Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)
2019-06-11 / 134. szám
www.ujszo.com I 2019. június 11. KÖZÉLET I 3 „Orbánnak szüksége volt Ficóra" Bárdi Nándor: 2010 után a határon túli magyar politika is a betagozódott a Fidesz kliensrendszerébe KERÉNYI GYÖRGY Bárdi Nándort, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének főmunkatársát a magyar kisebbségi politikai képviselet kapcsán kerestük fel, de mivel előző nap nyújtotta be a magyar kormány az Akadémia kutatóintézeteiről szélé törvényt, a történész munkahelyének sorsa is szóba került. És persze a kát kérdés összefügg. Biztosak abban, hogy fölszámolják vagy áthelyezik önöket? Ahogy a közigazgatási bíróságok bevezetését el lehetett halasztani, az akadémiai törvénytervezetet is vissza lehet vonni. Kérdés, hogy az Akadémia vezetése mit fog lépni, nemzetközileg mennyire állnak bele, milyen jogi megoldásokat keresnek az akadémiai tulajdon kisajátítására. De a nagy kérdés az, hogy az állam funkcionális térfoglalása, ami minden társadalmi mezőt uralni és irányítani akar, most az igazságszolgáltatásnál és a tudománynál megakad-e. Eddig semmilyen intézmény nem tudta megvédeni az autonómiáját az Orbán-kormánytól. Igen, de ez egy tanulási folyamat is volt. Amikor az egyetemeken bevezették a kancellári rendszert, akkor nem szólalt meg az Akadémia, s ez így ment tovább, de már látjuk az egész folyamatot. Miért történik mindez? Az egyik magyarázat szerint az EU kutatásfejlesztési pályázati pénzeinek volumene jelentősen nőni fog a következő költségvetési ciklusban. Mészáros Lőrinc bármikor létrehozhat egy Liszenko Intézetet Szeged mellett, és az fog majd pályázni ezekre a forrásokra, és nem a Szegedi Biológiai Kutatóintézet. A másik magyarázat az autonómia felől közelít. A rendszer a funkciójából hozza azt, hogy folyamatosan meg kell szállni és állami irányítás alá kell venni minden területet. Tehát amikor ön azt kérdezi, hogy miért, akkor a rendszer lényegéről kell beszélni. Mi a rendszer lényege? Ezzel egyébként ebben az épületben is sok kutatás foglalkozik. Én is abban a keretben gondolkodom, és itt már rátérek a kisebbségkutatásra, hogy ez egy olyan vezérdemokrácia, amelyet a demokratikus intézményrendszerben minden nap egy-egy újabb, a „nemzet” melletti felsorakoztatással lehet megerősíteni. A nemzeti konzultációk, népszavazások révén a politikai kommunikáció átvette a politika irányítását. A magyar politikai rendszer és politikai közösség nemzeti alapon megosztott, ami egyedülálló a térségben. Míg a baloldalnak egy modernizációs, antinacionalista és kohézióteremtő diskurzusa van, addig a Fidesz 1992/1993-tól kezdve nemzeti legitimációval él. A Fidesz erre a nemzeti vonalra folyamatosan tudott építeni, amellett persze, hogy sikerei is voltak. A magyar nemzeti egység, a virtuális magyar nemzet megteremtése, Trianon lebontása azt bizonyítja, hogy ezt a politikai nemzeti egységet meg lehet teremteni. Ha minden reggel azt hallja az ember a közrádióban, hogy vannak a gazdasági sikerek, vannak a határon túli sikerek és vannak a külföldi sikerek, és van a migránsozás, akkor az látszik, hogy van egy nemzeti egység, melynek részesei a határon túliak is, és megteremtődött egy virtuális nemzet. És aki Magyarországon ezzel szembe megy, az könnyen a nemzeten, a nemzeti narratíván kívül találja magát. Mi a baloldal felelőssége? Persze a baloldal is mindent megtett azért, hogy ez így legyen: a 2002- es 23 millió románnal való fenyegetőzéstől kezdve folyamatosan itt van ez a gyűlöletbeszéd. A 2004-es népszavazás valójában belpolitikai kérdés volt: Gyurcsány és Orbán harcáról és nem a határon túli magyarokról szólt. De természetesen a határon túl úgy csapódott le, hogy ők ki lettek szavazva a nemzetből. 