Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)
2019-07-23 / 169. szám
www.ujszo.com | 2019. július 23. KULTÚRA 113 „Sokat mulatok a híradókon” Beszélgetés Spiró Györggyel a humor nemzetiségéről, a társadalom állapotáról, színészekről és politikusokról (Fotó: Llbri) JUHÁSZ KATALIN Humoreszkjeit gyűjtötte kötetbe Spiró György, de nagy hahotára ne számítsunk, mert csak úgy süt belőlük a keserűség. Az Egyéni javaslat társadalmi görbe tükör, és a nemzeti idiotizmus kifigurázása mellett olyan abszurd törvényjavaslatokat is tartalmaz, amelyeket pár év múlva akár be is terjeszthetnek a magyar honatyák, ha marad a jelenlegi leosztás. Már a nyitószöveg, az Országtudománvi ismeretek ötödikeseknek olvasásakor eszembe jutott a gyilkos iróniával megáldott Jonathan Swift, illetve George Orwell, aki, ha lett volna humora, bizonyára hasonlókat írt volna. Nem is feltétlenül muszáj külföldieket emlegetnünk, mert a mi jelentős prózaírónk, Nagy Lajos például az 1920-as évek elején, közepén írt hasonló szövegeket. Csak nemrég fedeztem fel ezeket, ráadásul humoros törvényjavaslata is volt. Egyébként a magyar irodalomban rengeteg hülyéskedés zajlik, és már a 19. században is csuda dolgok születtek. Jókainak, Mikszáthnak is remek humora volt. Hamvas Béla életművének pedig legalább a fele paródia. Kellett tanulmányoznia azt a jogi blikkfanyelvet, amelyen a valódi törvényjavaslatok születnek? Nem különösebben, mert ennek a jogászkodásnak is vannak hagyományai a magyar irodalomban. A reformkori irodalmat tulajdonképpen jurátusok csinálták, és később is sok író végzett jogot. Egyébként van egy ilyen hajlam a magyarokban: jogi nyelvezetbe bújtatni mindenféle egyebet. Innét már csak egy lépés a vicces szöveg. Milyen most a magyar társadalom állapota? Nem igazán tudom. Ez a kötet nyíl-MOZIJEGY A felesleges film Nincs különösebb kétségem afelől, hogy az új Az oroszlánkirály óriási siker lesz, legalábbis ami a bevételt illeti: működni fog a Disney marketinggépezete, a stúdió ügyesen játszott rá a nosztalgiára, jelentős számban lesznek, akik azért zarándokolnak el a mozikba, hogy megnézzék, mi lett az 1994-es klasszikusból. De az előbbiek közül egyik sem változtat azon a tényen, hogy ez Az oroszlánkirály azért egy nagyon rosszul sikerült mozi. Akármennyire is próbálom megfejteni, még az okát sem találom annak, hogy mi szükség volt erre a remake-re. Bár Az oroszlánkirály valójában nem is igazi remake, hanem képről képre történő újraforgatása a huszonöt évvel ezelőtti mesének, a különbség mindössze annyi, hogy most a CGI segítségével a lehető legvalósághűbbre igyekeztek varázsolni a szavanna világát. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az összes állat úgy néz ki, mintha egy ván egy lenyomat, hiszen tulajdonképpen minden, amit írunk, egyfajta lenyomata a társadalomnak, mert óhatatlanul hat ránk, ami naponta körülöttünk történik. A hajléktalan igazoltatásáról szóló párbeszédet például a saját fülemmel hallottam a Déli pályaudvarnál, majdnem szó szerint úgy, ahogy leírtam. Csak nem párban voltak a rendőrök, hanem egy nagyon tisztességes, jóindulatú fiatal rendőr beszélgetett egy hajléktalannal. A Szomszéd című abszurd párbeszédet is az élet írta, köztem és a szomszédom között hangzott el. Ilyeneket én nem tudnék kitalálni! Van a humornak nemzetisége? A saját bőrömön is tapasztaltam, hogy van. Az egyik humoros novellámat lefordították cseh nyelvre, és nagy meglepetésemre a prágai közönség egyáltalán nem reagált a poénokra, pedig jó fordítás volt. Egyszerűen nem működött ott az a szöveg. A szlovákok humora szerintem sokkal közelebb áll a magyarokéhoz. Sok mindenen múlhat, mire érzékeny a hallgatóság egy adott országban, és mire nem. 1995- ben például három hónapig Iowa államban voltam egy nemzetközi program keretében. Akkor valaki lefordította angolra néhány furcsa, humoros novellámat a Téboly című kötetből. Minden részt vevő író felolvasott valamit egy irodalmi kávéházban, olyan nyolcvanfős közönség előtt. Őrült sikerem volt, halálra röhögte magát mindenki. Almomban sem gondoltam volna, hogy ott a világ végén, a lapos Közép-Nyugaton ilyen hatása lehet az én humoromnak. Az USA-ban egyébként nagyon különböző mentalitású államok vannak. Teljesen máson nevetnek New Yorkban, mint San Franciscóban vagy éppen Iowa Cityben. Lehet a humor egyfajta védekezési stratégia egy adott társadalomban? Igen, és szerintem ez teljesen normális, hiszen az emberiség szátermészetfilmet néznénk. Ettől persze még lehetne jó a film, ám nincs olyan pillanat, amikor ne azt éreznénk, hogy ezek az állatok nem tudnak érzelmeket kifejezni, hiába beszélnek magasztos dolgokat uralkodásról, vagy éppen alázatról, az arcukon szinte nem látni