Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)

2019-07-08 / 156. szám

SPORT A holland Teunissen (jobbra) lehajrázta Sagant a Tour első szakaszán (TASR/AP-felvétel) Sagan 2. hellyel nyitott Nem lett meg az olimpiai selejtező a kosarasoknak A magyar válogatott sima, 72:56-os vereséget szenvedett szombaton Belgium csapatától a szerb-lett rendezésű női kosár­labda Európa-bajnokság alsó­házi rájátszásában Belgrádban, így nem jutott ki az olimpiai se­lejtezőtornára. Bár 9:0-s magyar vezetéssel indult a meccs, a második ne­gyed harmadik percében már a belgáknál volt az előny (17:18). Az előző Eb-n 12. magyarok hét percig nem találtak a gyűrűbe, és a lendületbejött rivális egy 15:0- s rohammal faképnél hagyta őket. Az ötpontos előnyből tíz perc alatt 16 pontos hátrány lett, a nagyszünetben 25:39 volt az állás, amivel lényegében el is dőlt a találkozó. A magyaroknak a 2. félidőben nem volt esélyük a fel­zárkózásra, így a belgák készül­hetnek az olimpiai selejtezőre. A 2001 után ismét negyed­döntőbe jutott válogatott meg­nyerte első két meccsét Nisben, majd harmadik csoportmeccsén, a negyeddöntőben és az alsóházi rájátszásban is alulmaradt. így összességében két győzelemmel és három vereséggel a 7-8. he­lyen zárta a 37. Eb-t. „Sok problémánk volt, de ke­zeltük őket, és újra a nyolc közé kerültünk az Eb-n. Erre büszké­nek kell lennünk. Jó úton járunk, és remélhetőleg Európa legjobb­jai közé emelkedünk a következő két-három évben” - jelentette ki Székely Norbert szövetségi kapi­tány, kiemelve a fiatalokat, akik közül a 20 év alatti Lelik. Réka vagy Pusztai Petra már a felnőtt csapatot erősíti. A belgák ellen 11 pontot szer­ző Raksányi Krisztina kiemelte, hogy a világ egyik legjobb csa­patával szemben maradtak alul. „Gratulálok a belgáknak, és büszke vagyok a saját csapa­tomra, bejutottunk a legjobb nyolc közé, azt hiszem, ez a he­lyünk most az európai kosárlab­dában. A vége kicsit keserű lett, de idővel az marad meg, hogy ott voltunk a negyeddöntőben” - jelentette ki a csapatkapitány. „Erősebb csapatunk volt, mint gondoltuk, a tervezés ugyanis onnan indult, hogy ha a csoport­ból továbbjutunk, az már ko­moly eredmény” - jegyezte meg az Eb-szerepléssel kapcsolatban Szalay Ferenc, a magyar sport­ági szövetség elnöke. (MTI) 161 SPORTATV-BEN 10.00 - EUROSPORT 2: Uni­versiade, műugrás 12.00 - EUROSPORT 1: Tour de France kerékpáros-körver­seny, 3.szakasz 12.00 - NOVA SPORT 1 és 2: Wimbledoni tenisztorna 13.35 - SPORT 2 (magyar): Lóverseny, Kincsem + 14.05 - STV 2, CT SPORT: Tour de France kerékpáros-kör­verseny, 3.szakasz 18.00 - SPORT 1 (cseh), SPORT 2 (magyar): Mali-Ele­fántcsontpart labdarúgó Afrika­­kupa-nyolcaddöntő 18.00 - EUROSPORT 2: Uni­versiade, úszás 21.00 - SPORT 1 (cseh, ma­gyar): Ghána-Tunézia labdarú­gó Aff ika-kupa-nyolcaddöntő A holland Mike Teunissen nyerte Peter Sagan előtt a Tour de France országúti kerékpáros körverseny első szakaszát szombaton, a vasárnapi csapatidőfutamon pedig Teunissen csapata, a Jumbo Visma győzött. A 106. francia körverseny nyitó szakasza Brüsszelből indult, és 194,5 kilométer megtétele után ott is ért véget. A brüsszeli főtéren tekintette meg az első szakasz indítását Fülöp belga király. A lassú rajtnál Christian Prudhomme versenyigazgató ko­csijában ott volt Eddy Merckx, min­den idők egyik legeredményesebb kerékpárosa, aki