2010 után pedig szinte automatikus volt, hogy a kettős állampolgárság ügyével előjön a Fidesz, mert ha nem nyújtja be már tavasszal a törvényt, akkor a Jobbik kielőzi, és előtte tematizálja. Ennek van felvidéki szála is, mert ez azzal járt, hogy a párhuzamosan zajló szlovák választási kampányban központi kérdéssé vált a magyar kettős állampolgárság ügye, és a Magyar Koalíció Pártja kiesett a parlamentből. Ebben már kicsiben ott van az a fideszes politika, hogy nincs külön erdélyi, felvidéki stb. érdek, hanem magyar érdek van, amit Budapestről határoznak meg. Orbán magát egy virtuális nemzet vezetőjének gondolja. Számára nemcsak a megyei Fideszvezetők vagy az oligarchák tartoznak a kliens- vagy patronázsrendszerébe, hanem a határon túli vezetők is. 2010 azért is fordulópont, mert a határon túli politika lényegében betagolódott ebbe a Fidesz-rendszerbe. Ebből a Híd-Most maradt ki. Miért? Elsősorban azért, mert Orbánék etnikai pártokban gondolkodtak. És bár nem akarok a szlovák politika elemzésébe beszállni, de Magyarországról nézve a Híd-Most egy olyan üzleti körnek a vállalkozása, melynek van egy kitűnő brandje, Bugár Béla, aki a Magyar Koalíció Pártjának a brandjét vitte át, egy stabil etnikai választói közegre, ráadásul egy modem, Szlovákiában integrálódó brandre tudtak rácsapni, és egyben szlovákiai gazdasági érdekeket is próbáltak képviselni. Fontos ebben Világi Oszkár szerepe, aki mediátorszerepet töltött be és tölthet be ebben. Orbán és a szlovák politika között? Igen. Itt nagypolitika zajlik. Orbánnak szüksége volt Fico szövetségére az unión és a V4-en belüli politizálásához, és ezért a szlovákiai nemzetiségi ügyek háttérbe szorultak, miközben hihetetlen támogatások mennek Szlovákia felé is. Ez azzal is jár, hogy a szlovákiai magyar civil társadalom elkényelmesedett és várja a magyar apanázst. Létezik a média és az állampolgárság által megteremtett virtuális nemzet, ami intézményesül az állampolgársággal, a médiával, a gazdasági támogatásokkal, a magyarországi mintakövetésekkel. És egy transznacionális helyzetben ez hozza magával, hogy a helyi társadalmak egyre inkább Budapestre figyelnek. Ezért is ragaszkodik Orbán az etnikai kisebbségi politizáláshoz, mert ebben tudja működtetni a rendszerét? Igen. Az etnikai párt mindig egy etnikai csoportot képvisel, a multietnikus pedig vagy átnyúl a közösségek fölött, tehát a többség és kisebbség törésvonalán működik, vagy több etnikai csoportot igyekszik képviselni. De egy multietnikus párt is, mint a Híd, tud a kisebbségi jogokért küzdeni. Egy etnoregionalista vagy etnikai párt viszont társnemzeti státuszért küzd. Szóval nem arról van szó, hogy a Híd és a multietnikus pártok polgári, és nem etnikai nemzeteszményt képviselnek? Az igazi kérdés az, hogy az adott politikai rendszerben hogyan integrálódnak a kisebbségek. Integrálódni lehet társadalmilag és politikailag is. A magyar kisebbségi közösségek esetében általában csak az utóbbiról beszélünk, mert szégyenlősen megkerüljük a társadalmi integrációt. Ugyanis annak a nyelvtudástól kezdve több jelzőszáma van, köztük a vegyes házasság is. A vegyes házasságok 80 százalékából a gyerekek a többségi nemzet felé mennek el. A szlovákiai magyarok a leginkább integráltak a szlovákiai társadalomba, és ennek egyenes következménye a vegyes házasság és a nagyfokú asszi: miláció. Hogyan tudja ezt ellensúlyozni a politika? Úgy, hogyha az emberek úgy tudnának társadalmilag integrálódni, ; hogy nem kell hozzá föladniuk a saját kultúrájukat. Ezt jelentené a társnemzeti státusz, hogy a társadalom sze: méhen egyenrangúak legyenek ezek I a csoportok. Az etnikai és multietnikus párt is alkukat kötött, nem? A Híd, az MKP és Romániában az RMDSZ is. A magyarokkal azért jó alkut kötnie egy többségi pártnak, mert a magyarok nem akarják maguknak az egész országban az összes tanfelügyelőséget, vagy prefektust, csak a magyarlakta területeken. Másrészt az etnikai szavazó biztos szavazó: megszokta, hogy etnikai alapon a saját ; pártjára szavaz. Ezt most megkérdőjelezi, hogy a