Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)

2019-07-20 / 167. szám

www.ujszo.com I 2019. július 20. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 A kapitány zászlórúd) a A rúd körüli cirkusz akár Danko politikájának állatorvosi lova is lehet HEGEDŰS NORBERT Andrej Danko mindig is szerette a teátrális gesz­tusokat (melyek általá­ban visszafelé sültek el), most azonban szintet lépett: elérte, hogy az egész ország a zászlórúdjá­­ról beszéljen. Andrej Danko (SNS) házelnök harminc méter magas zászlórudat emeltet a szlovák parlament épülete elé, több tízezer euróért. A kivá­lasztásnál állítólag fontos szempont volt, hogy a rúd magasabb legyen, mint az, ami a magyar Országház előtt feszít. Ennyi a hír, következzen az értelmezés. A zászlórúd körüli cirkusz akár Danko politikájának állatorvosi lova is lehetne. Populista, teátrális húzás, mely sokba kerül és az égvilágon semmi értelme nincsen. Viszont el lehet adni a soviniszták felé, mint hazafias aktust, ezért - talán - sza­vazatokra váltható. Valószínűleg Danko sem gondolta, hogy a téma ennyire a figyelem középpontjába kerül majd (ahogy a kapitányi rang­ról és a kisdoktorijáról sem hitte ezt), hiszen az SNS kommunikáci­ója főleg Pride-ellenes lózungokról szólt az elmúlt napokban, ő maga pedig a családért készült menetelni. Csakhogy egy harmincméteres zászlórudat nehéz nem észrevenni az uborkaszezon közepén, különö­sen, ha az építtető szóvivője kiko­tyogja, hogy a házelnök külön ké­rése volt, hogy a rúd nagyobb le­gyen, mint a magyaroké. Egy pszi­chológus valószínűleg hosszasan tudna mesélni a jelenség lélektani okairól, de a tény attól még tény marad: olcsó politikai pontokat le­het vele szerezni. Indiában több száz méteres szobrokkal, Magyar­­országon stadionokkal játsszák ugyanezt a játékot. Dankónak egy harmincméteres zászlórúdjutott. Sokat elmond ez róla is, és a helyzetéről is. Hatalmas ambíciók fűtik, de a csúcsra eddig nem tudott eljutni. Ott van a legfőbb közjogi méltóságok között, de csak házel­nök lett, korlátozott hatalommal. Tényleges témái nincsenek, mert azokat a Smer, vagy Kotlebáék már elragadták tőle. Maradnak a teát­rális gesztusok, a kitüntetések, a hamis pátosz és hazafiság - a hit­vány politikusok utolsó mentsvá­rai. Az ezekre vevő szavazói réteg azonban egyelőre limitált, a botrá­nyokat pedig nem lehet velük el­fedni. Talán ezért gondolta a ház­elnök úr, hogy építtet magának egy mementót. Bizony, a felmérések alapján tényleges esély van arra, hogy a kö­vetkező év búcsút kell vennünk Danko kapitánytól. És mivel politi­kusként egyelőre nem alkotott ma­radandót, elképzelhető, hogy ennyi marad belőle a utókornak: egy har­mincméteres zászlórúd a parlament előtt. Aminek ugyan semmi értelme nincs, de nagyobb, mint a budapesti. Van, akinek ez elég. Kudarccal zárt a szovjet Hold-program Az űrverseny első évei s szov­jeteké voltok: elsőként bocsá­tottak Föld körüli pályára mű­holdakat, Jurij Gagarin volt az első ember, aki megjárta a világűrt, a szovjetek küldték az első űreszközöket a Holdra, s Alekszej Leonov volt az első, aki kilépett a kozmoszba. Moszkva azt tervezte, hogy 1967- ben, a nagy októberi szocialista for­radalom 50. évfordulójának évében embert küld a Holdra, ám a Luna­­programot máig nem sikerült meg­valósítani: miután kudarccal végző­dött az N1 hordozórakétával végzett mind a négy indítási kísérlet, Moszk­va lefújta a próbálkozásokat. A ku­darc egyik fő oka, hogy mig az USA- ban egységes csapat dolgozott a Holdra szálláshoz szükséges Fl-es rakéta kifejlesztésén, a Szovjetunió­ban tucatnyi - volt olyan időszak, amikor 33 - tervezőiroda versenyzett egymással a Kreml kegyeiért. A helyzetet súlyosbította, hogy az űrprogram vezetője, Szergej Korol­­jov és a rakéták építésével megbízott