Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)
2019-06-08 / 132. szám
www.ujszo.com | 2019. június 8. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR Tankok még nem jönnek, de levél van Ha a helyzet úgy kívánná, bevonulnánk most is! • • zenetet hozott Moszkvából U Peter Pellegrini kormányfő, mely szerint Oroszország nem változtat az 1968-as bevonulás megítélésén. „Hivatalosan bejelenthetem és biztosíthatom önöket, hogy mind Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő, mind pedig az orosz elnök biztosított bennünket afelől, hogy egy ellenzéki képviselő magánakciójáról van szó, ami semmilyen módon nem befolyásolja az orosz kormány és az elnök hivatalos álláspontját az 1968- as események megítélésével kapcsolatban.” Ez volt a pontos üzenet, meglátjuk majd, hogy mit ér a gyakorlatban, pontosabban az állami Dumában, amikor sor kerül a szavazásra. Az 1968-as szovjet bevonulás témáját az orosz kommunisták vették elő. Törvénymódosítást készítettek arról, hogy a Csehszlovákia megszállásában (ami sértette a nemzetközijogot) részt vevő szovjet katonákat nyilvánítsák a szovjet hadsereg veteránjainak, mert akkor magasabb nyugdíjat kapnának. A törvénymódosításban az áll, hogy a szovjet hadsereg katonái államcsínyt akadályoztak meg, és stabilizálták a helyzetet a szocialista Csehszlovákiában. Az ilyen történelmi értelmezés pedig egy jókora pofon a szlovákoknak és a cseheknek. Talán Vasif Bil’ak és másik négy társa annak idején így látta a helyzetet, amikor levelet írtak Moszkvába, és behívták az országba a szovjet hadsereget, segítségnyújtás gyanánt, ami fegyveres megszállást jelentett. No és mi is a hivatalos orosz álláspont a 68-as események megítélésével kapcsolatban, amelyhez a kijelentések szerint Medvegyev és Putyin is ragaszkodik? A megszállást elítélte Mihail Gorbacsov, az utolsó szovjet elnök, Borisz Jelcin, az első orosz elnök és Putyin jelenlegi elnök is. Elismerte az Orosz Föderáció morális felelősségét a megszállásért, a jogit azonban nem, merthogy ez már egy másik ország, nem a Szovjetunió. Voltak már hasonló kezdeményezések Oroszországban, a mostani azért nyugtalanítóbb, mert a beterjesztés előtt kerekasztalt hívtak össze az orosz kommunisták, melyen részt is vettek más pártok képviselői, sőt az orosz külügyminisztérium is képviseltette magát, és bizony elfogadásra javasolták a képviselőknek a tervezetet. Ami pedig a legfelháborítóbb, hogy egyébként az orosz állami propaganda is masszívan támogatja az ilyen kezdeményezéseket, ezáltal pedig a lakosság is helyesli azokat. Ha a duma ebben a formában elfogadná a javaslatot, akkor tulajdonképpen azt mondaná ki: Ha megkívánná a helyzet, akkor ugyanezt tennénk most is. Bár a hivatalos orosz biztonságpolitikai stratégiákban természetesen ez nem szerepel, de az orosz befolyásolási igyekezet ugyanúgy jelen van Szlovákiában és más államokban ma is, mint valaha. És úgy gázol át a szuverenitásunkon, mint egykor az orosz tankok az országon. Nem beszélve arról, hogy néhány politikusunk úgy viselkedik, mintha a farzsebében már ott lenne egy reszkető kézzel írt meghívólevél, Moszkvának címezve. A szerző a TASR hírügynökség munkatársa (Lubomír Kotrha karikatúrája) Politikai hazugságokról SZOMBATHY PÁL az ember a politikát nem valamelyik rajongótábor tagjaként szemléli, jobb, ha tudomásul veszi, hogy a közéleti hazugság és a hantázás nem mindig mér-Ä- ww hető a magánéletünk erkölcsi mércéivel. A politikai szekértáborok lakói, tehát az elfogult szavazók tipikus viselkedése a másik oldalon állók erkölcstelenségének bizonygatása alapvetésként. Miről van szó? Vegyünk előbb két ősrégi példát. Ha az én kedvenc pártvezetőm azt mondja, hogy Hóm Gyulával soha nem kormányozna, aztán bemegy alá miniszternek, az reálpolitika, kényszerűség, áldozat az országért. Ha viszont az ellenfelem pártvezére mond nemet Torgyán Józsefnek, aztán mégis nászra lép vele, az erkölcstelen, hazug, hataloméhes köpönyegforgatás. Tehát a saját politikusom esetében megértem, hogy a politikában nincs „soha”, mert az erőviszonyok folyamatosan változnak, és az érdekek rendszere bonyolult, vagyis a kimondott szavak érvénye is korlátozott, aj áték része. Az ellenfélnél viszont a legszigorúbb magánemberi mércét alkalmazom: hazudni gazemberség. Pedig a kettő együtt nem működik. Vagy-vagy. „Manfred Weber azt mondta, nem akar magyarok szavazataival elnök lenni. Ez súlyos sértés Magyarországgal és a magyarokkal szemben. A kormány már nem támogatja jelölését az Európai Bizottság elnöki posztjára.” (Orbán Viktor) Első friss esetünk a kormányzó Fideszé, amely az EP-kampányban végig emelte a tétet, feszítette a húrt néppárti frakciójának centrista liberálisaival szemben, s a konfliktusok