Progresszív Szlovákia sok magyar szavazót magához vonzott. Ok nem a szavazóik etnikai énjére apellálnak, és a magyarok egy részének ez tetszik. Igen, mert egyrészt nem tudnak azonosulni Orbán virtuális nemzetkommunikációjával, másrészt hitelteleneden a szlovákiai magyar politizálás. És még egy lényeges dolog. A 90-es éveknek az a fajta kisebbségi politizálása, amikor ezeket a központosított, koordinált interetnikus alkukat kellett kötni, azt eredményezte, hogy az addigi hagyományos kulturális elitből jövő magyar kisebbségi politikai eliteket fölváltották gazdaságból, a közigazgatásból jövő professzionális elitek. A kisebbségpolitikus már nem általában a kisebbségi közjóban kezdett gondolkodni, hanem abban, hogy mennyi forrást tud szerezni a választóinak. Ez a 2000 környéki új magyar politikai elit már gazdasági érdekcsoportok szerint szerveződött. És abban hisznek, hogy a politikával és joggal megoldhatók a problémák, és ezért a kisebbségi pártokban az ún. lelki gondozást mindenütt elhanyagolták. A kisebbségi civil társadalmak elkezdtek halódni. A kisebbségi társadalmon belüli, önmagáért való önszerveződést, a helyi közjónak a kitalálását felülírta a professzionalizmus, hogy legyen politikai kampány stb. A társadalmi integrációra kell és lehet-e a kisebbségi politikának válaszokat adni? Olyan intézményeket kell működtetni az oktatásban, melyek jobbak a többségiekénél. Nem kell nagy fejszámolás ahhoz, hogy a milliárdnyi stadionpénzből a 26 magyar középiskolában, ami Felvidéken magyar érettségit ad, mennyivel lehetne javítani a tanári fizetéseket. Vagy vane olyan célja a szlovákiai magyar oktatáspolitikának, hogy minden szlovákiai magyar gimnazistának, mikorra leérettségizik, legyen még egy nyelvvizsgája, és nem szlovákból? Ha látják, hogy egy magyar óvoda színvonalasabb, akkor talán a vegyes házasságból is megéri a gyereket két kultúrában szocializálni. De itt megint visszaérünk Magyarországra. Ha ott ez nem téma, ha ott, a vezérdemokráciában az oktatás és az egészségügy leértékelődött, akkor miért várnánk el, hogy ez a támogatási rendszer a kisebbségi magyar közösségekben civil társadalmat fog működtetni - ami szintén szitokszóvá vált Magyarországon - vagy differenciálni fogja a pedagógusok fizetését stb. A virtuális nemzet intézményesülése agyonnyomja a kisebbségi magyar társadalmakat. Amikor a migránsozás vagy a cigányozás kerül középpontba, akkor a szolidaritás, amit a kisebbségi társadalom tagjai elvárnak a többségi társadalmaktól vagy az anyaországtól, lenullázódik. A kisebbségi társadalom elveszti az értékeit, ahogy a magyarországi médiafogyasztással együtt a magyarországi politikai értékek átvétele is zajlik. Ebben a mindent domináló virtuális nemzetegyesítésben, miközben többségi pártok elszívó hatása is erős, lehet-e mondani, hogy valamelyik képviseleti forma jobban működhet? A helyi társadalmak működését kellene középpontba helyezni, a helyi intézmények teljesítményét, ebben látom az egyedüli kiutat. Mert ez az Orbán-világ sem fog örökké tartani, és minden attól függ, hogy az intézményeket milyen hatékonysággal tudjuk működtetni. A középeurópai párhuzamos nemzetépítések között zajlik egy hatékonysági verseny. És ebben kulcsfontosságú, hogy milyen minőségű az én társadalmi környezetem, amit befolyásolni tudok. Ezt én-hatékonyságnak hívják, és a magyaroknak az énhatékonysága épült le: nem hiszi el, hogy ő vagy a környezete befolyásolni tudja a saját sorsát. És ezt nem azzal lehet megadni, hogy kijelentgetjük, hogy mi vagyunk a legjobb nép a Kárpát-medencében. Az a kérdés, hogy azt mondják-e, hogy a magyar táncdal, a magyar közművelődés, gyerekprogramok vagy táncház a legjobb, hogy a magyar képzőművészet mennyire progresszív, hogy a magyar gimnáziumban milyen jó fejek tanítanak. Ezek a nagy kérdések egy ilyen versenyben. A beszélgetés teljes változatát az ujszo.com-on olvashatják. 3árdi Nándor
