Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

2019-05-25 / 120. szám

16 INTERJÚ PRESSZÓ 2019. MÁJUS 25. www.ujszo.com Filip Mónika a világ közigazgatásban dolgozó száz legbefolyásosabb fiataljának listáján Óriási változásra lenne szükség A világ közigazgatásban dolgozó száz legbefo­lyásosabb fiataljának tavalyi listáján, ame­lyet az Apolitical szer­vezet állított össze, egy szlovákiai magyar lány neve is olvasható. Filip Mónikáé. A londoni Apolitical azo­kat a 35 évnél nem idősebb fiata­lokat igyekszik feltérképezni, akik országuk állami szerveiben dol­goznak; azok munkáját lényegesen befolyásolják. Okét tekinti az orszá­gok jövendő vezetőinek. A Csábból származó Mónika az ipolysági ma­gyar gimnáziumban érettségizett, másfél évig volt Angliában, majd két diplomát szerzett - a pozso­nyi Comenius Egyetem Jogi és Bölcsészkarán, utóbbin sinológiát végzett. Időközben két évet töltött Kínában. Jelenleg a szlovák belügy­minisztérium főosztályvezetője, s egyben a Jó hivatalnok polgári szer­vezet vezetője. Minden emberfüggő. Az is, hogy érdekel-e, amit csinálok. Elvégezhetem a munkám, s eny­­nyi, vagy kilépek a komfortzó­nából, s ráteszek még egy-két lapáttal. Ön ezt tette. Az én munkám az emberi kap­csolatokról és a politikáról szól, de szeretem, és én választottam. Dolgoztam magáncégnél is, de nem fogott meg, a közigazgatás­ban megtaláltam azt, ami érdekel, ki tudom használni azt is, amit tanultam. Hogy került a képbe a Jó hiva­talnok polgári szervezet, amelyet több állami és közigazgatási szerv hivatalnokai hoztak létre? Nem szokás nálunk, hogy egy minisz­tériumi főosztályvezető bírálja az intézmény munkáját, s végképp nem a főnökét. Még akkor kezdődött minden, amikor Szlovákia az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztét töltötte be. Az én vezetésemmel hárman­­négyen rendeztünk konferenciákat, találkozókat, kétszáz részvevőnek is. Ezen belül szerveztem regisztrá­ciót, előadtam, műsort vezettem, tolmácsoltam. Külföldiekkel is együttműködtünk, hogy átalakít­suk a hálózat munkakörét, átírtuk az egész munkakönyvét, rengeteg változást hoztunk. Nehéz másfél év volt, ezalatt semmi segítség nem jött, bármit kértem, nem érdekelte őket, hogyan képviseljük az orszá­got. Közben beütött Zuzka Hálóvá esete a külügyben. Mérges lettem az újságírókra is, mert napi szinten kérdezték, hogy hol van a többi hivatalnok? Ha korrupció van, miért nem szólalnak meg? Miért, miért...? Sokat ártott az ott dolgozó fiataloknak, men ők nem tudtak semmiről. Ügy döntöttem, hogy ideje lesz megszólalni, megértetni, hogy nem minden ott dolgozó hi­vatalnok kormpt, nem mindenki van ott azért, mert tartják az is­merősök, vagy más munkát nem talált. Sokan felkészültek, szeretik a munkájukat, jó szakemberek, napi szinten harcolnak. Akkor írtam a Nyílt levelet, amelyre a DenníkN reagált, és beszélgetést közölt ve­lem. Gondoltam, itt a lehetőség, hogy elmondjam, mit csinálnak a hivatalnokok, hogy van értelme a munkánknak, hogy nem csak tömegként vagyunk ott a falak mögött. Egyenes ember vagyok, ha megkérdeznek, elmondom azt, amit gondolok. Még nem fizetett rá a szókimon­dására? A volt főnöke, Robert Kalinák nem az a fajta, aki jól viseli a bírálatot. Nem fogadták pozitívan, de Kali­- -.. (A szerző felvétele) nák, úgy gondolom, arra a követ­keztetésre jutott, hogy sokkal töb­bet ártana neki, ha belém kötne. Hivatalnokként apolitikus vagyok, amikor dolgozom, a törvény alap­ján döntök, igyekszem minden­kinek segíteni, fiiggedenül attól, milyen pártot képvisel, viszont ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok