Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

2019-05-25 / 120. szám

www.ujszo.com I 2019. május 25.

VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR

I 7

EP-választás - az érdekképviselet esélye

Szélsőségesek ellen a választási részvétel a legjobb orvosság

Negyedszer választhatunk ma európai parlamenti képviselőket, de a lakosság nagy része még mindig nincs tisztában az uniós döntéshozatallal, az Európai Parlament tényleges jogköreivel. Talán részben ennek következménye a várható alacsony részvétel. Mint minden választásra, erre is érvényes, hogy aki nem megy el választani, az önként lemond egyik legfontosabb jogáról, amit a demokrácia biztosít számára.

A világ második legnagyobb demokratikus választása a világon - India után -, ezen a hosszú hétvégén mintegy 400 millióan járulhatnak az urnákhoz. Szlovákiából jelenleg 13, miután a britek kiválnak, 14 képviselőt küldhetünk a strasbourgi testületbe. Az unióban 40 éve bevezetett közvetlen képviselő-választást - akkor és most is - a demokrácia egyik legfontosabb jelének, az uniós tagállamok összetartozása jelképének nevezhetjük. Ugyan az Európai Parlament nem olyan szintű törvényhozó

testület, mint a nemzeti parlamentek, de mivel 28 tagország közvetlenül választott képviselői ülnek benne, igenis - az unió egyéb hatásköreit figyelembe véve - fontos jogkörökkel rendelkezik. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy elérte az úgynevezett csúcsjelölti rendszer bevezetését, vagyis azt, hogy a tényleges döntéshozójogkörökkel felruházott, az, egyes államok vezetőiből álló Európai Tanács figyelembe veszi az európai pártok által elfogadott jelölteket az Európai Bizottság elnöki posztjára. Emellett az Európai Bizottságnak el kell nyernie a parlament bizalmát, vagyis az egyes biztosoknak és az elnöknek parlamenti meghallgatáson kell részt venniük.

Vagy azt, hogy Orbán Viktor is kénytelen volt megjelenni a plénum előtt, amikor a parlament Sargentini-jelentés alapján kezdeményezte Magyarország uniós jogainak felfüggesztését a 7. cikkely alapján. Ez utóbbit lehet sokféleképpen értékelni, de mindenképpen azt mutatja, hogy az EP nem egy súlytalan testület.

A 13 szlovákiai képviselő kevésnek tűnhet ahhoz, hogy befolyásolja a 751 tagú testületet. Az eddigi két magyar képviselő szava még kisebbnek tűnhet. Ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy a szlovákiai- és köztük a magyar - képviselők olyan uniós pártoknak a tagjai, amelyek a legnagyobb frakciókat tudják létrehozni az EP-ben, akkor más szemmel nézhetünk akár 1-2 képviselő befolyására is. Hatással lehetnek például a végrehajtó feladatokat ellátó bizottság tagjainak kiválasztására, és ezáltal közvetve sok milliárd euró elosztására. Ezért is veszélyes, hogy a magyar választók körében még az országos átlagnál is alacsonyabb részvétel várható, ami miatt most az fenyeget, hogy egy magyar képviselő sem jut be.

Az országosan alacsony részvétel azonban más veszélyeket is rejt, ezek közül a legnagyobb, hogy hozzájárulhat a szélsőséges és populista pártok megerősödéséhez. De talán nem is az a legnagyobb veszély, hogy néhány „náci” kijut Strasbourgba, ahol úgysem tudnak labdába rúgni, szinte karanténba kerülnek. A választási sikerüknek elsősorban belpolitikai vetülete lesz, azt az üzenetet közvetíti, hogy az uniót ellenző antidemokratikus pártok az uniós választáson is komoly sikert tudnak elérni. Ezt pedig nem ártana megakadályozni azzal is, hogy részt veszünk a választáson, és az érdekképviseletünket vállaló, demokratikus pártokra adjuk a voksunkat.

