Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)

2019-06-28 / 149. szám

SPORT www.ujszo.com | 2019. június28. Életjáradék az érmes szlovákiai olimpikonoknak A szlovák parlament szerda este elfogadta a Híd képviselői által benyújtott törvényjavasla­tot az olimpiákon, paralimpiá­kon, sakkolimpiákon és siket­­limpiákon dobogós helyen vég­zett sportolók életjáradékáról. A 35. évüket betöltött érmes olim­pikonok életük végéig havi élet­járadékot fognak kapni. Az olimpiai bajnokok az előző évi országos átlagbér száz százalé­kát (jelenleg 1002 euró), a má­sodik helyezettek a 0,75- szörösét (751,50 euró), a bronz­érmesek a 0,6-szorosát (601,20). A törvény azokra a szlovák ál­lampolgárokra vonatkozik, „akik nem voltak ismételten szankcionálva” doppingolásért. „Az olimpikonokról sportolói karrierjük végeztével gondos­kodni kell, nem elég csak hátba veregetni őket” - mondta Érsek Árpád (Híd) közlekedésügyi miniszter, egykori válogatott ví­vó a törvény elfogadása után. A törvényhez csatolt függelék szerint 61 olimpikont, 79 para­­limpikont és 5 siketlimpián ér­mes sportolót érint a rendelke­zés, amely 2020 januárjától lép érvénybe, s mintegy 1,4 millió eurós kiadást jelent az állami költségvetésben. (ot) SPORTATV-BEN 6.55 és 13.25 - EUROSPORT 1: Sznúker-Vk, 5. nap, Kína 10.00 - M4 SPORT: Európai Játékok, birkózás, tollaslabda, asztalitenisz, sportlövészet 11.00 - M4 SPORT, SPORT 1 (cseh): Forma-1, Osztrák Nagydíj, 1. szabadedzés 12.00 - CT SPORT: Csehor­­szág-Svédország női kosárlab­­da-Eb-csoportmeccs 12.00 - DIGISPORT 1 (ma­gyar), DIGISPORT 5: Eastboume-i női tenisztorna 12.30 - SPORT 1 (magyar), DIGISPORT 3 (szlovák): An­­talyai férfitenisztoma 12.45 - M4 SPORT: Európai Já­tékok, pályakerékpár, ökölvívás 14.30 és 21.30 - SPORT 2 (ma­gyar), NOVA SPORT 2: Bili­árd, World Cup of Pool 15.00 - M4 SPORT, SPORT 1 (cseh): Forma-1, Osztrák Nagydíj, 2. szabadedzés 17.00 - M4 SPORT: Európai Játékok, atlétika 15.30 - DIGISPORT 2 (szlo­vák): Eastboume-i férfitenisz­toma 18.30 - M4 SPORT: Magyarország-Olaszország női kosárlabda-Eb-csoportmeccs 18.45 - SPORT 2 (magyar, cseh): A 2020-as férfikézilabda- Európa-bajnokság sorsolása 19.00 - SPORT 1 (magyar, cseh): Marokkó-Elefántcsont­part foci Affika-kupa-meccs 19.30 - DUNA WORLD: Ma­­gyarország-Hollandia női vízilabda-mérkőzés 21.00 - M4 SPORT, CT SPORT: Franciaország-USA női labdarúgó-vb-negyeddöntő 21.00 - SPORT 1 (magyar), ORANGE SPORT: Vene­­zuela-Argentína labdarúgó Co­­pa América-negyeddöntő 1.00 (szombat) - ORANGE SPORT: Kolumbia-Chile foci Copa América-negyeddöntő Bronzérmes a szlovákiai kajak négyes Minszk. A Samuel Bálái, Vléek Erik, Zalka Csaba, Botek Ádám összeállítású kajak négyes bronzérmet nyert 500 méteren az Európai Játékok csütörtöki versenynapján. A magyar válogatott tagjai három arany- ás négy ezüstérmet gyűjtöttek tegnap. Vicekék óriási szélben verse­nyeztek Minszkben. Féltávnál még ötödikek voltak, de végül legyűrték a portugál és az olasz egységet, és a remekül finiselő oroszok, valamint a németek mögött harmadikként értek célba. „Megéreztem, hogy előző nap is versenyeztem K2 1000-en (Gelle Péterrel ötödikek lettek), de így is jól ment. Nagyon örülök az éremnek” - nyilatkozta Botek. Zalka szerint