Valentyin Glusko ki nem állhatta egymást - elsősorban azért, mert Koroljov amiatt került az 1930-as évek végén hat évre a gulágra, mert a nem sokkal korábban őrizetbe vett Glusko terhelő vallomást tett rá - s ezért a két tudós nem volt hajlandó együttműködni egymással. Korol­jov ezért elérte, hogy Glusko helyett Nyikolaj Kuznyecov legyen a rakéta főtervezője, amivel az volt a gond, hogy az új főnök ugyan nagyon ér­tett a sugárhajtású hajtóművekhez, ám rakétát korábban nem épített. Tovább növelte a nehézségeket, hogy míg az amerikaiak képesek voltak a hatalmas hajtóművekből ál­ló Satum V hordozórakéta megépí­tésére, a szovjet technológia nem volt ilyen fejlett, s az NI -re ezért 30, kisebb rakétamotort építettek. 1969 febmárjára azért mégis elké­szült az első N1 rakéta - úgy, hogy a hajtóművek egy részét az indítás előtt nem is tesztelték megfelelően - ám a kilövés kudarcot vallott: néhány má­sodperccel a kilövés után sorra le­álltak a hajtóművek, s az NI 30 km­­re a bajkonuri űrközponttól a földbe csapódott. Sokkal rosszabbul sike­rült a második, júliusi teszt: az N1 szinte az indítás pillanatában kigyul­ladt, majd ezt követően visszaesett az indítóállásra. A kis atombomba ere­jének megfelelő robbanás - 2300 tonna üzemanyag volt a tartályokban- romba döntötte az egész környé­ket, s emiatt a program kétéves ké­sedelmet szenvedett. Nagyon akar­tuk a sikert, ám minden esélyünk el­veszett, amikor a rakéta az indulás után öt másodperccel megsemmisült- írta naplójában a szovjet űrhajósok felkészítését koordináló Nyikolaj Kamanyin, aki ekkor, 1969 júliusá­nak első napjaiban tudta, hazája el­vesztette a „Hold-versenyt”. A szov­jet Hold-programot 1974-ben füg­gesztették fel, s 1976-ban állították le. A Holdra szállás 50. évfordulójá­ról bővebben a Presszó mellékle­tünkben olvashatnak. (hvg, ú) Akikre büszkék vagyunk KERÉNYI GYÖRGY lovákiára „bezzeggyerekként” kezdenek tekinteni Nyu­gaton. Az uniós intézményekben leginkább szitokszóként használt V4 rosszhírű, sokszor bajkeverő csoportjából már a Pellegrini vezette Szlovákia érezhetően igyekszik kilóg­ni, ami megállította Szlovákia presztízsének további romlását, de az áttö­rést Caputova megválasztása és a liberálisok EP-választási sikere hozta. A szlovák államfőt kezdik/kezdjük egy kelet-európai fordulat első fecskéje­ként látni. Mindenesetre a dörzsölt és szemérmetlen kelet-európai nacio­nalista oligarcha-politikusok után a szlovák államfő megint a régió szebbik arcát mutatja, a rendszerváltás idejéhez hasonlóan. Szlovákia megvillant már az elmúlt 30 évben: Meciar megbuktatásá­val, utána az ország gyors, pár év alatti gatyába rázásával, az euró beve­zetésével. Magyarországot viszont a 2000-es évek csapnivaló szoclib kormányzása után a Fidesz uralma olyan helyzetbe hozta, hogy az ember magyarázkodni kényszerül, amikor megkérdik tőle, hová való. (A mene­kültválság orbáni kezelése sokaknak Nyugaton is szimpatikus volt. Ettől még a muszlimellenes szövegekre és a kerítésépítésre rezonáló, egzisz­tenciális és társadalmi pozíciójukat vesztő nyugati polgárok cseppet sem „tisztelik a magyarokat”, simán megvonnák tőlünk az uniós támogatást.) A szlovák nemzeti identitást sokszor hajlamosak vagyunk lekezelni an­nak még mindig emancipatorikus lázban égő nacionalizmusa miatt, vagy a magyar felsőbbrendűség Trianonnal megsebzett, sértett pozíciójából. De ahogy Václav Havel már nem csupán a nyugat Csehország képének, ha­nem a cseh nemzeti identitásnak is része, úgy a szlovák nemzeti tudat is gazdagodhat, ha a korábbi modernizációs sikerek után a régióban először olyan politikai erők jutnának itt hatalomra, akik újfajta hatalomgyakorlás­sal és az Európai Unióhoz érték és nem csak érdekközösségként viszo­nyulva kormányoznak. Leírtam már itt: ha a szlovákiai