Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

2019-05-06 / 104. szám

www.ujszo.com | 2019. május 6. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 5 Világszerte egyre több pénzt költenek az arany ékszerekre Az arany ékszerekből az első negyedévben 530 tonna fogyott, 1 százalékkal több, mint egy évvel korábban (TASR-feivétei) Pozsony/Budapest. Az idei első negyedévben nagy­jából 1053 tonna arany kelt el világszerte, 7 szá­zalékkal több, mint egy évvel korában. Ezt bőven fedezte az 1150 tonnás aranykínálat - adta hírül az Arany Világtanács. Továbbra is az arany ék­szerek a legkeresettebbek: idén január és március között 530,3 tonna fogyott belőlük, 1 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte a be­fektetési célú nemesfémekkel foglalkozó Conclude Befek­tetési Zrt. Ez elsősorban az in­diai vételeknek köszönhető, miután ott a februári, márciusi esküvői szezonban hagyomá­nyosan sok aranyékszert vá­sárolnak. Aranyrudakból és -érmék­ből egy százalékkal keve­sebb, 257,8 tonna kelt el. „Aranyba fektetni a megta­karításokat azonban továbbra is megéri a kisbefektetőknek is, ez ugyanis biztosítékként szolgálhat a válság vagy az infláció nagyobb megugrásá­nak az esetére” - nyilatkozta Frantisek Burda, a FinGO.sk társaság befektetésekért és aranyért felelős igazgatója. Szerinte azonban fontos az időzítés, vagyis akkor kellene vásárolni, amikor az arany ár­folyama alacsonyabb szinte­ken mozog. Az arany unciánkénti (1 uncia=31,1035 gramm) árfo­lyama a tavaly augusztusi 1177 dolláros mélypontról, idén februárra 1340 euróra ugrott, az elmúlt napokban azonban már csak 1270 dollár körüli szinten kereskedtek ve­le. „A kezdőknek megéri a rendszeres takarékoskodás, vagyis amikor kisebb részle­tekben fektetik a pénzüket aranyba, így nem kell arra vár­niuk, hogy nagyobb összeg üsse a markukat. A cégek le­hetővé teszik, hogy már havi kisebb összeg átutalásával is spórolhassunk aranyban” - tette hozzá Burda. Az idei első negyedévben a világ jegybankjai is tovább növelték az aranykészleteiket. A 145,5 tonnás idén január­márciusi nettó növekmény 68 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A legna­gyobb vevő ismét Oroszor­szág volt, amely aranytartalé­kait 2168,3 tonnára (a teljes tartalékok 19 százalékára) emelte, miközben drasztiku­san csökkentette az amerikai kincstári értékpapírok állo­mányát. A jelentés szerint 25 hónapos szünet után Kína is újrakezdte aranyvásárlásait. „A jegybankok az aranytarta­lékoknak köszönhetően fel­készülhetnek a nehezebb időkre, megvédve valutájukat a látványosabb eséstől” - mondta Burda. Az elektronikai eszközök előállításához 3 százalékkal kevesebb, 79,3 tonna aranyra tartottak igényt 2019 első ne­gyedévében a gyártók az elő­ző év azonos időszakához ké­pest, ami mögött az elektroni­kai cikkek értékesítésének visszaesése és az ameri­kai-kínai kereskedelmi hábo­rú miatti bizonytalanság áll­hat. Csökkent a fogászati ke­reslet is. Az egészségipar ré­szesedése az összes eladásból egyelőre minimális, de új, aranyalapú technológiák ki­­fejlesztése a jövőben növel­heti a keresletet. (TASR, MTI, mi) Amerikaira cseréljük az orosz gázt Jelentősen nő az ameri­kai cseppfolyósított földgáz (LNG) behozata­la az Európai Unióba: az import mennyisóge rekordot döntött márci­usban 1,4 milliárd köb­­méterrel - közölte az Eu­rópai Bizottság. Brüsszel. A brüsszeli tes­tület 2023-ig a tavalyi több mint duplájára szeretné nö­velni az amerikai importot. Körülbelül 272%-kal emel­kedett a behozatal azóta, hogy a bizottságot vezető Jean- Claude Juncker