Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)

2019-07-19 / 166. szám

2 I KÖZÉLET 2019. július 19.1 www.ujszo.com Nicholsonová távozhat a hazai politikából Brüsszel. Lucia Duris Ni­cholsonová európai parlamenti képviselő, az Európai Konzer­vatívok és Reformisták (ECR) képviselőcsoport tagja eddig fontolgatta, hogy indul a jövő évi szlovákiai parlamenti vá­lasztáson, de az, hogy csütör­tökön megválasztották őt az Európai Parlament Foglalkoz­tatási és Szociális Bizottságá­nak (EMPL) élére, elmondása szerint új helyzetet teremtett. Nicholsonová elismerte: nem számított a megválasztására, kitüntetésnek veszi, és ennek fényében fog dönteni a hazai politikai tevékenységéről. Az SaS-ben való tagságát a képvi­selő korábban már felfüggesz­tette. Az 55 tagú bizottság 38 tagja szavazott mellette, tizen­­négyenen ellene és hárman tar­tózkodtak. Korábban a volt lengyel kor­mányfőt, Beata Szydlót jelölték a posztra. A lengyel EP-kép­­viselő jelölését azonban megvé­tózta az Újítsuk meg Európát li­berális frakció. Utóbbi tagjai el­határozták, hogy bojkottálni fogják mindazokat a bizottsági elnök- vagy alelnökjelölteket, akik olyan populista mozgalma­kat, illetve olyan pártokat vagy országokat képviselnek, ame­lyek ellen kifogást emelt az Eu­rópai Bizottság a jogállamiság elveinek megsértése miatt. (TASR) Nagyon sok a császármetszés A legjobb szülészeti osztályok értékelése az anyák szemszögéből Pozsony Koch Szanatórium 86,3 Besztercebánya Breznói Kórház 83,8 Kassa Iglói Kórház 94,5 Nyitra Nagytapolcsányi Kórház 86,2 Eperjes Felsővízközi Kórház 92,8 Trencsén Vágbesztercei Kórház 93,9 Nagyszombat Szakolcai Kórház 86,4 Zsolna Zsolnai Egyetemi Kórház 95,9 • Forrás: rodinka.sk A legjobb szülészeti osztályok értékelése a szakértők szemszögéből Pozsony Pozsonyi Egyetemi Kórház 88,2 Besztercebánya Breznói Kórház 76,3 Kassa Sacai Magánkórház 75,2 Nyitra Lévai Kórház 70,1 Eperjes Homonnai Kórház 85,5 Trencsén Trencséni Egyetemi Kórház 88,6 Nagyszombat Dunaszerdahelyi Kórház 74,8 Zsolna Turócszentmártoni Egyetemi Kórház 81,1 • Forrás: rodinka.sk NAGY ROLAND Pozsony. Az anyák eltérően értékelik a dél-szlovékiai kórházak szülészeti osztályait - derült ki az Egészségpoli­tikai Intézet (HPI) legújabb felmérésből. A magyarlakta városokban talál­ható kórházak közül az anyák a Ko­máromi Kórház szülészeti osztá­lyával voltak a legelégedettebbek, 86 százalékra értékelték. A Lévai Kórházat szintén kiemelkedően ér­tékelték, 85 százalékot kapott, rá­adásul a szakértők szerint ez a szü­lészet a legjobban felszerelt osztály egész Nyitra megyében. Hasonlóan elégedettek voltak az ellátással az anyák a Rozsnyói Szent Barbara Kórházban (84%) és a Galántai Szent Lukács Kórházban (83%). Kassa megyében a Királyheltneci Kórházzal a legkevésbé elégedet­tek az anyák: 64% százalékot ért el, ezzel jócskán elmarad az eddig fel­sorolt déli kórházaktól is. Ezt kö­veti a Dunaszerdahelyi Kórház, mely bár a szakértők szerint a leg­jobban felszerelt Nagyszombat megyében, az anyák csak 63 szá­zalékot adtak a szülészeti osztály­nak. A Rimaszombati Kórházban a szülészeti osztály 51 százalékos ér­tékelést kapott. A magyarlakta ré­giók szülészetei közül az Ersekúj­­vári Kórház kapta a legrosszabb ér­tékelést (40%). A legtöbb császármetszés Az érsekújvári intézmény azért is kitűnik, mert itt végzik a legtöbb császármetszést az országban: a szülések 47,3 százaléka végződik ilyen beavatkozással. Ez azt jelenti, hogy csaknem minden második gyermek