ötven éve, 1969- ben nyerte meg először a francia körversenyt, amelyen később még négyszer diadalmaskodott. Az éles rajt után négyfős szöke­vénycsoport tekert el, benne az ■ Labdarúgás COPA AMÉRICA. bronzmérkózés: Argentína—Chile 2:1, g.: Agüero (12.), Dybala (22.), ill. Vidal (59., 11-esből). AFRIKAI NEMZETEK LIGÁJA, nyolcaddöntő: Dél-afrikai Köztársaság-Egylptom 1:0, g Lorch (85): Nigeria-Kamerun 3:2, g.: Ighalo (19., 63.), Iwobi (66.), ill. Bahoken (41.), Njie (44): Szenegál-Uganda 1:0, g.: Mané (15.): Benin-Marokkó 1:1, tizenegyesekkel: 4:1, g.: Adilehou (53.), ill. en-Nesziri (76.). OROSZ SZUPERKUPA: Zenit Szentpétervár-Lokomotiv Moszkva 2:3. CSEH-SZLOVÁK SZUPERKUPA, Nagyszombat: Trnava-Sla­­via Praha 0:3, g.: Soucek (40., 11-esből; 61.), Husbauer (71.). FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK: Vasas-DAC 2:0: Zlaté Morav­­ce-Petrzalka 2:2, g.: Trencín-Slovácko 1:1, g.: Roguljic, ill. Dvofák; Diésgyőr-Podbrezová 2:1, g.: Hasani, Márkvárt, ill. Sulc; Karviná-FK Pohronie 2:0, g.: Sasinka 2; Brno-Nitra 4:0, g.: Rusek 2, Magéra, Zíkl; Zlfn-Senica 3:0, g.: Matejov, Dza­­fic, Neőas: Ruzomberok-Trinec 1:0, g.: Novotny; Trebisov- Kisvárda 1:1, g.: Hován, ill. Negrut: Mezőkövesd-Kazincbar­­cika 1:0, g Cseri; Gyér-Újpest 2:0, g.: Szánthó R., Farkas B. ■ Kosárlabda NŐI EURŐPA-BAJNOKSÁG, elődöntő: Franciaország-Nagy- Britannia 63:56 (12:16, 22:18, 18:12, 11:10); Spanyol­­ország-Szerbia 71:66 (21:11,16:19,21:20,13:16). Alsóházi rájátszás az olimpiai selejtezőért: Belgium-Ma­­gyarország 72:56 (12:17, 27:8, 18:12, 15:19), legeredmé­nyesebbek: K. Mestdagh 17, Allemand 17, III. Raksányi 11,Tur­olimpiai bajnok Greg van Averma­­ettal. A belga versenyző elvitte a harmadik kategóriás emelkedőt, majd visszacsorgott a mezőnybe. FIárom társát pedig - bár három perc feletti előnyük is volt - hetven kilo­méterrel a cél előtt befogták. A gyor­sasági részhajrá a pontverseny hat­szoros győzteséé, Peter Sagané lett. Az utolsó hatvan kilométerre bá­tor egyedüli szökésre vállalkozott a francia Stéphane Rossetto, ám utol­érték a záró tíz kilométerre fordulva. Az összetett esélyesek közül a dán Jakob Fuglsang esett az utolsó húsz kilométeren belül, és a jobb könyö­ke sérült meg, majd a cél előtt 1,6 ki­lométerrel egy nagyobb bukás sza­kította szét a sprintervonatokat. Ez legkevésbé Mike Teunissent zavarta meg: a Jumbo-Visma holland brin­­gása a hajrában centikkel előzte meg Sagant. Sagan nem bánkódott a második hely miatt. „Mint mindig, nagyon ner 10, Határ9: Svédország-őroszország 57:52 (12:10,15:16, 16:13,14:13). ■ Tenisz WIMBLEDONI TORNA, 3. forduló - férfiak: Joao Sousa (por­­tugál)-Daniel Evans (brit) 4:6,6:4,7:5,4:6,6:4; Roger Federer (svájci, 2.)-Lucas Pouille (francia, 27.) 7:5,6:2,7:6; Matteo Berrettini (olasz, 17.)-Diego Sebastian Schwartzman (argen­tin, 24.) 6:7,7:6, 4:6,7:6,6:3; Mihail Kukuskin (kazah)-Jan- Lennard Struff (német, 33.) 6:3, 7:6, 4:6, 7:5; Rafael Nadal (spanyol, 3.)-Jo-Wilfried Tsonga (francia) 6:2,6:3,6:2; Ten­­nys Sandgren (amerikai)-Fabio Fognini (olasz, 12.) 6:3,7:6, 6:3; Kei Nisikori (japán, 8.)-Steve Johnson (amerikai) 6:4,6:3, 6:2; Sam Querrey (amerikai)-John Millman (ausztrál) 7:6,7:6, 6:3; Novak Djokovics (szerb, 1.)-Hubert Hurkacz (lengyel) 7:5, 6:7, 6:1 6:4; David Goffin (belga, 21.)-Daniil Medvegyev (orosz, 11.) 