Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

2019-05-02 / 101. szám

A mellrák már a fiatalabb kor­osztályt is egyre inkább érinti, ezért is fontos, hogy minél előbb kialakuljon az egész­ségtudatos szemléletmód. A mell a nőiesség egyik fő szimbóluma, így a nők életében központi sze­repet játszik, egészségi szempontból sokszor mégsem kapja meg a kellő odafigyelést. Az emlőrák a nőket sújtó leggyakoribb daganatos megbetegedés. Korábban gyakran hallhat­tuk azt a tévhitet, miszerint az emlőrák az idősek be­tegsége, de sajnos ez nem igaz: egyre fiatalabb kor­osztályokat fenyeget. Ahogyan más betegségek esetében is, úgy a mellrák esetében is igaz, hogy a kockázati tényezők, a tüne­tek, a szűrési lehetőségek pontos ismerete mind az időben történő felismerést segítik. Ráadásul a rend­szeres szűréssel és önvizs­gálattal elért korai felisme­rés önmagában 30%-kal csökkentheti a betegség halálos kimenetelének esé-Ön foglalkozik melle egészségével? Mi a közös Christina Applegate-ben, Kylie Minogue-ban, Anastadában és Tallós Ritában? Az, hogy mindegyikük leküzdötte a mellrákot, amely a WHO felmérése szerint évente több mint 500 000 nő életét oltja ki. Pedig ha idejében diagnosztizálják a rosszindulatú daganatot, akkor a betegeknek 75% esélyük van arra, hogy akár 15 év múlva is egészségesen élhessenek. lyét. Mivel a mellrák a má­sodik leggyakoribb halálok a nőknél, célszerű már tinédzserkorban felhívni a lányok figyelmét a kockáza­ti tényezők kerülésére és a megelőzési lehetőségekre. MINDENKIT ÉRINTHET Az emlőrák kialakulásának pontos okai nem ismertek, azonban vannak olyan koc­kázati - tényezők, amelyek növelhetik a betegség kial-1SMERJE MEG A TESTÉT! A mellrák a legtöbb esetben nem jár Fájdalommal, ezért fontos, hogy figyelje a testét, annak elváltozásait, és ajánlott 20 éves kor­tól havonta egyszer önvizsgálatot tar­tani. Az önvizsgálat módját éppen ezért már fiatal korban érdemes megfelelően elsajátítani, és minél korábban integrálni a mindennapi életbe. kulását: előrehaladott élet­kor, a családban korábban előfordult emlődaganat (elsősorban anyai ágon, fiatalabb életkorban), a menstruáció korai megje­lenése, kései menopauza, a szoptatás hiánya, korábbi sugárkezelés a mellkas te­rületén (pl. fiatalkori Hodg­­kin-kór miatti mellkasi irra­­diáció), elhízás, dohányzás vagy éppen lelki traumák. HOGYAN CSÖKKENTHETŐ A KOCKÁZAT? Rendszeres mozgással, testsúlykontrollal, a do­hányzásról való leszokással és visszafogott alkoholfo­gyasztással csökkenteni lehet a betegség kialakulá­sának kockázatát. Ezenkívül nem szabad megfeledkezni a rendszeres önvizsgálatról és szűrések fontosságáról, hiszen ha probléma jelent­kezne, a lehető leggyor­sabb orvosi beavatkozás ténylegesen életet ment. Az igazi szépség az egész­ségnél kezdődik, figyeljen egészségére! (egeszsegtukor) SZONYA TÖRTÉNETE Legyenek rendben női dől Egy nő életében vannak vidám, önfeledt és boldog pillanatok. Alegszebbek közé tartozik például az, amikor kezében tartja várva várt gyermekét. Néha azonban kicsúszik lába alól a talaj, és egy másodperc alatt minden megválto­zik. Egyszer csak minden vagy fehér vagy fekete, és a bizonytalanság érzését a félelem váltja fel. A félelem attól, mi történne ha... íme Szonya története: ,A szülés után, 2017-ben hagyomá­nyos nőgyógyászati szűrővizsgálatra mentem. A doktornő kenetet vett a méhnyakról és citológiai vizsgálatra küldte. Kitűnően éreztem magam, és meg voltam győződve arról, hogy minden a legnagyobb rendben van. A várakozás örökkévalóságnak tűnt. Két hét múlva megszólalt a telefon. A nővér közölte, hogy megérkeztek az eredmények, s amikor érdeklődtem utánuk, azt mondta, jobb, ha szemé­lyesen megyek értük. Azonnal tudtam, hogy nem jó hírrel várnak. Természete­sen halálfélelmem volt, aztán arra gon­doltam, hogy nem fogok feleslegesen izgulni. Ültem a rendelőben, és vártam az ítéletet. A doktornő azt mondta, HSIL-em van, s hogy az ilyen leletű nő­ket az onkoginekológiai osztályra kül­dik. Kiszáradt a szám és a szememet könnyek öntötték el. Néhány pillanat múlva bátorkodtam megkérdezni, hogy az mit jelent. Elmondta, hogy a HSIL a méhnyak sejtjeinek közepesen súlyos vagy súlyos rákmegelőző álla­pota. Egész testem megmerevedett, rosszul lettem. Egy hang nem jött ki a torkomon. A doktornő nyugtatgatott, hogy ne féljek, minden rendbe jön. Azt mond­ta, megfelelő kezelést rendel el, hüvely­gélt ír fel, amivel kitűnő tapasztalatai vannak, majd közölte, hogy további ki­vizsgálásokon kell részt vennem, eset­leg más szakemberhez is elküld. Leg­alább 3 hónapig kell figyelni, hogyan alakul a lelet, és utána ismét citológiai kivizsgálást kell végezni. A várakozás az eredményre lelkileg nagyon megviselt. Szörnyű volt a gondolat, hogy esetleg a méhnyakrák csíráját hordozom ma­gamban. Ám ez mégis jobb volt a radi­kális sebészi beavatkozásnál. Három hónap múlva göSdolkodás nélkül az I BC citológiai teszi mollo,t döntöttem. Ezt nemcsak nő szom javasolta. Az interneten geteg pozitív véleményt olvast róla. Az összeg, amit1 a rendelőbe fizettem érte, elhanyajjoiható volt ahhoz képest, amenhyire meg­nyugtatott. Néhány napfllj belül megvolt az eredmény, s képzel­jék el, minden rendben volt. iWSm évente ellenőrző citológiai kivizs-^j gáláson kellett részt vennem, s ezután számomra csak az LBC teszt lehet a legjobb válasz­tás. A hagyományos citoló­giai kivizsgálásra már nem is gondolok. Kedves nők: anyák, lányok, feleségek, partnernők, ne hanyagol­ják el a nőgyógyászati szű­rővizsgálatot. Döntsenek helyesen és invesztáljanak egészségükbe, hiszen egészség csak egy van. Az LBC citológiai tesztre egy rossz szót sem engedek mondani." mmmmmmammmm Egészség EXTRA 2019. MÁJUS 13 HIRDETÉS ■ DP 190168

Next

/
Thumbnails
Contents