Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)
2019-05-29 / 123. szám
www.ujszo.com | 2019. május 29. SPORT 125 Schmiedlová megizzasztotta a világelső Oszakát Anna Karolina Schmiedlová villámrajtot vett a Roland Garros nyitányán. A francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesének első fordulójában 14 perc alatt már 4:0-ra vezetett a világelső Naomi Oszaka ellen. A japán teniszező rengeteget rontott, majd harmadszor is elvesztette adogatását, így 6:0-ra az első szettet is. Schmiedlová a folytatásban is jobb volt, de 5:4- nél és 6:5-nél sem tudta kiszerválni a győzelmet, Oszaka a tiebreakben egyenlített. A sorsdöntő harmadik játszmában pedig már hírnevéhez méltón teniszezett. Ezúttal ő brékelte háromszor Schmiedlovát, és végül 0:6, 7:6, 6:1-gyei jutott tovább a második fordulóba, ahol a fehérorosz Viktorija Azarenkával találkozik. Szintén az első körben búcsúszott Dominika Cibulková is, akit a fehérorosz Arina Szabalenka győzött le 7:5, 6:l-re. Ahogy az eredmény mutatja, az első szettben még komoly csata zajlott a pályán, Cibulková 3:5- ről tudott egyenlíteni, de akkor ismét elveszítette az adogatását. A második játszmában már nem tanúsított nagyobb ellenállást a szlovák teniszező. Az első forduló jelentette a végállomást Babos Tímeának is. A selejtezőből szerencsés vesztesként főtáblára jutó magyar teniszezőt 3:6, 6:2, 6:l-re verte a világranglistán csak kevéssel jobb helyen álló ausztrál Priscilla Hon. (MTI, TASR) AKTUÁLIS ► A 62 éves Giuseppe Sannino személyében olasz vezetőedző irányítja a Honvéd labdarúgócsapatát. Az eddigi tréner, Supka Attila hétfőn távozott az együttestől. Bénest is behívta Hapal 29 játékost nevezett Pavel Hapal szövetségi kapitány a szlovák labdarúgó-válogatott soron következő kát meccsére. Szlovákia június 7-én, pénteken Nagyszombatban játszik felkészülési mérkőzést Jordániával. A találkozó után Hapal 23 fősre szűkíti keretét, amellyel Bakuba utazik, az Azerbajdzsán elleni június 11-i Ebselejtezőre. „Elsősorban a tétmeccsre akarjuk felkészíteni a fiúkat. Kímélni akarjuk őket, mert hosszú utazás és nagy hőség vár ránk. Ez a modell Walesnek is bejött az Eb-selejtezők nyitányán. A legfontosabb feladatunk az lesz, hogy megfelelően motiváljuk a játékosokat a szezonjuk meghosszabbítására, hogy fejben készen álljanak a feladatra” - mondta Hapal. A cseh szakember behívta a válogatottba Bénes Lászlót, a Kiel légiósát is. Négy Fortuna ligás labdarúgó szerepel a névsorban, a DAC-os A szlovák válogatott kerete ► Kapusok: Martin Dúbravka (Newcastle), Matúá Kozáőik (Plzefi), Marek Rodák (Rotherham), Dominik Greif (Slovan) ► Védők: Peter Pekarik (Hertha), Lubomír Satka (DAC), Milan Skriniar (Internazionale), Denis Vavro (Köbenhavn), Lukáá Stetina (Sparta Praha), Branislav Niriaj (Sittard), Dávid Hancko (Fiorentina), Róbert Mazáfí (Venezia) ► Középpályások: Stanislav Lobotka (Vigo), Patrik Hroäovsky (Plzen), Járt Greguá (Minnesota), Juraj Kucka (Parma), Matúá Bero (Arnhem), Marek Hamáfk (Ta-lien l-fang), Bénes László (Kiel), Ondrej Duda (Hertha), Martin Chrien (Santa Clara), Albert Rusnák (Salt Lake), Róbert Mák (Zenit), Jaroslav Mihalík (2ilina), Miroslav Stoch (Slavia Praha), Lukáá Haraslín (Gdansk) ► Csatárok: Pavol Safranko (Dundee United), Samuel Mráz (Crotone), Róbert Bozeník (2ilina) Lubomír Satka és a zsolnai Jaroslav Mihalík mellett két újonc, a szintén zsolnai Róbert Bozeník és a Slovan kapusa, Dominik Greif. A csatár Michal Duris bokaműtétje miatt hiányzik. „Örülök, hogy Marek Hamsík gólt szerzett a legutóbbi bajnokiján Kínában. Másrészt nagy kár, hogy Dávid Hancko alig kap teret a Fiorentinában, egy ilyen kvalitású védőnek rendszeresen játszania kellene”-jegyezte meg Hapal. (TASR) Bénes László (Fotó: Facebook) A Slovan elhagyja a KHL-t, a Tipsport Ligába jelentkezik Mégsem érkezik új befektető a Slovan jégkorongklubba, ezárt a pozsonyiak visszaléptek a Kontinentális Hokiligában való szerepléstől. Az egyesület egyúttal már beadta jelentkezését a Tipsport Ligába. „Egy ideig abban a hitben éltünk, hogy van új befektetőnk, de amikor a kötelezettségek teljesítésére került volna sor, kezdtek gyülekezni a problémák. A másik fél olyan feltételeket kezdett szabni, amiket mi nem tudtunk teljesíteni. A kommunikációnk végül visszacsúszott az ígéretek szintjére. A befektető visszalépett, és nem volt hajlandó teljesíteni azt, amit szóban megígért” - nyilatkozta ifjabb Juraj Siroky, a klub alelnöke. A pozsonyiak ezért hét év után elhagyják a KHL-t, és a Tipsport Ligába jelentkeznek, ahonnan a 2011/2012-es szezonban bajnokként köszöntek el. A comeback azonban nem lesz egyszerű, a hazai élvonalban való induláshoz is ki kell egyenlíteniük a játékosok felé fennálló tartozásaikat, és a klub a városnak is adós az Ondrej Nepela-stadion bérleti díjának egy részével. „Igen, a többi klubhoz képest lépéshátrányban vagyunk a szakmai stábot és a játékoskeretet illetően is. Ami Vladimír Országh edzőt illeti, ő csak KHL-es szereplés esetén vállalta volna a folytatást. A játékosok szerződései szintén csak a KHL-re szóltak, a szlovák bajnokságra nem érvényesek” - tette hozzá Siroky azzal, hogy a Tipsport ligás, mintegy 2-3 millió eurós költségvetést új befektető nélkül is elő tudják teremteni. (TASR) NHL: a Boston nyerte a nagydöntő első meccsét A csehekkel is játszanak a szlovákok a hoki-vb-n A végső győzelemre esélyesebbnek tartott Boston Bruins hazai pályán 4:2-re nyert a St. Louis Blues ellen az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) nagydöntőjének első mérkőzésén. A vendégek ugyan a második harmadban 2:0-ra vezettek, de a Bruins onnantól fogva óriási fölényben játszott, és sorozatban négy gólt szerezve magabiztosan diadalmaskodott. A hazaiak a második felvonásban 18:3-ra nyerték a kapura lövési „versenyt”, összességében pedig 38:20 volt e tekintetben ajavukra. A statisztikák szerint is a Bruins az esélyesebb a végső diadalra, mivel a négy sikerig tartó párharcok 1939-es bevezetése óta az első meccsen győztes együttesek 77,2 százalékban (79 párharcból 61) nyerték meg a legrangosabb hokis trófeát. A Bruins azóta, hogy a playoff második körének harmadik mécsesén kikapott a Columbus Blue Jacketstől, sorozatban a nyolcadik A bostoni Kuraly gólja (TASR/AP) mérkőzését nyerte a rájátszásban. A klub -történetében ennél csak kétszer volt hosszabb sorozata - 1972-ben kilenc-, 1970-ben pedig tízmeccses győzelmi szériája -, és mindkét esetben Stanley-kupagyőzelemmel koronázta meg a teljesítményét. Zdeno Chára, a Boston csapatkapitánya vérző csuklósérülése miatt nem játszhatta végig a meccset, de a hírek szerint nincs veszélyben a részvétele a párharc második felvonásán, magyar idő szerint csütörtök hajnalban. (MTI, TASR) Végül csak a helyszín változott, a csoportok összetétele nem - tegnap hivatalossá vált a 2020-as jégkorong-világbajnokság csoportbeosztása. Az alapvetően az aktuális világranglista alapján kialakított két csoportban egy cserét eszközölhet a rendező ország. Svájc esetében a háttér-információk szerint szó is volt arról, hogy a német-szlovák párost megcserélik, hogy a frankofon kanton helyett az inkább német ajkú északibb kantonba kerüljön Németország. A Nemzetközi Jégkorongszövetséggel és a televíziós jogok tulajdonosával történt egyeztetés után azonban nem változtattak a csoportok beosztásán, helyette a két helyszínt cserélték fel. Azaz a szlovákok az idei vb-hez hasonlóan játszanak Kanadával, Németországgal, Dániával és Nagy-Britanniával, de emellett egy év kihagyás után a csehekkel, a svédekkel és a fehéroroszokkal is. A svájci vb-re május 8. és 24, között kerül sor. Augusztus 27. és 30. között pedig a pekingi olimpiai selejtezőtornákat fogják rendezni. Az egyik, D jelű négyes csoportot Szlovákia látja vendégül. Fehéroroszország és Ausztria mellett a negyedik részt vevő csapat alacsonyabb szintű kvalifikációban válik ismertté. (TASR) A 2020-as vb csoportbeosztása ► A csoport (Lausanne): Kanada, Svédország, Csehország, Németország, Szlovákia, Dánia, Fehéroroszország, Nagy- Britannia ► B csoport (Zürich): Oroszország, Finnország, USA, Svájc, Lettország, Norvégia, Olaszország, Kazahsztán SPORTMENÜ ■ Labdarúgás EURÚPA-LIGA, döntő. Baku - 21.00: Chelsea-Arsenal. ■ Kézilabda FÉRFI SLOVNAFT HANDBALL EXTRALIGA, az 5-8. helyért, 6. forduló -18.00: Hlohovec-Topocany; 10.00: Pieäfany-SKP Bratislava. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás OSZTÁLYOZD a bundesligás szereplésért, visszavágó: Union Berlin-Stuttgart 0:0 - az első mérkőzésen: 2:2, az Union Berlin története során először játszhat a Bundesliga l-ben, a Stuttgart kiesett a Bundesliga ll-be. ■ Jégkorong NHL, nagydöntő, 1. mérkőzés: Boston-St. Louis 4:2 (0:1,2:1,2:0), g.: Clifton (23.), McAvoy (33.), Kuraly (46), Marchand (59.), ill. Schenn (8.), Taraszenko (21.). ■ Tenisz ROLAND GARROS, 1. forduló (érdekesebb eredmények) - férfiak: Kyle Edmund (brit, 28.)-Jeremy Chardy (francia) 7:6,5:7,6:4,4:6,7:5: Dominic Thiem (osztrák, 4.)-Tommy Paul (amerikai) 6:4, 4:6, 7:6, 6:2; Jan- Lennard Struff (német)-Denis Shapovalov (kanadai, 20.) 7:6, 6:3, 6:4; Pierre-Hugues Herbert (francia)-Daniil Medvegyev (orosz, 12.) 4:6, 4:6, 6:3, 6:2, 7:5; Jo- Wilfried Tsonga (francia)-Peter Gojowczyk (német) 7:6, 6:1,4:6,6:3; Novak Djokovics (szerb, 1.(-Hubert Hurkacz (lengyel) 6:4,6:2,6:2; Borna Coric (horvát, 13.)— Aljaz Bedene (szlovén) 6:1,6:7,6:4,6:4; Karen Hacsanov (orosz, 10.)-Cedrik-Marcel Stebe (német) 6:1,6:1, 6:4; Alexander Zverev (német, 5.)-John Millman (ausztrál) 7:6,6:3,2:6,6:7,6:3. NóTt: Priscilla Hon (ausztrál)-8abos Tímea (magyar) 3:6, 6:2, 6:1; Oszaka Naomi (japán, 1.)- Anna Karolina Schmiedlová (szlovák) 0:6,7:6,6:1; Arina Szobolenkova (fehérorosz, 11 .(-Dominika Cibulková (szlovák) 7:5, 6:1; Darja Kaszatkina (orosz, 21,)-Jasmine Paolini (olasz) 6:2, 6:3; Samantha Stosur (ausztrál)-Barbora Strycová (cseh) 6:2, 7:6; Jekatyerina Alekszandrova (orosz)-Mihaela Buzarnescu (román, 30.) 6:4,6:4; Serena Williams (amerikai, 10.)-Vitalija Djacsenkova (orosz) 2:6,6:1,6:0; Elise Mertens (belga, 20.)-Tamara Zidansek (szlovén) 6:4,3:6,6:2; Anastasija Sevastova (lett, 12.H.uksika Kumkhum (thaiföldi) 6:1,6:4. ■ Kerékpár GIRO 0 ITALIA. 16. szakasz (Lovere-Ponte di Legno, 194 km): 1. Giulio Ciccone (olasz) 5:36:24,2. Jan Hirt e azonos idővel, 3. Fausto Masnada (olasz) +1:20. lett: 1. Richard Carapaz (ecuadori) 70:02:05.2. Vincenzo Nibali (olasz) +1:47,3. Primoz Roglic (szlovén)+2:09. ■ Sportfogadás KENŐ - héttő: 7, 9,16,23,26,38,45,50,51,52,53, 56,58,59,62,64,65,67,76,77. Kenő Plusz-szám: 45. KENŐ JOKER - héttő: 469519. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (6), 5. díj: 2,50 euró (92), 6. díj: 0,50 euró (961). SPORTATV-BEN 10.55 - EUROSPORT 1 és 2: Tenisz, Roland Garros, Párizs 13.00-EUROSPORTI; 15.15 - M4 SPORT: Kerékpár, Giro d'Italia, 17. szakasz 17.15 - EUROSPORT 1 és 2: Tenisz, Roland Garros, Párizs 17.45 - M4 SPORT: Olaszország-Japán U20-as labdarúgóvb-csoportmérkőzés 18.00 - tT SPORT: Bmo- Príbram futballosztályozó az élvonalbeli szereplésért 18.30 - NOVA SPORT 1, SPORT 2 (magyar): Flensburg-Füchse Berlin német férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés 18.55 - DIGISPORT 2 (magyar): Horvátország-Magyarország női röplabda Európa-ligamérkőzés 20.15 - M4 SPORT: Szenegál- Lengyelország U20-as labdarúgó-vb-csoportmérkőzés 20.30 - NOVA SPORT 1, SPORT 2 (magyar): Löwen- Ludwigshafen német férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés 21.00 - STV 2, DIGISPORT 1 (magyar), SPORT 1 (magyar), CT SPORT: Chelsea-Arsenal labdarúgó Európa-liga, döntő 2.00 (csütörtök) - NOVA SPORT 1: Boston Bruins-St. Louis Blues jégkorong NHL, döntő, 2. meccs