Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)

2019-06-17 / 139. szám

www.ujszo.com I 2019. június 17. SPORT 115 A sárga-kékekre rövid, de annál intenzívebb felkészülési időszak vár. „Az első csapat tíz-tizenegy játé­kosa van most itt velünk, a másik csoportot pedig az ifijátékosok al­kotják. Az első tétmérkőzésünket július 11-én játsszuk, három és fél hetünk van, hogy addigra készen álljunk. Mivel csak három hét volt a kihagyás a bajnokság vége óta, a já­tékosok nem eresztettek le, úgy­hogy rögtön labdás gyakorlásokkal kezdünk” - mondta Peter Hyballa a tegnapi, első gyakorlás előtt. Huszonhat játékossal kezdts meg tegnap a fölkészülést a 2019/20-as szezonra a DAC labdarúgócsapata. A váloga­tottban szereplő játékosok később csatlakoznak a keret­hez, Peter Hyballa vezetőedző még öt új erősítést szeretne. (Somogyi Tibor felvételei) Kik vettek részt az első edzésen? ► Macej, Slanőík, Száraz, Bajnóczi - Koátrna, Blackman, Huk, Maly, Csóka, Koné, Őimőák, Szalma, Dolinsky, Magyar, Vida M., Bednár, Nagy, Veselovsky, Cmelík, Bőgi, Svec.Taiwo, Divkovic, Bilenkij, Boateng, Kelemen ► Később csatlakoznak: Davis (az Arany-kupán vesz részt a panamai válogatottal), Jedliéka, Satka, Beszkorovajnij, Ronan, Kalmár, Vida K. (válogatottbeli kötelezettségeik miatt később kezdik a felkészülést) ► Érkezett: Jakub Svec (Zlaté Moravce), Ernest Boateng (ghánai, Vision FC, próbajáték), Bajnóczi Nikolas, Maly Matúá, Szalma Dániel, Simon Dolinsky, Magyar Attila, Dominik Veselovsky, Bőgi Ferenc, Kelemen Marko (DAC Akadémia) ► Távozott: Ayong (lejárt a szerződése), Kucz, Baumgartner (lejárta kölcsönjátéka), Here (Viktoria Plzen),Tretyakov (Olekszandrija, kölcsönjáték) A felkészülés programja ► Június 22., szombst, 10.30: DAC-Samorín, MÓL Akadémia ► Június 23., vasárnap, 11.00: DAC-Sosnowiec (lengyel II. li­ga), MÓL Akadémia ► Június 26., szerda, 17.00: Ahmat Groznij-DAC, Bük ► Június 28., péntek-július 5., péntek: edzőtábor Telkiben ► Július 2., kedd: mérkőzés Telkiben ► Július 3., szerda: mérkőzés Telkiben ► Július 5., péntek, 20.30: Vasas-DAC, lllovszky-stadion van, jó védőjátékosaink vannak. Keresünk egy kapust, mert egy el­ment, keresünk két középpályást és két csatárt - árulta el a szakvezető. - Idén annyival könnyebb a dolgunk edzőként, hogy van 13-14 játéko­sunk, akik már ismerik a játékrend­szerünket. Az öt-hat új focistával pedig dolgoznunk kell, minél gyor­sabban.” Egy csatár már érkezett, de a baj­nokságban egyelőre nem számíta­nak rá a sárga-kékek. A 18 éves Ja­kub Svec az elmúlt idényben Ara­­nyosmaróton játszott, most pedig négyéves szerződést írt alá a DAC- cal, a sárga-kékekkel kezdi a felké­szülést, de a telki edzőtábor után visszamegy kölcsönjátékra a ViOn­­hoz. „Boldog vagyok, hogy az or­szág egyik legjobb, ha nem a leg­jobb csapatához kerülhettem - fo­galmazott a fiatal támadó. - A fej­lődésem érdekében a kölcsönjáték egy jó megoldás, mert Aranyosma­­róton rendszeres játéklehetőséget kaphatok. Télen ismét a DAC-cal fogok készülni, és mindent megte­szek azért, hogy a barátságos meccseken bizonyítsak.” Acél újra Európa A DAC célja a következő szezon­ban is az európai kupaszereplés ki­vívása. „Ehhez az első három hely valamelyikén kell végeznünk, vagy meg kell nyernünk a kupát. Ez a cé­lunk. Ez realista, nem arrogáns célkitűzés” - fogalmazott Hyballa. Kedden kiderül, ki lesz a sárga­kékek ellenfele az Európa-liga­­selejtező első fordulójában. „Meg­látjuk, hogyan alakul az idegenbeli meccs, de meggyőződésem, hogy Dunaszerdahelyen bárkit legyőzhe­tünk, még egy európai élcsapatot is” -jelentette ki határozottan a veze­tőedző. A dunaszerdahelyi játékosok kapucipelésben is jól teljesítettek Egy U20-as világbajnok A fiatal ukrán védő már egy éve a DAC futballistája, de az elmúlt sze­zont kölcsönjátékon töltötte Nagy­­mihályban. „Klasszikus hátvéd, magas, jó a bal lába, hasznos a tá­madások építésénél, de mindent gyorsabban kell csinálnia - jegyez­te meg Beszkorovajnijról Hyballa. - Mi nem játszunk annyira véde­kező felfogásban, mint a Micha­­lovce, úgyhogy az lesz az érdekes, mit tud majd kezdeni azzal, hogy nagyobb lesz az üres terület mögöt­te, fognak-e neki menni a hosszú sprintek, amit a mi stílusunk meg­követel. Az ukrán válogatott és oly­kor a nagymihályiak is öt védővel játszanak, ott tényleg csak a véde­kezésre kell koncentrálnia. Az biz­tos, hogy konkurenciát fog jelenteni Konénak, Huknak, Satkának, Csó­kának. Ha U20-as világbajnok vagy, nem lehetsz komplett idióta.” „Maradni akarnak..." Egyelőre öt játékos - Ayong, Kucz, Here, Baumgartner és Tre­tyakov - távozása biztos, de a kapus Patrik Macej egy interjúban jelezte, új fejezetet szeretne nyitni a karri­­etjében, Kalmár Zsolt iránt pedig a Vidi érdeklődik nagyon komolyan. „Az átigazolási időszak augusztus 31-éig tart, úgyhogy előfordulhat, hogy még valaki távozik. Ha Kal­már Zsolt kap ajánlatot egy topcsa­pattól, bármi megtörténhet. De har­colunk azért, hogy mindenki itt ma­radj on”-tért ki a témára Hyballa, aki korábban lapunknak adott interjújá­ban arról beszélt, ha egy ilyen for­mátumú kulcsjátékos távozik, akkor ha a klub a legmagasabb célokra tör, nincs idő felépíteni egy új Kalmárt, hanem egy kész Kalmár-szintű já­tékost kell venni. „Ha Kalmár Zsolt távozik, akkor nem öt euróért fog eligazolni. Ha pe­dig kapunk érte egy nagyobb össze­get, akkor tudunk venni helyette egy másik játékost — felelte Hyballa, amikor emlékeztettük korábbi sza­vaira. - A klubnak komoly ambíciói vannak, szeretnénk felvenni a ver­senyt a Slovannal, és ehhez jó játé­kosok kellenek. Tudom, hogy Zsolt­nak, Eubo S atkának, Vida Krisznek vannak ajánlatai, ahol több pénzt ke­resnének, mint nálunk, de maradni akarnak. Már ismerik a stílusunkat, ismernek engem, a környezetet, a szurkolókat, és érzik, hogy talán jö­vőre még nagyobb dolgokat is elér­hetünk. Egy klubváltásnál lehet, hogy valakinek nagyobb fizetést ajánla­nak, de előfordulhat, hogy az új edző védekezőbb felfogást preferál, az új szerzemény először csak cserepadra kerül, úgyhogy minden j átékosban ott van ez a kettősség: az egyik vállukról az angyalka, a másikról az ördög sugdos a fülükbe. Az említett játé­kosoknak egyébként élő szerződésük van a DAC-cal, úgyhogy ha azt mondjuk, maradniuk kell, akkor ma­radni fognak. Hercért is küzdöttem, de neki lejárt a kölcsönjátéka, ott nem voltam erős tárgyalási pozícióban.” Házi feladat is volt Tomás Hűk csapatkapitány sze­rint előny, hogy a vezetőedző ma­radt a klubnál, mert a játékosok már ismerik a stílusát. „A felkészülés nem lesz hosszú, de ismerjük egy­mást, ismerjük az edzőt is, így főleg csak a részleteken kell majd csiszol­ni” - vélekedett Hűk. Vida Máté sem tart attól, hogy rö­vid lenne a felkészülés. „Kaptunk a szabadságra is házi feladatot, futni és erősíteni kellett, állóképesség­fejlesztő gyakorlatokat kellett vé­geznünk” - magyarázta lapunknak Vida Máté, aki egyelőre egyedül képviseli a magyarországi különít­ményt. Azok a futballisták ugyanis, akik a múlt héten még a válogatottban sze­repeltek, hosszabb szünidőt kaptak. Jedlicka szerdán, Kalmár, Satka és Vida Kristopher csütörtökön csatla­kozik a sárga-kékekhez, Connor Ro­nan és az U20-as vb-n Ukrajnával aranyérmes Danilo Beszkorovajnij pedig csak jövő kedden érkezik meg. Hyballa nagy kedvvel vágott bele a felkészülésbe Csatár ás középpályás Hyballa még öt új erősítéssel szá­mol. „A védelem jelenleg rendben Kalmár egyelőre marad a DAC-ban BŐDTITANILLA

Next

/
Thumbnails
Contents