Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)

2019-06-18 / 140. szám

Továbbra is a Paris Saint-Germain ül a francia trónon A bajnoki címtől eltekintve bővelkedett izgalmakban a Ligue 1 Qak a szokásos - állítható nyuga­lommal a Ligue 1 mögöttünk ha­gyott szezonjáról. Az utolsó fordulók párizsi buk­dácsolásától eltekintve mindent láttunk 2018/2019-ben, amit ko­rábban is. A PSG egyeduralmát, a két Olympique elkeseredett és kevésbé elkeseredett próbálkozását, hogy felvegyék a versenyt Párizzsal, kellemes meglepetést okozó kisebb és nagyobb csapatok; na meg persze pocsékul teljesítő patinás klubban sem volt hiány. Párizsban váradant húztak, ami­kor Thomas Tuchel és progresszív stábja kezébe adták a futballvilág egyik legdrágább játékszerét. Azon­ban a német stáb kezdetektől fogva remek munkát végzett. Rájöttek, hogy felesleges a világsztárokra ráerőltemi valami újat, amiben nem érzik jól magukat, így az első hónapokat megfigyeléssel töltöt­ték Lőw Zsokék. De ami ezután következett, az is kiváló érzékre, nagyfokú intelligenciára vall. Bár­mennyire is igyekeztek az éppen aktuális feladatokra felkészíteni a keretet, sosem vitték túlzásba a tak­tikázást. Nem láttunk leszabályo­zott folyamatokat, annál inkább a Neymar-Mbappé-tandemre építő felszabadult focit, ami októberben például 5-0-s hazai győzelmet ho­zott a Lyon ellen. Azzal a makacs ténnyel azonban mit sem tudtak kezdeni Tuchelék, hogy a PSG kerete szörnyen szűk a baj­noki, a kupa- és a BL-meneteléshez. Ez az amorf állomány, amiből idő­közben a viselkedési zavarokkal küzdő Rabiot is kikerült, január környékén már mutatta a jelét annak, hogy itt bizony majd pofo­nokat is állni kell. Egyet legalábbis biztosan kellett volna, de az az egy betalált és padlóra küldte a PSG-t. A Manchester United elleni Baj­nokok Ligája-nyolcaddöntős kiesés már a komplett tavaszra rányomta Hét év alatt hatodszor lett bajnok a Paris Saint-Germain, Lőw Zsolt másodedzőként volt a siker részese » A párizsiak imádják a PSG-t Nagyszerű idényt zárt a francia élvonalbeli Paris Saint-Germain - lergalábbis a jegyeladás és a nézőszámok tekintetében. A párizsi együttes ebben az évadban is rendre telt ház előtt játszotta hazai tétmérkőzéseit. A klub hivatalos honlapján megjelent beszámolóból kiderült, a 2018/2019-es szezon során több mint 1,23 millió jegyet adott el a klub, ami rekord az egyesület történetében. A PSG hazai átlagnézőszáma 47 300 volt, ami 99 százalékos kihasználtságot jelent a Pare des Princes-ben. A fővárosi alakulat 2017. május 17. óta rendre telt ház előtt lé­pett pályára saját stadionjában, immár több mint ötven meccsre nyúlik ez a széria. Ami az anyagiakat illeti, a véget ért idényben a PSG csaknem 115 millió eurót keresett meccsnapi bevételekből (jegyeladás, szolgáltatások, étkeztetés). A szezonbérletek már elkeltek a következő évadra is, 18 ezer főből áll a várólista. a bélyegét. Persze sérülések is ti­zedelték a januárban sem éppen megerősödött keretet, de az április­ban elvesztett Francia Kupa-döntő és a bajnokságban a szezon végéig elhullajtott 16 pont nem mutat túl fényesen. Egyértelműen meg kell találni a szupersztár-igazolások és Tuchelék modern gondolkodása közt az arany középutat, mert Párizsnak csak úgy lesz esélye kilábalni eb­ből az idei sokkból, ha teljes mell­szélességgel a szakmai stáb mellé állnak. Erre szerencsére az első jel meg is érkezett, mivel a Neymar­­üzleten kívül csak vegetáló Antero Henriquét leváltották, és a PSG új időszámításának letéteményeséhez, Leonardóhoz tértek vissza. Sokkal kellemesebb témát szolgál­tat ugyanakkor a Ligue 1 idei üstö­köse, a Lille. A masztiffok rég nem látott csapatot hoztak össze, amely az első pár hónapban még kereste önmagát, de a nyolcadik forduló magasságában kikristályosodtak. Christophe Galtier közel egy évti­zeden keresztül dolgozott a Saint- Étienne-nél, amely irányítása alatt