Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)
2019-07-06 / 155. szám
Ébresztő! Önpusztító megosztottság helyett közösségi összefogást- . -SOROZATDARÁLÓ A háborúból nincs menekvés George Clooney egy újabb filmsztár, aki a mozikból a tévébe költözött. Pedig a karrierje pont a tévében indult a kilencvenes években a Vészhelyzet egyik főszerepében. idei év eddigi országos jellegű megmérettetéseit - az államfőválasztást, illetve az európai parlamenti voksolást - követően lehangoló a kép felvidéki magyarságunk háza táján. Mindkét próbatétel sikertelensége egyértelműen mutatja, hova vezet az önpusztító politikai megosztottság, a sárdobálás, a szinte testvérháborús jeleket is felvonultató szembenállás. Az oszd meg és uralkodj elv alkalmazása •többségi szempontból még akár kedvező is lehet, ám egyértelmű: közösségünk jövőjét figyelembe véve zsákutcát jelent. Lehet bármilyen magyarázatokat keresni, a két választás Szlovákiában tükröt állított elénk, amelyben láthatjuk valós helyzetünket, a lehangoló kórképet. A köztársaságielnök-választás folyamata és végkifejlete - hangsúlyozom: kizárólag hazai magyar szempontból — rossz szájízt hagyott. A május végi európai parlamenti vokscsata sikertelensége, s maga a tény, hogy első alkalommal nem lesz közveden képviseletünk Brüsszelben, enyhén szólva is lehangoló, deprimáló hatású. A végeredmény, pontosabban az eredménytelenség - az ötszázalékos küszöböt nem sikerült megugrania sem az MKP-nak, sem a Hídnak —, figyelembe véve az utóbbi időszak pártcsatározásait, nem is volt meglepő. Ki kell mondani: nem egyszeri bukásról, nem a véledenek egybeeséséről van itt szó, bármennyire csak néhány száz voks hiányzott is ahhoz, hogy legalább az egyik listán lehessen egyeden befutó hely, azaz mandátum. Ne feledjük azt sem, hogy az országos részvételi arány nem haladta meg a 23 százalékot, az általunk lakott községekben és városokban — néhány kivételtől eltekintve - mégsem tudtunk megfelelő számú választót mozgósítani. Ez több mint intő jel, főleg akkor, ha a jövőre esedékes parlamenti választásra 60 százalék feletti részvételt prognosztizálnak a közvélemény-kutató intézetek Mindezt figyelembe véve láthatjuk, hogy veszélyhelyzet van, s ha nem történik radikális változás, akkor a 2020-as parlamenti voksolást követően, a brüsszeli után, a pozsonyi törvényhozásban sem lesz képviselete a szlovákiai magyarságnak A népszámlálási adatok, a statisztikák könyörtelen számai, a gyors ütemű asszimiláció még inkább aláhúzza azt a tényt, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk, épp ezért nem engedhetjük meg magunknak a széthúzást, a megosztottságot. Nem véletlen az sem, hogy míg a rendszerváltozást követő időszakban az országos ádagnál nagyobb számban vettek részt közösségünk tagjai a megmérettetéseken, addig a politikai szembenállás és megosztottság következtében napjainkban mélyen az országos ádag alatti mutatók jellemzik az általunk lakott régiókat. A felvidéki magyarok jelentős része nem kíván tevőlegesen részt venni a sárdobálásban, az egymásra mutogatásban; az urnáktól való távolmaradásával adja egyértelmű jelét annak, hogy a jelenlegi megosztottság számára nem elfogadható, sőt, káros. Ha ezt valaki a politikai és társadalmi közszereplők közül figyelmen kívül hagyja, vagy nem akarja tudomásul venni, az árt a közösségnek, bármennyire igyekszik is marginális jelentőségű témákkal az előtérbe kerülni. A szemfényvesztés manőverezési praktikái csak ideig-óráig lehetnek hatékonyak, előbb vagy utóbb úgyis megmutatkozik azok üressége. Az utóbbi időszak kudarcai után végre szembe kellene néznünk a tényekkel. A szembenállás helyett meg kell találnunk végre az egymáshoz vezető utat. Ez nem egyszerű, de nem is leheteden. Ha ezt meg tudták tenni a kárpátaljai magyarok, akkor miért nem lehetne nekünk is hasonló megoldást találnunk. Tudatosítani kell, hogy rendkívüli krízishelyzetben csakis rendkívüli megoldás orvosolhatja a bajt. Véleményem szerint csakis az egységes, közös választási lista lehet a jövő évben megtartandó Zászlós Gábor Magyar választási blokkot című vitaindító írása, melyben a szlovákiai magyar parlamenti képviselet jövőjéről értekezik, április 7-én jelent meg. A vitában azóta Mózes Szabolcs, Tokár Géza, Mészáros András, Petőcz Kálmán, Huncík Péter, Gál Zsolt, Csonka Ákos és Tárnok Balázs szólalt meg. parlamenti voksoláson a siker záloga. Nézzük a leltárt, a potenciális indulók számát: jelenleg négy bejegyzett párt, illetve mozgalom létezik, tehát ezek indulhatnak a rajtvonalról. Ha külön-külön vágnak neki a választásnak, a kudarc borítékolható. Ám ha a kárpátaljai sorstársainkhoz hasonlóan együtt, egy közös listán indulnának a pártok jelöltjei, velük együtt a régiók jelöltjei, illetve a fíiggeden szakemberek, akkor nem okozna nehézséget ádépni a parlamentbe jutási küszöböt. A 150 tagú jelöldistán természetesen a fiatal közéleti szakembereknek, az új arcoknak domináns szerepet kell kapniuk, őket szerencsére nem terhelik múltbeli