Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)

2019-07-08 / 156. szám

6 I KULTÚRA 2019. július 8.1 www.ujszo.com Nem kapott fényt a Legyen világosság! Karlovy Vary idei fesztiválján belga és bolgár-gorog koprodukciós film vitte el a fődíjakat SZABÓ G. LÁSZLÓ Minden a zsűrin múlik. Min­den fesztiválon, ahol díjakat osztanak, az ő szavuk a dön­tő. Karlovy Vary idei zsűrije erősnek ígérkezett, hiszen Szergej Loznyica, a világhírű ukrán rendező állt az élén. A Donbasz tavalyi, cannes-i sikere óta rajta a világ szeme. Loznyica - húsz nagy erejű dokumentumfilm­mel és négy játékfilmmel a háta mö­gött - a legnevesebb európai alkotók egyike. Marko Skop szlovák-cseh koprodukcióban készült Legyen vi­lágosság! című, forró társadalmi kér­déseket feszegető, igazán bátor vál­lalása messze kiemelkedett a ver­senybe beválogatott tizenkét film kö­zül. Sajtóvetítése után ugyanúgy zen­gett a taps, mint a fesztiválpalota nagymozijában, ahol először láthatta a közönség. Végig, az utolsó napig Skop filmje volt a fődíjas favorit. Családi dráma egy negyvenes apa fe­lelősségéről, aki vendégmunkásként dolgozik Németországban, miköz­ben itthon, kis szlovák falujában egy félkatonai szervezet tagjaként ko­moly bajba keveredik a fia. Folya­matos feszültségben él a család, ami a nézőre is gyorsan átragad, s gyorsan magába rántja. Mindenki Loznyicában bízott. „Ez az ő filmje.” „Őt ez biztosan lehen­gerelte.” „Emellett ki kell állnia!” Egyén kontra társadalom. Meghal egy kamasz, szülei egyetlen gyermeke, a halálba kergeti szörnyű közege, a rendőrség pedig eltussolja az ügyet. Loznyica és négy zsűritársa nem ezt a filmet tartotta a legjobbnak, a leg­fontosabbnak, a legelevenebbnek az idei termésből. Egyedül a bűnösnek hitt fiú apját meggyőzően alakító Mi­lan Ondríkot jutalmazta. A pozsonyi Nemzeti Színház tagja a legjobb fér­fialakítás díját kapta, ami senki szá­mára nem lehetett meglepő, aki látta őt a vásznon. Ennél azonban jóval többet érdemelt volna a film. Ezért is okozott sokak számára csalódást, hogy a zsűri nem ezt az alkotást hozta ki győztesen, s ezt a hibát nem keve­sen Loznyica szemére vetették. A legjobb rendezés díját a belga Tim Mielants kapta Patrick című tra­gikomédiájáért, amelynek címsze­replője egy nudista kemping tulajdo­nosának a fia. Patrick mániákusan rendben tartott műhelyéből eltűnik egy kalapács, s ezzel egészen külö­nös események láncolata indul el. Bár a kemping lakói mezítelenül élvezik a szabadságot, mégis sok mindent rejtegetnek. Bolgár-görög koprodukcióban, Krisztina Grozeva és Petar Valcsa­­nov rendezésében készült a legjobb film díjával kitüntetett Az apa, amelynek hőse, Vaszil szeretett fele­ségét temeti. A gyászszertartás során egy titokzatos nőszemélytől tudja meg, hogy az elvesztett társ őt már hívta mobilon. Vaszil elindul egy kü­lönös úton, hogy ő is felvegye a kap­csolatot elhunyt feleségével. Az ab­szurd és komikus elemekkel teli in­tim családi dráma egy összeszokott rendezőpáros harmadik közös játék­filmje. A zsűri különdíját a német Jan-Ole Garster kapta Lara című, második já­tékfilmjéért, amelynek címszereplő­jét, Corinna Harfouchot a legjobb női alakítás díjával jutalmazta a zsűri. Lara 60. születésnapján sem tudja megtagadni önmagát. Igényességé­vel, nagy elvárásaival alaposan meg­keseríti környezete és családtagjai életét. De önmagának sem kegyel­mez. Ezért hagyta el a férje, ezért nem jön ki az anyjával, és ezért kerül újabb és újabb konfliktusba felnőtt fiával. Képes-e változni az ember hatvan­évesen? Tud-e még alkalmazkodni másokhoz? Hajlandó-e kilépni azon az ajtón, amely mögött magányosan éli az életét? Ezekre a kérdésekre ke­resi a választ a rendező, Corina Har­fouch pedig remek társa ebben. Kor­osztálya egyik legjelentősebb euró­pai színésznőjeként briliáns alakítá­sával teszi emlékezetessé a filmet. Különdíjban részesült a spanyolok Augusztusi madonnája és a chi­lei-argentin koprodukcióban forga­tott A jövő férfije. Előbbi a turisták által birtokba vett, fortyogó Madrid­ban mutatja meg egy társra vágyó, harminc év körüli nő mindennapjait, utóbbi az egymástól hosszú évekig távol levő apa és lánya egymásra ta­lálását vetíti a néző elé. Elsőfilmes orosz rendező győzött A Nyugat keletje szekcióban. Borisz Akopov munkája, a Bika a kilencve­nes évek végéről ad pontos