állampolgár, és nincs véleményem, hogy nem vehetek részt egy vita­esten, mert érdekel, vagy egy tün­tetésen - úgy éreztem, sokan nem mertek elmenni -, mert rettenetes, ami történt. Tudatosítom, nagyon gyenge a hivatalnokoknál az az ér­zés, hogy ők állampolgárok is. Pár napja érkezett vissza a tenge­rentúlról. Amerikában munkalá­togatáson volt? Az amerikai állam meghívásá­ra, hogy megismerkedjek azzal, hogyan működik ott a kormány állami, regionális és önkormány­zati szinten. Sokat utaztunk, min­denütt öt napot töltöttünk. Először jártam ott, de igazán nem nyűgö­zött le, más a kép, ami ott van, mint amiket hallottam róla, és amit látok a filmekben. Ami nagyon megle­pett, az az érzékelhető szegénység, a hajléktalanok, a szociális rendszer, amit egyrészt nehéz megérteni, másrészt nekem úgy tűnik, hogy rettentő igazságtalan és nem jó. A másik pedig a környezetvédelem. Nem mintha ez az én témám len­ne, de lépten-nyomon műanyagot használnak, a szállodákban is. Le­het, hogy nálunk nem elégedettek az emberek az Európai Unióval, de ilyen szempontból sokat adott ne­künk, az EU teljesen más szinten van — kormányzás szempontjából is. Voltunk egy nagyon jó közép­iskolában, ott azt találtam pozitív­nak, hogy ha a gyerekek akartak sportolni is meg tanulni, akkor erre lehetőségük van. de azt már abbahagytam. Sportfug­­gő vagyok, futballszurkoló család a miénk, a gimiben én is fociztam. Az ipolysági gimnázium nagyon sokat adott, szabadságot, konstruk­tív gondolkodást, a tanárok nagyon jók voltak, máig nagy szeretettel járok vissza. A sportot a szülők szerettették meg? Apukám egy sportenciklopé­­dia, mindent figyelemmel kísér, a Ferencváros minden meccsére magával vitt. Mai napig járok a Fradi-meccsekre. Arra is ügyeltek a szüleim, hogy megtanuljak úsz­ni, síelni, pedig nekik nem volt ilyen lehetőségük. Alapiskolában kezdtem focizni, a gimnáziumban teniszezni, úszni jártam, mikor Pozsonyba jöttem egyetemre, már nem nagyon volt csapatsportom, így jött a futás és a kerékpár. haladva geodéta lett. Ezért dön­töttem úgy, hogy ezzel nem fogok foglalkozni. Pozsonyban járt egyetemre -­­egyszerre két karra is. Jogot tanultam és sinológiát. Na­gyon szerettem a történelmet, Tóth Tibor tanított a gimiben, sokat olvastam Tibetről, Kínáról, de alapiskolás koromtól tudtam, hogy jogász akarok lenni, segíteni az embereknek, igazságot tenni. De a felvételi előtt megijedtem, hogy csak jogi törvényeket fogok hozni, és semmi kapcsolatom nem lesz a történelemmel, kultúrával. Abban az évben nyitottak sinológia sza­kot a bölcsészkaron, s mindkettő­re felvettek, pedig akkoriban még szlovákul sem tudtam igen jól. A kínai szakon csak egy osztály volt, a jogon vagy húsz, így minden egyes szemeszter elején átdobáltam az órarendet, kérvényt írtam a dé­kánnak, hogy átmehessek ebből a csoportból a másikba. Nem lehetett könnyű, ha a kínai nyelvvel csak az egyetemen talál­kozott. Nem a nyelv nehéz, hanem az írás. Eleinte a jeleket kezdtük tanulni, azért van benne rendszer. Az első két-három év nehéz volt, a harma­dik után elmentem Kínába. Szülei mit szóltak? Azután, hogy a gimnáziumból másfél évet Angliában töltöttem, nem igazán szóltak bele, hogy mit csinálok, tudták, ha eldöntőm, megyek. Biztosan féltettek, de min­denben támogattak. Társai is akadtak, akikkel kiuta­zott, vagy egy szál maga vágott neki a nagy Kínának? A többiek mind Kunmingban vagy Pekingben voltak, engem egyedül hagytak Kantonban, ami több mint 11 millió lakosával a harma­dik legnépesebb város Kínában. Az első évek után volt valami kínai