Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

2019-05-10 / 107. szám

TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA www.ujszo.com | 2019. május 10. 310,8 millió telefonnal kevesebbet adtak el 2019 első negyedévében. Hatodik negyedéve csökkennek az okostelefon­­eladások. - (Fotó: Shutterstock) Tovább zsugorodik az okostelefon-piac HWSW-HÍR Az IDC szerint a piac továbbra is lejtőn van, a Huawei viszont kíméletlen tempóban zakatol előre. A mérséklődő szegmensben csak a kínaiak tudtak növekedést mutatni, nem is kicsit. Hatodik negyedéve csökkennek az okostelefon-eladások - derül ki az IDC elemzéséből. A kutatócég köz­zétette 2019 első negyedévére vo­natkozójelentését, amely szerint az időszakban mintegy 6,6 százalékkal kevesebb készülék talált gazdára, mint egy évvel korábban. Ez össze­sen 310,8 millió telefont jelent, ami a cég szerint az idei évet tekintve is globális mérséklődést vetít előre a szegmensben. Ez azonban nem jelenti, hogy az időszaknak ne lennének meg a maga nyertesei: a Huawei a visszaesés da­cára az első negyedévben is reme­kelni tudott. Míg a legtöbb gyártó számottevő mínuszokkal küzd, a kí­nai vállalat éves szinten elképesztő, 50,3 százalékos növekedést tudott produkálni, ezzel a tavalyi első ne­gyedévben jelentett 39,3 millió után idén 59,1 millióig lőttek ki az el­adásai. Ezzel a gyártó látványosan nagyobb piacrészt is harap ki ma­gának, természetesen a riválisok egyre nagyobb kárára. A Huawei piaci részesedése az egy évvel ko­rábbi 11,8-ról így egészen 19 szá­zalékig kúszott fel, miközben a be­lépőszinttől a csúcskategóriáig ki­tartóan ostromolja a piacot - ezzel stabilan tartja második helyét a szegmensben, és egyre nagyobb lendülettel éri be a továbbra is a piac élén lovagló Samsungot. A kínai cég mutatványa azért is különösen lát­ványos, mert a térnyerést úgy tudta véghez vinni, hogy az Egyesült Ál­lamok piacán a kormányzattal való borús viszonya miatt nincs ott a szolgáltatók kínálatában. A Samsung megőrizte aranyérmét az idei Q 1-ben, noha mind eladásai, mind piacrésze visszaesett az előző év első negyedéhez képest. A gyártó összesen 71,9 millió készüléket ér­tékesített az idei év elején, ami 8,1 százalékos csökkenést jelent éves szinten. A mérséklődést a vállalat piaci részesedése is megérezte, az 23,5-ről 23,1 százalékra esett vissza, így a feltörekvő Huawei lassan kar­nyújtásnyira kerül a dobogó első he­lyéhez. Á vállalat szerint minden­esetre a Galaxy S10 csúcsmodellek eladásai így is kielégítők voltak - láthatóan ahhoz azonban nem hoz­tak elég lendületet a cégnek, hogy megállítsák a csökkenést. A cégnek ráadásul a következő időszakokra sem túl rózsásak a kilátásai, mert bár a Galaxy S10 sorozat pozitív vissza­jelzéseket kapott, a cég hajtogatható csúcsmodellje, a Galaxy Fold az el­ső tesztek során fájdalmas hibákba ütközött, ami miatt a vállalat el is ha­lasztotta a készülék hivatalos rajtját. A bronzérem szokás szerint az Apple-t illeti, igaz, a piac gyengülé­se a cupertinói óriást is kifejezetten rosszul érintette, eladásai ugyanis nem kevesebb mint 30,2 százalékot zuhantak. Az idei első negyedévben a cég 36,4 millió telefont tudott ér­tékesíteni, ami a tavalyi Ql-es 15,7 százalék helyett idén már csak 11,7 százalékos piacrészre volt elég. Az IDC szerint ugyanakkor az év