Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)
2019-05-28 / 122. szám
161 KULTÚRA 2019. május 28. | www.ujszo.com Jól hangzik, de vajon mennyit ér? Tízéves az Európai Unió Irodalmi Díja, amelyet „vetésforgóban" kaphatnak meg az egyes tagállamok írói JUHÁSZ KATALIN Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egyik legérdekesebb beszélgetésének témája az Európai Unió Irodalmi Díja volt, amely főleg az úgynevezett kis irodalmak művelői számára nagy lehetőség. Az Európai Unió által 2009-ben alapított irodalmi elismerés 5000 eurós díjazással jár. A díjátadó ünnepséget az Európai Könyvterjesztők Szövetsége, az Európai írók Kongresszusa és az Európai Könyvkiadók Szövetsége alkotta konzorcium szervezi. Az egyes országok hároméves ciklusban kerülnek sorra, azaz évente 11-13 ország zsűrijét kérik fel a győztes mű kiválasztására. Nagyon jól hangzik és jól is mutat a szakmai önéletrajzban, ha egy szerző kötete megkapja az Európai Unió Irodalmi Díját. A laikusok azt hiszik, hogy ez valami nagyszabású, nemzetközi szakemberek által odaítélt elismerés - a sajtó kis Nobeldíjként is szokta emlegetni. Az igazság azonban sokkal prózaibb: az illető ország három-négy felkért irodalmára választja ki a győztest, és döntésüket senki más nem véleményezi. Ez egyrészt érthető, hiszen - tegyük a kezünket a szívünkre - ismerjük mi a kortárs portugál vagy holland irodalomban zajló folyamatokat? Főleg úgy, hogy a díjra jelölt kötetek csak az adott ország nyelvén olvashatók. Ezért minden országban olyasfajta díjként kezelik ezt az elismerést, amely leírva sokkal jobban mutat, mint amennyit valójában ér. Másrészt csak remélni tudjuk, hogy a döntnökök figyelembe vesznek olyan tényezőket, mint például a fordíthatóság és az egyetemes mondanivaló. Ez sem olyan könnyű feladat, mivel a díjazott mű nem lehet másfél évnél régebbi kiadású - azaz Banksy graffitije Velencében Velence. Velencében készített graffitit Banksy: a street art rejtőzködő brit művésze Instagramoldalán kommentár nélkül posztolt képet a graffitiről, mely egy mentőmellényt viselő, kezében jelzőfáklyát tartó gyereket ábrázol. A festményt május 10-én, péntek éjjel fedezték fel a velencei Santa Margherita tértől pár lépésre egy ház falán. Az elmúlt héten szintén az Instagramra feltöltött videó már tanúsította, hogy Banksy a városban tartózkodik. Az identitásának titkát őrző művész kisfilmjében egy arcát eltakaró ember [átható, amint Velence egyik szegletében összeállít egy, kilenc különböző méretű festményből álló installációt. A friss velencei graffiti felbukkanását egyesek botrányosnak tartják, mivel „megcsúfolja a várost és történelmét”, azonban sokkal többen üdvözlik örömmel a műalkotást, és remélik, hogy nem esik baja - írta a Venezia Today hírportál. Mióta felbukkant, sokan álltak meg a mű előtt, hogy megcsodálják és lefotózzák, sőt már a Google térképén is jelzik. (MTI) Díjazott művek magyarul hiába írt valaki három éve egy remekművet, azért már nem kaphat díjat. Ez a válasz azokra a szakavatott kérdésekre, hogy miért épp ez és ez a kötet kapta az elismerést, hiszen a szerzőnek van j óbb könyve is. Csak egy példa: Miien Ruszkov Felmagasztosulás című műve sokak szerint minden idők legjobb bolgár regénye. Viszont egy „kitalált” nyelven született, és a bolgár nemzeti felvilágosodás valós történelmi alakjai nyüzsögnek benne. Ez komoly feladat elé állította a fordítót, Rrasztev Pétert, aki kénytelen volt maga is megalkotni egy „műszékely” nyelvet, hogy visszaadja az eredeti szöveg attitűdjét. A budapesti beszélgetésen részt vevő egyik díjazott, a lett Osvalds Zebris szerint ez az elismerés szó szerint a túlélést jelenti olyan kis irodalmak számára, mint például a lett. Hiszen ezek a művek csak így kerülhetnek reflektorfénybe, így jelenhetnek meg a többi európai áílam könyvesboltjainak polcain. Mindez persze a magyar és a szlovák kötetekre is érvényes (idén Mán- Várhegyi Réka és Ivana Dobrakovová kapta a díjat), de a dolognak azért van egy kis szépséghibája. A fordításkötetek támogatására pályázó kiadóknak ugyanis nem igazán van választási lehetőségük, szinte kizárólag a díjazott művek fordítására és kiadására kaphatnak uniós támogatást. Krasztev Péter fordító szerint Miien Ruszkovnak is van egy magyarra könnyebben átültethető, sokkal „nemzetközibb” műve is, csak hát pont nem az kapta a díjat, mert nem fért bele a