császárral születik. A Ko­máromi Kórházban szintén magas a császármetszések aránya, több mint 45 százalék. Az Egészségügyi Vi­lágszervezet (WHO) szerint a csá­szármetszések ideális aránya 10 százalék. Tomás Szalay, az Egészségpoli­tikai Intézet (HPI) elnöke úgy véli, hogy a császárok magas arányáról elsősorban az orvosok és a szülők tehetnek. „Azt le kell szögezni, hogy a császármetszés sem kockázat­mentes, a beavatkozáskor rövid és hosszú távú komplikációk is felme­rülhetnek, mind az anyáknál, mind a gyermeknél. Sok anya sajnos az interneten tájékozódik, és azt gon­dolja, hogy a császármetszés egyszerűbb, sokkal rövidebb a va­júdás is, ezért inkább ezt választják. Az orvosokat sem szabad figyel­men kívül hagyni, akiknek gyakran könnyebb 40—50 perces császár­­metszést végezni, mint 5 vagy akár 10 órás szüléssel bajlódni” - jelen­tette ki a HPI igazgatója. Hozzátet­te: a felmérés egyik célja, hogy nyo­mást gyakoroljanak az orv osokra, és így csökkentsék a beavatkozások számát. „A császármetszésből tu­lajdonképpen presztízskérdést csi­náltunk, így az orvosok már kevés­bé szívesen választják ezt a mód­szert” - mondta lapunknak Szalay. 13 szülészet veszélyben Szlovákiában tavaly 51 szülészeti osztályon összesen több mint 56 ezer szülést vezettek le. Ez azt jelenti, hogy egy kórházra átlagban 1107 szülés jut évente. Ha viszont életbe lép az egészségügyi minisztérium kórházreformja, akkor a szülészeti osztályoknak 2022-től évente leg­alább 640 szülést le kellene vezetni­ük ahhoz, hogy továbbra is működ­hessen az osztály. Jelenleg 13 szülé­szeti osztály működik az országban, melyben tavaly nem vezettek le 640 szülést, ezek közé tartozik a király­­helmeci (364) és a rozsnyói (636) in­tézmény is. Vegyes reakciókat vált ki a pozsonyi Pride SZALAY HAJNALKA Nem mindenki támogatja a szombati pozsonyi szivérványos felvonulást. A pártok többsége inkább diplomatikusan fogalmaz, Andrej Danko házelnök azonban a konkurens meneten, a családért vonul. Pozsony. Kilencedik alkalommal rendeznek a fővárosban holnap há­romtól szivárványos felvonulást, de már egész héten tartottak rendezvé­nyeket, hogy ezzel is felhívják a fi­gyelmet: az emberek szexuális ori­entációjuktól és nemi identitásuktól függetlenül egyenlőek. Martin Mackó, a felvonulást rendező szer­vezet alelnöke, valamint az Iniciatí­­va Inakosf (Másság Kezdeménye­zés) igazgatója korábban lapunknak úgy nyilatkozott, idén szerényebb program kíséri a felvonulást, a kul­turális miniszter döntésének követ­keztében, aki a szakmai vélemé­nyektől függetlenül egyetlen LGBTI-projektet sem támogatott. Akkor Mackó elmondta, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy más finanszírozási lehetősé­geket találjanak. így sikerült meg­egyezniük a Szlovák Takarékpénz­tárral, amely háromezer eurós támo­gatást ajánlott fel az LGBTI- közösség programjaira, és kilátásba helyezett további támogatásokat. A felvonulást ezen kívül az igazság­ügyi minisztérium, a főváros, a ka­nadai nagykövetség és a Lenovo is támogatta. A Hviezdoslav téren in­gyenes HIV-szűrés és tanácsadás várja az odalátogatókat, és maga a menet is innen indul háromkor. Ellenzéki támogatottság A pártok közül a Progresszív Szlo­vákia elsőként fejezte ki szimpátiáját a felvonulással. A párt néhány tagja egy videóval invitálják az embereket a szombati eseményre. Mint elmond­ják, a Pride annak az ünnepe, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, valamint felhívják a figyelmet, hogy vannak, akik