magyarok a nagy összefogósdiban végül nem ülnek föl arra a vonatra, amely Szlovákia mo­dernizációs fordulatát befejezheti/visszahozhatja, és nem lesznek többre képesek, mint egy mégannyira jogos etnikai sérelemlista összeállítására, akkor továbbra is pár helységnévtáblával elintézhető anakronisztikus cso­portként és nem társnemzetként fognak rájuk tekinteni. Ráadásul, ha vala­kik, akkor a most szárnyaikat bontogató új szlovák politikai erők tudnának a többségi államnacionalizmus bejáratott sémáin túllépni, amit biztosan megkönnyítene, ha a magyarokra nem sértett Trianon-fóbiásokként, Or­bán segédcsapataiként tekintenének. Nem visszacsalni kell az elvándorolt magyar szavazókat, hanem utánuk menni. A kisebbségi magyar politikai elitnek látnia kellene, hogy saját szavazóik egyre nagyobb részének több kell az etnikai/multietnikai ér­dekérvényesítésnél, mert például nem nyugtatja meg őket, hogy „leg­alább” magyarként főttek meg a klímakatasztrófában; hogy az „itt élned, halnod kell” már generációk számára értelmezhetetlen; hogy nemcsak amiatt vannak már teljesen új identitásszerkezetek, mert sok a vegyes há­zasság, hanem mert nemcsak a problémák, hanem az egyéni életutak és a tudás is globalizálódtak; hogy a globális tömegkultúrában kellene elhe­lyezni és újraértelmezni a magyar (és szlovák) népi kultúrát; és mondani kell valamit újraelosztásról, fékekről és ellensúlyokról is. A magyar összefogást sulykoló közéleti vitából ezek a szempontok hiányozni lát­szanak. Ehelyett azt látjuk, hogy a mérgező Fidesz-média itt is zavartala­nul fertőz, hogy az ifjúsági táborban már Fröccsterasz névre hallgat a bo­rozó, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nem kívánatos ven­dég errefelé. És ezek nem a magyarországi belpolitika kérdései, hanem a kisebbségi magyar társadalomé: milyen jövő vár például a szlovákiai ma­gyar kultúrára egy autonómiahiányos „anyaország” mellett? Főleg, ha pénzügyi függésben is létezik tőle? A magyar kisebbségi közéletnek nem­csak a szlovák belpolitikai átalakuláshoz, hanem Magyarországhoz is újra kell fogalmaznia a viszonyát. Orbán egyszer majd eltűnik. A magyar kisebbségek pedig itt maradnak a betonba öntött támogatások nélkül, elkényelmesedett civil szférával, Budapestre ragadt tekintetű politikusaikkal, és egy olyan többségi társa­dalommal, mely úgy tekint majd rájuk, ahogy most Magyarországot látják Nyugaton. Hepciáskodó, sértett haszonlesőként. A szerző Pozsonyban (is) élő magyarországi újságíró TALLÓZÓ Kijev és kárpátaljai szeparatizmus Az ukrán külügyminisztérium a főügyészséghez és az Ukrán Biz­tonsági Szolgálathoz (SZBU) for­dult azzal a kéréssel, hogy indítson eljárást a Kárpátaljai Magyar Kul­turális Szövetség (KMKSZ) által kiadott, Kárpátalja című hetilap legfrissebb számában megjelent térkép miatt, amelyen Kárpátalja megye egy részét „úgy ábrázolják, mintha Magyarországhoz tartozna” - írta az Ukrajinszka Pravda hír­portál Jevhen Bozsok külügymi­niszter-helyettes bejegyzésére hi­vatkozva. ,A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Kárpátalja című lapjának első oldalán Talpra, magyar! szlogen alatt Ukrajna egyes területeinek Magyarország­hoz tartozását illusztrálják. Ez sze­paratizmus! Az ukrán főügyész­ségnek és az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak eljárást kell indítania ellene. Az erre vonatkozó leveleket megírtam” - írta Bozsok. A hetilap a kárpátaljai magyarságot a holnap sorra kerülő előrehozott parlamenti választáson való részvételre buz­dító címlappal jelent meg, egy Kárpátalja megyét ábrázoló tér­képpel, amelyen három választási kerületet, amelyekben magyar je­löltek indulnak, pirosra, fehérre és zöldre színeztek. (MTI) 50 éve lépett először az ember a Hold felszínére

Next

/
Thumbnails
Contents