csúcspontján megvonta a bizalmat a német konzervatívok csúcsjelöltjétől, Manfred Webertől. Szavát most tartja a magyar kormánypárt, de bizalmatlansága azért erősen szelektív: a magyarokat szerintük megsértő Webert azért máris megszavazták az Európai Néppárt frakcióvezetőjének. Weber úr megsértette a magyarokat, ezért nem tudjuk támogatni, hogy ne legyen néppárti frakcióvezető, mondhatnánk ironikusan. „A Fidesz számára jobb, ha az Európai Néppártban marad, és a Néppártnak is az a legjobb, ha megtart minket.” (Gulyás Gergely kancelláriaminiszter) Háború után tehát ismét megszólalnak a múzsák, a békülő pozíciókeresés hangjai. A szó hétköznapi, emberi, erkölcsi értelmében hantázás, csúsztatás folyik? Meglehet, csakhogy a politika nem erről szól, a politikusi szavahihetőség, hitelesség nem a fordulatok, visszakozások, kanyarodások mennyiségén, hanem minőségén múlik. Civil értelemben lehet találni Orbán Viktor közéleti múltjában ellentmondó nyilatkozatokat, nagy fordulatokat? Lehet. És ez tönkretette a választói támogatottságát? Erre nemleges a válasz. Volt ugyan, amikor ártott neki (jobboldali fordulat, 1994), de alapvetően megőrizte népszerűségét, ergo hitelességét. „Karácsony Gergelyről azért annyit hadd mondjak: ő nem az MSZPPárbeszéd főpolgármester-jelöltje, hanem a miénk is, így döntöttünk. (...) Nincs semmi okunk felrúgni egy korábban korrekt módon megkötött megállapodást.” (Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke) Második friss esetünk az antiorbánisták hardcore szektáját vezető exkormányfö Gyurcsány Ferencé. A DK megerősödött az ellenzéki oldalon, s lám, a fenti, kőbe vésettnek szánt iránymutatás, a megbízható szövetséges kiszámíthatósága huss, elröppent - a Gyurcsány-házaspár máris újrakeveri a lapokat. Hát persze, hiszen jól ismerik Richelieu elmés megjegyzését: hogy mi az árulás, azt csak a tett dátuma dönti el. „A főpolgármesteri előválasztáson és októberben szavazzanak Kálmán Olgára!” (Dobrev Klára, a DK európai képviselője, Gyurcsány Ferenc neje) A magyarok Fletója szintén mondott már sokfélét, hajtott végre fordulatokat, tehát nála is adódik a kérdés: ártott ez a hitelességének? És tessék, ez esetben határozott igen a válasz, hiszen népszerűsége régóta tartósan egy többségileg elutasított tartományba zuhant. A politikusi szavahihetőség teljesen más tészta, mint az unokafivérünk füllentései. Vannak ennél fontosabb választói emóciók, szempontok is, amelyek valakit felemelnek, mást a mélybe löknek. Nem elsősorban a szavakon múlik, nyilatkozatokon, üzengetéseken. A politikai erkölcs más kategória, mint az egyéni. Theresa May távozik - és egyelőre marad MTI-HÁTTÉR Távozott tagnap a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztságáből Theresa May, miután háromszori kísérletre sem tudta elfogadtatni a parlamenttel a brit EU-tagság megszűnésének, vagyis a brexitnek a feltételrendszerét rögzítő megállapodást. A brit parlamentarizmus szabályai szerint May távozása a kormánypárt éléről miniszterelnöki tisztségének megszűnésével is jár, de az utód megválasztásáig, vagyis várhatóan még több mint egy hónapig ügyvezető minőségben ellátja a kormányfői feladatokat. Blair Irak miatt ment így egyelőre nincs érzékelhető jele annak, hogy Theresa May személyében a legutóbbi négy brit miniszterelnök közül a harmadik mond le úgy, hogy nem tölti ki teljes mandátumát, és nem vezeti pártját a következő választásokig. Tony Blair a jelenleg ellenzékben politizáló Munkáspárt élén három parlamenti választást nyert egymás után - ma is érvényes rekordot tart a párt történetében. O 2007-ben, harmadik mandátuma közepén, elsősorban az iraki háborút övező belpolitikai botrányok miatt távozott a kormányfői tisztségből, a Labour éléről és a brit politikából is. Blair utóda és egykori pénzügyminisztere, Gordon Brown elvezette a munkáspárti kormányt a 2010-es választásokig, amelyen azonban vereséget szenvedett a David Cameron vezette konzervatívoktól. A brexit első áldozata Cameron megnyerte a következő, 2015-ös választásokat is, ám a brit EU-tagságról általa kiírt, 2016 júniusában tartott népszavazáson (amelynek kampányában ő a bennmaradás mellett érvelt) a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre voksolt. Cameron ezután lemondott, és a tory frakció az addigi belügyminisztert, Theresa Mayt választotta utódjául. Churchilltől Mayig May miniszterelnöksége majdnem pontosan három évig fog tartani: az Egyesült Királyság második női miniszterelnökét (az első Margaret Thatcher volt) az uralkodó 2016. július 13-án bízta meg a kormányalakítással. May utódja a 93 esztendős II. Erzsébet királynő tizennegyedik miniszterelnöke lesz; az első még Sir Winston Churchill volt. MÁRIUS KOPCSAY
