Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

2019-05-18 / 114. szám

Győzött a Useme kvartett és pop-rock kvintett került a Nagy-Szín-Pad! döntőjébe A Useme nyerte mega Nagy-Szín-Pad! hatodik évadát (Képarchívum) RÖVIDEN Itt a májusi Irodalmi Szemle Az Irodalmi Szemle májusi szá­ma a lengyel irodalomból válo­gat: Ewa Lipska, Kinga Piot­­rowiak-Junkiert, Zbigniew Herbert versei mellett Inga Iwa­­siów, Olga Tokarczuk prózái, Gömör György esszéje és Aria­­na Fabiszewska kritikája szere­pelnek. Lapis József és Afra Já­nos ugyancsak verssel, Gyurász Marianna és Szászi Zoltán pedig prózával jelentkezik. Herczeg Ákos Az intimitás titkai című tanulmányában Ady Endre Léda asszony zsoltárait vizsgálja. Télffy Armin A dekoltázs me­tafizikai mélysége című írása hiánypótló módon elemzi Álra János Két akarat című kötetét. A lapszámot Szalai Dániel munkái illusztrálják. 00 Elton John életrajzi filmje Cannes-ban Cannes. Elton John jelenlété­ben mutatták be a róla készült életrajzi filmet a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon. A popsztár a kötelező szmoking helyett a hátán ezüst strasszok­­kal díszített zakóban és szív ala­kú napszemüvegben érkezett a Rocketman bemutatójára. A művet versenyen kívül vetítették a fesztiválon. Mielőtt felgyul­ladtak a fények a fesztiválpalota Lumiere-termében, a vége főcí­met a közönség ütemes tapsa kí­sérte, majd a csaknem háromezer néző hosszan ünnepelte a kisírt szemű Elton Johnt és a hozzá ha­sonlóan meghatódott alkotókat. A 72 éves szerző-előadó a film stábjával, köztük házastársával, David Fumish-sel, a film produ­cerével és Dexter Fletcher ren­dezővel együtt érkezett a vetítés­re. A nehezen mozgó énekes nem ment fel a vörös szőnyegen, ha­nem egy hátsó ajtón sétált be az épületbe, és a lépcső tetejéről mosolyogva üdvözölte a rajon­góit. Elton John világsztárrá vá­lását és állandó szövegírójával, Bemie Taupinnal ápolt munka­­kapcsolatát feldolgozó alkotás­ban Táron Egerton alakítja a fő­szerepet. A Rocketman műfaját tekintve inkább egy musical és egy életrajzi film keveréke, azt az átalakulást követi nyomon Elton John legkedveltebb dalain ke­resztül, ahogyan a félénk zongo­rista csodagyerek Reginald Ken­neth Dwightból szupersztár lett. Jamie Bell alakítja a szerzőtárs Bemie Taupint, Richard Madden pedig Elton első menedzserét, John Reidet. (MTI) Hiphoptrió, indie-rock PUHAJÓZSEF Az európai zenerajongók több­sége, akik csütörtök este a tóvó előtt zenei izgalmakra vágytak, nyilván az Eurovíziós Dalfesztivál második elődön­tőjét nézték. Mi, magyarok azonban választhattunk a sokat szidott fesztivál ás a magyar zenei álét legizgalma­sabb, legfontosabb versenyé­nek döntője között. A legtöb­ben - gondolom - ez utóbbit részesítették előnyben. A Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató verseny, ahogy alcíme is jelzi, nem tehetségeket kutat, hanem mutat és piedesztálra emel. 2014-ben indult azzal a céllal, hogy a résztvevők, a már népes rajongótábort szerzett, klub­szinten ismert zenészek a korábbinál nagyobb reflektorfényt kapjanak. Meghívásos alapon működik, a szer­vezők jelentkezést nem fogadnak el. Az első évben a Mary PopKids győ­zött. 2015-ben a verseny háttércsa­pata elkövette azt a hibát, hogy az is­mertebb és számypróbálgató részt­vevők közé beválogatta a már akkor is az első vonalban lévő, a többieknél mérföldekkel előrébb járó Ocho Ma­­chót. Egyértelmű volt, hogy megnye­ri az évadot. 2016-ban a Bohemian Betyars végzett az első helyen - a ze­nekar képviselhette Magyarországot a 2017-es groningeni Eurosonic Fes­­tivalon, amely a feltörekvő, ígéretes karrier előtt álló zenészek első számú európai seregszemléje. A kizárólag magyarul éneklők helyett hatáso­sabb, ha angol nyelvű repertoárral (is) rendelkezők jutnak el oda, részben ezért tavalyelőtt a zsűri döntése alap­ján már nem a győztes Lóci játszik, hanem az egykori tinisztár, Zentai Márk együttese, a Mörk kapta meg ezt a lehetőséget. Tavaly az Ápey & the Élő képzőművész alkotása még soha nem kelt el annyiárt, mint Cicciolina exfárjánek nyúlszobra. De Mark Rothko absztrakt festményei is sokat érnek. New York. Több mint 50 millió dollárért kelt el Mark Rothko (1903-197Ó) orosz származású ame­rikai absztrakt festő egy képe Sothe-Mark Rothko- Untitled Pea metáltrió diadalmaskodott a ver­senyben. A Nagy-Szín-Pad! mostanra - ki­gyógyulva a gyermekbetegségeiből - nemcsak a magyar zenei élet legiz­galmasabb és legfontosabb, hanem legjobb versenye is lett. Az idei nyolcas mezőnyben a Fol­low the Flow, a KosziJanka Projekt, a Nomad, a New Level Empire, a Use­me, a Stolen Beat, a USNK és a The Bluebay Foxes szerepelt. Az elődön­tőket május 8. és 11. között rendez­ték, esténként két-két zenekar adott egy-egy órás koncertet az Akvárium Klubban, a fellépéseket élőben lehe­tett nézni az interneten. Az elődöntők során a szakmai zsűri, a tíztagú Nagy- Szín-Pad! Crew tagjai egytől tízig pontozták a produkciókat, a közön­ség tizenegyedik tagként voksolha­by's aukciósház New York-i árve­résén. Az 1960-ban készült, cím nél­küli, sötét alapon pink, piros és fehér téglalapokat ábrázoló absztrakt festmény eddig a San Franciscó-i Modem Művészetek Múzeumának tulajdonában volt. A sikeres licitáló kilétét a Sotheby's nem hozta nyil­vánossága. Rothko rekordja egyéb­ként 86,9 millió dollár, ennyit adtak 2012-ben az Orange, Red, Yellow (Narancs, vörös, sárga) című fest­ményéért. Az idei tavasz aukciós rekordjai közé tartozik Jeff Koons amerikai képzőművész Rabbit (Nyúl) című szobra, mely 91,1 millió dollárért kelt el szerdán a Christie's New York-i árverésén. Elő képzőművész alkotá­sáért ilyen magas összeget még soha nem fizettek árverésen. Koons, akit tájainkon a legtöbben arról ismerhet­nek, hogy ő volt Cicciolina pornó­­színésznő férje, az egyik legsikere­sebb pop-art művész a világon. Még 1986-ban készítette a 104 centiméter magas szobrot, amelyet a 20. századi képzőművészet egyik legjobb alko­tásának tartanak. A szakértők az aukció előtt legkevesebb 50 millió dollárra becsülték a szobor árát, amely korábban hosszú éveken át a tott három platformon a fellépőkre. Lobenwein Norbert, a verseny alapí­tója hétfon reggel a Petőfi rádióban jelentette be az idei döntősöket: a Follow the Flow, a Bluebay Foxes és a Useme szállt harcba a végső győ­zelemért. Újraindult a szavazás, in­nentől már csak a közönség voksolt egészen a finálé végéig. Ami a népszerűséget illeti, a dön­tős mezőnyből jócskán kiemelkedett a Follow the Flow, amelynek legna­gyobb slágere, a Nem tudja senki vi­deóklipjének a nézettsége már a negyvenhárom milliónál tart. Még­sem a trió lett a győztes, hanem a ma­gyar nyelvű szerzeményekkel hódító Useme pop-rock kvartett. Az együt­test 2015-ben alakították, különböző helyekről ismert zenészek. Csongor Bálint énekes és Anga-Kis Miklós 2017-ben elhunyt amerikai könyv- és lapkiadó, Sámuel Irwing Newhouse gyűjteményében volt. A The New York Times úgy tudja, hogy Robert U. Mnuchin műkereskedő, Steven Mnuchin amerikai pénzügyminisz­ter apja volt a nyertes licitáló az ár­verésen. Elő képzőművész eddigi aukciós rekordját a brit David Hockney tar­totta, akinek a Portrait of an Artist basszusgitáros a Subscribe-ból, Szál­kái Tibor gitáros többek között a The Idomból és a Blind Myselfből, Mar­kó Ádám dobos egyebek mellett a Special Providence-ből lehet isme­rős, Varga Zoltán billentyűs pedig a SuperSize Production producereként érkezett a zenekarba. A Nagy-Szín-Pad! győztese játsz­hat négy fesztivál: a Sziget, a VOLT, a STRÄND és a Campus nagyszín­padán, meghívást kap a Petőfi Zenei Díj 2019-es show-műsorába, amely­nek a STRAND Fesztivál ad otthont, és koncertet adhat az Akvárium Klubban. A 2020-as Eurosonic Fes­­tivalon az angol nyelvű dalokat ké­szítő Bluebay Foxes képviseli Ma­gyarországot. Emellett minden dön­tős zenekar egymillió forintos videóklip-támogatásban részesül. című festménye 90,3 millió dollárért kelt el a Christie's novemberi árve­résén. Korábban a francia Claude Monet Kazlak című festménye döntött re­kordot, 110,7 millió dollárért cserélt gazdát a Sotheby's aukcióján. Ez a művész legdrágábban elárverezett képe, egyben az első impresszionista alkotás, melyért több mint 100 mil­lió dollárt adtak. (MTI, juk) A tavasz aukciós rekordjai Jeff Koons a 91,1 millió dollárért elkelt nyúltál (Fotók: képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents