Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

2019-05-16 / 112. szám

2 KÖZÉLET 2019. május 16. | www.ujszo.com Stromcek is kért szívességet Kocnertől ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Amikor a Smer volt pártigazgatójának, Viktor Stromöeknek a nőve megjelent a Marián Koöner elleni vádiratban, Stromöek és a Smer is állította, semmilyen kapcsolatban nem álltak egymással. Mára kiderült, hogy ennek ellentettje az igaz. Az információt elsőként a Top­­ky.sk hírportál hozta nyilvánosságra azzal, hogy Stromcek váratlanul tá­vozott a posztjáról, nevét törölték a Smer honlapjáról. „Már 2015-ben bejelentettem, hogy 2018-ban, Közép-Európa legnagyobb befektetési projektjé­nek sikeres megvalósítása után tá­vozom a közéletből és a magán­szférában tevékenykedem tovább. A Smer vezetésével való megegye­zést követően tavaly ősszel a köztársaságielnök-választás utánra halasztottam a távozásomat. Ez az igazság, minden más ok, amivel egyes sajtótermékek előálltak, színtiszta spekuláció” - közölte Stromcek sajtónyilatkozatban, és hozzátette, április 30-tól nem ő a pártigazgató. A Kocnerrel való kommunikációra, amelyre tegnap derült fény, viszont nem adott ma­gyarázatot. Miről kommunikáltak? „Szükséges megjegyezni, hogy Marián Koőner számos befolyásos személlyel kommunikált, nemcsak a magánszektorból, hanem az alvilág­ból és az állami szférából is” - írta Pe­ter Juhás a Kuciak-gyilkosság kap­csán Koéner ellen kidolgozott vád­iratban. Ezek közé a személyek közé sorolta egyebek mellett Stromceket is. A szóban forgó kommunikáció 2017 júniusában zajlott, tehát ak­kor, amikor Stromcek még a köz­lekedési minisztérium államtitkára volt. Kocner az alábbi SMS- üzenetet küldte neki: „Üdvözlöm Viktor. Azzal az üggyel kapcsolat­ban a következő információkra lenne szükségem: 1/ hol indítottak nyomozást (konkrét osztályt), 2/ ha tudjuk, akkor a nyomozó nevét is, 3/ ha tudjuk, akkor a felügyelő ügyész nevét is. Ez alapján tanácsolom majd a megfelelő jogi képviselőt. Marián K.” Stromcek két SMS-üzenetben vá­laszolt. „Marián, elsősorban nagyon szépen köszönöm a segítséget. Az ön által kért információkat átküldőm. Türelmesen várom a javaslatát. Még egyszer köszönöm és szép napot kí­vánok”. A következő SMS-ben a következő információkat küldte át a vállalkozónak: „1. Az ügyet a Pozsony-Ruzinov-kelet járási rend­őrkapitányság vizsgálja, Sputnikova 12. A nyomozó Vladimír Kimlicka, 3. ügyész: Boris Berencic, BA II já­rási ügyészség, Kvetná 13”. Koéner azt válaszolta, hogy másnap min­dent kiderít. Nem reagálnak A rendőrség és az ügyészség sem akart tegnap reagálni az SMS- üzenetekre, mondván: nem tartal­maznak olyan információkat, me­lyek alapján konkrét bűnesetet le­hetne beazonosítani, ezért nem is tudnak érdemleges választ adni. A Stromcekkel való kommunikációt a rendőrség Kocner mobiltelefonjá­ban találta meg. Peter Pellegrini kormányfő sze­rint Viktor Stromcek maga kérte fel­mentését a Smer pártigazgatói funk­ciójából a párt legutóbbi elnökségi ülésén. „Ez az ő döntése volt, ő je­lentette be” - mondta. A miniszter­­elnök azt mondta, Stromcek nem politikai okokból kérte a felmenté­sét. „Amit elmondott, abból úgy éreztem, személyes okokból döntött így” - mondta Pellegrini. A minisz­terelnök hozzátette, nem tud arról, hogy Stromcek kommunikált volna Kocnerrel, s az elnökségi ülésen szerinte erről nem is esett szó. Stromceket a Smeren belül az el­hunyt Pavol Paska házelnök embe­reként tartották számon, ám Robert Fico barátjával, Miroslav Vybohhal is jó kapcsolatokat ápolt. Míg Paska volt a házelnök, ő volt az irodave­zetője és később, a Smer egyszínű kormánya idején lett a közlekedési minisztérium államtitkára, posztját az aktuális kormány idején is meg­őrizte, a Jaguar Land Rover nyitrai beruházásának lebonyolítása volt a feladata. A közlekedési tárcáról 2018-ban távozott, ekkor váltotta a Smer pártigazgatói posztján Ján Richtert. (TASR, dem) Vita a kötelező óvodalátogatásról RÖVIDEN Kezdődhet a Rázsochy bontása Pozsony. Ma írja alá Peter Pel­legrini kormányfő és Andrea Kalavská egészségügyi mi­niszter a Rázsochy kórház év­tizedek óta romokban heverő épületének lebontását - közölte lapunkkal a kormányhivatal. A bontási munkálatok elvég­zésére kiírt verseny több mint egy évig tartott, a helyére ter­vezett új kórház megépítésére még ki sem írták a versenyt, (dp) Egyre több nőnek van diplomája Pozsony. Az euractiv.sk hír­portál egyik legutóbbi felmé­rése szerint folyamatosan nö­vekszik a felsőoktatási képzést befejező nők száma. Míg 2000- ben a nők csak kb. 8%-a szer­zett főiskolai vagy egyetemi végzettséget, addig ez a szám tavalyra meghaladta a 25%-ot. Ez azonban még mindig elma­rad a több mint 30%-os uniós átlagtól. A legnagyobb arány­ban a skandináv országokban szereznek a nők diplomát, Svédországban ez a szám meg­haladja a 40%-ot. (euroactiv, szh) Marad a választási kampánycsend Pozsony. Továbbra is 48 órás kampánycsend lesz érvényes a választás előtt, a parlament ugyanis tegnap elutasította Peter Osusky, Ondrej Dostál és Mar­tin Klus SaS-képviselő tör­vénymódosítását, mely szerint a kampány csak a választás napján ért volna véget. (TASR) 1BOS EMESE Az ellenzák álesen bírálja a kötelező óvodalátogatás bevezetését szorgalmazó tervezetet, mely szerintük nem orvosolja a hátrányos helyzetű gyerekek beisko­lázását. A Híd szerint épp ellenkezőleg, a tervezetnek ők a haszonélvezői. Pozsony. Az ellenzéki OEaNO felszólította a kormánykoalíciót, vonja vissza a kötelező óvodaláto­gatást szorgalmazó módosító javas­latát, melyet három koalíciós kép­viselő, Vörös Péter (Híd), Éva Smo­­líková (SNS), Eubomír Petrák (Smer) terjesztett a plénum elé. Eb­ben minden szülőt 331 eurós bünte­tés fenyeget, ha gyermeke nem jár óvodába. A büntetést akkor is kiró­­hatják, ha a kicsi havi három alka­lommal indokolatlanul hiányzik. Jelenleg az óvodalátogatás nem kö­telező, csak ajánlott. Az óvodák, ha túljelentkezés van, az utolsó éves, vagyis ötéves kicsiket részesítik előnyben, őket veszik fel. Kell az óvoda Ravasz Ábel (Híd) romaügyi kor­mánybiztos szerint a kötelező óvo­dalátogatás a kulcsa a hátrányos helyzetű gyerekek integrálásának. Bevezetését az MKP szakpolitikusa, Kiss Beáta is támogatja. „Vannak olyan régiók, ahol elsősorban a hal­mozottan hátrányos szociális hely­zetből érkező tanulók az alapiskolák alsó tagozatain sajátítanak el alap­vető szociális vagy egyéb készsége­ket, ami az iskolai oktatást előké­szítő foglalkozások - óvodák - fel­adata lenne. Az oktatás minőségét javítja a megfelelő felkészítés 6 éves kor előtt. Ez számos európai