alapom, de megérkezve rájöttem, hogy még semmit nem tudok, vagy nem értik, amit mondok. Az is gond volt, hogy az emberek nem voltak túl nyitottak a külföldiekkel szemben. Az összes barátom külföl­di volt, japán, amerikai, a kollégi­umban egy orosz szobatársam volt. Az élmény viszont óriási. Meglepett Kína. Addig azt olvas­tam, hogy gazdag a kultúra meg a történelem, de rettenetes volt látni, hogy Mao Ce-tung és a kulturális forradalom mindent lerombolt. Esténként jártam futni, mert a déli városban, ahol éltem, nagyon magas a páratartalom, az emberek a napot valahogy átvészelték, és este mentek ki a folyópartra. Volt, aki tai chit gyakorolt, volt, akinek táncórája volt vagy valami más, nem féltem esténként. És utazni sem féltem, vettem a hátizsákot, és mentem, diákként nem voltak nagy igényeim. Vonaton, biciklin. Kínát végigutaztam, voltam Ma­lajziában, Nepálban, Tajvanon, Japánban. Ha az ember egyedül van, nagyobb az esélye, hogy meg­ismerje a helyeket, embereket. Az ázsiaiak nagyon kedvesek, látván, hogy egyedül vagyok, felkínálták, hogy szállást adnak. Nem fordult meg a fejében, hogy ott maradjon? Tajvanon gondolkoztam. Kínaiak élnek ott, de demokrácia van, és magas szintűek a szolgáltatások. Szép volt az ország, a helyiekkel is jó kapcsolatom volt, minden tet­szett, a szüleim is meglátogattak, s megértették, hogy ha ott szeretnék maradni, miért. Mégis hazajöttem, befejeztem a jogot és a kínai szakot, egyébként Tajvanon két évig diplo­máciát tanultam. Az nem vonzotta? Az egyetemen is a nemzetközi jog vonzott, úgy terveztem, hogy a kül­ügyben fogok dolgozni, dolgoztam is a tajpeji irodában a szlovák kül­­ügyön belül, de felismertem, hogy a diplomáciában nem mondhatja meg az ember azt amit gondol, sok a kötöttség, én meg szeretem ki­mondani, hogy mit gondolok. Hogyan tovább? Hét év után is marad a belügyben? Lassan változtatni szeretnék, pe­dig úgy érzem, hogy szeretnek. Van egy fiatalabb és egy idősebb részleg, s az idősebb kollégák azt várták, hogy ha hatalomhoz jutok, én is olyan leszek, mint az elődöm, aki miatt én magam is el akartam menni, mert nagyon rossz volt. Most egy családi közegben va­gyunk, mindenki profi, sokat dol­gozik, mégis úgy érzem, tudom, mit kellene csinálni, de a megvaló­sításhoz politikai döntés kell. Szóval nem elég az egyén, egy mi­nisztériumi osztály... Szlovákia lemaradt a közigazgatás­ban, óriási a korrupció. Egy öt és fél milliós ország a millió szervezetével, ■ közigazgatási hivatalaival, önkor­mányzataival, költségvetési szerve­zeteivel és egyéb hivatalaival, min­dent csak azzal oldunk meg, hogy létrehozunk egy új hivatalt. Óriási változásra lenne szükség, de úgy érzem, hogy ezen a helyen, ahol va- ’ gyök, már nem tudok változtatni. Talán másutt... Konkrétan? Amikor Amerikában voltam, kap­tam egy emailt, hogy új törvényt hagytak jóvá, ezen belül alakul egy új hivatal a korrupció bejelentőinek védelmére; nem érdekel-e. Kevés esélyem van, hogy kiválasztanak, de megpróbálom. Urbán Klára Épp ezért mennek tőlünk, de Magyarországról is az élsporto­lók az amerikai egyetemekre, lásd Hosszú Katinkát vagy Martina Moravcovát Én amatőr szinten sportolok, járok futó- vagy hegyikerékpár-verse­­nyekre. Régebben triadonoztam, Széles körű az érdeklődési köre. A gimnáziumban kórusban is énekelt.. Imádom a kultúrát és a sportot is. Matematikából is jeles voltam, de a lánytestvérem nagyon jó volt matekból és fizikából, versenyeket nyert, s a szüleim nyomdokaiban Hivatalnokként apolitikus vagyok, w amikor dolgozom, a törvény alapján döntök.

Next

/
Thumbnails
Contents