4:6,6:2,3:6,6:3,7:5. Nők: Johanna Konta (brit, 19.)-Sloane Stephens (amerikai, 9.) 3:6,6:4,6:1; Barbora Strycová (cseh)-Kiki Bertens (holland, 4.) 7:5,6:1; Serena Williams (amerikai, 11.)-Julia Görgeso (német, 18.) 6:3,6:4; Ashleigh Barty (ausztrál, 1 J-Hamet Dart (brit) 6:1,6:1; Elise Mertens (belga, 21.)-Csiang Vang (kínai, 15.) 6:2, 6:7, 6:4; Alison Riske (amerikai)-Belinda Bencic (svájci, 13.) 4:6,6:4, 6:4; Petra Kvitová (cseh, 6.)-Magda Li­­nette (lengyel) 6:3, 6:2; Carla Suárez Navarro (spanygl, 30.)—Lauren Davis (amerikai) 6:3,6:3; Petra Martic (horvát, 24.)-Danielle Rose Collins (amerikai) 6:4,3:6,6:4. Női páros, 2. forduló: Babos Timea, Kristina Mladenovic (ma­gyar, francia, 1.(-Jennifer Brady, Alison Riske (amerikai) 6:2, 6:2. Férfi páros, nyolcaddöntő': Ivan Dódig, Filip Polááek (horvát, szlovák)-Nicholas Monroe, Mischa Zverev (amerikai, német) 7:6,6:4,6:3. hektikus volt az első szakasz. A sprint előtt jó pozícióban voltam, jól is éreztem magam, de kicsit szokat­lan volt a befutó, mert 300 méterrel a cél előtt mindenki lelassított. Én ak­kor akartam begyorsítani, mindent beleadtam, és végül csak néhány centivel kaptam ki” - írta a szlovák bringás a Facebook-oldalán. Sagan­­nak ez volt a 22. második helye a Tour de France-on (ezzel beérte a vonatkozó örökrangsort vezető Erik Zabéit), és a 43. dobogós helyezése. A 26 éves Teunnisen egyébként először ünnepelhetett szakaszsikert Grand Tour-viadalon. A vasárnapi csapatidőfutamon Teunissen csapata, a holland Jumbo Visma végzett az élen, 20 másod­perccel előzték meg az Ineost, és 21 másodperccel a Quick Stepet. Teu­nissen így megőrizte a sárga trikót. Sagan csapata, a Bora-Hansgrohe 46 másodperccel maradt el a győztes­től, és a 12. helyen zárt. (MTI, TASR) ■ Kerékpár TOUR DE FRANCÉ, 1. szakasz (Brüsszel, 194,5 km): 1. Mike Teunissen (holland, Jumbo-Visma) 4:22:47; 2. Peter Sagan (szlovák, Bora-Hangsrohe) azonos idővel; 3. Caleb Ewan (ausztrál, Lotto-Soudal) a. i. 2. szakasz, csapatidő'fuiam (Brüsszel-Brüsszel, 27 km): 1. Jumbo Visma (holland) 28:57,2. Ineos (brit) +20,3. Quick- Step (belga) +21, ...12. Bora-Hansgrohe (német) +46. Az összetett állása: 1. Mike Teunissen (holland, Jumbo Vis­ma) 4:51:34,2. Wout van Aert (belga, Jumho Visma), 3. Ste­ven Kruijswijk (holland, Jumbo Visma) mindketten +10. ■ Atlétika GYÉMÁNT-LIGA, Lausanne, női 800 m: 1. Nelly Jepkosgei (kenyai) 1:59,54,2. Halimah Nakaayi (ugandai) 1:59,97, 3. Gabriela Gajanová (szlovák) 2:01,25. ■ Sportlövészet VILÁGBAJNOKSÁG, Lonato - térti dupla trap: 2. Hubert Andr­zej Olejnik (szlovákiai). ■ Motorsport NÉMET NAGYDÍJ. MotoGR: 1. Marc Marquez (spanyol, Hon­da) 41:08,276,2. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) +4,587, 3. Cal Crutchlow (brit, Honda) +7,741. Az állás: 1 Marquez 185 pont, 2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 127, 3. Danilo Petrucci (olasz, Ducati) 121. Moto2:1 Alex Marquez (spanyol, Kalex) 39:35,101,2. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) +1,208,3. Marcel Schröder (német, Kalex) +1,630. Az állás: 1. Alex Marquez 136,2. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 128,3. Augosto Fernandez (spanyol, Kalex) 102. Moto3:1. Lorenzo Dalia Porta (olasz, Honda) 39:29,348, 2. Marcos Ramirez (spanyol, Honda) +0,072,3. Áron Canet (spa-Federer rekordja A nyolcszoros bajnok Roger Federer a legjobb 16 közé jutott a wimbledoni teniszbajnoksá­gon. A 37 éves svájci sztár a sportág történetében elsőként 350. egyéni Grand Slam­­mérkőzését nyerte meg szomba­ton. A 2. kiemelt, húszszoros GS- tomagyőztes svájci világsztár a 3. forduló összecsapásán 7:5, 6:2, 7:6-ra kerekedett a 27.