a célfutballra törekvés orvosi lova lett. Megkötötte a kezét az is, hogy a zöldek vezetősége olyannyira fu­kar, hogy 100 000 eurós fizetésnél nem voltak hajlandók senkinek sem többet fizetni, de ennek da­cára is folyamatos EL-résztvevők voltak. » Az év legjobbjai Nasszer el-Kelaifi, a PSG elnöke szerint gyökeres változásokra van szükség a klubnál Lille-ben azonban hatalmasat válto­zott Galtier megítélése. Megkapta a védelembe a neki szükséges vezért Jósé Fontéval, leporolták a Marcelo • Az év edzője; Christophe Galtier (Lille) • Az év játékosa: Nicolas Pépé (Lille) • Pozitív meglepetés: Lille • Negatív meglepetés: Monaco • Az év csapata: Mike Maignan (Lille), Youcef Atal (Nice), Marquinhos (PSG), Boubacar Kamara (OM), Ferland Mendy (Lyon), Tanguy N'Dombele (Lyon), Thiago Mendes (Lille), Nicolas Pépé (Lille), Téji Savanier (Nimes), Wahbi Khazri (Saint-Étienne), Kylian Mbappé (PSG) » Akinek nem tetszik, mehet, amerre lát Nasszer el-Kelaifi, a PSG elnöke hosszú interjút adott a France Footballnak, mely kedden jelent meg a lapban, de a francia szaklap online változata korábban ízelítőül nyilvánosságra hozott néhány olyan részletet, amelyben a katari sportpolitikus a csapat sztárlabdarúgóinak üzent. „A futballistáinknak sokkal felelősebben kell hozzáállniuk a feladatokhoz - idézi a France Football Nasszer el-Kelaifit. - Teljes fordulatra van szükség. Többet kell vállalniuk, többet kell dolgozniuk. Nem azért vannak itt, hogy jól érezzék magukat. S ha nem értenek egyet velem, ha ez nem tetszik nekik, az öltöző ajtaja nyitva áll. Ciao! Elegem van a sztárallűrökből." A PSG katari elnöke arról is beszélt, hogy az elveszített Francia Kupa és Ligakupa, illetve az ismételten csalódást keltő BL- szereplés után miért szerződtette sportigazgatónak a brazil Leonardót a két év után menesztett Antero Henrique helyére. „Megértettem, hogy elkerülhetetlenek a változtatások, más­különben a semmibe rohanunk. Az egyezségünk két perc alatt megszületett (...) Minden sportszakmai hatalmat megkap (...). Leo az én emberem. Hihetetlen figura, vakon megbízom benne. A természetéből fakadó tekintély jó hatással lesz mindenkire, elsősorban a játékosokra." A brazil 2011 júliusa és 2013 júliusa között már tevékenykedett a PSG-nél ebben a szerepkörben, ám végül távozni kényszerült az együttestől. Leonardo nem maradt sokáig állás nélkül azok után, hogy néhány hete elküldték a Milántól. A két Olympique idén is szívta egy­más vérét, azonban megint a „csak egy maradhat” elve érvényesült, a Lyon pedig bebizonyította, hogy jócskán előrébb jár a Marseille-nél. (Fotók: TASR/AP) Bielsa kérésére igazolt tiniket és összeállt a Ligue 1 legizgalmasabb csapata. Egyes vélemények szerint a legjobban kontrázó európai csapat volt idén a Lille, ami a szezon vé­gén a PSG 5-1-es kiütésével a jövő évi BL-indulást is bebiztosította. Az már persze más kérdés, hogy kikkel futnak neki a következő szezonnak, és hogyan tudják szinten tartani ezt a remeklést, az viszont biztos, hogy Nicolas Pépé 22 gólos, 11 gólpasz­­szos mutatóját nélkülözniük kell, mert már most, a piac nyitásakor szupercsapatok állnak érte sorban. Hiába a tavalyi nagy Európa-liga­­menetelés, az OM idén nyomokban sem emlékeztetett arra a lehengerlő csapatra, amelyet egy éve láthat­tunk. Erthetedenül alakították át a keretet 2018 nyarán, feleslegesen vették meg a klub történetének má­sodik legdrágább igazolását, Kevin Strootmant, miközben az évek óta húzódó csatárkérdést nem tudták orvosolni. Rudi Garcia szokás sze­rint hozta a tőle már Lille-ben és Rómában is látott hírhedt második szezonját, amikor minden összedől, amit addig felépített. Januárban dobott valamit Payeték hangulatán és a csapat termékenységén Mario Balotelli szerződtetése, de a másfél hónapos kivirágzás arra már kevés volt, hogy európai kupaindulást érő helyre repítse a Marseille-t.

Next

/
Thumbnails
Contents