Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)
2019-06-29 / 150. szám
2 KÖZÉLET 2019. június 29. I www.ujszo.com EP: berögződések alapján szavaztunk SZALAY HAJNALKA Pozsony. Főleg az egyetemet végzettek ée fiatalok vettek részt az idei eurépai parlamenti választáson - derül ki az Európai Parlament szlovákiai irodájában prezentált felmérés eredményeiből. A legtöbben még mindig arra a pártra szavaztak, amelyre a parlamenti választáson. A V4 országaiban jelentősen megugrott a 2019-es európai parlamenti választáson való részvétel, de még így is átlag alatt végzett mind a négy ország, Szlovákia a legutolsó helyen. A reprezentatív, 1017 résztvevő bevonásával készült felmérés eredményei alapján Szlovákiában átlag feletti volt a részvétel az egyetemet végzett emberek, illetve a 25-55 év közöttiek körében. A leginkább motiváltak az uniópáritak voltak, vagyis azok, akik úgy gondolják, hogy az európai integráció projektjét továbbra is folytatni kell. A magukat unióellenesnek v.allók közül csak 11% ment el szavazni. Ol’ga Gyárfásová, a európai tanulmányok és nemzetközi kapcsolatok intézetének igazgatója szerint azok, akik unióellenesnek mondják magukat, inkább maradtak otthon, RÖVIDEN Nyilvános az SIS- jelentés egy része Pozsony. A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) nyilvánosságra hozta a 2018-as tevékenységéről szóló jelentés nem titkosított részét. A titkosszolgálatok működéséről szóló jelentést pénteken zárt ülésen hallgatta meg a parlament. A nem titkosított részt az SIS honlapján olvasható. A dokumentum több fejezetből áll, például a nemzetbiztonsági, gazdasági és külpolitikai részből, valamint a Nemzetbiztonsági Elemzőközpont tevékenységéről szóló fejezetből. (TASR) Részvételi arány életkor és végzettség szerint a 2019-es EP-választáson semmint szavaztak egy, az uniót megkérdőjelező pártra. A szavazástól való távolmaradást a legtöbben személyes indokokkal magyarázták, például külföldi tartózkodást, betegséget vagy munkát neveztek meg. A második legnagyobb indok a távolmaradásra a politika iránti érdektelenség volt. A kampány nem számít A megkérdezettek majdnem 30%a mondta, hogy a választás előtti kampányt egyáltalán nem követte. A válaszok alapján elmondható, hogy a legtöbben a jelöltekkel való vitákat és beszélgetéseket követték, de ez a válaszadók csak nem egész 13%-a. Az eredmények szerint relatíve sokan figyeltek fel az információs és mobilizációs kampányokra, mint például napilapok választással kapcsolatos mellékleteire, a különböző, választást népszerűsítő eseményekre. Tény, hogy nagyobb volt a szavazókedv azok között, akik kapcsolatba kerültek a kampányok valamelyikével, mint azok között, akik nem. Fiatalok újakat Jelentős eltérés mutatkozik a korcsoportok szerinti lebontásban is. A 18 és 24 év közöttiek legnagyobb arányban a szélsőséges ESNS-re szavaztak, a 25 és 44 közöttiek pedig a Progresszív Szlovákia és a Spolu koalíciójára, valamint az SaS-re. A 45-54 évesek körében az OEaNO, az 55 és 64 közöttieknél pedig a KDH volt a legnépszerűbb. A Smer legnagyobb mértékben a 65 év felettiek körében volt népszerű. A PS/Spolu koalíció és az SaS is jelentős mértékben szerzett szavazatokat az egyetemet végzett, valamint az érettségivel rendelkezők köréből. A pusztán általános iskolai Forrás: Társadalomkutató Intézet (IVÓ) végzettséggel rendelkezők leggyakrabban a KDH-ra szavaztak, őket követi az ESNS, a középiskolát végzett, de érettségivel nem rendelkezők pedig főleg az OEaNO-ra szavaztak, de a második helyen náluk is az ESNS végzett. Szokás szerint Az eredmények alapján a szlovákiai szavazók inkább a megszokásaik alapján választanak. A Smer, a KDH, az SaS és az OEaNO szavazói nagy részben azért voksoltak az idei EP-választáson ezekre a pártokra, mert már régebb óta, egyéb választáson is az adott pártra, vagy annak jelöltjére szavaztak. A PS/Spolu koalíció választói leginkább azt értékelték, hogy a koalíció pozitívan viszonyul az európai integrációhoz, sokan szimpatizáltak a jelöltekkel is. Az ESNS-re voksolók szintén jelentős mértékben alapoztak ajelöltek által keltett szimpátiára. A válaszadók majdnem kétharmada nem érdeklődik az EP-képviselők munkája iránt. Optimistább elvárások A felmérés során arra is rákérdeztek, hogy milyen elvárásaik vannak Szlovákia gazdasági fejlődésével kapcsolatban. Az eredmények alapján az elmúlt tíz évben optimistábbak lettünk, hiszen 2009-ben a megkérdezettek 80%-a gondolta, hogy az ország gazdasági helyzete rosszabbodni fog, idén azonban ez az arány már csak 20% körül mozog. Jelenleg a legtöbben úgy gondolják, hogy az országban gazdasági szempontból semmi se változik. Az országban működő demokráciával a válaszadók jelenleg több mint 60%-a elégedetlen. A Híd az MKP döntésére vár CZlMER GÁBOR Az MKP ma tartja Országos Tanácsát (OT) Nádszegen, ahol a Híddal való együttműködés is téma lesz. Pozsony. Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke azt mondta, olyan döntést vár a testülettől, amely a következő években biztosítani tudja a magyarok érdekképviseletét a politika minden szintjén. „Magyar szavazattal magyar emberek magyar ügyet képviseljenek” — fogalmazta meg elvárását Őry. A magyar pártok együttműködésének témájában Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke a közösségi oldalán nyilvános vitára hívta a Híd, az MKP és az MKDSZ elnökeit. „Vitát arról, hogy milyen értékek mentén kívánják a magyar és magyar érzelmű választókat megszólítani” - fogalmaz bejegyzésében a politikus. Az esemény helyszínéül a július 15-én kezdődő Gombaszögi Nyári Tábort javasolta. A Híd korábban megnyitotta a váőry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke (TASR-felvétel.) lasztási listáját a parlamenten kívüli kisebbségi pártok előtt. Debnár Klára, a Híd szóvivője elmondta, az MKDSZ-szel és a Szlovákiai Roma Kezdeményezéssel (Rómska iniciatíva Slovenska) már tárgyaltak is. Július elején a Magyar Fórum tagjaival találkoznak. Az MKP esetében pedig a párt Országos Tanácsának döntésére várnak. „Arra számítunk, hogy jövő héten már tudni fogjuk, egyáltalán akamak-e tárgyalni” - mondta Bugár Béla, a Híd elnöke, és hozzátette, már körvonalazódik az egyéb pártokkal való együttműködés. (czgj Rendkívüli uniós csúcs Brüsszelben Titkolják, miért mondott nemet a Pátria a tábornak Pozsony. Rendkívüli ülést tart vasárnap az Európai Tanács Brüsszelben. Az uniós állam- és kormányfők az EU intézményeinek vezető pozícióiról határozhatnak. Többek közt az Európai Bizottság elnökének, az unió leülés biztonságpolitikai főképviselőjének, az Európai Tanács elnökének illetve az Európai Központi Bank elnökének személyéről dönthetnek. Az eseményen Szlovákiát Peter Pellegrini miniszterelnök képviseli. (TASR) Idő előtt ért véget a parlament ülése Pozsony. Már tegnap lezárult a parlament nyári szünet előtti utolsó ülése. A terv szerint az ülés július 4-éig tartott volna. A képviselők legközelebb szeptemberben tárgyalnak majd. A meg nem vitatott pontokat őszre halasztották. (TASR) NAGY ROLAND Nem lesz saját sátra a Pátria rádiónak az Gombaszögi Nyári Táborban. A megállapodás hiányáról mindkót fél hallgat, ez pedig felháborodást váltott ki a vitapartnerek körében. Agócs Attila füleki polgármester szerint a tábor szervezői beleszólhattak a Pátria vendéglistájába. Pozsony. A Pátria rádió tavaly közel 20 beszélgetést szervezett a helyi sátorban, idén viszont már a pozsonyi stúdióban zajlanak majd a viták. A helyszínváltozás okát a rádió és a tábor vezetősége nem hozta nyilvánosságra, azonban a történtek nagy port kavartak a meghívott vendégek körében. Agócs Attila szintén a meghívottak listáján szerepelt, de ezek után már nem hajlandó részt venni a táborban zajló beszélgetésekben. Fülek polgármestere azt feltételezi, hogy a tábor vezetése nem akart szabad kezet adni a Pátria programjának összeállításában. „Ügy gondolom, hogy a meghívott nevek miatt alakult ki konfliktus. Emlékezzünk vissza, tavaly a magyarországi kormányközeli sajtó erősen bírálta a tábor szervezőit, mivel olyan személyeket is meghívtak, akik néhány magyarországi politikus számára ellenzékinek minősülnek. A tábor szervezői talán el akarták kerülni, hogy idén ismét kritika érje őket, ezt nevezem én preventív öncenzúrának” - magyarázta lapunknak Agócs. Hozzátette, hogy más logikus magyarázatot nem lát a történtekre. „Felteszem a kérdést: ha nem a fellépőkön vesztek össze, akkor mégis mi máson?” - reagált e füleki polgármester. A lehetséges okként felmerült hogy a felek Zuzana Caputová államfő meghívásán kaphattak össze Vasik János, a Pátria rádió felelői szerkesztője közösségi oldalán cáfolta a Caputovával kapcsolatos feltételezéseket, azonban csalódot hangnemben fogalmazott a történ tekkel kapcsolatban. „Kiteszek né hány tavalyi képet - szerettem ot lenni, évek óta ott voltam, tudósí tottam. De...” - olvasható Vasil Facebook-oldalán. A rádió és a tá bor közti feszültséggel kapcsolat ban megkerestük a felelős szer kesztőt is, de nem válaszéit kérdé seinkre. A Pátria rádió tavaly közel 20 beszélgetést szervezett a táborban (Felvétel: Facebook)