Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)
2019-06-12 / 135. szám
14| DUNA, VÁG, GARAM ÉS IPOLY MENTE 2019. június 12. | www.ujszo.com Égető a Nyitni és Komárom közti úthálózat fejlesztése V. KRASZNICA MELITTA Az R8-as gyorsforgalmi út Nyitra-Komárom közti szakaszának mislőbbi kiépítését kéri a közlekedési minisztériumtól és a Nemzeti Autópálya Társaságtól a Komáromi Járás Városainak és Falvainak Társulása. laasHigia A társulást alkotó települések polgármesterei legutóbbi közgyűlésükön határozatba foglalták kérésüket, egyidejűleg felszólították a Nyitrai Megyei Hivatalt, hogy a megye területfejlesztési tervébe is dolgozzák be az R8-as gyorsforgalmi út kibővítésének szándékát a Nyitra-Komárom közti szakaszon. Tarthatatlan helyzet Az ülésen, amelyet Keszegh Béla, Komárom polgármestere, a társulás elnöke vezetett, jelen volt Milan Belica, Nyitra megye elnöke és Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere is. A probléma ugyanis ezeket a városokat is érinti, csakúgy, mint az útvonalon fekvő valamennyi települést. Klein Ottokár arra is felhívta a figyelmet, hogy július elsejétől teljes szélességben lezárják az Udvardra vezető hidat, így tovább romlik a közlekedési helyzet a járási székhelyen. A résztvevők leszögezték: lassan tarthatatlanná válik a közlekedés Komárom és Nyitra között, főleg a reggeli és esti csúcsforgalomban, amikor munkahelyükre ingáznak az emberek. Az R8-as megépítése nemcsak tehermentesítené az 1/64- es főút mellett fekvő településeket a keresztülhaladó forgalomtól, hanem a térség gazdasági fellendülésére is pozitívan hatna a fejlesztés. A rossz infrastruktúra miatt ugyanis a befektetők elkerülik a megye déli részét. Elhangzott, hogy a Nyitra-Komárom közti térség az ország egyik legsűrűbben lakott területe, az új komáromi Duna-híd elkészültével tovább nő majd a teherforgalom, ráadásul a vasúti közlekedés is elavult. A régió településeinek össze kell fogniuk és hallatniuk kell a hangjukat, ellenkező esetben az ígéretek csak ígéretek maradnak a döntéshozók részéről. R8-as helyett más? A jelenlegi állapotok szerint az R8-as gyorsforgalmi út Bán (Bánovce nad Bebravou) - Nagytapolcsány - Nyitra közt épül meg, és az RÍ, valamint R2-es gyorsforgalmi utakra kapcsolódik majd. „Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter megvizsgáltatta, miként lehetne javítani a Komárom és Nyitra közti szakaszon a közlekedést. Ha a műszaki tanulmányok ezt indokolttá tették volna, még idén kész volt megváltoztatni a törvényt és besorolni az autópályák és gyorsforgalmi utak hálózatába az R8-as meghosszabbítását Nyitrától egészen Komáromig — válaszolta Karolina Ducká, a közlekedésügyi minisztérium szóvivője arra a kérdésünkre, hogy milyen stádiumban van az R8-as gyorsforgalmi út Nyitra-Komárom közti szakaszának tervezése. - A Szlovák Útkezelő Vállalat (SSC) 2017-ben megvizsgáltatta a két várost összekötő I/64-es első osztá„Ajelenlegi közlekedésintenzitás mellett gyorsforgalmi út kiépítése műszakilag nem védhető álláspont." Karolina Ducká, a tárca szóvivője lyú út közlekedési igényeit, és a tanulmányból kitűnt, hogy a jelenlegi közlekedésintenzitás mellett gyorsforgalmi út kiépítése műszakilag nem védhető álláspont.” Felújítás, elkeriilőút A szóvivő szavai szerint a miniszternek el kellett fogadnia a tanulmány következtetéseit, de tudatosítva, hogy szükség van a közlekedési infrastruktúra javítására ezen a szakaszon, egyéb megoldásokat keresnek. Ilyenek például az egyes útszakaszok rekonstrukciója, valamint elkerülőutak építése Komáromban és Érsekújváron, továbbá Nyitra déli részén egy problémás kereszteződés átépítése. „Ezen megoldások előnye, hogy hamarabb megvalósulhatnak, mint a gyorsforgalmi út, amelyre 10 évnél biztosan tovább kellene várni” - tette hozzá Karolina Ducká. Kétsávos út is lehet Érdekes adalék, hogy múlt héten Párkányban, a nánai út átadása során Érsek Árpád és Roman Zembera, az SSC vezérigazgatója arról beszélt, hogy az R8-as nem gyorsforgalmi út lesz, hanem kétsávos első osztályú út. Ez jóval olcsóbb, terveztetése és az engedélyeztetése is egyszerűbb. Erről a bumm.sk hírportál számolt be. Zembera szerint először a nagyobb városok terelőútjait építenék ki, aztán jöhetnek szóba a kisebb települések. Mindez szerinte 10 éven belül valósulhat meg. Lesz-e izsai lehajtó? A találkozón több polgármester ismételten felvetette a körforgalom kiépítésének szükségességét az 1/63 és 1/64 első osztályú utak kereszteződésénél (az ún. izsai lehajtó). Az izsai letérővel kapcsolatban még februárban fogadott el határozatot a Komáromi Járás Városainak és Falvainak Társulása. Ebben a beruházás mielőbbi megvalósítását kérték a közlekedési minisztériumtól és a Szlovák Útkezelő Vállalattól, a Nyitra megyei hivataltól pedig azt, hogy a körforgalom szándékát dolgozzák be a megye fejlesztési dokumentumaiba. Érsek Árpád márciusi válaszlevelében kifejtette, hogy az SSC által kidolgozott hatástanulmány alapján nem szükségszerű körforgalom építése a jelzett kereszteződésben, a Komáromot elkerülő út elkészültével megoldódik a helyzet, tehermentesítődik az izsai kereszteződés is. Ezzel szemben Bastmák Tibor (Híd) parlamenti képviselő közösségi oldalán a napokban arról számolt be, hogy az izsai letérő a minisztériumban felkerült a felújítandó kereszteződések listájára. „Ennek a kereszteződésnek az átszervezése valóban nem szerepelt az SSC beruházási tervében. A Hídverő Társulást alkotó települések polgármestereinek kérésére kezdtem lobbizni a miniszter úrnál és többször tárgyaltam az SSC vezérigazgatójával is - nyilatkozta lapunknak Bastmák Tibor. - A tárgyalásokon elhangzottak alapján arra kértem a polgármestereket, hogy a folyamat „A kereszteződés átszervezése nem szerepelt az SSC beruházási tervében." Basternák Tibor, parlamenti képviselő meggyorsítása érdekében közösen dolgoztassák ki a szükséges terveket, és szerezzék be az építkezési engedélyt, amit le lehet tenni az SSC asztalára. Mindez nagyban elősegítené a beruházás mielőbbi megvalósulását.” Nem biztos azonban, hogy ez mindenki számára megfelelő megoldás. A tervek elkészítése és az engedélyeztetés költsége ugyanis mintegy 54 ezer euró. Ha az összeget a lakosság arányában osztják szét a Hídverő Társulás tagjai között, akkor Komáromra 35 ezer euró jutna. Keszegh Béla a közgyűlésen megjegyezte: nem érti, miért az önkormányzatoknak kellene állniuk ezt a költséget, miért kellene átvenniük az SSC feladatát. Komárom nélkül viszont a falvak nem tudják „összedobni” a szükséges összeget. Különleges helyszínen, a színház előcsarnokában folyt a véradás (A szerző felvétele) Véradás a Jókai Színházban V. KRASZNICA MELITTA A héten zajlik a Színházi Vércsepp kampány, amelyet öt évvel ezelőtt indított útjára a Szlovák Vöröskereszttel közösen a Kaufland áruházlánc. A Komáromi Jókai Színház harmadszor csatlakozott az akcióhoz. Pfundtner Erika, az áruházlánc társadalmi felelősségvállalási osztályának vezetője lapunknak elmondta, az első két évben csak regionálisan szervezték meg az akciót, elsősorban saját dolgozóik részére, ebből nőtte ki magát országos méretűvé a Színházi Vércsepp. Tavaly 7, idén 8 színház kapcsolódott be az akcióba, amelyet minden évben június 14-hez, a véradók világnapjához időzítenek. „Tavaly országosan 333 alkalmazottunk adott vért a kampány során” mondta Pfundtner Erika. A Jókai Színházban felállított mozgó véradóállomáson természetesen nemcsak az áruházlánc dolgozóit fogadták. A szomszédos Ipari Szakközépiskolából tucatnyi fiatal érkezett. „Másodszor adok vért, de itt, a színház előcsarnokában sokkal kellemesebb a környezet, oldottabb a hangulat, mint a kórházban” - mondta Semsei István, harmadikos diák. Tanárnőjük, Boschetti Adriana elárulta azt is, hogy diákjaik évente többször vesznek részt csoportos véradáson, bekapcsolódnak a Diáknapi és a Bálint-napi Vércsepp akcióba is. „Szívesen jöttek volna lányok is ide, a színházba, de míg a férfiak három-, a nők csak négyhavonta adhatnak vért. Ennyi idő pedig még nem telt el a legutóbbi véradásuk óta, így ők erről most lemaradtak” - tette hozzá. Fabó Máriától, a színház marketingvezetőjétől megtudtuk, páros belépőjeggyel jutalmaztak valamennyi véradót, akik legújabb bemutatójuk, Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékának június 23-i előadását tekinthetik meg. M M/I TI 3? SZÍNHÁZ ▲ kft ZSELIZ VÁROSI PARK Június 14. (PÉNTEK) 21.00-23.00 info: www.onf.sk A MAGYAR NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS A MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES KÖZÖS PRODUKCIÓJA DPI 90383