ennyire rossz időjárási körülmé­nyekben még nem versenyzett. „A nagy hullámok jól meg tudják za­varni a négyes egységeket, de na­gyon jól megbirkóztunk vele” - mondta Zalka. A kvartett korelnöke, a 37 éves Vicék nagyon boldog volt, hogy egy újabb világverseny érmé­vel bővült eddigi pazar, 24 medált számláló gyűjteménye. „Óriási ér­téke van számomra a mostani helye­zésnek ebből a szempontból. Négy éve Bakuban a negyedik hellyel ép­pen, hogy lecsúsztam az éremről, és akkor azt éreztem, nem lesz már le­hetőségem a javításra -j egyezte meg Vicék. - Tudtam, hogy a mostani összeállításban a legerősebb a né­gyes, ez most bebizonyosodott.” A szlovákiai küldöttség másik bronzérmét Mariana Petrusová sze­rezte KI 5000 méteren. Ellenfél nélkül Bállá Virág és Devecseriné Ta­kács Kincső, az új kenus olimpiai szám (C2 500 m) Eb-címvédője és világbajnoki ezüstérmese gyakorla­tilag ellenfél nélkül versenyezte vé­gig a távot, fölényes rajt-cél győzel­met aratott. A többiek a fél kilomé­ter jelentős részében csak a hátukat nézhették, és a további dobogós he­lyezésekért kiizdhettek. „Nekünk kedveztek az extrém körülmények, a szembeszél. Annyi munkánk van ebben a felkészülésben, hogy meg­mutatkozott, mennyivel erősebbek vagyunk. Ezzel együtt nem gondol­tuk volna, hogy ilyen fölényes sikert aratunk. A hazai válogatókon nem kellett kihajtanunk magunkat, így maradt erőnk az Európai Játékokra is” - nyilatkozta Bállá Virág. Kopasz második aranya Az 1000 méteren aranyérmes Ko­pasz Bálint az 5000-es döntőben so­káig vezetett, aztán az utolsó körhöz közeledve a portugál Pimenta állt az élre. A hajrára fordulva már csak ők és a német Hoff küzdöttek az érme­kért, s amikor már úgy tűnt, Pimenta visszavág az 1000 méteres veresé­gért, Kopasz ismét állva hagyta, és az utolsó métereken megelőzte. „Érez­tem magamban az erőt a hajrára, na­gyon örülök, hogy sikerült megva­lósítanom, amit elterveztem. A rajt előtt nem gondoltam volna, hogy mindkét számomban győzni tudok.” - fogalmazott Kopasz. Női fifika A vb-címvédő női kajakos kvar­tett óriásit küzdött a döntőben a győ­zelemért. A fehéroroszok hajója már a rajt után kivált a mezőnyből. A ma­gyarok centiről centire dolgozták le a hátrányukat. Az utolsó 50 méter­hez már együtt érkezett a két egység, a célba végül a magyarok érkeztek elsőként. „Próbáltunk higgadtak maradni végig. Azt terveztük, a jó utazósebes­ség után hamarabb indítunk, mint szoktunk, és ez szerencsére elég volt a végére” - mondta Kárász Anna. Medveczky Erika elárulta: ő a nagy hajrából semmit nem érzékelt a ne­gyedik lyukban. „Kicsit hektikus volt ez a futam. Másodszor ültünk be így együtt a hajóba. De szerintem is az volt a helyes döntés, hogy a hajrát a szokásosnál hamarabb indítottuk meg” - fogalmazott Medveczky. Az­tán kiderült, hogy az ezzel kapcsola­tos ötlet Csípés Tamarától érkezett: „Az előfutamban rosszul sikerült a rajtunk, a szövetségi kapitány eny­hén szólva nem örült ennek. És most sem bíztam abban, hogy kilövünk és rajt-cél győzelmet aratunk, ezért ja­vasoltam, hogy ötven méterrel előbb indítsunk. Jó döntésnek bizonyult, így utol tudtuk őket érni.” Kozák Danuta hozzátette: a dac is dolgozott bennük, miután szerdán párosban, majd csütörtökön délelőtt ő egyesben is