a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott tavaly júliusi tár­gyalásán ígéretet tett az ame­rikai LNG-import fokozására. Ez része volt a kereskedelmi konfliktus enyhítését célzó stratégiának, de szakértők szerint egyébként is érdeke az EU-nak az energiaforrások diverzifikációja, hogy kevés­bé függjön a földgáz terén Oroszországtól, amely jelen­leg az ellátás csaknem 40%-át adja. Tavaly a teljes amerikai LNG-export több mint 10%-a Európába irányult, 2016-ban ez az arány még csak 5% volt. A Juncker-Trump találkozó óta eltelt kilenc hónapra vetít­ve azonban ez a szám már megközelíti a 30 százalékot. Az Európai Unió teljes LNG-importjának mintegy 13,4 százalékát adja az Egye­sült Államok, és ez tovább nő­het a bizottság szerint, amennyiben megfelelőek lesznek a piaci körülmények, és az árak is versenyképesek lesznek. Miguel Arias Canete energiapolitikáért felelős uni­ós biztos elmondta: a várako­zásaik szerint 2022-re hu­szonhárom tagállam számára lesz biztosítva a hozzáférés valamelyik LNG-terminál­­hoz. A diverzifikáció az ellá­tásbiztonság mellett a verseny szempontjából is fontos. Bár az Egyesült Államok­ból érkező földgáz valamivel drágább, lényegesen megbíz­hatóbb forrás, mint Oroszor­szág — mondta Rick Perry amerikai energiaügyi minisz­ter, aki szerint nem szabad, hogy az ár legyen az egyetlen tényező. Ezt jól mutatta sze­rinte, hogy Oroszország 2006- ban és 2009-ben leállította a gázszállítást, ami bármikor Kevesebb Pozsony. Egyre többen ad­ják vissza a vállalkozói enge­délyüket Szlovákiában — de­rül ki az uniós statisztikai hi­vatal, az Eurostat legfrissebb felméréséből. Eszerint tavaly 377 ezer egyéni vállalkozó volt az országban, csaknem 6 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. „Ez többek között azzal is magyarázható, hogy Szlovákiában továbbra is magasak a vállalkozók adó- és járulékterhei” - nyilatkozta Lenka Buchláková, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. újból megtörténhet, ha egy or­szág nem követi az orosz po­litikai irányvonalat. „Ellenez­zük az energia kényszerítő­­eszközként való felhasználá­sát. Mi sziklaszilárd, megbíz­ható ellátók maradunk. Fia csak az olcsóság számítana, akkor senki nem vásárolna BMW-t vagy Mercedest” - mondta a miniszter. Perry be­szélt az Oroszország és Né­metország között épülő Észa­ki Áramlat 2 földgázvezeték­ről is, amely szerinte tovább erősítené a Kreml befolyását Európában, az orosz gáz ugyanis általa eljutna egyene­sen Nyugat-Európa szívébe, s így az érintett tagállamok kénytelenek lennének meg­hajolni Moszkva akarata előtt bizonyos ügyekben. (TASR, MTI) vállalkozó Az Európai Unióban tavaly ; 32,6 millió egyéni vállalkozót ; számoltak össze, akik az összes európai dolgozónak a ; 14 százalékát teszik ki. Szlo­­: vákiában ez az arány 15, : Csehországban 16, Magyar­­: országon pedig nagyjából 10 ; százalék. „ Érdekes adattal i szolgál a nemek összehason­­; lítása is. A nők ugyan az uni­ós lakosság 52 százalékát te­­: szik ki, az egyéni vállalkozók i körében azonban csupán 34 : százalékos a részarányuk” - : hozzá Buchláková. (mi) Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: banki honlapok) Cherry paradajky kríckové 400 g balenie-43% NA SLOVENSKU Cervené jablká G/YPESTOVANÉ NA SLOVENSKU Supercena Ponuka tovaru platí od 6.5. do 7.5 2019 alebo do vypredania zásob. Chyby v tlaíi vyhradené. Ceny sú bez dekorácie. Firma LIDI si vyhradzuje právo zmien v baleniach a variantoch ponúkaného tovaru. Odber mozny len v obvyklom mnobtve. DPI 90270 platí od 29. 4. platí od 29. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents