Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)

2019-06-03 / 127. szám

141 SPORT 2019. június 3.1 www.ujszo.com Liverpooli BL-siker taktikus védekezéssel PINCÉSI LÁSZLÓ Amikor az elődöntők első felvonása után a szakemberek ás a közvólemóny egyöntetűen Barcelona- Ajax finálét vizionálta labdarúgó BL döntőjére, el lehetett játszani a gondolattal, hogy két nyílt, támadó felfogású csapat micsoda mérkőzésre lehet képes Madridban. Aztán jöttek a visszavágók, a Li­verpool és a Tottenham csodát tett, és kiverte az esélyesebbnek tartott ri­válisokat. Hogy mi volt az eredeti taktikája a két csapatnak a szombati, madridi döntőben, talán sosem derül ki. Az biztos, hogy a Liverpoolban Naby Keita hiányzott, ugyanakkor a hosszabb ideje sérüléssel bajlódó Roberto Firmino vállalta ajátékot, így ismét összeállt a megszokott táma­dótrió Mohamed Szalah-val és Sadio Manóval. A középpályán James Mil­ner helyén Georginio Wijnaldum kezdett, talán épp a mozgékonyságá­ra épített Jürgen Klopp menedzser. A Tottenhamnél is akadt egy nagy visszatérő: Harry Kane ugyanis já­tékra jelentkezett. A támadó még az április 9-i, Manchester City elleni BL-negyeddöntőn sérült meg, ami­kor a második félidőben Fabian Del­­ph rálépett a bokájára, és hosszas ápolást követően csak segítséggel tudta elhagyni a pályát. Hogy jó úton jár a teljes gyógyulás felé, azt már május közepén sejteni lehetett, Ga­reth Southgate szövetségi kapitány ugyanis nevezte a Nemzetek Ligája­­keretbe. Márpedig ha egy Kane­­típusú támadó azt mondja, jól van, és még az edzéseken is biztatóan mo­zog, Mauricio Pochettino sem te­kinthet el a játékától. így viszont meglepetésre az elődöntő hőse, az Amszterdamban triplázó Lucas Moura, de még Fernando Llorente is a kispadra került. Ahogy már írtuk, az alaptaktiká­ról nem sok minden derülhetett ki, ugyanis már a 2. percben megsze­rezte a vezetést a Liverpool: Sadio Mané beadása Moussa Sissoko fel­karját érintette, Damir Skomina já­tékvezető tizenegyest ítélt, amit Mohamed Szalah belőtt. A Liverpool hatodszor ünnepelhetett BEK/BL-győzelmet (TASR/AP-felvételek) BAJNOKOK LIGÁJA-DÖNTŐ Á ' Tottenham-Liverpool 0:2 (0:1) ^ ''örriN«^ '/otsp'A i Góllövők: Szalah (2., 11-esből), Origi (87.) Madrid, Estadío Metropolitano, 67 ezer néző. Játékvezető: Damir Skomina (szlovén). Tottenham: Lloris—Trippier, Alderweireld, Vertonghen, Rose-Sissoko (74. Dier), Winks (66. Moura)—Alii (81. Llorente), Eriksen, Szon-Kane. Liverpool: Alisson-Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Robertson-Henderson, Fabinho, Wijnaldum (62. Milner)-Mané (90. Gomez), Szalah, Firmino (58. Origi). Innentől kezdve minden borult, Klopp nem követte el azt a hibát, hogy akár csak egy kicsivel is többet támadjon, mint amennyit a maga­biztos védekezés megengedett. így fordulhatott elő, hogy a 10. perc kör­nyékén már egy-egy bedobásnak vagy kapuskirúgásnak is erőteljes időhúzásjellege volt. A liverpooliak átálltak a területszükítésre, Christian Eriksent teljesen elszigetelték, nem tudta kö­zépről szervezni a játékot, így állan­dóan a pálya széle felé kellett mo­zognia labdáért. Ezzel magával húz­ta Kane-t is, aki szintén szinte kö­zéppályást játszott, annyira vissza kellett jönnie egy-egy passzért. Közben a csatárok a szélsőhátvédek letámadásával arra kényszerítették a Tottenham középső védőit, hogy vagy felhozzák a labdát a középpá­lyáig, és tanácstalanul totyogjanak, vagy előreíveljenek, amit Llorente tökéletesen le tudott venni és meg tudott játszani az Ajax ellen - most azonban a pályán sem volt. Vicces kimondani, de az első fél­idő toronymagasan legizgalmasabb pillanata az volt, amikor egy csinos nő berohant a pályára, a biztonsági­ak pedig elkapták. Egy BL-döntő esetében ez azért komoly kritika. A második félidőre Pochettino annyit változtatott, hogy 4-2^1-re változtatta a felállást, és megpróbál­tak minden labdát Kane-re fellőni, hátha. A Liverpool közben visszaállt 4-4-1-1-re úgy, hogy Szalah és a csereként beszállt Origi volt csak elöl, ezzel azonban az ellenfélnél Eriks­­sen is több lehetőséghez jutott a kö­zéppályán. A 80. percben még min­dig csak 1:2 volt a kapura lövések aránya, és miután Origi belőtte a 87. percben a második gólt, már hiába kozmetikázott ezen a statisztikán a Spurs, képtelen volt szépíteni (0:2). Jürgen Klopp zsinórban hat elbu­kott döntő (és 2576 nap) után végre ismét trófeát nyert, és Bob Paisley, Joe Fagan, illetve Rafa Benitez után a negyedik liverpooli edző lett, aki összességében hatodszor a csúcsra juttatta csapatát. Ha a német szak­embereket nézzük, ott ötödikként lett Európa legjobbja, korábban Udo Lattek, Dettmar Cramer, Ottmar Hitzfeld és Jupp Heynckes nyert BEK-et vagy BL-t. Jürgen Klopp mi mást mondhatott volna, mint azt, hogy ez volt pálya­futása legcsodálatosabb éjszakája. „Úgy érzem, megkönnyebbültem én is, a családom is. A legutóbbi hat al­kalommal úgy mentünk nyaralni, hogy elbuktuk a döntőt, és nem érez­tem magam túl jól. A játékosaim sír­tak a pályán, olyan sokat jelentette nekik ez a siker. Sokszor kellett el­magyaráznom, miért is veszítettünk, de most nem fogom elmondani, miért nyertünk. Egyszerűen csak szeret­ném élvezni a pillanatot” - mondta, hozzátéve, hogy a vetélytárs Man­chester City menedzsere, Pép Guar­­diola az elsők között gratulált neki. Mauricio Pochettino gratulált az ellenfélnek, de újságírói kérdésre azt mondta, semmit sem bánt meg. „Önök megpróbálnak drámát kreál­ni, de nincs itt semmi efféle. Kané mellett döntöttem, egy cseppet sem bánom, akkor sem, ha nem szerzett gólt. A döntő mindig a győztesről szól. Sajnos a korai tizenegyes min­dent megváltoztatott, hatalmas ha­tással volt a csapatomra. Több esé­lyünk is volt, de nem tudtunk élni velük. Fájdalmas, hogy kikaptunk, de ugyanakkor büszkének kell len­nünk magunkra. Hihetetlen lett vol­na felemelni a trófeát, mert az elmúlt öt évben a Tottenhamnél a stadion­­építés volt az elsődleges, és a játé­kosvásárlásra semmit sem költöt­tünk. Hogy velem mi lesz? Erről még korai beszélni.” A DÖNTŐ ÉJSZAKÁJÁNAK LEGEMLEKEZETESEBB PILLANATAI Guardiola gesztusa Pép Guardiola, a Manchester City menedzsere az elsők között gratulált Jürgen Kloppnak a döntő után. „Már megígértük egymásnak, hogy a következő idényben is egymás s.ggét rug­dossuk majd. Minden trófeát megpróbálunk majd begyűjteni, meglátjuk, hogy sikerül” - árul­ta el Klopp a telefonhívás rész­leteit a mérkőzés utáni sajtótá­jékoztatón. Henderson könnyei Jordan Henderson, a Liver­pool csapatkapitánya zokogva ölelte át édesapját a meccs le­fújása után. Mint kiderült, nem csak a győzelem miatt érzéke­nyültek el. Brian Henderson pár évvel ezelőtt súlyos torokrákkal küzdött, a kezelések alatt arra kérte a fiát, hogy ne is látogassa őt. Ám sikerült felépülnie, és szombat este ott volt a stadion­ban. (Összeállította: mgy) Változó protokoll A meccs előtt Mauricio Pochetti­no, a Spurs edzője kérésére az UEFA változtatott a csapatfotózási protokollon. Mindkét csapatot két­szer fotózták: egyszer a kezdőtizen­egyet, másodszor a teljes meccske­retet. „Az a legnehezebb egy ilyen mérkőzésben, hogy csak 11 kezdő­­játékost jelölhetsz ki. Ezért is kérdez­tem meg az UEFA-t. Ezzel is meg­mutathatjuk, a futball mennyire csa­patsport” - nyilatkozta Pochettino. Civil a pályán A meccs első félidejében egy csinos szőke nő, egy bizonyos Kinsey Wolanski futott be a pá­lyára. A hölgy annak a Vitalij Zdoroveckijnek a barátnője, aki a 2014-es vb döntőjére rohant be. Kinsey Wolanski Instagram­­celeb is, a BL-döntő előtt a kö­zösségi oldalon nagyjából 300 ezer követője volt, másnap azonban már 1,6 millió rajon­góval büszkélkedhetett. Pirlo bírálata Divock Origi a 87. percben lőtt góljával bebiztosította a Liver­pool győzelmét. Ám a játékos teljesítményétől a kétszeres BL- győztes, Andrea Pirlo nem volt elájulva. „Divock Origi borzasz­tó volt. Egy ilyen fontos meccsen csereként beállni ilyen hozzá­állással. .. Ha nem szerzett volna gólt, s.ggbe kellett volna rúgni” - értékelt nem túlságosan visszafogottan Pirlo.

Next

/
Thumbnails
Contents