kikapott a fehéroro­szok egységétől. A négy ezüst Az említett 500 m döntője mellett Kozák égy harmadik fináléban is ér­dekelt volt tegnap, 200-on szintén ezüstérmet szerzett, azaz 1 elsőségés 3 második hely a mérlege Minszk­ben. „Egyedül a páros döntőben nem éreztem jól magam, a többi rendben volt, kezdődhet a vb-alapozás” - je­gyezte meg Kozák. A férfiak hasonló számában a hi­deg és a szél ellen sapkával védekező Birkás Balázs is nagyot küzdött a 9- es, surranópályán, volt olyan pontja a távnak, amikor vezetett is, majd vé­gül ő is másodikként ért a célba. Női 5000 méteren Bodonyi Dóra szintén ezüstérmes lett. (MTI, TASR) Átszervezik a Fed-kupa döntőjét, három évig Budapest a házigazda Magyarország rendezi meg az átszervezés alatt álló női tenisz Fed-kupa döntőjét 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben. London. A Fed-kupa döntőjének megrendezésére Budapest mellett Moszkva és Szentpétervár, Berlin, München, Prága, Bécs és Chicago is pályázott. A Nemzetközi Teniszszövetség a férfi Davis-kupához hasonlóan a női sorozat lebonyolítási rendszerét is átalakította. Eddig a finálét két csa­pat vívta és valamelyik döntős volt a házigazda, 2020-tól azonban egy helyszínen, egy hét alatt, a legjobb 12 válogatott részvételével rendezik meg az eseményt. Négy háromcsapatos csoportot alakítanak ki, a csoportok győztesei továbbjutnak, két elődöntőt játsza­nak, majd a nyertesek a fináléban küzdenek meg egymással. Mindez azt jelenti, hogy egy hét alatt 45 mér­kőzést játszanak le, a rendező ország csapata pedig alanyi jogon vesz részt a tornán. Budapesten 2020-ban és 2021-ben a Papp László Sportaréna ad otthont a Fed-kupa-döntőnek, edzésre a BÖK Csarnokban lesz lehetőség, 2022-ben pedig az új, 20 ezer férő­helyes multifunkcionális sportcsar­nokban kerül sor a tornára. A magyar nemzeti együttes évek óta a harmadik vonalnak számító euro-afrikai zóna I-es csoportjában szerepel. Házigazdaként azonban biztos helye lesz jövőre a döntőben, csakúgy, mint az idei két fmalistának, Ausztráliának és Franciaországnak, hozzájuk csatlakozik a nyolc selejte­zőpárharc győztese és egy szabad­­kártyás ország. „A szlovák tenisznek is kitűnő ez a hír, ha a lányok sikere­sek lesznek a februári selejtezőben, akkor áprilisban a Fed-kupáért játsz­hatnak. Anyagilag is érdekesebb lesz a sorozat, mivel az összdíjazása 5-ről 18 millió euróra emelkedik” - nyi­latkozta Igor Moska, a Szlovák Te­niszszövetség elnöke. (MTI, TASR) 119 EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, 2. forduló - A csoport: Uganda-Zimbabwe 1:1, g.: Okwl (12.), ill. Billiat (40.); Egyiptom-Kongői Demokratikus Köztársaság 2:0, g: Elmohamady (25.), Szalah (43.). B csoport: Nigéria-Guinea 1:0, g.: Omeruo (73.). 1. Nigéria 2 2 0 0 2:0 6 2. Madagaszkár 1 0 1 0 2:2 1 3. Guinea 2 0 1 1 2:3 1 4. Burundi 1 0 0 1 0:1 0 ARANYKUPA. 3. forduló - D csoport: Trinidad és Tobago-Guyana 1:1, g.:Molino (80 ), ill. Danns (54 ); Panama-USA 0:1, g.: Altidore (66.). A végeredmény: 1. USA 3 3 0 0 11:0 9 2. Panama 3 2 0 1 6:3 6 3. Guyana 3 0 1 2 3:9 1 4. Trinidad és Tobago 3 0 1 2 1:9 1 FELKÉSZÜLÉSI MECCSEK: Ahmat Groznij-FC DAC 5:1, Sererf-Liptovsky Mikulás 7:2, Trnava-Skalica 3:3, Győri ET0-AS Trenőin 0:4. ■ Kosárlabda Nűl EB - 8 csoport (Riga): Svédország-Montengeró 67:51 (31:23). ■ Európai Játékok KAJAK-KENU - férfiak, K4 500 m: 1. Oroszország 1:32,376; 3. Szlovákia (Samuel Báláz, Vicék Erik, Zalka Csaba, Botek Adám) 1:33,721;... 