hátra­lévő részében a vállalat még vissza­nyerheti lendületét, reménysugarat jelent többek között az is, hogy nem­rég a Qualcommal is sikerült elásnia a csatabárdot, és új partneri viszonyt helyezett kilátásba. Erre szükség is lesz, hiszen a nagy riválisok szinte mind rendelkeznek már 5G-képes okostelefonokkal, illetve a hajtogat­ható modellek is felsorakoztak - persze utóbbiak borsos ára, illetve a Samsungéhoz hasonló fiaskók miatt egyelőre legalábbis nem valószínű, hogy utóbbi eszközök hajtanák meg az eladásokat a szegmensben az év hátralévő részében. A negyedik helyen a Xiaomi áll, 25 millió eladott telefonnal - ez 10,2 százalékkal múlja alul a megelőző év számait. A kínai vállalat ezzel kere­ken 8 százalékot hasít ki magának a piacból, 0,4 százalékponttal keve­sebbet, mint egy éve. Egyelőre a vál­lalat az agresszív terjeszkedéssel sem tudott magának akkora jelenlé­tet kiépíteni magának a nyugati pia­cokon, hogy azzal megúszta volna a visszaesést, legfontosabb régióinak továbbra is Kína, India és Indonézia számít, melyek közül egyedül Indi­ában tudta növelni eladásait. Az ötödik helyen két, szintén kínai gyártó, az OPPO és a Vivo osztozik - noha kérdés, mennyire kell külön számítani a két brandet, hiszen mind­kettő a BBK Electronics leánycége, akárcsak a napokban új csúcsmodel­leljelentkező OnePlus. A két vállalat eladásai hajszállal térnek csak el egy­mástól, a Vivo 23,2, az OPPO 23,1 millió telefont adott el az első negyedévben - ugyanakkor míg előbbinél ez derekas, 24 százalékos növekedést jelent, utóbbi 6 százalé­kos csökkenéssel érte el ezt az ered­ményt. A cégek így a tavalyi hely­zethez képest helyet cseréltek a rang­listán, miután a Vivo 7,5 százalékra hizlalta fel részesedését, az OPPO vi­szont megtartotta 7,4 százalékát. A Vivo volt tehát a Huawei mellett az egyetlen cég, amely a nehéz időszak­ban növekedést tudott letenni az asz­talra, elsősorban az indiai vásárlók­nak hála. Az IDC szerint a régiókat tekintve az Egyesült Államok piaca mutatta a legnagyobb csökkenést, ott mintegy 15 százalékkal estek vissza az eladások a tavalyi Q 1-hez képest. Ebben nagy szerepet játszott az Ápp­­le gyenge teljesítménye is, miután az USÄ a cég fontos bázisát jelenti - de az elemzők szerint az Samsung, LG és más gyártók sem teljesítettek fé­nyesen a térségben. Ez leginkább an­nak köszönhető, hogy különösen a csúcsmodellek esetében a vásárlók egyre tovább tartanak ki egy-egy ké­szülék mellett, egyrészt azok hosszabb távon is kielégítő teljesít­ménye, másrészt a csúcskategória egyre borsosabb árazása miatt - de sokan az 5G rajtja miatt is inkább ki­várnak a technológiát támogató esz­közök érkezéséig. RÖVIDEN |______________________________111 Orange: nagyobb lett a bevétel Az idei év első negyedévében 2,79 millió ügyfele volt az Orange mo­bilszolgáltatónak, ami 21 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban - derült ki a szolgáltató lapunkhoz eljuttatott közleményéből. Az év első három hónapjában 152 ezren kötöttek vagy hosszabbítottak szerződést az Orange-dzsal, ami 5 százalékos növekedés. 