Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)
2019-05-21 / 116. szám
www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2019. MÁJUS 21. BUNDESLIGA 11 reden maradt - ehhez képest most mindössze négy vereséget szenvedett, és még az utolsó fordulóban is magabiztosan győzött. Közben a csapat remekelt a Bajnokok Ligájában is, ahol az egyenes kieséses szakaszban a döntős Tottenham ellen esett ki (a Bayernt pedig ugyanakkor a másik finalista, a Liverpool búcsúztatta). Ahogy a Kicker fogalmazott: a Dortmund saját sikerének áldozata lett. Van ebben még több is Az viszont egyértelmű, ebben a keretben és taktikában van potenciál. Favre a 4-2-3-1-es felállást favorizálta, ebben abszolút kulcsszerepet szánt a Kínából visszacsábított belga Axel Witselnek. O volt az, aki védekező középpályásként támogatást nyújtott a Hátsó négy embernek, de ha kellen, ő volt a támadásszervezés kreatív ereje. A hatalmas teherbírása, a fütómenynyisége, a labdaszerzéseinek száma és a passzhatékonysága olyan alapot teremtett, amelyre már lehetett építeni. Favre rendszeresen lehetőségeket adón a 21 év alatti Christian Pulisicnek, Jadon Sanchónak, Achraf Hakim inek, Jacob Bruun Larsennek és Dan-Axel Zagadounak, de Abdou Diallo és Manuel Akanji is mindössze 23 évesek, és nem mondható öregnek az ősdortmundi Mario Götze (26) és Marco Reus (29) sem. A másik végletet a legidősebb, 33 éves Lukasz Piszczek jelentene, aki már 2011- ben, lés 2012-ben bajnok volt Jürgen Klopp irányítása alatt! Rajta kívül még két, harminc év feletti játékos akadt a keretben, egyikük a svájci cserekapus, Marwin Hitz. A Bundeshga.com kiszámolta, hogy Favre-nak a bajnokság során a sérülések miatt 16 különböző védelmi összetétellel kellett variálnia, ehhez képest a Bundesligában a negyedik legkevesebb, 44 kapott gól nagyszerű teljesítménynek mondható. És akkor mit szóljunk a 81 szerzett találatról, az újonnan felfedezett 19 éves Jadon Sanchóról, vagy a 18 gólt szerző Paco Alcácerről, akinek opciós jogát már februárban érvényesítette a klub, 23 millió eurót fizetve érte a Barcelonának. Hogy hol a vége? A fiatal és tehetséges csapat a maga szellemességével, jó mentalitásával, finomságával és magabiztosságával ősztől az egyik legnagyobb esélyes lehet. És még azt sem tudjuk, kit igazol a nyáron. Az év negatív meglepetése: bajnok lett és kiesett 2002-es feljutása óta másodszor pottyant ki a német másodosztályba a Hannover, amely nagyon gyenge idényt produkálva mindössze négy fordulóban nem állt kieső helyen. Már az előző idényben mutatkoztak a hanyadás jelei, de akkor a jó rajt (három győzelem, három dönteden) elég lendületet adott ahhoz, hogy eljusson a 13. helyig - úgy, hogy az utolsó tizenegy bajnokijából nyolcat elveszített. André Breitenreiter nem is tudott kilábalni ebből a lejtmenetből, a most befejeződött idényben két döntedennel kezdett, ez az első három fordulóban még középmezőnyt ért, de miután a 19. fordulóban is még mindössze két győzelemmel és 11 ponttal rendelkezett a csapat, jött a helyére Thomas Doll. A Fraditól menesztett szakemberre gyakran mondták, hogy vészhelyzetekben az igazán jó, vele megtörténhet a csoda, de Dolinák elég Pizarro nem tudja abbahagyni Október 3-án már 41 éves lesz Claudio Pizarro, de a peruiak örökifjú csatára egyelőre nem tudja abbahagyni a futballt. A 85-szörös válogatott labdarúgó egy búcsúszezon erejéig negyedszer is aláírt a nyáron a Werder Bremenhez, de olyan jól ment a játék, hogy a hétvégén egy újabb évet hosszabbított. A klasszis idén történelmet írt a Bundesligában: február 16-án a Hertha elleni találatával ö lett a német élvonal legidősebb gólszerzője 40 évesen és 136 naposán. Ezzel éppen egy másik brémai legenda csúcsát adta át a múltnak, 1996 augusztusa óta Miroslav Votava állt az élen ebben a kategóriában 40 évesen és 121 naposán. Pizzarro azonban azóta még két gólt szerzett, a jelenlegi csúcs 40 év és 227 nap. „Mindig is azt mondtam, hogy jövőbeli terveim attól függnek, hogy a testem mit mond. Jól érzem magam, így örülök, hogy itt maradhatok még egy évig. Biztos vagyok benne, hogy tovább fog fejlődni a csapat" - nyilatkozta Pizarro. „Az elmúlt hetekben folyamatosan arról beszéltem, hogy Claudio mennyire fontos nekünk. Olyan játékos, akire mindenki felnéz, mindenki megpróbálja hasznosítani a tapasztalatait. Amikor a pályára lép, még mindig képes új lendületet adni nekünk, mind a minőségi játékával, mind a jelenlétével. Nem akartuk elveszíteni" - tette hozzá Florian Kohfeldt, a Werder edzője. Bősz bizonyított: fantasztikus teljesítményt nyújtott a Leverkusen élén BUNDESLIGA gyorsan rá kellett ébrednie, hogy ez a keret alkalmadan az élvonalra. Amíg a Ferencváros idei, 30. aranyérméből is kivette részét, addig a Bundesligában nem kerülhette el a kiesést: 15 mérkőzésen ült eddig a kispadon, a mérlege 3 győzelem, egy dönteden és 11 vereség. De még ez a Hannover is megelőzött egy csapatot, a Nürnberg mindössze három meccset nyert meg, és 19 ponttal az utolsó helyen fel. A kölniek magabiztosan lettek elsők, de ez sem elégítette ki a vezetőséget, amely a hatpontos előny ellenére három fordulóval az idény vége menesztette Markus Anfangot. A feljutás sikere így az ideiglenesen megbízott U21-es edzőnek, André Pawlaknak jutott. A Paderborn története regénybe illő: a klub 2014 óta minden évben szintet váltott, előbb az élvonalból a harmadosztályig zuhant (sőt, 2017-ben onnan is kiesett, de az 1860 München licencgondjai megmentették), majd két év alatt visszajutottak a Bundesliga I-be. Az osztályozót jelentő harmadik helyen az Union Berlin végzett, amely a kétfelvonásos playoífban az élvonal 16. helyezettjével, a VfB Stuttgarttal csatázik majd május 23-án és 27-én. Az év edzője: Peter Bősz A közönségkedvenc Jadon Sancho 34 bajnokin 12 gólig és 18 asszisztig jutott (Fotók: TASR/AP, képarchívum) zárt. Helyükre a Bundesliga II-ből az 1. FC Köln és a Paderborn jutott A Német Labdarúgó-szövetség márciusban a brémai Flórian Koh-Dárdai négy és fél év után távozik Bár a télen Dárdai Pál még úgy nyilatkozott, szeretné, ha végre a tavasz úgy sikerülne a Herthának, ahogy ő szeretné, a berliniek ezúttal sem tudták megismételni az őszi teljesítményt. A sorozatos kudarcok előrevetítették az esetleges edzőváltás lehetőségét, ez az egymást követő öt vereség után be is következett: április 16-án a klub hivatalosan is bejelentette, hogy a következő idénytől már nem Dárdai irányítja a berliniek felnőttcsapatát. „Nagyon intenzív és eseménydús évek vannak mögöttem a Hertha edzőjeként, hálás vagyok a lehetőségért, és büszke arra, amit közösen elértünk ezalatt, de néha szükség van a változásra. Mindig is hangsúlyoztam, hogy a klub érdekeit tartom elsődlegesen a szemem előtt, mert a Hertha örökké az otthonom marad" - idézte Dárdait a klub közleménye. A magyar szakember 2015-ben vette át az együttes irányítását, 172 tétmérkőzésen 64 győzelem mellett 44 döntetlen és 64 vereség a mérlege. A klubtól vereséggel búcsúzott, a Hertha 5-1-re kapott ki otthon a Leverkusentől, „Elkerülhető gólokat kaptunk. Ez a mérkőzés, úgy gondolom, az egész szezonunkat jellemezte egy kicsit. A sérülések előtt fegyelmezetten játszottunk, és jól is kezdtük a találkozót, viszont a változtatások után teljesen elvesztettük fonalat. Gratulálok a Leverkusennek, teljesen megérdemelte a győzelmet" - nyilatkozta a mérkőzést követően Dárdai Pál. Az utódlással kapcsolatban sok pletyka felmerült, még a korábbi magyar szövetségi kapitány Bernd Storckot is emlegették, végül a 43 éves horvát Ante Covic lett a befutó, aki ebben a szezonban a Hertha U23-as együttesét vezette. A váltás után az is eldőlt, hogy a kapusedző, Petry Zsolt marad az első csapatnál. feldtnek adta a 2018-as év edzője díjat, de ha magát az idényt nézzük, akkor Peter Bősz teljesítményét sokkal többre értékelhetjük. Az 55 éves holland szakember 2013-16 között a Vitesse együttesét irányította, majd 2016-ban fél évre megkapta a Maccabi Tel-Avivot, amellyel 19 vereden meccset hozott össze, végül bajnoki ezüstérmet szerzett, illetve kupadöntős lett. 2016/2017-ben az Ajaxszal holland bajnoki ezüstérmes lett, és Európaliga-döntőt vívhatott, de elbukta a Manchester Uniteddel szemben. Jött egy sikertelen dortmundi próbálkozás 2017 őszén, és egy év kihagyást követően tavaly decemberben vette át a Bayer Leverkusent. „Németországban még nem láthatták az igazi Peter Bőszt. De most a Leverkusennél megismerhetnek. A Dortmundban elkövetett hibákat nem fogom megismételni, sokat tanultam abból a kalandból” - mondta az érkezésekor. Igaza lett, a csapat a kilencedik helyről végül felkapaszkodott a 4., BL-selejtezőt érő pozícióig úgy, hogy az utolsó hat bajnokin nem kapott ki (öt győzelem, egy döntetlen), és többek között 4-1-re verte az Augsburgot, 2-1-re a Herthát, illetve 6-1 -re a Frankfurtot. Az év játékosa: Jadon Sancho Lehet, sokan túllihegik ezt a Jadon Sancho-kérdést, de hogy a Manchester City vezetői is fogják a fejüket, az is biztos. Angliában nem Dárdai Páltól hatalmas szeretettel vett búcsút a berlini közönség sok olyan tizenéves tehetség tűnik fel, akire már korán lehetne építeni, és a manchesteriek éppen akkor váltak meg az U17-es világbajnok szélsőtől, amikor beindult volna a pályafutása. Dortmundban azonban jó szemmel kiszúrták, 8-10 millió euróért megszerezték (a pontos összeget azóta sem árulták el), ő pedig az előző idényben 12 meccsen egy gólt szerzett és négy gólpasszt adott, 2018/19-ben 34 bajnokin 12 gólig és 18 asszisztig (!) jutott. Hiheteden technikájának és sebességének köszönhetően a szurkolók kedvence lett a Westfalenstadionban, négyszer már az angol válogatottban is játszott. Ami a fiatalokat illeti, a 19 éves, 17 gólos Kai Havertz (Leverkusen), a 21 éves, ugyancsak 17 találatig jutó szerb Lukajovics (Frankfurt), a 22 éves koszovói támadó középpályás, Milot Rashica (Bremen) vagy a 19 éves középső védő, Ibrahima Konaté (RB Leipzig) teljesítménye mellett sem mehetünk el szó nélkül. Magyarok az év csapatában Az év csapata az Uj Szó szerint: Gulácsi Péter (RB Leipzig) - Achraf Hakimi (Dortmund), Ibrahima Konaté (RB Leipzig), Willi Orbán (RB Leipzig), Joshua Kimmich (Bayern München) - Jadon Sancho (Dortmund), Axel Witsel (Dortmund), Kerem Demirbay (Hoffenheim), Julian Brandt (Bayer Leverkusen) - Robert Lewandowski (Bayern München), Paco Alcacer (Dortmund) Pincési László