Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)
2019-06-03 / 127. szám
PANORÁMA Egy lehorgonyzóit turistahajónak ütközött egy irányíthatatlanná vált tengerjáró luxushajó Velencében, a kikötői hatóságok szerint legalább négyen könnyebben megsérültek. Olasz médiaértesülések szerint vagy motorhiba, vagy egy vontatókötél elszakadása okozta a balesetet. Az MSC Cruises genfi székhelyű nemzetközi hajózási vállalat Opera nevű luxushajója hangosan dudált, ahogy közeledett a kikötőhöz, mire a járókelők futásnak eredtek. A 2679 utas szállítására alkalmas, 54 méter magas és 275 méter hosszú Opera ezt követően belerohant a mólóba és az ott horgonyzó kisebb turista hajóba. Az ütközéskor többen vízbe estek. (TASR/AP-feivétei) Elrendelték a Viking szállodahaj ó kapitányának letartóztatását 12 embert ölt meg az ámokfutó Virginia Beach. Tizenkét embert megölt egy elkeseredett városi alkalmazott helyi idő szerint pénteken az egyesült államokbeli Virginia Beach helyhatósági központjának egyik épületében. Az elkövető, aki a város kommunális létesítményeinek korábbi dolgozója volt, szintén életét vesztette. A hatóságok később DeWayne Craddock néven azonosították az elkövetőt, aki a tájékoztatás szerint városfejlesztési mérnök volt. James Cervera rendőrfőnök nem kívánt reagálni a támadó lehetséges indítékait firtató kérdésekre, de elmondta, hogy a gyanúsított tulajdonában lévő fegyvereket találtak a tett helyszínén és az otthonában is. Dave Hansen városi elöljáró egy szombati sajtótájékoztatón elmondta, hogy a halálos áldozatok közül 11-en a városi önkormányzat alkalmazottai voltak. (MTI) www.ujszo.com | 2019. június 3. Robbanások egy orosz gyárban Dzerzsinszk. Több nagy erejű robbanás történt szombaton egy trotilt gyártó üzemben az oroszországi Dzerzsinszk városában. Az üzem dolgozói közül 44-en, a város lakói közül pedig 45-en igényeltek valamilyen szintű ellátást. 16 embert kórházban kezelnek, egyikük állapota súlyos. A robbanás okozta lökéshullámok következtében 309 lakóépület 900 ablaka, valamint óvodák és iskolák további, csaknem 260 ablaka tört be. A Krisztall nevű kutatóintézet üzemében 3 robbanás történt, a gyáregység teljesen megsemmisült. A Krisztall elsősorban robbanóanyagok és elegyek előállításával, illetve ipari felhasználásával foglalkozik. A trotil - más néven trinitrotoluol (TNT) - ipari és katonai célokra használt robbanóanyag. Az üzem közölte: alig egy napja bocsátották el a vállalat igazgatóját az ipari biztonsági előírások megsértése miatt. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. A budapesti Fővárosi Törvényszék szökés és elrejtőzés veszélye miatt egy hónapra elrendelte a szerdai dunai hajóbaleset ügyóben meggyanúsított hajóskapitány letartóztatásét. Őt a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével gyanúsítja az ügyészség. A bíróság megállapította azt is, hogy a gyanúsított, a Viking szállodahajó 64 éves ukrán állampolgárságú kapitánya - a végzés véglegessé válását követően - 15 millió forint óvadék letétele esetén, Budapest területén bűnügyi felügyeletbe kerülhet, nyomkövető eszköz alkalmazásával. A gyanú szerinti cselekmény — bizonyítottság esetén - 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménynek minősül. A bíróság indoklásában felhívta a figyelmet arra, hogy a „megalapozott gyanú még nem jelent ítéleti bizonyosságot, a nyomozás még folyamatban van”. Szerda este nem sokkal 9 óra után a budapesti Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely másodpercek alatt elmerült. Hét embert a környező hajókon utazók mentettek ki, hét embernek a holttestét találták meg, mindannyian dél-koreai állampolgárok voltak. A hajóbalesetben 21 ember eltűnt. Azóta azonosították a hét áldozatot. A dél-koreai áldozatok hozzátartozói megérkeztek Budapestre, hogy a helyszínen értesülhessenek a mentés legfrissebb fejleményeiről. A dél-koreai és a magyar hatóságok közös mentési munkáját az erős sodrás és a magas vízállás nehezítette. A mentésben részt vevő csapatok 50 kilométeren fésülték át a Duna felszínét folyásirányban. A baleset helyszínén a hétvégén a szakemberek számára legfőbb feladat az úgynevezett árnyékolás kiépítése volt, annak érdekében, hogy a búvárok le tudjanak ereszkedni a roncshoz és ott érdemi munkát végezhessenek. A tegnap délutáni híradás szerint sem a magyar, sem az osztrák, sem pedig a dél-koreai búvárok nem láttak lehetőséget a merülésre. A szakemberek abban bíznak, hogy apad a folyó, és enyhül a sodrása. 119 NAPTÁR Június ► NÉVNAP Klotild A Klotild női név germán eredetű. Elemeinek jelentése: dicsőséges, híres + harc. ► MAI ÉVFORDULÓINK 170 éve született Szabó Endre költő, író, újságíró és műfordító. 135 éve született Kozma Endre Kossuth-díjas építész, bútortervező. 120 éve hunyt el ifj. Johann Strauss osztrák hegedűművész, zeneszerző, karmester. 100 éve született Máriássy Félix Kossuth-díjas filmrendező. 95 éve hunyt el Franz Kafka prágai születésű német nyelvű író. ► NAPI VICC- Üdvözlöm! Egy éneklő madarat szeretnék venni!- Jó napot! Ajánlom ezt a kanárit.- De ennek, csak egy lába van!- Miért, táncolnia is kell? ► ORVOSMETEOROLÓGIA Fülledtté válik a levegő, soka knál jelentkezhet nehéz légzés, légszomj. A melegedés tovább folytatódik, emiatt még intenzívebb migrén léphetfel. A Duel Press lapkiadó szkenneres/ képfeldolgozó munkatársat keres Feladatok: / a napilap, illetve a Vasárnap képeinek feldolgozása / szkennelés Elvárások: / Photoshop-ismeret / precíz munkavégzés / tanulékonyság, önálló munkavégzésre és csapatmunkára való képesség Bérezés: bruttó 680 euró +100 euró mozgóbér / étkezési jegyek, egyéb juttatások Előny: / hasonló területen szerzett tapasztalat Jelentkezni lehet e-mailben: peter.toronyi@ujszo.com. Az érdeklődők szakmai életrajzát 2019. június 20-ig várjuk. ÁLLÁSHIRDETÉS ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 02/32153 221,02/32153 227, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Lajos P. János I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettesek: Bőd Titanilla, Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Gulyás Zsuzsanna - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÓ0: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Pressnél: 02/323 77 777, predplatne@petitpress.sk I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt. és a Mediaprint Kapa Rt. I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott Írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych menőin. m ELFOGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK ETIKAI KÓDCXfT •{“KULT MINOR