134,7 mil­liós euró volt a szolgáltató hozama, ami 2,7 millióval magasabb, mint egy évvel korábban. A bevételek 22 százalékát az Orange már a mo­­bilos adatszolgáltatásokból szerzi - már 1,44 millió ügyfél fizet elő ilyen szolgáltatásra. Jelentősen nőtt az adatforgalom is, 26 százalékkal, a teljes adatmennyiség 73 százalé­kát az ügyfelek a 4G-hálózaton használták fel. 02: nőtt az uniós adatkeret Módosította az adatfelhasználás feltételeit két drágább tarifacso­magnál az 02. A havi 30 euróba kerülő arany csomagnál az eddigi 8,39 GB-nyi adat helyett immár 8,69 GB-nyi a mennyiség, amelyet felár nélkül használhatnak fel az ügyfelek az unióban, míg a platina csomagnál az eddigi 11,62 GB helyett 12,01 GB-nyi az EU-ban is felhasználható mennyiség. A teljes adatkeret a két csomagnál egyéb­ként 10 és 25 GB. Több adatot kapnak a 4ka ügyfelei Módosította a tarifacsomagjaiban elérhető adatkeret mennyiségét a 4ka. A Slovoda Dáta (12 euró ha­vonta) az új szabály szerint 300 GB-nyi adatot tartalmaz (hálóza­ton belül), és 2 GB-nyi adat hasz­nálható fel az Orange 3G- hálózatában (az olyan helyeken, ahol nincs a 4ka szolgáltatónak lefedettsége). A másik csomag, a havi 20 euróért előfizethető kor­látlan SlobodaNekonecno+ az adatkereten (300 GB + 2 GB) felül 3500 percet vagy SMS-t is kínál hálózaton belül. A két cso­mag közötti különbség, hogy az olcsóbbnál az adatkeretet nem lehet felhasználni az unióban, míg ez utóbbi esetében 2,11 GB- nyi az EU országaiban is felhasz­nálható. Telekom: többe kerül a napi adatcsomag Jelentősen nőtt a napi adatcso­mag ára a Telekomnál: a 24 órás extra adatcsomag, amely 0,98 GB-nyi keretet tartalmaz, az ed­digi egy euró helyett már 1,50 euróért rendelhető meg. Igaz, mostantól már az unióban is fel­használható a keret egy része (0,54 GB). A szolgáltató napi (24 órás érvényességű) korlátlan csomagot is kínál, ennek ára 4,99 euró, ha a Magenta 1 csoport tagja, akkor 2,99 euró. (szí) Saját appokkal erősít iPhone-on az Apple INDEX-HÍR Ajúnius 3-án induló Worldwide Developers Conference konfe­rencián bemutatják az Apple esz­közökre érkező frissítéseket, új­donságokat. Az iPhone-ra érkező frissítések között van például a Dark Mode, amivel az eddigi fehér alkalmazá­sok fekete színt öltenek, és nem ütik ki a szemünket, ha éjszaka rá akarunk nézni az SMS-einkre. Új funkciókat kap a Maps, a Re­minders és a Mail is, és összevon­ják a Find my Friends és a Find my iPhone appokat is egy nagy esz­közkeresőbe. Ezeken kivül a He­alth fitneszapp és a felhasználói szokásokat figyelő Screen Time alkalmazás is részletesebb lesz, sőt, utóbbival a szülők be fogják tudni állítani, hogy a gyerekük ki­vel beszélhet a nap bizonyos sza­kaszaiban. Az iPadre két komolyabb fej­lesztés érkezik, és mindkettő a Mac-kel kapcsolatos. Az egyik egy képemyőmegosztó app, amivel második képernyőként használ­hatjuk az iPadünket a Mac gépek­kel. A másiknak köszönhetően pe­dig a fejlesztők átírhatják appjai­­kat az Apple laptopjaira és asztali gépeire is. Az Ápple Watch önál­lósul, az óráról is elérhető lesz az App Store, amiben megjelenik az új hangoskönyves, kifejezetten órára fejlesztett Books, egy szá­mológép app, egy gyógyszer­­emlékeztetős alkalmazás, a Dose, valamint a Cycles, ami a menstru­ációs ciklus követését segíti. Jól látható, hogy sok új alkal­mazás olyan appokat helyettesít, amiket eddig más fejlesztőktől szereztek meg a felhasználók. Sok újdonság érkezik az iPhone-okra és az iPadekre, júniusban derül ki, pontosan mikor (Fotó: Shutterstock)

Next

/
Thumbnails
Contents