Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)
2019-07-11 / 159. szám
www.ujszo.com UTAZÁS ■ 2019. JÚLIUS 11. 11 Méregdrágán adják az ételeket, italokat a légitársaságok ^ rdekes összeállító táb-Elázatot közölt a From- AtoB nevű utazási oldal: megvizsgálta, mennyibe kerülnek az ételek és italok a fapados légitársaságok fedélzetén. Az eredmény: a fuvarozók már-már pofátlanul drágán adják a fedélzeti ellátást. Azt, amit a legtöbb hagyományos légitársaság még ingyen kínál az utasoknak. Aki fapadossal utazik, az tudja, hogy az olcsó(bb) jegy egyik ára, hogy azért semmilyen szolgáltatást nem kapunk, csak azt, hogy elvisznek a célállomásra. Ha csomagot is vinnénk, vagy az ülést is szeretnénk megválasztani, akkor sokszor már drágább is a jegy, mintha hagyományos társasággal repülnénk. Ez utóbbiak a hosszú távú járatokon szinte minden esetben ingyen adják a fedélzeti ellátást, a meleg ételt, a desszertet, az üdítőket, a kávét, a teát és az alkoholos italokat, a rövidebb utakon (Európán belül) már sok légitársaság a fapadosokhoz hasonlóan pénzt kér a fedélzeti ételekért, italokért. A fapadosok árait megfigyelve kiderül, hogy a gép fedélzetén a bolti árak sokszorosát kérik el egy-egy EasyJet 5,00 € 7,58 € 4,00 € 6,00 € 6,00 € Ryanair 6,00 € 10,00 € 4,00 € 5,50 € 5,50 € WizzAir 5,00 € 7,58 € 3,00 € 4,00 € 4,50 € Eurowings 6,00 € 10,00 € 2,50 € 5,00 € 3,00 € TUIfly 5,00 € 6,00 € 3,00 € 4,50 € 3,00 € Air Baltic 7,58 € 9,09 € 3,33 € 5,00 € 6,00 € Norwegian 6,00 € 9,09 € 2,50 € 6,50 € 5,50 € italért, szendvicsért. Van olyan cég (Air Baltic), amely egy liter vízért csaknem 8 eurót is elkér, de akkor is legalább 5 euróba kerül a víz, ha a legolcsóbbat választjuk. Az üdítők még ennél is drágábbak, akár 10 euróba is kerülhet egy liter (Ryanair, Eurowings), a legolcsóbb 6 euró (TUlfly). Meglepő, de ennél olcsóbb a szendvics, a hideg ételért 4-6,50 eurót kérnek a légitársaságok, egy doboz sör pedig 3-6 euróba kerül. Igaz, számos légitársaság kínál menüt, ami általában egy szendvics/üdítő kombinációja, ez 6-9 euró közötti áron vásárolható meg a fedélzeten - de még így is nagyon drága. Azaz aki feltétlenül enni szeretne az utazás során, annak érdemes még a repülőtéren venni ételt, italt, hiszen ez a fapadosoknál kínált árak akár a harmadából, feléből is kijön. Európában a fapadosok tehát rendkívül drágák, de ez nincs mindenhol így. Például a világ legnépszerűbb fapados légitársasága, az AirAsia sokkal olcsóbb és jobb ételeket kínál az utasoknak. A meleg főétel (hatalmas választék van a kínálatban) és egy ital ára a cég járatain 3-5 euróba kerül, igaz, ezt még a foglalásnál meg kell rendelni. Szabó Laci Idén olcsóbb a horvát tengerpart Az elmúlt fél évben 6,5 millió turista látogatott az országba, akik 26 millió vendégéjszakát töltöttek el (Fotók: Shutterstock) Húsz, de akár harminc százalékkal is olcsóbban lehet szállást találni a horvát tengerparton az idei főszezonban, mint tavaly - írta a Vecernji List című horvát napilap a horvát turisztikai egyesületek (HUT) legújabb adataira hivatkozva. Az árengedmények főleg magánszállásokra, apartmanokra, kiadó szobákra és kevésbé forgalmas helyeken elhelyezkedő villákra is vonatkoznak, de három- és négycsillagos szállodák is csábítanak akciókkal júliusban és augusztusban - olvasható az újságban. Ennek oka a lap szerint, hogy 40 ezerrel több kiadó ágyat regisztráltak idén Horvátországban, mint tavaly, és bár a kínálat nőtt, a kereslet a tavalyi szinten maradt. Boris Zgomba, a horvát utazási irodák egyesületének elnöke elmondta: a magasabb kategóriás szálláshelyek az idén is elkeltek, vannak olyan városok, ahol tovább nőtt a turisták száma, ilyen Split környéke vagy Dubrovnik, a probléma azokkal van, akik újak a piacon, valamint, akik