A szavazó szíve

SZOMBATHY PÁL

Belebukott a brexitbe a brit miniszterelnök, de a probléma

megmaradt: kezelni egy nagy horderejű döntést, amelyben az érzések a fontosabbak az értelemnél.

Ez pedig a tömegdemokrácia próbája: valóban minden szavazó ugyanannyit ér?

„...A második női miniszterelnök voltam, de biztosan nem az utolsó. Harag nélkül távozom, óriási és maradandó hálával, hogy lehetőségem volt szolgálni az országot, amit szeretek.” (Theresa May brit miniszterelnök lemondó beszéde)

A kötéltánc véget ért, nem lett Vaslady a második brit miniszterelnöknőből, gyurmaként küzdötte végig hivatali idejét a brexit, országa népszavazáson győztes EU-kilépésének gyakorlati megvalósítása érdekében: számtalanszor változtatott alakot, kezdve azzal, hogy ő maga nem tartozott a kilépéspárti konzervatívok közé, egészen addig, hogy ezredik kompromisszumos kiszakadási menetrendjéhez már a mereven elutasító Munkáspárttal próbált szövetkezni - vesztére.

Eközben a brexitcsapda az önkormányzati választáson falta fel a torykat.

Ugyanakkor én nagyra tartom Theresa Mayt, például azért, mert azon ritka politikai vezetők közé tartozott, aki bukása árán is kitartott a népakarat szolgálata mellett: ha a népszavazáson a kilépési szándék győzött, akkor ő azt próbálta végrehajtani, vagyis elfogadta a többség pillanatnyi demokratikus akaratát. És ez ritka.

„Az angol nép szabadnak hiszi magát, de nagyon téved; csak a parlamenti választások idején szabad, s ezek befejeztével ismét szolgaságban él.” (Jean-Jacques Rousseau: A társadalmi szerződés)

Ma, a tömegdemokráciák korában már az a nagy kérdés, vajon a nép, a polgár szabad-e még egyáltalán a választások pillanatában is, hiszen a többségi döntés legitimációját gyakran aláássák, megkérdőjelezik, kijátsszák, megkerülik, umazárás után azonnal. S teszik ezt annak a jelszavával, hogy a tanulatlan tömegek nem hoztak felelős döntéseket - például a brexit ügyében. A kilépéspártiak győzelmét ugyanis a vesztesek azonnal a populista kalandorok demagóg akciójaként minősítették, amelyhez megszédítették a tudatlanokat a tudás birtokosaival szemben. Lehet, hogy így volt, de nem számít - már ha komolyan vesszük a demokráciát. Hiszen az elvileg nem arról szól, hogy addig ismételtetem a szavazásokat, amíg a nekem kedvező eredmény nem jön ki. A tanulatlanabb emberek érzései éppen annyit nyomnak a latban, mint a tanultabbak gondolatai - és még az is lehet, hogy néha az érzések igazabbak, mint az adatokra épülő helyes elgondolások.

„Donald Trump egyszerű és érthető nyelven beszél, nem pedig ezen az euro-tolvajnyelven.” (Orbán Viktor a Bildnek)

De miután a társadalmakat megosztó fele-fele körüli voksolások után egyre nehezebb belenyugodni a vereségbe és kezelni a győzelmet, kialakult a szembenállók démonizálása vagy lenézése. És itt jön be szív dolga a politikába. Amire a magyar kormányfő ebben a friss interjújában is utal, az a választók és a választottak közti kapcsolat. Ez nem más, mint az udvariassági formák fontossága. A közérthetőség és az érzelmek szerepének felismerése. Felismerni azt, hogy az emóciók, félelmek, szorongások általában erősebbek a racionális érveknél, amennyiben utóbbiakat nem kellő türelemmel és empátiával képviseljük. Nehéz meggyőzni valakit az érdekéről akkor, ha a szíve mást diktál. Nehéz bizalmat ébreszteni egy nem felülképzett, hipertudatos választóban, ha nem érzi a figyelmet, hogy meghallgatják és képesek közös nyelven beszélni vele. Márpedig a lényegre törő egyszerűség a világ egyik legnehezebb műfaja. (Nem a bunkóságra gondolok.)

„Furcsa idők járnak a demokráciára: úgy tűnhet, mindenki vágyik rá, de hinni már senki sem hisz benne.” (David Van Reybrouck: A választások ellen)

Az érzelmeket és a közhangulatot meghallókat ma populistának bélyegzik, ami szitokszó. Az értelmet és érdeket minden elé helyező politikusok pedig az elitisták, és ez is negatív tartalmú. Erről szólt az EP- választás kampánya is mindkét oldalról: de érdemes-e eszet ajánlani szív nélkül, vagy szívet a gondolkodás helyett?

Miért menjünk szavazni?

Talán nem túl nagy motiváció, hogy ma a szlovákiai szavazók megválaszthatnak 13-at a 751 európai parlamenti képviselőből. Mintha egy csepp összetételéről dönthetnénk a tengerben - alighanem ennek tudható be az eddigi borzasztóan alacsony hazai részvétel az európai parlamenti választáson. Persze a mindenkori negatív rekordra, az öt évvel ezelőtti 13 százalékos szlovákiai részvételre ez sem lehet magyarázat.

Mégis sántít ez a logika. Képzeljük el, hogy ez a tizenhárom képviselő a „miénk” lesz - holott ajelöltek között vannak, akikre soha nem adnánk a voksunkat.

Éppen fordított a helyzet. Az a tizenhárom képviselő, akiket kikül* dünk Strasbourgba (és Brüsszelbe), nem Szlovákiát fogja képviselni, hanem a mi nézeteinket, politikai meggyőződésünket. Valamelyik európai pártcsaládba fognak tartozni, aminek köszönhetően hangosabban hallathatják a hangjukat.

Tehát nemcsak az az EP-képviselő képvisel bennünket, akire a szavazatunkat adtuk, hanem valamennyi kollégája is az adott európai parlamenti frakcióban.

Egyszóval az EP-képviselők a hasonló értékeket valló európai polgárokat képviselik. Annyiban hasonlít ez a hazai parlamenti választásra, hogy ott sem az alapján voksolunk, hogy az adott jelölt például a foldink-e.

Azt se felejtsük el, hogy egyetlen képviselő is sok mindent el tud érni kollégáinál, és így az egész Európai Parlamentben. Ha felkészült, hajó tárgyalópartner, és persze nyelveket beszél, akkor meg tudja nyerni a

többieket, hogy támogassák a javaslatait.

Persze, tudjuk azt is, hogy az Európai Parlament sem képes csodákra. Európa nem egy állam, az Európai Parlamentnek nincsenek olyan jogosítványai, mint a nemzeti parlamenteknek. És mint a szlovákiai példa is igazolja, valóban kicsit messze van a választóktól.

Mindezek ellenére az Európai Parlament számos hasznos és fontos dolgot indítványozott és fogadott el az elmúlt években - ilyen volt a roamingdíjak csökkentése, a banki illetékek szabályozása és csökkentése külföldi pénzkivételnél, a külföldi internetes vásárlás egyszerűsítése, a

műanyag termékek használatának korlátozása vagy betiltása, és ez csak néhány a számos kézzel fogható intézkedésből.

Szélesebb összefüggésben pedig az Európai Parlament az EU egyik fontos intézménye, amely garantálja, hogy immár 74 éve háborúk nélkül élhetünk. És hogy ez így is maradjon.

Valójában ez a lényeg, és minden más kérdés másodlagos: Európában nem háború van, hanem párbeszéd, és a ma leadott szavazatunk is ennek a párbeszédnek a része. Mit szól hozzá?

A szerző a TASR hírügynökség munkatársa