültem Miroslava Marcekovához, a konzervatórium énektanárához, s nála elkezdtem musicalt énekelni. Remek érzékkel irányítva megnyitotta a hangomat ezzel a műfajjal. Megtanultam nála könnyedséggel énekelni, úgy, hogy élveztem az éneklést, és százszáza­lékosan oda tudtam tenni magamat. Mi volt valójában az említett külföldi kiruccanás? A konzervatórium befejezése után elmentem külföldre. Másfél évre ki­költöztem Bécsbe. Szakácsként dol­goztam egy étteremben. Az a mun­ka, a főzés ébresztett rá, hogy bár imádok kísérletezni az ízekkel, én mégis csak énekes vagyok, és éne­kelni szeretnék. Akkor már azt is biztosan tudtam, hogy mit. Musicalt. Ezért fordultam, ahogy már említet­tem, Marcekovához segítségért, ő a legjobb énektanár a musical műfaj­ban. Kedvesen fogadott, előzékeny 2019. július 26. lwww.ujszo.com volt, emlékezett rám a konzervató­riumi évekből. Fél évig énekeltem nála, amikor felbátorított, hogy kezdjek el meghallgatásokra járni. Az ostravai Morva-Sziléziai Nem­zeti Színházban kaptam először le­hetőséget a Rómeó és Júlia musical­változatában. Az akcentusomra hi­vatkozva szólószerepet nem tudtak felkínálni, táncos-énekes szerepet ajánlottak a karban. Már az operá­ban sem szerettem volna karénekes lenni, de mivel ez volt az első lehe­tőségem, nem utasíthattam el. Végül megérkezett a pozsonyi Új Színpadra. Igen. Korábban A cigány lány című szlovák musicalben, melynek az Új Színpadon tartották a bemu­tatóját, kaptam két szólószerepet, a Sátánt énekeltem, és én voltam Rajkó cigány is. Idén pedig, a múlt évad végén elkezdtük, majd a nyári szünetet követően augusztus vége felé folytatjuk A nyomorultak pró­báit, ebben ugyancsak két szerepet bíztak rám. Én leszek Bamatabois és Babét is. A gazdag Bamatabois ön­telt, arrogáns, rosszindulatú ember. Babét viszont tanult figura, csak­hogy a nyomor rossz utakra vezet­te, ezért már semmi, a volt családja sem fontos számára, csak a túlélés. Ez lesz a darab ősbemutatója Szlo­vákiában, és már attól sokat kap­tam, hogy a próbák során találkoz­hattunk Alain Boublillal, az eredeti librettó szerzőjével. Tavaly decemberben a pozsonyi klarisszák templomban láthatta­­hallhatta a közönség. Nagy és megtisztelő lehetőség­ként Sisa Sklovskával énekelhettem egy karácsonyi koncerten elő zene­karral és énekkarral. A magyar könnyűzenéből szen­ei diákként és a későbbiekben mit hallgatott? Piramist, néhány felvételt Presser Gábortól és mindent Cserháti Zsu­zsától. A mai napig imádom a dalait. A magyar popzenei szcénáról kizá­rólag őt hallgatom jelenleg is, a mu­sicalénekesek közül pedig Sándor Péter a kedvencem, pár évaddal ez­előtt a Komáromi Jókai Színházban Mauglit énekelte A dzsungel köny­vében. Kizárólag Cserhátit hallgat, tényleg senki és semmi mást nem? Korábban Szécsi Pált és Máté Pé­tert is hallgattam sokat. De mosta­nában ugyanazokat hallgatom min­dig, egyfolytában. Edita Gruberová, Juan Diego Flórez, Pavol Brslík, Sesto Bruscantini az operából, az én fülemnek bennük van valami több­let. A könnyűzenében pedig ott van nekem Cserháti, más és több nem kell. Kit hallgassak mellette? Azt a fajta éneklést szeretem, melyikben energiát érzek, amikor a dal több hangok kiéneklésénél. Ha egy hangban nincs benne a föld, nem so­kat ér. Cserháti Zsuzsa éneklésében töményen ott van az a többlet, amit én földnek nevezek. Az éneklésével harminc-negyven évvel előbbre járt a koránál. Úgy szólt a hangja, hogy abban benne volt a fekete éneklés... elég, ha meghallgatjuk tőle a Többé nem kérlek én című dalt, az And I Am Telling You magyar változatát. Színészek közt is csak egy kedven­cem van, Meryl Streep. Tőle viszont mindent megnézek.

Next

/
Thumbnails
Contents