7. Magyarország (Ná­das Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István) 1:36,341. K1 200 m: 1. Maxime Beaumont (francia) 38,976; 2. Bir­kás Balázs (magyar) 39,149. K1 5000 m: 1. Kopasz Bálint (magyar) 21:45,255. Nők, K1 500 m: 1. Volha Hudzenka (fehérorosz) 2:03,929; 2. Kozák Danuta (magyar) 2:04,176;... 5. ta­na Mládková (szlovák) 2:07,979. K4 500 m: 1. Magyarország (Kárász Anna, Kozák Da­nuta, Csipes Tamara, Medveczky Erika) 1:41,526. C2 500 m: 1. Bállá Birág, Devecseriné Takács Kincső (magyar) 2:11,129. K1 200 m: 1. Emma Jörgensen (dán) 41,625; 2. Kozák Danuta (magyar) 42,160;.. 6. Ivana Mládková (szlovák) 42,903. K2 200 m: 1. Maria Povh, Ludmilla Kuklinovska (ukrán) 44,781;... 9. Lucz Anna, Kiss Blanka (magyar) 47,351 C1 200 m: 1. Aljona Nazdrova (fehérorosz) 50,351;... 7. Nagy Bianka (magyar) 53,151;... 9. Gabriela Ladicová (szlovák) 55,801. K15000 m: 1. Marina Litvincsuk (fehérorosz) 24:52,258; 2. Bodonyi Dóra (magyar) +0,745; 3. Mariana PetruSová (szlovák)+6,841. ■ Tenisz WIMBLEDONI TORNA, selejtező, térfiak, 3. forduld: Marcel Granollers (spanyol, 9.)-Balázs Attila (magyar) 7:6,6:3,6:3. Nők, 3. forduló: Caty McNally (amerikai)-Jana Cepelová (szlovák) 6:4,6:3. ■ Sportfogadás LOTO, 26. játékhét (szerda) -1. HÚZÁS: 7. 9.31,40. 44,45, pótszám: 8. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 737,50 euró (9 nyertes); 4. dij: 26 euró (408); 5. díj: 14,50 euró (548); 6. dl): 4,80 euró (5801); 7. díj: 4,20 euró (7451). II. HÚZÁS: 26,32,35,36,39,49, pótszám: 31. Nyere­mények -1. és 2. dl): nincs nyertes; 3. dij: 250 euró (5 nyertes); 4. díj: 25 euró (277); 5, dij: 10 euró (364); 6. díj: 5 euró (4044); 7. díj: 3 euró (5356). JOKER: 169178. Nyeremények-1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (2 nyertes); 3. díj: 330 euró (11); 4. díj: 33 euró (101); 5. díj: 3,30 euró (983). L0T0 5 A 35-6ÜL: 1, 8,14,30, 32. Nyeremények -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 293,90 euró (44); 3. dij: 3,30 eu­ró (1374). KENŐ - szerda: 3,7,9,12,13,22,36,40,42,47,49, 50,52,54,60,63,65,67,72,75. Kenő plusz-szám: 36. KENŐ JOKER - szerda: 863188. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (2 nyertes); 4. díj: 30 euró (14); 5. díj: 2,50 euró (102); 6. díj: 0,50 euró (960). A T0TÚ 26. heti első fordulójának helyes tipposzlopa: 1,1,X, X, 1,1,X, 1,1,1,X, 1,X—2. Nyeremények: a telitalálatos szelvények 445 190 forin­tot érnek. A13 találatosokra 96 260, a 12 találataikra 10 315, a 11 találatosokra 1225, a 10 találatosokra 415 forintotfizetnek. GÚLT0TÚ: telitalálatos szelvény nem volt. A 5 találato­­sok 15170, a 4 találatosok 730 forintot érnek. AKTUÁLIS ► A pozsonyi Slovan hoki­klub tegnap rendezte az Ondrej Nepela-stadion használatáért járó tartozását, 1,196 millió eu rót uta It át a fővá rosi önkormányzatnak. ► AfociNBI 1. fordulójában (aug. 3-4.): FTC- DVSC, Mezőkövesd-ZTE, Fehér­­vár-Kaposvár, Újpest- Puskás Ak., Honvéd- DVTK, Kisvárda-Paks. Botek, Zalka, Vlőek és Báláz a minszki bronzéremmel

Next

/
Thumbnails
Contents