ország­ban szintén kötelező” - mondta Kiss Beáta azzal, hogy gond lehet az óvo­dai férőhelyekkel, s ez a magyar óvodákra is érvényes az éppen zajló fejlesztések ellenére. Ki járjál? Marko vies Tímea, a Comenius Pedagógiai Intézet óvópedagógiai munkatársa szakmailag kifogásolja, hogy az óvodalátogatás utolsó éve bekerül az iskolarendszerbe. Ezzel a szlovák szakmai szervezetek sem értenek egyet. „A jelenlegi óvodai oktatási és művelődési rendszer meghatároz egy bizonyos követel­ményt, melyet a kicsiknek három év alatt kell elérniük. Most a tervezet bekényszeríti az ötéves gyerekeket az óvodákba, és elvárja, hogy az óvónő ugyanazt az eredményt egy év alatt érje el a kicsikkel” - mondta Markovics Tímea, aki szerint ezzel degradálják az óvodában folyó mun­kát. Arról nem is beszélve, hogy az óvónőknek egyszerre kell fejleszte­niük a már 2-3 éve óvodát látogató kicsiket és szocializálni, felzárkóz­tatni azokat, akik ötévesen most csöppennek az óvodába. „A törvény a szegregáció miatt nem engedi, hogy a később érkező kicsik külön cso­portba kerüljenek. Dajkarendszer és asszisztensek nélkül ez azt vonhatja magával, hogy az utolsó évben az újonnan érkező gyerekeket azok ká­rára fejlesztik majd az óvónők, akik már korábban is óvodába jártak” - figyelmeztet a szakember. Van magyar szakember? Markovics Tímea szerint komoly kérdőjeleket vet fel az az elképzelés is, mely szerint egy év után a Peda­gógiai Pszichológiai Tanácsadó és Prevenciós Központ munkatársai ítélnék meg, hogy a gyerekek iskolaérettek-e. Az elképzelést tá­mogatja. „Kérdés viszont, hogy ezekben a központokban van-e ele­gendő számú magyar anyanyelvű szakember, akik a magyar óvodák­ban elvégzik a felmérést. Az ezzel járó teljes adminisztrációs terhet az óvodára hárítják, s a tervezet szerint kötelező lesz kiállítani az iskola­érettséget igazoló bizonyítványt, mivel a kicsiket csak ezzel vehetik fel az iskolák” - magyarázza a szakem­ber. Jelenleg csak azokat a gyereke­ket mérik fel a központ munkatársai, akiknél az iskola javasolja, vagy a szülő kéri. Az ellenzék kifogásolja továbbá, hogy a tervezet ellehetetleníti az in­dividuális képzést. „Ha a szülő in­dividuálisan szeretné nevelni gyer­mekét, ezt csak akkor teheti meg, ha a kicsit egy óvónő végzettségű sze­mély képezi. Ráadásul a törvénybe belefoglalták, hogy ezért a szolgál­tatásért a szülő köteles fizetni” - ma­gyarázza Veronika Remisová (OEaNO) azzal, hogy tervezet olyan komoly adminisztratív feltételekhez köti az alternatív nevelés feltételeit, melyeket gyakorlatilag lehetetlen teljesíteni. „További képtelenség, hogy az otthoni környezetben nevelt kicsiket vizsgáztatni szeretnék, és ha nem mennek át a »vizsgán«, akkor megbuknak” - mondta Remisová, aki azt is kifogásolta, hogy nem gon­doltak viszont az egészségkárosult kicsik képzésére. Kószek egyeztetni? A Híd álláspontja szerint erről szó sincs. „Éppen ellenkezőleg, törvény rendezi és lehetővé teszi az indivi­duális nevelést” — közölte Debnár Klára, a párt szóvivője. Hozzátéve, hogy az egészségkárosult gyerekek számára épp az individuális nevelés lehet a megoldás. A párt nem zárja ki a további szakmai egyeztetéseket és szakmai szintű tárgyalásokat. Ezt már a pedagógusszövetség is kezde­ményezte a párt képviselőivel.

Next

/
Thumbnails
Contents