látleletet, amikor a széthullott Szovjetunió gaz­dasági és morális válságát éli. Bűnbandák csapnak össze, az egyik gang vezéralakját, Bikát letartóztat­ják. Csak úgy tudja elkerülni a bör­tönt, hogy egy rettegett maffiózó - nem kis ellenszolgáltatás fejében - kihozza őt a fogdából. Nyers színészi alakítások teszik élővé, már-már dokumentumszerüvé a filmet, a cím­szereplő Jurij Boriszov pedig nem­zedéke egyik ütős tehetsége. Az idei fesztivál utolsó díjazottja az amerikai független filmesek egyik legtöbbet foglalkoztatott színésznője, Patricia Clarkson volt, aki 59 éves kora ellenére soha nem volt férjnél, gyermeke sincs, s mint mondta: nem is akart szülni soha, mindennek elle­nére mégis elégedettnek és kiegyen­súlyozottnak mutatkozik. Gazdag szakmai múltjáért boldogan vette át a Kristályglóbuszt. „Szép este, szép díj, szép férfi - fogalmazott tömören -, s ez így együtt nagy adag energiával tölti meg a lelkemet.” A következő néhány másodpercet pedig már a fesztivál elnöke, Jifí Bartoska katjai közt töltötte. Bájosan kacarászva. A szerző a Vasárnap munkatársa Elhunyt Joäo Gilberto, a bossa nova atyja Rio de Janeiro. Szombaton 88 éves korában meghalt Joio Gilberto brazil énekes, gitáros zeneszerző, akit a bossa nova atyjának tekintenek. Ritkaság, hogy valaki szinte egy személyben teremt meg egy műfajt. Joäo Gilberto ilyen volt a bossa no­­vával. Az sem mindennapi, hogy va­lakit ennyire sokféle műfaj képvise­lői tekintsenek inspirációs forrás­nak, miközben amit csinált, az épp, hogy markánsan behatárolható volt. Az utána következő brazil zenész­generációktól Andy Summersen és Diana Krallon át Paul Wellerig hú­zódik a tisztelők sora. Gilberto fel­fedezett egy új hangzást, a gitár mel­lé a brazil szamba ritmusát használ­va vette fel 1959-ben első albumát, a Chega de Saudadet, amely akkorát robbant, hogy a detonáció egészen New Yorkig elhallatszott. Nem csoda, hogy a kor ünnepelt dzsessz-szaxofonosa, Stan Getz, aki akkoriban épp a latin zenéket tanul­mányozta, közös lemezt szeretett volna csinálni vele. A zenészek 1963 márciusában vonultak stúdióba Antőnio Carlos Jobim zongoristá­val, Tommy Williams bőgőssel és Milton Banana dobossal kiegészül­ve, hogy felvegyék a dzsessztörté­­net egyik legsikeresebb albumát. A Getz/Gilberto a 2. helyig kúszott a Billboard listáján, Grammy-díjat kapott, de nem dzsessz kategóriá­ban, hanem egyből Az év albuma lett, ami először fordult elő dzsessz­­lemezzel (és azóta sem). Máig rajta van a legkeresettebb dzsessz­­albumok tízes listáján. Erről a korszakos korongról min­dent leírtak már, amit lehetett, de mégis álljon itt egy érdekesség. A rajta szereplő legnagyobb sláger, a The Girl From Ipanema részben üz­leti megfontolásból született - Getz szeretett volna egy-két vokális szá­mot is a lemezre, mert tudta, hogy a rádiók azokat szívesebben játsszák, mint az instrumentális felvételeket. És mivel Gilberto felesége, Astrud állandóan ott lebzselt a férje mellett, őt intették a mikrofonhoz. A 22 éves nő korábban még sohasem énekelt stúdióban, ráadásul angol nyelvű szöveget kapott. Debütálása reme­kül sikerült: a The Girl From Ipa­nema megkapta Az év dalának járó Grammy-díjat. Ezután már nem volt megállás — Joäo Gilberto sorra adta ki a leme­zeket, és az egész világgal megsze­rettette a bossa novát, illetve a latin dzsesszt. Maximalista volt, és ra­gaszkodott hozzá, hogy minden úgy szóljon, ahogy ő kitalálta. Például 1997-ben beperelte az EMI kiadót korai felvételeinek újrakeverése mi­att, és a bíróság végül neki adott iga­zat - kimondta, hogy az új verziók tényleg túl sok olyan speciális effek­­tet tartalmaznak, amelyek félre vi­szik az eredeti hangszerelést. A világsztár-státusz ellenére Gil­berto legendásan lámpalázas volt, rettegett a fellépésektől, általában lesütött szemmel énekelt és gitáro­zott a színpadon, a számok között nem kommunikált a közönséggel. Utolsó koncertjét 2008-ban adta, az JUSA-ban pedig, ahol tömegek ra­jongtak érte, 21 éven át nem lépett fel, hiába könyörögtek neki az imp­resszáriók, egymást túllicitálva. A Columbia Egyetemen is távollété­ben voltak kénytelenek díszdoktor­rá avatni őt. Lánya, Bebel Gilberto szintén hí­res énekesnő lett. Gűk) A szlovák küldöttség; balról a második Marko Őkop, jobbról a második Milan Ondrík

Next

/
Thumbnails
Contents