nem érzik magukat biz­tonságban, ha partnerükkel sétálnak az utcán, és vannak, akik nem ünne­pelhetik a kapcsolatukat házassággal vagy bejelentett élettársi viszonnyal. Az SaS szintén támogatja a fel­vonulást, néhány tagja személyesen is részt vesz az eseményen. Natália Blahová lapunknak úgy nyilatko­zott, a párt meg van győződve arról, hogy a szervezők és a résztvevők az eddigi évekhez hasonlóan gondos­kodni fognak a barátságos légkörről. „Hisszük, közel vagyunk ahhoz, hogy a Szlovákiában élők megértik, a kisebbségek jogainak védelme ahelyett, hogy gyengítené a többségi társadalom jogait, mindannyiunk életét jobbá teszik” - mondta a kép­viselő. Magyar visszafogottság Az MKP és a Híd azonban diplo­matikusan nyilatkozott a felvonu­lással kapcsolatban. Az előbbi sze­rint mindenkinek a magánügye, ki hogyan vélekedik a menetről, utóbbi pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy mint minden kisebbségnek, az LGBTl-hez tartozóknak is joguk van a másságukból eredő hátrányokra figyelmeztetni a társadalmat. A családárt is menetelnek A szivárványos felvonulással egyidőben az Aliancia za rodinu (Szövetség a családért) elnöke és a Pastor bonus társulás elnöke Hrdí na rodinu (Büszkék a családra) néven szerveznek menetet a Szent Márton­­dóm elől, amellyel a hagyományos családformát hangsúlyozzák. A ta­valy az év homofóbjának választott Andrej Danko (SNS) házelnök je­lezte, részt vesz az eseményen. Mint elmondta, amíg nincs tudományo­san alátámasztva, hogy az azonos nemű párok által nevelt gyerekekre nem lesz negatív hatással, hogy két egyforma nemű ember nevelte, ad­dig nem fogja támogatni, hogy a ho­moszexuálisok örökbe fogadhassa­nak. A Sme rodina párt tagjai szin­tén ezen az eseményen vesznek részt. Kiska a családjával lesz A volt köztársasági elnök közös­ségi oldalán tudatta, egyik felvonu­láson sem vesz részt, helyette ott­hon, a saját gyerekeivel tölti majd az időt. Emlékeztetett, hogy hivatali ideje alatt mindkét ideológiával azonosuló szervezet képviselőit fo­gadta az elnöki palotában. „Mindig, minden emberhez tisztelettel és megértéssel közeledtem. Hiszem, hogy mindkét szombati menet en­nek a szellemében zajlik majd. Azt gondolom, mindannyiunknak az ér­deke, hogy együtt beszéljük meg és távolítsuk el a mindennapjainkban megjelenő problémákat és akadá­lyokat” - írta Kiska. Jog a válemányhez Az OLaNO mindkét eseményt le­gális polgári kezdeményezésnek tartja, de kiemelte, hogy a párt min­dig is család párti hozzáállásáról volt híres, viszont nyitva hagyta a kér­dés, hogy képviselői idén részt vesznek-e valamelyik rendezvé­nyen. A saját nézetek szabad han­goztatásának tiszteletben tartását hangsúlyozza Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnök is, aki egyik eseményen sem vesz részt. Zuzana Caputová államfő hasonlóan véle­kedik a szivárványos felvonulásról: tiszteli minden közösség és kisebb­ség törekvését, amely felhívja a fi­gyelmet a saját jogaira, és él a szó­lásszabadságjogával. Ombudsmani támogatás Az emberi jogi biztos, Mária Pa­­takyová és Pozsony főpolgármeste­re, Matús Valló is jelezte, hogy részt vesz a szivárványos felvonuláson. Az ombudsman hangsúlyozta, hogy jogi megoldást kéne találni az azo­nos nemű párok problémáira, Valló pedig jelenlétével szeretné támogat­ni azon kisebbségeket, melyek ve­szélyeztetve érezhetik magukat a társadalomban. A Pride holnap három órakor kezdődik a fővárosban (TASR-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents