Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)

2019-06-12 / 135. szám

www.ujszo.com | 2019. június 12. KULTÚRA I 5 Varázsos munka volt most is Televíziós felvétel őrzi Marton László óriási sikerrel futó rendezését, A Pál utcai fiúkat SZABÓ G. LÁSZLÓ Tévéfelvétel készült a Vígszínház 2016 őszén bemutatott és azéta is folyamatosan telt ház előtt futó előadásáréi, a Molnár Ferenc regénye nyomán készült A Pál utcai fiúkról. A Dés László zenéjét, Geszti Pé­ter dalszövegeit és Horváth Csaba koreográfiáját egybeolvasztó elő­adás rendezője Marton László, aki hosszabb kihagyás után, a tévéfel­vétel előtt vette újra kezébe a pro­dukciót, hogy értékes szakmai taná­csaival visszaállítsa ugyanarra a magas művészi fokra, ahonnan két és fél évvel ezelőtt elindította. „Mivel jó ideje nem vagyok kap­csolatban a Vígszínházzal, az elő­adáson sem tudom úgy rajta tartani a szememet, ahogy szoktam - mondja a Kossuth-díjas rendező. - Pár héttel ezelőtt azonban újra megnéztem, és voltak is vele művészi gondjaim, de nem tettem szóvá, senkivel nem be­széltem a társulat tagjai közül. Rö­viddel ezután a színház igazgatósá­gáról kaptam egy váratlan, meglepő hívást. A gazdasági igazgató jelent­kezett telefonon, és arra kért, legyek a készülő tévéfelvételnek művészi értelemben a felelőse, hiszen én va­gyok az előadás rendezője. Erre a kérésre muszáj volt igent monda­nom. Nem hagyhattam cserben azo­kat a színészeket, akikkel együtt lét­rehoztam ezt a produkciót. Felhasz­nálva a korábbi tapasztalataimat, vittem magammal a jegyzeteimet, és tartottunk egy nagyon komoly, jó hangulatú megbeszélést, végiggon­dolva mindazt a tanulságot, amit az előadásból korábban levontam. Utána jött az összpróba, ami egé­szen felkavaró élmény volt.” Az előadás szereplői ugyanis a teljesen üres nézőtér előtt olyan oda­adással, olyan tehetségesen és olyan szívvel játszották el a darabot, hogy az valósággal meghatotta Marton Lászlót. „Nem is tudom, honnan vették elő ezt a mérhetetlen tartalékenergiát, hogy egy ilyen gyönyörű délutáni próbát kaptam tőlük. Segítségemre volt Várnai Ildikó, a legrégebbi mun­katársaim egyike és a barátom is egy­ben, aki az előadás asszisztense volt, s bár ő sem tartozik már a színház­hoz, a kedvemért bejött. Mi ketten voltunk a nézői a próbának, amely mélyen meg is érintett bennünket. Az odaadás, az akarat, az inspiráció, ami az együttesből sugárzott, egyszerűen lenyűgöző volt. Ennek ellenére egy csomó észrevételt feldiktáltam Ildi­kónak, a megbeszélésen pedig pont­ról pontra végigvettünk mindent, hogy az esti előadás már tökéletes le­hessen, méltó a bemutatóhoz és eh­hez a hihetetlenül tehetséges csapat­hoz. Úgy érzem, ez sikerült.” Marton László több legendás ze­nés darab rendezője volt a Vígszín­házban. Az ő nevéhez kötődik a Képzelt riport egy amerikai pop­­fesztiválról, a Harmincéves vagyok, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, a Kőműves Kelemen és még sok más, fergeteges sikerű előadás. A Pál ut­cai fiúk próbafolyamatát azért érezte kezdettől fogva varázsosnak, mert az együttes szíwel-lélekkel és nagyon kreatívan vett részt a munkában, mi­közben egy szokatlan nyelvű elő­adást hoztak létre. (Szkárossy Zsuzsa felvételei) százszázalékos figyelem, akarás do­minált munka közben, hogy a szí­nészek újra birtokba vegyék az elő­adást, és ugyanolyan tökéletesen ad­ják elő, mint annak idején. Bennük volt az őszinte szóra való kíváncsi­ság, és hogy téljünk vissza oda, ahonnan elindultunk. Szerencsés, ihletett délutánt töltöttünk el együtt. Kellenek az ilyen megbeszélések. Ahhoz, hogy művészileg egyben tudjon maradni az előadás, elkerül­hetetlenek az időnkénti próbák.” íme, néhány adat A Pál utcai fiúk „életrajzából”. Négy hónappal a 2016. novemberi bemutató után, 2017 tavaszán aranylemezt kaptak az előadás alkotói. A főszereplők közül néhányan Grund néven zenekart alapítottak, amely azóta is sikeres koncerteket ad. 2018 tavaszán, a 150. előadáson már a platinalemezt vet­ték át. A Mi vagyunk a grund című dalhoz klip készült, amelyet százez­rek tekintettek meg a neten. 2019. január 10-én a 200. előadást játszot­ták, az idei POSZT-on pedig a 233- at láthatták a nézők. Marton László abban bízik, hogy az eredeti szerep­­osztás hosszú ideig viheti még az előadást. „Ebben a produkcióban minden résztvevő odaadása, invenciója benne van. Az előadásnak ezt az ál­lapotát kell életben tartani ahhoz, hogy a nézők minden alkalommal értékes művészi teljesítményt kap­janak. S hogy meddig működhet az eredeti szereposztás? Én úgy gon­dolom, nem az életkoruk a döntő ab­ban, hogy hiteles alakítást nyújtsa­nak. Az első pillanattól fogva, ahogy elkezdtünk dolgozni, tudtuk, hogy nem a saját életkoruknak megfelelő figurákat fognak játszani, hanem jellemeket. Nem is próbáltak meg soha gyerekeknek látszani. Min­denkinél igyekeztünk az adott jelle­met kitapogatni, és pontosan meg­szólaltami. Ezért lett a munkájuk ilyen gyönyörű és meggyőző, ezért ragyognak ilyen erős fénnyel a szín­padon. Ha azt a szimbiózist tehát, ami a szerep és köztük van, az elő­adás menetében életben tudják tar­tani, akkor ők ezt sokáig játszhatták. És hiszem, hogy játszani is fogják.” A szerző a Vasárnap munkatársa Boka és Nemecsek szerepében Wunderlich József és Vecsei H. Miklós „Meg is lepődik, aki először látja a produkciót, hiszen nem ezt válj a A Pál utcai fiúktól. De azután, hogy a néző belekerül az előadás nyelvébe, abba a stílusba, amit ezzel a fiatal csapattal megteremtettünk, szemmel láthatóan élvezi. Hogy ebből ekkora siker lesz, egyikünk sem sejtette. Természete­sen reméltük, hogy a nézők szeretni fogják, ez volt mindannyiunk titkos álma. A fogadtatás azonban mindent felülmúlt. Fiatalokat és idősebbeket egyformán mélyen érinti meg a pro­dukció, mert Molnár Ferenc műve remekmű. Hogy ifjúsági regény, csu­pán műfaji mutatója a zseniális szer­zőnek. A történet a hűségről, a be­csületről, a bátorságról, az árulásról szól. Arról, hogy mit jelent nekünk a grund, vagyis a haza, a hazánk, és eh­hez a mércéhez akar felnőni az elő­adás. Megpróbáltuk ezeket a témákat őszintén, olyan erővel megszólaltat­ni, mint amilyen erővel rám hatott a regény, amikor a próbák elkezdése előtt újraolvastam. Mert azt kell, hogy mondjam, engem is mellbevágott, ér­zelmileg nagyon felkavart.” Egykori egyetemi növendékei közül négyen játszanak az előadás­ban. ANemecseket alakító Vecsei H. Miklós, a Geréb szerepében remek­lő Csapó Attila, Kolnayként Tóth András, Barabásként Zoltán Áron. Velük töretlen a kapcsolata Marton Lászlónak. „Ők egy pillanatra sem engedték el a kezemet. Gyakran eljönnek hoz­zám, meglátogatnak, írnak, felhív­nak. A mi kapcsolatunk ugyanolyan szoros, mint a korábbi időszakban volt, és ki merem mondani, hogy az is marad. Már az egyetemi színészmesterség-órákon tudtuk, hogy a köztünk levő szálak elsza­­kíthatatlanok, és ez érvényes a ko­rábbi növendékeimre is. Ha bármi­lyen fontos kérdés vetődik fel az éle­„A történet a hűségről, a becsületről, a bátorságról, az árulásról szól. Arról, hogy mit jelent nekünk a grund, vagyis a haza, a hazánk." Marton László tűkben, amit meg kell vitatnunk, összejövünk és megbeszéljük. Itt is, amióta műsoron van A Pál utcai fi­úk, az összetartozás erősen megvan köztünk. Az egy percre sem szakadt meg. Hálás is vagyok a sorsnak, hogy ez így alakult.” Hosszú, nagyon komoly próba volt a vígszínházi. Végig intenzíven, koncentráltan dolgozott a csapat. „Nekem ez nagyon nagy élmény volt - hangsúlyozza a rendező. - Ä Marton László újra kezébe vette az előadást RÖVIDEN Újabb csapás érte Woodstockot New York. Újabb csapást szen­vedtek az augusztusra tervezett Woodstock 50 jubileumi feszti­vál szervezői, a rendezvény helyszínének tulajdonosa fel­mondta a szerződést. A Wood­­stock 50 fesztivált az ötven évvel ezelőtt a New York állambeli Bethelben megrendezett híres woodstocki fesztivál évforduló­ján, augusztus 16. és 18. között tervezték megrendezni a New York állambeli Watkins Glen International autóverseny­pályán. Az 50 évvel ezelőtti rocktörténeti jelentőségű feszti­válra emlékező rendezvényre több mint 80 fellépő művészt hívtak meg, köztük Jay-Z-t, John Fogertyt és Miley Cyrust. Wat­kins GÍen azonban hétfon fel­mondta a szerződést, ezért „a versenypálya nem lesz a ven­déglátója a rendezvények” - je­lentették be a tulajdonosok, akik nem indokolták meg, miért álltak el a szerződéstől. Gregory Peck, a Woodstock 5 0 egyik szerve- ' zője közölte, hogy a fesztivál tárgyalásokat folytat egy másik helyszínnel, amelyet csak akkor fognak felfedni, ha elkezdőd­hetnek a jegyeladások. A wood­stocki fesztivál eredeti helyszí­nén a jeles évforduló alkalmából augusztus 16. és 18. között saját megemlékezést tartanak. (MTI) Ma kezdődik a Margó Irodalmi Fesztivál Budapest. Mától június 16-ig újra együtt ünnepük írók és ol­vasók a kortárs magyar irodal­mat a Margó Irodalmi Fesztivá­lon a Petőfi Irodalmi Múzeum­ban. A rendezvény célja, hogy rendhagyó szerzői estekkel, fel­olvasásokkal és koncertekkel valódi közösségi élménnyé te­gye az irodalmat. Idén a fesztiválon többek kö­zött fellép: Bodor Ádám, Grecsó Krisztián, Háy János, Kötter Ta­más, Lackfi János, Nádasdy Ádám, Pajor Tamás, Péterfy Gergely, Péterfy-Novák Éva, Szilágyi István, Tóth Krisztina, valamint Takács Zsuzsa, 2019 Aegon Művészeti Díjasa. A Margón találkozhat a közönség először a Libri irodalmi díjak nyerteseseivel. A Margó Extra beszélgetés­sorozatában híres olvasókat mu­tatnak be idén is, hogy kiderül­jön, milyen hatással volt Ónodi Eszter, Üdvaros Dorottya, Mol­nár Áron (noÁr), Vekerdy Ta­más vagy Bérezési Róbert (Hi­­perkarma) életére az irodalom. Az utóbbi két vendéggel friss könyveikről is beszélgetnek. A Margó vendége lesz Vero­nika H. Tóth, aki Viola Stem Fi­­scherrel készített intetjúiból írta meg A Mengele-lány című könyvet: egy szlovákiai magyar nő túlélte a rettegett Josef Men­­gele kísérleteit, négy koncent­rációs tábort, és végül megszö­kött a nácik elől. A Margó Irodalmi Fesztivál 5 napon keresztül 75 programmal várja az érdeklődőket a Petőfi Irodalmi Múzeumban. (kult)

Next

/
Thumbnails
Contents