semmit. Nem nehéz hát arra a következtezadai során a vígjátékok mindig sikeresebbek voltak, mint a tragédiák. És van, amikor a kettő kéz a kézben jár, például az orosz irodalomban mindig is megbecsülték az ilyen szerzőket. Többen komoly filozófiai kérdéseket taglalnak a legőrültebb humor eszközeivel. Bulgakovnak elképesztő humora volt. De Gogolt, vagy az Ilf-Petrov párost is máig imádják az oroszok, teljes joggal. tésre jutni, hogy a Disney átesett a ló túloldalára, valami különös oknál fogva azt hitte, hogy minél realisztikusabb lesz a látvány, annál izgalmasabb a film. Csakhogy ez egyáltalán nincs így, mert ugyan lehet örvendezni amiatt, hogy mikre képes manapság a CGI, ha az jelen esetben érzelmek átadására Fel tud ön kacagni mondjuk a tévéhíradó alatt, vagy ebből a szempontból már elvesztette a humorérzékét? Persze, sokat mulatok a híradókon, és be kell vallanom, ihletet is gyakran merítek belőlük. Nemcsak magyar csatornákat nézek, a külföldieken is nagyokat tudok nevetni, akár a CNN-en is. És az orosz híradókban is hihetetlen dolgok hangzanak el. nem képes. Azért is lehet bosszankodni, mert ugyan hiába hosszabb kicsit a film, mint az 1994-es változat, lényegi változtatás igazából nincs benne (továbbra is egy királydrámára hajazó sztori ez, mely egyben Szimba felnövéstörténete is). Mintha A dzsungel könyve, egyébként egészen szerethető, 2016-os remake-jét is elkészítő Jón Favreau semmit nem gondolt volna erről a történetről, mintha az elmúlt két és fél évtized nem szolgáltatott volna semmi alapanyagot ahhoz, hogy valamivel többet is mondjunk, mint az egykori Az oroszlánkirály. Üres, lélektelen, de legfőképpen felesleges feldolgozás lett hát ez, és alighanem az a legjobb javaslat, amit az ember adhat, hogy vegyük elő inkább az 1994-es mesét, azt akárhányszor jobb megnézni, mint ezt. Gera Márton Az oroszlánkirály (The Lion King / Levi král'). Amerikai animációs fdm,2019,118 perc. Rendezte: Jón Favreau. Az ukránoknál pedig nemrég egy humorista lett az államfő. Aki elnököt játszott a tévében... Hát, ez egy eléggé furcsa történet. És az a legérdekesebb, hogy én ezt már megírtam! Még a Reagankorszak előtt írtam egy darabot, amelyben egy pojácából, egy színészből csinálnak császárt. Ez a Békecsászár című drámám, 1982- ben jelent meg, de a sztorit már húsz évvel korábban kitaláltam. Szóval tizenhét évig dolgoztam azon a darabon, de sajnos nem fogják előadni soha, mert nagyon sok színész kellene hozzá, több tucat. Meg hát verses dráma, nehéz elmondani. De elégedett vagyok vele, sőt, az egyik legjobb színpadi művemnek tartom. Már akkor lehetett érezni, hogy ez a fajta manipuláció politikailag hová vezet. Hogy kik lesznek népszerűek, milyen módon, kikből lesznek a politikusok, illetve milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy politikusnak, ha sikeres akar lenni. A színész és a politikus rokon szakmák. Elég megnézni Hitler vagy Mussolini színészi teljesítményeit, és látjuk, hogy ez már benne volt a huszadik század fejlődésében. írókból nem lehetnek sikeres politikusok? Volt már rá példa, de nem tudom, lesz-e még valaha olyan népszerű az írói hivatás, mint akár pár évtizeddel ezelőtt. Hogy tudnak-e még az írók akkora hatást gyakorolni a tömegekre, hogy megválasszák őket. Tulajdonképpen nincs kizárva. De azért a színészek, pontosabban a sorozatszínészek népszerűségét nem nagyon lehet könyvekkel überelni. Mert az is lényeges, hogy Volodimir Zelenszkij, az új ukrán államfő sorozatszínészként lett sikeres. Nem színházban, vagy egy-két filmben játszott, hanem állandóan ott volt a képernyőn. Abban is biztos vagyok, hogy ha valamelyik amerikai filmsztár, mondjuk George Clooney kitalálná, hogy elnök akar lenni, simán megválasztanák. Szokurov megszüntette alapítványát London. Alekszandr Szokurov, Az orosz bárka rendezője bejelentette, hogy megszünteti alapítványát az orosz kulturális minisztérium „ellenségessége” miatt - adta hírül a The Guardian című brit napilap honlapja. Szokurov „barátságtalansággal és agresszivitással” vádolta az orosz kulturális minisztériumot, ezzel indokolta alapítványa megszüntetését. A rendező 2013-ban hozta létre az alapítványt azzal a céllal, hogy „támogassa a fiatal alkotókat, akik első lépéseiket teszik meg a filmiparban”. Az orosz rendőrség 2018 decemberében nyomozást indított az alapítvány ellen sikkasztás gyanújával, de a vizsgálat semmilyen terhelő bizonyítékot nem talált. Szokurov bírálta Oleg Szencov ukrán filmrendező bebörtönzését, akit 2015- ben terrorcselekmény kitervelése miatt ítéltek 20 évi börtönbüntetésre Oroszországban. (MTI) Ez Az oroszlánkirály képről képre történő újraforgatása a huszonöt éwel e; előtti mesének (Fotó: Saturn Entertainmer