nem fektettek be, nem rugalmasak és nem növelték a szolgáltatások minőségét. Az igények egyre nagyobbak, vannak, akik nem szombattól szombatig akarják eltölteni a szabadságukat, ahogy azt a horvát szállásadók meghatározzák, és olyanok is akadnak, akik a privát szállásokon is szállodai ellátást igényelnek, mint például a napi takarítás vagy a reggeli. A turizmusban dolgozók felróják a kormánynak, hogy a magas adók miatt - amely a turizmus-vendéglátásban is 25 százalék - nem versenyképesek a mediterrán piacon. Úgy vélik: nincs előre kidolgozott stratégia az idegenforgalmat illetően, óriási a munkaerőhiány, és az ágazat magára van hagyva. Eközben Gari Cappelli turisztikai miniszter elégedett az idegenforgalmi szezonnal. Az NI horvát hírcsatorna egyik műsorában arról beszélt: az első hat hónapban két százalékkal több turista érkezett Horvátországba, mint 2018-ban, és szerinte az előfoglalások is a terv szerint haladnak. Az elmúlt fél évben 6,5 millió turista látogatott az országba, akik 26 millió vendégéjszakát töltöttek el. A szakmai szervezet, a HUT mindazonáltal arra figyelmeztet, hogy májusban a rossz időjárás miatt volt kevesebb vendég, de júniusban is 3-7 százalékkal kevesebben foglaltak szállást az országban, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Kiemelték, hogy némi erőfeszítésre, erősebb marketingre és a kínálatok korrigálására lesz szükség, hogy hozzák a tavalyi számokat. (MTI) UTAZÁSI HÍREK »Zöldilletékkel drágulnak a repülőjegyek Bevezeti a francia kormány a korábban belengetett környezetvédelmi illetéket, emiatt átlagosan 16,5 euróval emelkedik a jegyek ára 2020-tól. A Reuters hírügynökség szerint Elisabeth Borne közlekedési miniszter a bejelentéskor azt mondta: 2020-ban fokozatosan vezetik be az új adóformát, számításaik szerint évente 180 millió euró bevétel származik majd belőle, amelyet Franciaország közlekedésének fejlesztésére fognak fordítani. A tervek szerint minden Franciaországba tartó, vagy onnan induló, valamint belföldi járatra kiterjesztik az illetéket. A tájékoztatás szerint turistaosztályú jegyekre 1,5, az unión belüli business class jegyekre 9, az unión kívülre tartó járatra megváltott business jegyekre pedig 18 euró környezetvédelmi illeték rakódik - írja az AirPortal.hu. » Nőttek Tunézia idegenforgalmi bevételei Tunézia idegenforgalmi bevételei közel felével nőttek az év első felében a sorozatos öngyilkos merényletek ellenére. A turizmusból származó bevétel az év első hat hónapjában elérte a 692 millió dollárt, 42,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Néhány nappal korábban három öngyilkos merényletet hajtottak végre rendőrségi célpontok ellen a turistaszezon csúcsán. Az első fél évben 17 százalékkal 3,8 millióra emelkedett a beutazók száma, és az év végéig elérheti a 9 milliót a tavalyi 8,3 millió után. A nagy európai idegenforgalmi irodák tavaly kezdtek visszatérni Tunéziába, miután három évig elkerülték az országot, azt követően, hogy két merénylet 60 emberéletet követelt. A turizmus adja Tunézia bruttó nemzeti termékének 8 százalékát. »Illatosított metrókocsik Bécsben Bécsben a tömegközlekedést illatos metrószerelvényekkel szeretné vonzóbbá tenni az utasok számára a Wiener Linien, a város közlekedési vállalata. Bécsben július végéig két metróvonalon találkozhatnak a tömegközlekedők az illatos szerelvényekkel. Az utasok a virágos mintával ellátott kocsikon négy különböző illatot szívhatnak magukba. A lila az ellazulást, a zöld az energiát, a rózsaszín a pozitív hangulatot, a narancssárga illat pedig a felfrissülést hozza el az utazás során. A projekt még tesztüzemben van, a metrózok egy online szavazás keretein belül tehetik le voksukat a kedvenc aromájuk mellett. (MTI, Airportal.hu)