pártcsatározások, így ők lehetnének a sikeres együttműködés megalapozói. Szemlélet- és generációváltás nélkül ugyanis nem lehetséges sikeres jövőt biztosítani a felvidéki magyar közösségnek. Ahhoz, hogy ilyen jellegű változás elképzelhető és eredményes lehessen, a szó szoros értelmében nyomást kell gyakorolni a jelenlegi politikai és közszereplőkre. Az üzengetések és ultimátumok helyett üljenek tárgyalóasztalhoz, s ha kell, akár állandó jelleggel folytassanak megbeszéléseket annak érdekében, hogy meghallják az összefogás iránti igényt. Az egyes szereplők ne a sikertelen voksolást követően hozzák meg az utólagos - akár személyi - döntéseiket, hanem most, amíg nem késő. Akik ezt nem akarják megérteni, azokat szembesíteni kell a szlovákiai magyarok túlnyomó többségének jogos igényével, miszerint a közösségi elvárásnak felül kell írnia az egyéni vagy pártérdeket. Mindenkinek a saját portáján kell elkezdenie a rendteremtést. Ne mutogassunk másokra, ne mástól várjuk el, hogy kikaparja helyettünk a gesztenyét. Helyettünk ezt senki nem fogja megtenni. A felvidéki magyarság a nehéz időszakokban mindig helyt tudott állni, most is képes erre. Nem igaz, hogy nincs idő a radikális változásra, egy választási gyűjtőpárt technikai kialakítására. Ha van erre akarat a pártokban, azok vezetőiben, akkor ezt meg lehet, sőt meg kell tenni, és meg kell ehhez teremteni a feltételeket. A választó értékelni fogja a rendkívüli megoldás egyediségét. Az idén jubiláló Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok az előző parlamenti választás során is az összefogás, az együttműködés, a párbeszéd híve volt. Nem a civil szférán múlt, hogy a tagságunk által megfogalmazott igény eddig nem talált megértésre. Most azonban már nem lehet halogatni az egymáshoz vezető lépés megtételét. Nemcsak a tagságunk óhaja és kérése ez, hanem a józanul gondolkodó felvidéki magyarok jogos igénye, hogy az önzés, a széthúzás, a pártoskodás helyett végre megtaláljuk az egymáshoz vezető utat. Most már nincs helye a ködösítésnek, a mellébeszélésnek. Valóban a huszonnegyedik órában vagyunk. Ébresztő!!! Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke Clooney leginkább a közepes költségvetésű műfaji filmek terepén érezte magát otthon Hollywoodban, és pont ez az a filmfájta, amiből az álomgyár évről évre egyre kevesebbet gyárt. Természetesnek tűnik a lépés, hogy visszatér a sorozatok világához, hiszen most ott van a pénz és ott van a kreatív szabadság, de első lépésként még egy kicsit óvatoskodik. A 22-es csapdája minisorozat-változatát még elsősorban producerként és rendezőként jegyzi, színészként csak egy mellékszerepben látható, bár az kétségtelen, hogy emlékezetes mellékszerepet osztott magára. Joseph Heller klasszikus regényéből ugyan készült már egy meglehetősen híres filmváltozat 1970-ben, az író rajongói szerint az azt rendezőként jegyző Mike Nicholsnak nem sikerült igazán jól elkapnia a könyv szellemiségét, így nem mondhatjuk, hogy nem volt igény az újrázásra. A minisorozat formátum ráadásul tökéletesen illik a regényhez: az így kapott maszszívabb játékidő lehetővé teszi a mélyebb elmerülést ebben a kilátástalan földi pokolban, és a halál veszélyével kecsegtető bevetések óriási számának bemutatása átélhetőbbé teszi a főhős, Yossarian kálváriáját. Yossarian körül sorra hullanak el azok a barátai, akikkel a háborút kezdte az olasz fronton, és érzi, hogy minél tovább marad, annál valószínűbb, hogy nem éli túl ezt a „kalandot”. Heller regényének lényege (vagy ha lehet ilyen poros szót használni, akkor az üzenete) szépen átjön az adaptációban: egy maroknyi, magát felsőbbrendűnek gondoló vadbarom küldi gondolkodás nélkül halálba a kisembereket, a maguk életét szinte sosem kockáztatva, de a másokéval előszeretettel játszadozva. Szeretik elhúzni a mézesmadzagot a kiskatonák előtt, ebből a háborúból csak két kiút létezik: az egyik a hullazsákban, a másik pedig akkor, ha a háború még azelőtt véget ér, mielőtt az ember hullazsákba kerülne. A 22-es csapdája sokszor a könynyedség illúziójába csavarva mesél zavarba ejtően komoly témákról. Főképp a korai részekben dominál a fekete humor, a helyzet súlyosbodásával párhuzamosan egyre drámaibbá válik a széria, amit tetéz, hogy ebben a történetben szinte csak az arrogáns és érzéketlen parancsnokok azok, akik mindent túlélnek. A Yossariant alakító Christopher Abbott tökéletesen egyensúlyozik a józan logika és a teljes őrület határán, az írók teljesen az ő karakterére fókuszálva mesélik el a történetet. Clooney-ék szerencsére nem próbálták olyan erőltetetten modernizálni a sztorit, mint ahogy nemrég egy másik II. világháborús klasszikussal, a Das Boottal történt. A 22-es csapdája minisorozatként is az egyik legizgalmasabb háborúellenes sztori maradt, amit valaha elmeséltek, és a kivitelezés technikailag is elsőrangú: az alkotók tökéletesen jelenítik meg mind az olasz front katonai táborainak világát, mind a látványos légi csatákat. Tóth Csaba (Fotó: Shutterstock)