-ként rangsorolt francia Lucas Pouille fölé. Federer a negyeddöntőbe jutásért a 17. kiemelt Matteo Berrettini ellen lép pályára, az olasz játékos az idei torna eddigi leghosszabb találkozóján, 4 óra 19 perc alatt (6:7, 7:6, 4:6, 7:6, 6:3) búcsúztatta az argentin Di­ego Schwartzmant. Kiesett a tavalyi döntős Kevin Anderson is. A negyedikként rangsorolt dél-afrikai játékos a 26. helyen kiemelt argentin Gui­do Pillától kapott ki a 3. körben. A rendkívül „megritkult” fér­fimezőnnyel ellentétben a nők­nél nagyjából érvényesült a pa­pírforma szombatig — akkor ugyanis a holland Kiki Bertens negyedik kiemeltként nem bírt a cseh Barbora Strycovával. „Ez gyönyörű. Nagyon büszke va­gyok. Nem tudom, hogy egy év múlva még visszatérek-e, ezért minden pillanatot élvezni aka­rok” - nyilatkozta a 7:5, 6:l-es győzelme után a 33 éves Strycová, akire egy újabb belga ellenfél, Elise Mertens vár a folytatásban. Női párosban Babosék simán bejutottak a harmadik fordulóba. A magyar teniszező, oldalán a francia Kristina Mladenoviccsal 6:2,6:2-re verte az amerikai Jen­nifer Brady-Alison Riske duót. A tegnapi szünnap után ma a nyolcaddöntőkkel folytatódik az év harmadik Grand Slam­­tomája. (MTI, idnes.cz) 2019. július8. | www.ujszo.com Federer megállíthatatlan (Tasr/ap) nyol, KTM) +0,120. Az éllés: 1. Dalia Porta 125 pont, 2. Canet 123,3. Niccolo Antonelli (olasz, Honda) 87. ■ Sportfogadás KENŐ -szomőat: 2,3,10,14,15,16,17,18,23,24,36,46, 51,53,58,62,67,69,71,76. kenő Plusz-szám: 24. KENŐ JOKER - szombat: 358798. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (3); 4. díj: 30 euró (4), 5. díj: 2.50 euró (82), 6. díj: 0,50 euró (849). EUR0MILLIÚK, a 27. játékhét (szombat) nyerőszámai: 3,5, 10,16,17,20,27, pótszám: 5. NYEREMÉNYEK: 1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 650,10 euró (5); 5. díj: 142,80 euró (26); 6. díj: 27,10 euró (137); 7. díj: 14,70 euró (410); 8. díj: 7,60 eu­ró (2126); 9. díj: 4,60 euró (2715); 10. díj: 3,30 euró (6987). EUR0MILLIÚK JOKER: 147738. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 100 euró (2); 4. díj: 10 euró (21), 5. díj: 3.50 euró (308), 6. díj: 2,00 euró (2946). EUR0JACKP0T, a 27. játékhét (péntek) nyerőszámai: 1,15, 34, 48, 50, pótszámok: 6, 10. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs szlovákiai nyertes; 2. díj: 387 121,00 euró (1); 3. és 4. díj: nincs szlovákiai nyertes; 5. díj: 307,60 euró (7); 6. díj: 135,00 euró (15); 7. díj: 81,90 euró (18); 8. díj: 28,80 euró (274); 9. díj: 23.00 euró (321), 10. díj: 17,40 euró (574); 11. díj: 13,70 euró (1495); 12. díj: 9,70 euró (5084). EUROJACKPOT JOKER: 490239. Nyeremények -1. és 2 díj: nincs nyertes; 3. díj: 500 euró (2), 4. díj: 50 euró (92), 5. díj: 5.00 (724), 6. díj: 3,00 euró (7479). ÖTÖSLOTTÓ: 27,32,37,73,85. Telitalálatos szelvény nem volt, a négyesek 2 166 530, a hármasok 22 010, a kettesek 1665 forintot érnek. HATOSLOTTÓ: 14,18, 21, 22, 43, 44. Hattalálatos szelvény nem volt, az ötösökre 780 255, a négyesekre 9870, a hárma­sokra 1870 forintot fizetnek. HÉTVÉGI EREDMÉNYEK

Next

/
Thumbnails
Contents