megadott időkeretbe. Tény leg furcsa belegondolni, hogy az idén napvilágot látott magyar és szlovák köteteknek nincs esélyük az Európai Unió Irodalmi Díjára, hiszen már háromévesek lesznek, amikor ismét sorra kerülnek ezek az országok a díjazási vetésforgóban. A magyarországi Horváth Viktornak szerencséje volt, Tankom című regénye „épp jókor” jelent meg, és azóta már szlovákul és csehül is olvasható. A történet ráadásul Csehszlovákia 1968-as lerohanásáról szól, úgyhogy méltán tarthat számot érdeklődésre nálunk is. A balti nyelvekre specializálódó Laczházi Aranka a budapesti találkozón elmondta, hogy a műfordítótáborokban gyakran nyolcán, tízen is fordítják egyszerre ugyanazt a művet a saját nyelvükre, azaz nagyjából egy időben jelenik meg több országban. A szerző további pályafutására azonban nem feltétlenül van pozitív hatással ez a hirtelen reflektorfény, hiszen kétséges, hogy megjelenik-e tőle valaha más mű az adott ország nyelvén. Déri Ákos, a Typotex Kiadó szerkesztője szerint már a frankfurti könyvvásáron is többször szóba került szakmai viták során, hogy meg kellene változtatni, demokratikusabbá kellene tenni az Európai Unió Irodalmi Díjának rendszerét. Az ideális az lenne, ha működne valamiféle nemzetközi szűrő. Ez a díj presztízsének is jót tenne. Viszont szinte lehetetlen olyan független, minden szempontból pártatlan irodalmárokat találni, akik több európai ország aktuális irodalmát napra készen követik. Illetve a műfordítók egy része ilyen, ezért érdemes lenne rájuk is hallgatniuk a brüsszeli illetékeseknek, őket is bevonni a folyamatba. Jelenleg azonban örüljünk annak, amihez hozzájutunk. Figyeljük a díjazottak listáját, és a következő évben böngésszük át a magyar kiadók kínálatát, mert szinte bizonyos, hogy találunk ott néhányat közülük. Ha ugyanis csak a piac törvényei érvényesülnének, és az unió nem támogatná a fordítások kiadását, még ennyi betekintést sem kaphatnánk a kortárs európai szépirodalomba. MOZIJEGY A régi élmény újratöltve Megint el lehetne mondani, hogy hát igen, a Disney ismét a régi recepthez nyúl, és az 1992-es Aladdinnal is megcsinálja azt, amit lassan szinte az összes rajzfilmjével: újraforgatja, csak éppen hús-vér színészekkel. Lehetne ezen a trenden keseregni, és talán joggal is tennénk, de nincs értelme, legalábbis az új Aladdin kapcsán biztos nem, merthogy a film teíjesen rendben van. Hogy érthetőbben fogalmazzak: szórakoztató, pörgős, tanulságoktól sem mentes mese az egész családnak. Bár azt egyáltalán nem értem, miért pont Guy Ritchie-t kérték fel ehhez a remake-hez rendezőnek, merthogy a filmben a rendező stílusjegyeiből alig találni valamit. Persze, amikor mondjuk Aladdin a piacon menekül, Ritchie igyekszik úgy mozgatni a kamerát, ahogy tette például a Blöffben vagy a Sherlock Holmesban, ám a jellemző stílusjegyek így is hiányoznak. Ami az igazat iíleti, az Áladdin szinte pontosan leköveti a rajzfilm cselekményét (az utcai suhanc és a hercegnő románca ez, akiknek meg kell küzdeniük a hatalomra törő Jafarral), csak éppen ez a változat látványosabb, színesebb, és kiegészül egy új dallal, meg némi tanulsággal is. Hogy akkor mégis mitől működik? Az Aladdinak továbbra is van lelke, jó elveszni a világában, amely leginkább olyan, mintha egy hollywoodi filmet néznénk, amelyben most is az a legjobb pillanat, amikor felcsendül az Egy új élmény, ami még mindig csodás. Ebben a változatban ráadásul Jázmin nem csupán az áhított hercegnő, hanem a nő, aki többre vágyik, mint hogy férfiak mondják meg neki, mit csináljon (erről szól az új dal is, a figurát pedig remekül hozza Naomi Scott). Dzsinn persze most is ugyanolyan, mint az animációs moziban, azaz izeg-mozog, nevetgél és poénkodik, azzal a különbséggel, hogy Robin Williams azért meggyőzőbb volt, mint Will Smith. Nem akarom azt mondani, hogy nincs igaza annak, aki szerint lehetett volna ez a feldolgozás bátrabb, vagy éppen Guy Ritchie megmutathatta volna, hogy mire képes, ha hagyják szabadon dolgozni, csakhogy az Aladdin így is működik, és aki azon dilemmázik, hogy a régivel vagy ezzel mutassa-e meg, mondjuk, a gyerekeknek az Aladdinuniverzumot, az egyáltalán nem követ el hibát, ha a mostani verzió mellett teszi le a voksát. Gera Márton Aladdin. Amerikai családi kalandfilm, 2019,128 perc. Rendezte: Guy Ritchie. Szereplők: Mena Massoud, Naomi Scott, Marwan Kenzari, Will Smith.
